Gyűjtőpárt
A gyűjtőpártok vagy néppártok a pártok egyik típusát képviselik pl. a tömegpártokkal szemben.
Történetük szerkesztés
Bár néppártnak nevezett pártok már a 19. és a 20. század fordulóján megjelentek (pl. Magyarországon a Katolikus Néppárt), valamint több párt egyesüléséből létrejött kormánypártok már az 1920-as években is létezek (pl. az Egységes Párt), a mai értelemben vett gyűjtőpárt vagy néppárt mint típus az 1960-as évektől terjedt el, gyakran a korábbi tömegpártok átalakulásával. Ez összefügg az általános és titkos választójog kiszélesedésével, a parlamenti demokráciák megerősödésével, valamint a társadalom szociális tagoltságának változásával (a középosztályosodással). Mivel ily módon a politika már valamennyi társadalmi réteget érinti, a pártok kénytelenek valamennyi réteg irányában politizálni.
Jellemzőik szerkesztés
Fő jellemzőjük, hogy nem a folyamatos, szervezett pártakciókkal, hanem parlamenti-alkotmányos tevékenységükkel formálják a politikát, támogatóiktól, aktivistáiktól mindenekelőtt a választói szavazatokat várják. (Ebben az értelemben néha „választási pártnak” is nevezik ezeket.)
Egyesült Államok szerkesztés
A Demokrata Párt a New Deal idején az 1930-as évektől az 1960-as évekig sátorpárt volt, miközben támogatta Franklin D. Roosevelt politikáját.[1] Ez a koalíció hozta össze a szakszervezeteket, a munkásosztály szavazóit, a farmokkal kapcsolatos szervezeteket, a liberálisokat, a déli demokratákat, az afroamerikaiakat, a városi szavazókat és a bevándorlókat.[2][3] Miközben most már csak kisebb mértékben számít nagy sátor pártnak, a Demokraták a mai napig is ideológiailag jelentősen megosztottak. William Mayer politológus azt írta, „a párt hihetetlen változatlansága egy szélesebb ideológiai és politikai háttérnek köszönhető, mely a Republikánusokénál is szélesebb.”[1]
A Kék Kutya Koalíció a centralisták és a konzervatív demokraták gyűjtőpártja, akik m közül többen társadalmilag konzervatívok és pénzügyi vagy gazdasági téren progresszívek, vagy épp fordítva.
Egyesült Királyság szerkesztés
Mikor Gordon Brown 2007-ben az Egyesült Királyság miniszterelnöke lett, több tagot is meghívott a kormányába, akik nem voltak a Munkáspárt tagjai. Köztük volt a CBI volt igazgatója, Digby Jones, aki államminiszter lett, és a Liberális Demokraták volt vezetője, Paddy Ashdown, akinek az Észak-írországi Államtitkárság vezetését ajánlották fel.[4][5] A média Gordon kormányára sokszor utaltak úgy, hogy „a talentumok kormánya” vagy „Brown nagy sátra”.[6]
Más példák szerkesztés
- ANO 2011, Csehország[7][8]
- Osztrák Néppárt[9]
- Brazíliai Demokratikus Mozgalom, Brazília[10]
- Olasz Kereszténydemokrata Párt, Olaszország[11] (1943–1994)
- Kereszténydemokrata Unió,[9] Németország
- Fianna Fáil,[12][13] Írország
- Grúz Álom[14]
- Indiai Nemzeti Kongresszus[15]
- Iszlám Iráni Részvételi Front[16]
- Liberális Demokrata Párt,[17] Japán
- Kanadai Liberális Párt[18]
- Kanadai Progresszív Konzervatív Párt[19]
- Skót Nemzeti Párt[20][21]
- Szociáldemokrata Párt,[22] Portugália
- Dél-tiroli Néppárt[23][24]
- Egységes Oroszország,[25] Oroszország
- Együtt az Igenért,[26] Katalónia
- Nemzeti Regererációs Mozgalom,[27] Mexikó
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b David C. King, "The Polarization of American Parties and Mistrust of Government" in Why People Don't Trust Government (eds. Joseph S. Nye, Philip Zelikow, David C. King: Harvard University Press, 1997).
- ↑ Lisa Young, Feminists and Party Politics (University of Michigan Press, 2000), p. 84.
- ↑ Holly M. Allen, "New Deal Coalition" in Class in America: An Encyclopedia (Vol. 2: H-P), ed. Robert E. Weir (ABC-CLIO, 2007), p. 571: "During the 1930s liberals, labor unions, white ethnics, African Americans, farm groups, and Southern whites united to form the New Deal coalition. Though never formally organized, the coalition was sufficiently cohesive to make the Democratic Party the majority party from 1931 into the 1980s. Democrats won seven out of nine presidential contests and maintained majorities in both houses of Congress from 1932 to 1964. The divisiveness of the Civil Rights movement and the Vietnam War, the increasing segmentation of the labor force, and waning influence of unions, and the relative weakness of Democratic Party leadership are among the factors that led to the coalition's erosion in the late 1960s."
- ↑ „In full: Brown's government”, BBC News, 2007. június 29.
- ↑ „The fallout from Brown's job offer”, BBC News, 2007. június 21.
- ↑ „First 100 days: Gordon Brown”, BBC News, 2007. október 5.
- ↑ Známe tajemství velkého úspěchu Andreje Babiše. Parlamentní listy . (Hozzáférés: 2016. február 19.)
- ↑ Marketing jako kingmaker aneb Kam směřují české politické strany?. Revue Politika . [2019. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 19.)
- ↑ a b Sarah Elise Wiliarty. The CDU and the Politics of Gender in Germany: Bringing Women to the Party. Cambridge University Press, 218–221. o. (2010. augusztus 16.). ISBN 978-1-139-49116-7
- ↑ Dilma Rousseff and Brazil face up to decisive month. BBC. (Hozzáférés: 2017. augusztus 27.)
- ↑ The Politics of Italy: Governance in a Normal Country. Cambridge University Press, 27. o. (2010. január 28.). ISBN 978-0-521-84070-5
- ↑ Maria Maguire.szerk.: Peter Flora: Ireland, Growth to Limits: Germany, United Kingdom, Ireland, Italy. Walter de Gruyter, 333. o. (1986). ISBN 978-3-11-011131-6
- ↑ Eoin O'Malley. Contemporary Ireland. Palgrave Macmillan, 13. o. (2011). ISBN 978-0-230-34382-5[halott link]
- ↑ „The Georgian succession”, European Union Institute for Security Studies, 2013. július 1., 4. oldal. [2016. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] „...GD as a catch-all movement...”
- ↑ Lowell Barrington. Comparative Politics: Structures and Choices. Cengage Learning, 379. o. (2009). ISBN 0-618-49319-0
- ↑ Mohammadighalehtaki, Ariabarzan (2012), Organisational Change in Political Parties in Iran after the Islamic Revolution of 1979. With Special Reference to the Islamic Republic Party (IRP) and the Islamic Iran Participation Front Party (Mosharekat), Durham University, p. 176, <http://etheses.dur.ac.uk/3507/>
- ↑ Japan's International Relations: Politics, Economics and Security. Routledge, 58. o. (2001). ISBN 978-1-134-32806-2
- ↑ Political Campaigning on the Web. transcript Verlag, 236. o. (2009). ISBN 978-3-8376-1047-5[halott link]
- ↑ William Cross. Party Membership in Quebec, Party Members and Activists. Routledge, 50. o. (2015). ISBN 978-1-317-52432-8
- ↑ David Torrance, "Scotland's Progressive Dilemma," The Political Quarterly, 88 (2017): 52–59. doi:10.1111/1467-923X.12319
- ↑ Severin Carrell, "Alex Salmond's big tent bulges as Tommy Sheridan lends voteless support," The Guardian, 25 April 2011. https://www.theguardian.com/politics/blog/2011/apr/25/alex-salmond-tommy-sheridan-election
- ↑ Southern European socialism in the 1990s, Southern European Socialism: Parties, Elections, and the Challenge of Government. Manchester University Press, 271–. o. (1989). ISBN 978-0-7190-2500-6. Page 271.
- ↑ Günther Pallaver. South Tyrol's Consociational Democracy: Between Political Claim and Social Reality, Tolerance Through Law: Self Governance and Group Rights In South Tyrol. Martinus Nijhoff Publishers, 305, 309. o. (2008). ISBN 978-90-04-16302-7
- ↑ David Lublin. Minority Rules: Electoral Systems, Decentralization, and Ethnoregional Party Success. Oxford University Press, 229. o. (2014). ISBN 978-0-19-994884-0
- ↑ New media and political protest: the formation of a public counter-sphere in Russia, 2008–2012, Russia’s Changing Economic and Political Regimes: The Putin Years and Afterwards. Routledge, 35. o. (2013). ISBN 978-1-135-00695-2
- ↑ „Junts pel Sí (Together for Yes): "We are all in, we’ve reached the end of the line"”, Ara, 2015. július 21.
- ↑ „MORENA (National Regeneration Movement)”, 2018. január 21.