Főmenü megnyitása

A feltámadás (a görög anasztaszisz szóból, mely jelentése ’valakit felállítani’) egy halott testben való újjáéledés. A feltámadás vagy a feltámasztás eseménye elsősorban a fő ábrahámi vallásokban található meg, de más vallások irataiban is [1] fellelhető. A keresztény hit középpontjában Jézus kereszthalálát követő feltámadása, majd mennybemenetele és a világ végét követő feltámadás áll, amikor Isten mindenkit megítél az élete alapján. A keresztény vallás és az iszlám vallás szerint a végítéletkor minden valaha élt ember fel fog támadni, azonban a keresztény vallási irányzatok között vita van arról, hogy milyen feltámadásról van szó a Bibliában; az üdvözültek egy természetfeletti szellemi testtel (mint az angyalok) kerülnek az égbe vagy a mennyországba vagy egy helyreállított emberi testtel az Új Földre. Samuele Bacchiocchi hetednapi adventista teológus Halhatatlanság vagy feltámadás? című Biblia-tanulmányában megjegyzi, hogy a keresztény hívők reménykednek Krisztus visszatérésében, aki a halott emberi személyt feltámasztja, a hívő keresztyén teste megszabadul a haláltól, a bűntől és a betegségektől és üdvözül vagy végső büntetésként megsemmisül a pokol tüzében.[2][3]

KereszténységSzerkesztés

A zsidó vallásban már Krisztus előtt megjelennek a feltámadás reményének csírái. Jézus idejében a A Tórát tisztelő szadduceusok csoportja nem hitt a halálon túli életben, míg a farizeusok hitték azt.[4] A szadduceusok kérdőre vonták Jézust, hogy nevetségessé tegyék a feltámadásról szóló tanítását. Megkérdezték tőle: Ha egy asszony, miután a férje meghalt, és újra férjhez ment, majd újra és újra megözvegyült, és összesen hét férje is volt, akkor a túlvilágban melyik lesz a férje a hét férfi közül? Jézus válaszában így felelt: egyik sem, mert ott nem házasodnak, majd a Tórát idézte: „Isten szólt a csipkebokorból: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene«”. Jézus arra a szadduceusok által vallott nézetre utalt, hogy Isten az élők Istene. Tehát ha – a már meghalt – Jákob és Izsák Istene, akkor ők élnek. Egyetértett velük, Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké, tehát a meghaltak is élnek.[5]

Azok lettek az első keresztények, akik Jézus Krisztusban felismerték a megváltót. Mivel Jézus feltámadása már nemcsak a zsidókat érinti, hanem egyetemes jelentőségű, ezért a keresztény feltámadás-hit, bár a zsidó vallásban gyökerezik, nemcsak a zsidók, hanem minden ember hite lehet.

A kereszténység Jézus Krisztus halálának és feltámadásának hitére épül:

„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.”[6]

Jézus, miután győzött a halálon, kijelentette: „Én vagyok a feltámadás és az élet”.[7] Majd ezt tanította a követőinek:

„És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal”.[8] „Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált soha”.[9]

A halál a hívők számára alvás csupán. Jézus második eljövetelekor minden ember feltámad, ki kárhozatra, ki örök életre.

Az első emberpár megteremtésekor halhatatlan volt, de Ádámnak és Évának azonban csak feltételes volt a halhatatlansága. A halhatatlanság még nem volt az övék; csak a lehetősége állt előttük annak, hogy azt végleg megszerezzék; de a bűnesettel elvesztették azt. Mivel az ember bűnt követett el, tökéletlen lett, az utódai sem örökölhették tőle az örök életet (ld. eredeti bűn). A feltámadás viszont az első emberpárnak és minden utódjának az örök élet reményét nyújtja. Jézus, „aki a feltámadás és az élet”, hazaviszi „azt, akit a bűn eltaszított az örökléttől”. A második adventről szóló üzenet a Szentírás alapvető tanítása. Attól a naptól kezdve, hogy az első emberpár fájó szívvel elhagyta az Édent, a hit gyermekei arra vártak, hogy a Megígért eljöjjön, megtörje a pusztító hatalmát, és visszavigye őket az elveszett Paradicsomba. Az ősidők szent emberei sóvárogva várták, hogy a Messiás dicsőségben megjelenjék, és reménységüket valóra váltsa.[10]

A Biblia írásainak alapján (Az igazak pedig öröklik a földet, s örökkön-örökké rajta laknak.), a hívek azt várják, hogy megismerik Krisztust és feltámadása erejét az idők végén és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.[11]

Feltámadás és feltámasztásSzerkesztés

A materialista álláspont szerint a feltámadás az, ha egy ember a halál állapotából hosszabb-rövidebb időre visszatér az életbe. A bibliai elbeszélések közül ilyenek Lázár (Jn 11,1-44) és Jairus leánya (Mk 5,22köv) vagy a naimi ifjú (Lk 7,11-17), akiket éppen Jézus támasztott fel. Az elbeszélés szerint ők már meghaltak, mégis egy időre visszatértek az életbe, hogy aztán később végleg meghaljanak. A történelem folyamán sok ehhez hasonló feltámasztás történt, némelyek talán hiteltelenek. Napjainkban azonban egyre többen térnek vissza a klinikai halál állapotából, hogy aztán végleges halálukig még éljenek. Jézus Krisztus feltámadása lényegileg más. A keresztények hitének lényege, hogy Jézus feltámadt és azóta sem halt meg, hanem még ma is él.

Jézus Krisztus feltámadása a keresztények számára azt jelenti, hogy Jézus nemcsak volt, hanem van is. Ő ma is él, „ott ül az Atyának jobbján és újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat.” (nikaia–konstantinápolyi hitvallás, írásba foglalták legkésőbb i. sz. 381).

ÜdvtörténetSzerkesztés

A katolikus teológia Jézus feltámadását hittitoknak hirdeti. A Bibliában található utalások miatt is azt tanítja, hogy Isten az egyszülött gyermekét adta a világnak. Ami azt jelenti, hogy Isten annyira szereti az embereket, hogy gyermekét is feláldozza, hogy utána a feltámadással a harmadik napon megdicsőítse - azaz példát mutasson az embereknek, van élet a halál után. Ez a „jó hír” (evangélium) megpecsételődik azzal, hogy Krisztus feltámadása után megjelenik tanítványainak. Krisztus tanítóéveiben azt tanította, hogy aki meg akarja tartani az életét az elveszti, aki elveszti ő érte az megtartja életét. A keresztények azt a tanúságot vonták le, hogy aki a test kívánalmainak él, az elkárhozik, aki viszont szent életet él, önmegtartóztatással lemond a test kéréseiről, az majd visszakapja, hogy feltámadással, vagy mennybevétellel az hittitok.

A feltámadás és a tudománySzerkesztés

Jézus feltámadása nem tudományos tény. A feltámadottal való találkozásról szóló beszámolók, azt állítják: olyan dologgal állunk szemben, ami túlmutat az emberi tapasztalaton, ezért tudományosan sem vizsgálható.

A torinói lepellel kapcsolatosan nincsen biztos tudományos bizonyíték arra, hogy Jézust ábrázolja, sem azt, hogy feltámadt. A lepel tudományos vizsgálatára létrejött egy új tudomány, a szindonológia, melynek feladata összegyűjteni - és valószínűsíteni - tudományos tényeket arról, mikor keletkezhetett a lepel, mi és ki látható rajta és a legizgalmasabb kérdés, hogyan került rá egy emberi alak lenyomata. Ez utóbbi kérdésre máig nincs egyértelmű válasz, mert a lepel rajzolatát a fonalszálak elroncsolódása adja. A többi kérdésre viszont a tudományos kutatások meglepően érdekes megállapításokat tettek. A leplen kirajzolódó férfi testének lenyomatán észrevehető a korbácsolás, a szegek nyoma, a mellkasába szúrt hegyes tárgy nyoma, a vállán cipelt nehéz súly miatti horzsolás nyoma stb.

A keresztények szerint a feltámadásban való hitnek alapot nyújt Jézus kortársainak tapasztalata, amelyet írásos formában a Bibliában rögzítettek. Az egyik, de talán kevésbé döntő beszámoló arról szól, hogy Jézus sírját, harmadnapon üresen találták azok, akik a holttestet szerették volna olajjal bekenni. E jelenség sokféleképp megmagyarázható. Még a Biblia írói is beszámolnak arról, hogy a zsidók egy tanácskozáson lefizették az embereket, hogy azt híreszteljék, a tanítványok lopták el a holttestet. Sokkal meggyőzőbbek azok a beszámolók, melyek arról szólnak, hogy emberek (Pál apostol szerint a tanítványokon kívül 500-an) találkoztak a feltámadott Jézussal. Az elbeszélések arról tanúskodnak, hogy Jézus nem mint szellem, hanem, mint hús-vér ember volt velük a feltámadása után, aki még evett is velük. Jézus testén látszottak a szenvedésének nyomai. E beszámolók alapja tudományosan nem vizsgálható.

Feltámadástörténet művészi ábrázolásaiSzerkesztés

Jézus feltámadásának egyetlen tanúja sem volt. A szemtanúk arról számolnak csak be, hogy a sír, amelybe Jézus Krisztus holttestét tették üres volt, illetve több százan találkoztak a feltámadt Jézussal.

Mint a keresztény egyháztörténet egyik legfontosabb eseményének művészi megfogalmazása mindmáig kiemelkedő témája mind a népi-, mind a nagyművészeteknek. Az alkotások templombelsőktől múzeumokig és ünnepi felvonulások ereklyeszobraiként számtalan helyen és időben láthatóak és felfedezhetőek.

Feltámadás jelenet ábrázolása a képzőművészetbenSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Biblia, Szent István Társulat 2008.
  • Keresztyén bibliai lexikon Feltámadás, arcanum.hu
  • Heinrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs Kiadó, Bátonyterenye - Szent István Társulat, Bp., 2004
  • Dag Øistein Endsjø: Greek Resurrection Beliefs and the Success of Christianity, Palgrave Macmillan, 2009. ISBN 978-0-230-61729-2
  • Alister McGrath: A keresztyén hit. Kálvin kiadó 2007 ISBN 978-963-558-082-8
  • Joseph Ratzinger XVI. Benedek: A Názáreti Jézus 2. kötet, Szent István Társulat, Bp., 2011.
  • Viz László: A torinói halotti lepel és korának meghatározása, Ecclesia, Bp. 1998.
  • Tryggve Mettinger. The Riddle of Resurrection: "Dying and Rising Gods" in the Ancient Near East, Stockholm: Almqvist 2001.
  • Pheme Perkins. Resurrection: New Testament Witness and Contemporary Reflection. Garden City: Doubleday & Company, 1984.

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Feltámadás témájú médiaállományokat.