Főmenü megnyitása

A fonotaktika egy nyelv hangtanának az a része, amely arról szól, hogy a beszédhangoknak milyen sorozatai használatosak törvényszerűen,[1] azaz milyen hangfajták és mely helyzetben fordulhatnak elő az illető nyelvben (pl. lehetséges szótagszerkezetek, mássalhangzó-sorozatok). Ezek a lehetőségek és azon tiltások, amelyekkel járnak, a nyelv fonotaktikai szabályai.[2][3][4]

Tartalomjegyzék

Fonotaktikai univerzálékSzerkesztés

Annak ellenére, hogy a nyelvek többé-kevésbé különböznek egymástól, mégis vannak közös vonásaik is.[2] Ezek között a legáltalánosabb hangtani az, hogy minden nyelvben magánhangzók kombinálódnak mássalhangzókkal szótagokban.[5]

Néhány szótagszerkezetre vonatkozó univerzálé a következő:

  • Minden nyelvben vannak nyílt, azaz magánhangzóval végződő szótagok, de nincsenek szükségszerűen zárt, azaz mássalhangzóval végződők is.[6]
  • Minden nyelvben vannak mássalhangzóval kezdődő szótagok, de nincsenek szükségszerűen kezdeti mássalhangzó nélküli szótagok is.[6]
  • Minden nyelvben, amelyben van magánhangzó + mássalhangzó (VC) szerkezetű szótag, van CVC, V és CV szerkezetű szótag is.[6]
  • Minden nyelvben van CV típusú szótag, azaz ez a típus univerzális.[7]

Egyike a kegfontosabb fonotaktikai univerzáléknak az, hogy, ha egy nyelvben előfordul egy bizonyos típusú hangkapcsolat, szótagtípus stb., akkor a nála kevésbé jelöltek is előfordulnak benne. Például a szótagtípusok terén jelöltek azok, amelyeket egyes nyelvek nem fogadnak el, mint amilyen a CVC. Vannak például olyan nyelvek, amelyekben a /ma/ szótag lehetséges, de a /mak/ szótag nem, de nincsenek olyan nyelvek, amelyekben a /mak/ szótag lehetséges lenne, és a /ma/ szótag nem. Következésképpen a CVC típus jelöltnek mondott a CV típussal szemben, amely jelöletlen, mivel univerzális.[7]

A szótaggal kapcsolatban megfigyelték még azt az általános jelenséget a világ nyelveiben, hogy a szótagkezdeti mássalhangzók választéka nagyobb, mint a szótagvégieké.[8]

Fonotaktikai szabályok a magyar nyelvbenSzerkesztés

Mint minden nyelvnek, a magyarnak is vannak fonotaktikai szabályai, és egyesek alól kivételek is. Például a fonémák többsége korlátlanul használatos mindenféle helyzetben: szó elején, közepén, végén, minden egyéb fonéma mellett. Azonban nagyon kevés szó kezdődik ty-vel (pl. tyúk, tyuhaj), és egy sem dz-vel. Szó végén nincs dzs, és csak kivételesen rövid o és ö (pl. nono).[9]

A magyar szóalak általános fonotaktikai jellemzői a következők:[10]

  1. Egyetlen magánhangzó önmagában is lehet tartalmas szó: ó ’régi’; egyetlen mássalhangzó csak kötőszó: s.
  2. Minimálisan egy szótag képvisel egy szót, maximálisan 9 szótag, 2 az átlagos szótagszám.
  3. A szóalak felépülésére a magánhangzók és a mássalhangzók kiegyenlített váltakozása jellemző.
  4. A legrövidebb magyar szó egy hangból áll, a leghosszabb 24 hangból, az átlagos hosszúság 4,5 hang.
  5. A szó eleje és a szó vége a fonetikus szerkezet szempontjából jóval kötöttebb, mint a szó belseje.
  6. Háromnál több azonos magánhangzó és kettőnél több azonos mássalhangzó nem lehet közvetlenül szomszédos.
  7. A szóalak magánhangzóit szabályozza a magánhangzó-harmónia és az illeszkedés törvénye.
  8. A szóalakban közvetlenül egymás mellett legfeljebb 6 magánhangzó (fiaiéi, fiaiéiért), illetőleg – idegen szavakban – 4 mássalhangzó állhat (absztrakt; egyedül az angström szóban van 5 mássalhangzó, de ez erősen idegen csengésű).
  9. A tőmorfémához legfeljebb 6 toldalékmorféma kapcsolódhat: kivilág/ít/hat/atlan/ság/á/ról.

Egyéb szabályokat és ezek árnyalásait is meg lehet említeni.[11]

A szavak elején lehetséges mássalhangzótorlódás, de csak speciális elrendezésekben. Például ha három mássalhangzó torlódik, az első mindig s vagy sz, a második p, t vagy k, a harmadik pedig csak az r lehet. Két mássalhangzó esetében ennél több kombináció lehetséges, de egyesek ki vannak zárva, pl. pf vagy gd.[7]

Vannak szófajonként más-más hangtani szabályszerűségek is, például az igei tövek nem végződhetnek rövid magánhangzóra, csak a névszóiak.

A nyelv történetében a fonotaktikai szabályok változhatnak. Viszonylag régen a nyelvbe került jövevényszavakon látszik, hogy a szóeleji két mássalhangzó nem volt megengedett: pl. szláv dvor > ’udvar’, román plăcintă > ’palacsinta’, latin schola > ’iskola’. A magánhangzó-harmónia szabályai is szigorúbbak voltak. A nyelv mai állapotában már sok ún. vegyes hangrendű szó van: sofőr, nüansz.

Néhány más nyelvbenSzerkesztés

Szabályszerű és szabályszerűtlen hangsorozatokSzerkesztés

Minden nyelvben vannak arra vonatkozó szabályok, hogy milyen beszédhangok követhetik, illetve nem követhetik egymást. Például az angolban:

  • A /h/ mássalhangzó csak magánhangzó előtt lehetséges, utána nem.[2]
  • Az /ŋ/ csak rövid magánhangzó (/ɪ/, /æ/, /ʌ/, /ɒ/) után következhet.[3]

Egymást követő mássalhangzók számaSzerkesztés

A nyelvek különbözően kezelik a mássalhangzók csoportosítását. A megengedés skálája a semmiféle mássalhangzócsoporttól a háromnál többet tartalmazóig terjed, még egy szótagban is. Ebben közrejátszanak olyan tényezők, mint a mássalhangzók helyzete a szóban vagy a szótagban, valamint hogy milyen mássalhangzók csoportosulhatnak.

A hawaii például olyan nyelv, amely csak magánhangzóra végződő szótagokat enged meg, tehát nem kerülhet egymás mellé két mássalhangzó.[7]

A japánban egymás mellé kerülhet két mássalhangzó, de csak két különböző szótagban, és csak akkor, ha azonosak (Hok-kaido), vagy ha a szótagvégi mássalhangzó /n/ (Hon-da).[7]

A kínaiban lehet szótag végén az /n/-en kívül az /ŋ/ és az /ɻ/ is, de ebben a nyelvben sem lehet két mássalhangzóból álló csoport egy szótagban, amint a szuahéli, a fula, a koreai vagy a török nyelvben sem.[6].

A thai nyelvben több mássalhangzó lehet szótag végén, mint az előzőekben (/m/, /n/, /ŋ/, /p/, /t/ és /k/), és megengedett a kettőnél nem több mássalhangzós csoport szótagon belül.[6]

A francia nyelvben lehet három mássalhangzó is egy szótagban, de ez viszonylag ritka. Szótag elején lehetségesek, és a kombinációk száma korlátozott. Megengedettek például a /stR/ (pl. strident ’harsány’) és a /skR/ (scruter ’fürkészni’) csoportok, de például a /pms/ csoport nem. Szótagkezdeti kéttagú mássalhangzókombinációkra is vonatkoznak korlátozások. Megengedettek a /ps/ (psychologie ’pszichológia’), /pR/ (prendre ’elvenni’), /tR/ (traire ’fejni’), /pl/ (plaire ’tetszeni’), csoportok, de nem a /ml/, /bm/, /ms/, /rs/ sau /jl/ csoportok is. Szótag végén is lehetségesek egyes kéttagú mássalhangzócsoportok.[12]

Az angolban háromig terjed úgy a szótagkezdeti, mint a szótagvégi mássalhangzók száma, de ebben a nyelvben is ezek ritka esetek: sprint ’futás’, strength ’erő’.[8] Ugyanakkor nem akármilyen tartalmú csoport lehetséges, például az /fs/, az /spm/[3] vagy a /ps/[12] egyáltalán nem elfogadott, a /gz/ mássalhangzócsoport pedig csak szó belsejében (exhaust ’kifáraszt’) vagy végén (legs ’lábszárak’) megengedett.[2]

A románban is három az egyazon szótagban egymást követő mássalhangzók számának a maximuma. A kettős csoportok közül kizártak a tl és a dl, szóeleji hármas csoport pedig csak az /s/ (magyar sz), a /z/, az /ʃ/ (magyar s) és a /ʒ/ (magyar zs) réshangok közül az egyik + zárhang + /l/ vagy /r/ hangokból állhat, azzal a feltétellel, hogy az első kettő vagy zöngés, vagy zöngétlen legyen. Szó végén is lehet három mássalhangzó, de csak nagyon kevés esetben.[13]

A németben és a norvégban előfordul szóvégi öt tagú mássalhangzócsoport is: (németül) Herbsts ’ősz’ (birtokos esetben), (norvégul – bokmål) skjelmskt ’huncutul’.[6]

A szótag magjaSzerkesztés

A magyarban és más nyelvekben csak magánhangzó lehet szótag magja, de más nyelvekben másféle beszédhang is betöltheti ezt a szerepet.

Vannak nyelvek, melyekben kettőshangzó is gyakran szótag magja, bár vita tárgya az, hogy a kettőshangzóban részt vevő félhangzónak nevezett rész az-e, vagy tulajdonképpen mássalhangzó.[14]Ilyen nyelvek a spanyol (pl. bueno [bwe.no][15] ’jó’),[16] a francia (pl. traduire [tʁa.dɥiːʁ] ’fordítani egy nyelvről egy másikra’),[17] vagy a román: sea ['se̯a.rə] ’este’, noapte ['no̯ap.te] ’éjjel’.[18]

Egyes nyelvekben bizonyos mássalhangzók (főleg /r/, /l/, /n/, /m/) is képezhetik szótag magját. Ilyenek például a cseh nyelv (pl. Brno [br̩.no]),[19] a közép-délszláv diarendszer nyelvei (pl. vrt [vr̩t] ’kert’, bicikl [bit͡si.kl̩] ’bicikli’)[20] vagy az angol (pl. bottle [bɒ.tl̩] ’palack’, button [bʌ.tn̩] ’gomb’).[21]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kálmán – Trón 2007, 162. o.
  2. a b c d Bussmann 1998, 901. o.
  3. a b c Crystal 2008, 366–367. o.
  4. Kálmán – Trón 2007, 15. és 162. o.
  5. Eifring – Theil, 3. fejezet, 1–2. o.
  6. a b c d e f Eifring – Theil, 3. fejezet, 14. o.
  7. a b c d e Kálmán – Trón 2007, 97–98. o.
  8. a b Eifring – Theil 2005, 2. fejezet, 54. o.
  9. A. Jászó 2007, 121. o.
  10. Kassai 1981, 1998, idézi A. Jászó 2007, 121. o.
  11. A szakasz következő része Kálmán – Trón 2007, 97–98. o. nyomán.
  12. a b Guilbault 2005, 4. Phonologie fejezet, 4.7 Structure syllabique (Szotagszerkezet).
  13. Chițoran 2002, 13–18. o.
  14. Kalmbach 2013, 4.20.1.
  15. A fonetikai átírásban a szótagok közötti határt ponttal jelölik.
  16. Kattán-Ibarra – Pountain 2005, 6–7. o.
  17. Grevisse – Goosse 2007, 35. o.
  18. Chițoran 2002, 21. o.
  19. Dubois 2002, 459. o.
  20. Barić 1997, 55. o. (horvát grammatika).
  21. Crystal 2008, 468. o.

ForrásokSzerkesztés

Közvetlen forrásokSzerkesztés

  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002
  • (franciául) Grevisse, Maurice – Goosse, André. Le bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 14. kiadás. Bruxelles: De Boeck Université. 2007. ISBN 978-2-8011-1404-9
  • (franciául) Guilbault, Christian. Introduction à la linguistique I (Bevezetés a nyelvészetbe I). „Simon Fraser” Egyetem, Burnaby (Kanada), 2005 (Hozzáférés: 2019. február 9.)

Közvetett forrásokSzerkesztés

  • Kassai Ilona. A magyar beszéd hangsorépítési szabályszerűségei. Magyar Fonetikai Füzetek. 8. sz. 1981. 63–86. o.
  • Kassai Ilona. Fonetika. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1998. ISBN 963-18-8984-x