Grezsa István

magyar várospolitikus, orvos

Dr. Grezsa István (Hódmezővásárhely, 1962. augusztus 6. –) címzetes főorvos, magyar politikus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos,[1][2]1998 óta Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője. 2019. július 8-án bejelentette, hogy független jelöltként indul Hódmezővásárhely polgármesteri tisztségéért.[3][4]

Dr. Grezsa István
Született 1962augusztus 6. (58 éves)
Hódmezővásárhely
Állampolgársága magyar
Házastársa Dr. Kovács Ildikó
Gyermekei három gyermek:
Csaba, Bence, Ferenc
SzüleiGrezsa Ferenc
Foglalkozása orvos, politikus
Iskolái

Bethlen Gábor Református Gimnázium (1976-1980)

SZTE ÁOK (1980-1986)
Hódmezővásárhely önkormányzati képviselő
Hivatalban
Hivatalba lépés: 1998. október 18.
Politikai pályafutása
Párt Magyar Demokrata Fórum (1988-2009)
Független (2009-)

Dr. Grezsa István aláírása
Dr. Grezsa István aláírása

Tanulmányai és szakmai pályájaSzerkesztés

TanulmányaiSzerkesztés

Középiskolai tanulmányait 1976-1980 között a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban végezte. 1980-1986 között elvégezte a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karát, általános orvosi diplomát szerezve.

Szakmai pályaSzerkesztés

1986-1991 között belgyógyász szakorvos jelölt a hódmezővásárhelyi Erzsébet Szemkórház belgyógyászati osztályán. 1991-től háziorvos saját vállalkozásában. 2015-től címzetes főorvos.

A politikábanSzerkesztés

1988. szeptember 3-án alapítótagként részt vett a II. Lakiteleki Találkozón, ahol szárnyat bontott a Magyar Demokrata Fórum. A 142. számú tagkönyv tulajdonosa.

1989-1990 között a Magyar Demokrata Fórum első országos választmányának tagja.

Az MDF párttá alakulását követően, 1990-1993 között az országos elnökség tagja, a választási győzelem után Antall József miniszterelnök harcostársa.

1998-ban és 2000-ben az MDF tagjaként hódmezővásárhelyi képviselői mandátumot szerez.

2002-ben és 2006-ban a Tiszta Lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület támogatásával önkormányzati képviselő. 2005-től az egyesület elnöke.

2006-2009 között az MDF Csongrád megyei elnöke. 2009-ben kilép az MDF-ből, azóta nem tagja egy pártnak sem.

2010-től a Fidesz-KDNP frakció tagjaként vesz részt az önkormányzati munkában.

2014. augusztus 15-én Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki. Feladata a Kárpát-medencei kormánytámogatások felügyelete, valamint a kulturális és nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálása és támogatása.[5]

2015. december 12-én Orbán Viktor miniszterelnök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosnak nevezte ki. Feladata a Kárpátaljára irányuló magyar kormánytámogatások felügyelete és összehangolása.

2018. július 1-én Semjén Zsolt javaslatára kinevezését 2020. június 30-ig meghosszabbították, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki.[6]

2019. július 8-án bejelentette, hogy önálló, független jelöltként kíván indulni a 2019-es magyarországi önkormányzati választáson Hódmezővásárhely polgármesteri tisztségéért, a hivatalban lévő polgármester, Márki-Zay Péter ellenében. [3][4]

Közéleti szerepvállalásSzerkesztés

CsaládjaSzerkesztés

Nős, felesége Dr. Kovács Ildikó háziorvos. Gyermekei: Csaba, Bence és Ferenc.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Meghosszabbították Grezsa István miniszteri biztos kinevezését - A hírek főutcája (magyar nyelven), 2018. július 26. (Hozzáférés: 2019. július 14.)
  2. Kormányzat - Miniszterelnökség - Miniszteri biztosok. www.kormany.hu. (Hozzáférés: 2019. július 14.)
  3. a b TEG: Grezsa István lesz Márki-Zay ellenfele Hódmezővásárhelyen (magyar nyelven). index.hu, 2019. július 8. (Hozzáférés: 2019. július 14.)
  4. a b Grezsa István elindul Vásárhely polgármesteri címéért - A hírek főutcája (magyar nyelven), 2019. július 8. (Hozzáférés: 2019. július 15.)
  5. Amega: Vásárhely24 - Hírek és szórakozás (magyar nyelven). Vásárhely24, 2014. szeptember 16. (Hozzáférés: 2019. július 15.)
  6. Magyar Közlöny. magyarkozlony.hu. (Hozzáférés: 2019. július 15.)

ForrásokSzerkesztés