Foulques de Villaret

Foulques de Villaret ( – 1327. szeptember 1.) a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend franciai születésű nagymestere volt. Zsarnoki természete miatt lovagtársai megpróbálták megölni, majd leváltották posztjáról. XXIII. János pápa ugyan megsemmisítette a választás eredményét, de 1319 júniusában rávette a lemondásra.

Foulques de Villaret
Foulques de Villaret
Foulques de Villaret

A Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend nagymestere
Uralkodási ideje
1305 1319
Elődje Guillaume de Villaret
Utódja Hélion de Villeneuve
Életrajzi adatok
Született 13. század
Francia Királyság
Elhunyt 1327. szeptember 1.
Montpellier
NyughelyeMontpellier
A Wikimédia Commons tartalmaz Foulques de Villaret témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Nagybátyja, Guillaume de Villaret nagymester egyengette korai karrierjét a rendben. 1299-ben a flotta parancsnokának, 1303-ban a nagymester szárnysegédjének nevezték ki, 1305-ben, a nagymester halála után őt választották a rend élére. 1306. május 27-én Foulques de Villaret nagymester és a rend vezetése titkos találkozót tartott Limassol közelében a genovai Vignolo de' Vignolival, akivel megállapodtak Rodosz meghódításáról.[1][2]

1306. június 23-án Villaret vezetésével két gálya, négy másik hajó, mintegy 35 lovaggal, hat levantei lovassal és ötszáz gyalogossal kifutott Limassolból. Csatlakozott hozzájuk néhány más hajó is, amelyet a genovaiak szereltek fel. Először Castellorizzón, a Rodoszhoz közeli kicsi szigeten kötöttek ki, majd megkezdték Rodosz elfoglalását. Az ostrom lassan haladt, Villaret diplomáciai erőfeszítéseket tett a rend erőforrásainak növelésére. A nagymesternek sikerült megszereznie a pápa és a francia udvar támogatását. 1307. szeptember 5-én V. Kelemen pápa a lovagrend birtokának minősítette Rodoszt.[3]

1309 novemberében Villaret Genovából Nápolyba utazott. Onnan komoly flottával indult vissza az Égei-tengerre. A hajók áprilisban érkeztek meg Rodosz közelébe. A város augusztus 15-én kapitulált.[4] Villaret fő célkitűzése a keresztény-muzulmán kereskedés akadályozása volt, ezért a johannita gályák lecsaptak minden hajóra, amelyet ezzel gyanúsítottak, és ezzel ellenfelükké tették a bizánciak és a velenceiek mellett a genovaikat is.[5]

Villaret V. Kelemen pápa elvárásának megfelelően megkezdte a keresztények és a muzulmánok közötti kereskedelmi kapcsolatok szétzilálását. Az 1310-es éveket a rend és a keresztény kereskedők, elsősorban a genovaiak és a velenceiek vitái határozták meg. A genovaiak még Orkán menteşei emírt is felbérelték, hogy csapataival foglalja el Rodoszt.[6]

A nagymester megkezdte a kapcsolatok szorosabbra húzását II. Jakab aragóniai királlyal. Ez a pápa utasításaival ellentétes volt, ugyanis az egyházfő azt akarta, hogy a lovagok támadják meg a katalán kolóniákat. A rend viszont abban bízott, hogy Jakab és a Mária ciprusi hercegnő frigyéből fiú születik, aki megkapja Ciprus és Jeruzsálem koronáját, és így lesz egy olyan erő a térségben, amely támogatja a johannitákat.[5]

Villaret, miután megszilárdította rodoszi hatalmát, zsarnokoskodni kezdett, a rendben megjelent a korrupció. A keresztes hadjáratok terveivel nem törődött és egyre több pénzt követelt a nyugat-európai perjelségektől, amelynek jelentős részét később saját céljaira fordította. Egy száz nemest, Albert von Schwarzburgot kinevezte a rend ciprusi birtokainak parancsnokává, és elengedte az általa fizetendő adó felét. Az ehhez hasonló lépések miatt a rend hatalmas adósságot halmozott fel. 1317-ben a lovagok merényletet kíséreltek meg ellene, de sikerült Lindosz várába menekülnie, amelyet a lovagok megostromoltak. Végül a johanniták Maurice de Pagnac-ot választották nagymesternek, és júliusban arra kérték XXII. János pápát, hogy ismerje el választásukat.[5]

Mindkét oldal a pápához fordult, aki Villaretet és Pagnac-ot is avignoni rezidenciájára kérette. Eközben Giraud de Pins irányította a rend működését az egyházfő nevében. A rendnek ugyan voltak bizonyos jogai a nagymester leváltására, de Villaret népszerű volt Európában, ezért XXII. János megsemmisítette az ellene hozott határozatot. Megerősítette, hogy Villaret a nagymester, ugyanakkor rábeszélte őt a lemondásra. 1319 júniusában Hélion de Villeneuve lett a johanniták nagymestere.[5]

A pápa június 29-én Capua perjelének nevezte Villaretet. A volt nagymesterrel ott is problémák voltak, ezért az egyházfő római perjellé nevezte ki 1325-ben. Később megfosztotta hivatalától, és csak nyugellátást kapott. Villaret testvére otthonába, a Montpellierhez közeli Teyranba költözött, ahol egyszerű lovagként élt. 1327. szeptember 1-jén meghalt, és a Templomosok egykori montpellier-i templomában helyezték végső nyugalomra.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Hazard 282. oldal
  2. British Museum
  3. Hazard 285. oldal
  4. Hazard 284. oldal
  5. a b c d Hazard 288. oldal
  6. Hazard 287. oldal

ForrásokSzerkesztés