Liberális Demokrata Párt (Japán)
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
A Liberális Demokrata Párt (自由民主党; Hepburn: Dzsijú Minsutó ), röviden LDP, konzervatív[11][12][13] japán politikai párt. 1955-ös megalapítása óta négy év kivételével (1993 augusztus–1994 június és 2009 szeptember–2012 december) japán kormányzó pártja.[14]
Liberális Demokrata Párt 自由民主党 Dzsijú Minsutó | |
Adatok | |
Elnök | Isiba Sigeru |
Elnökhelyettes | Motegi Tosimicu (főtitkár) |
Alapítva | 1955. november 15. (68 éves) |
Pártújság | Jidzsú Minsú |
Tagok száma | 1 136 445[10] (2020) |
Ideológia | japán nacionalizmus[1] nemzeti konzervativizmus[2] szociálkonzervativizmus[3] liberális konzervativizmus[4][5] gazdasági liberalizmus[6] jobboldali populizmus[7] japán neokonzervativizmus[8] gyűjtőpárt[9] konzervatív liberalizmus |
Politikai elhelyezkedés | Jobboldal |
Parlamenti jelenlét | Képviselőház: 285 / 465 Tanácsosok Háza: 113 / 245 Prefektúrák törvényhozásai: 1 301 / 2 668 Önkormányzati képviselők: 2 180 / 29 762 |
[ Weboldala] | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Liberális Demokrata Párt 自由民主党 Dzsijú Minsutó témájú médiaállományokat. |
A párt nem összekeverendő a már nem létező Liberális Párttal („自民党”, átírással Dzsimintó), amely egybeolvadt a Demokrata Párttal.
Történelem
szerkesztésAz LDP 1955-ben alakult két konzervatív párt, a Josida Sigeru vezette Liberális Párt és a Hatojama Icsiró vezette Japán Demokrata Párt összeolvadásával. A konzervatív párt az 1952., 1953. és 1955. évi választásokon egyre erősödő baloldal és az újonnan létrejött Japán Szocialista Párt (a mai Szociáldemokrata Párt ellenében jött létre. Az 1955-öt követő választásokat 1993-ig megszakítás nélkül az LDP nyerte.[15]
A párt Japán külpolitikájának gyökeres átalakításával kezdte tevékenységét. Japán belépett az ENSZ-be, létrejöttek a diplomáciai kapcsolatok a Szovjetunióval. Az 1950-es években az LDP vezetői pártjukat meghatározó politikai erővé tették. Ennek bizonyítéka, hogy az 50-es években minden választást az LDP nyert meg.
Az 1950-es évektől az 1970-es évekig az amerikai CIA milliókat költött a japán választások befolyásolására az LDP javára és a Japán Szocialista Párt, valamint a Japán Kommunista Párt kárára, bár ez az 1990-es évekig titokban maradt.[16]
Felépítés
szerkesztésA párt élén az elnök (szószai) áll, akit hároméves időszakokra választanak meg, legfeljebb kétszer (2002 előtt az elnök hivatali ideje csak két év volt). Amíg a párt megtartotta többségét az alsóházban, az elnök egyben Japán miniszterelnöke is volt. A pártelnököt a parlament LDP-s tagjaiból és a prefektúrák képviselőiből álló pártgyűlés választja.
Ideológia
szerkesztésA párt alapvetően nem sorolható be egyértelmű ideológiák mentén, hosszú kormányban eltöltött évek alapján a pártot, gyűjtőpártként szokták jellemezni. Ideológiailag a pártot konzervatívnak és nacionalistának tartják. A párt gazdasági kérdésekben, a gyors, exportorienált gazdasági növekedést tartja fontosnak, nemzetközi szinten pedig Egyesült Államokkal való szoros együttműködést. Az állami tulajdon helyett a privatizálást tartják fontosnak, számos adóreformot hajtottak végre. Az állami bürokrácia csökkentése és a korrupcióellenesség is fontos része politikájuknak.
1990-es években prioritásuk volt a Délkelet-Ázsiai régió fejlődését vezetni és annak vezetőjének maradni. Fontos céljuk, hogy a japán gazdaság liberalizálásval nemzetközivé tegyek emellett a belföldi kereslet ösztönző tervek végrehajtása. A párt elutasítja az azonos neműek házasságát.
Választási eredmények
szerkesztésParlamenti választások
szerkesztésVálasztás éve | Elnök | Képviselők száma | Elnyert mandátumok | Választókerületi szavazatok | Blokk szavazások | Eredmény | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Szavazatok száma | % | Szavazatok száma | % | |||||
1958[17] | Kisi Nobuszuke | 413 | 289 / 467
|
23,840,170 | 59.0% | Kormánypárt | ||
1960[17] | Ikeda Hajato | 399 | 300 / 467
|
22,950,404 | 58.1% | Kormánypárt | ||
1963[17] | Ikeda Hajato | 359 | 283 / 467
|
22,972,892 | 56.0% | Kormánypárt | ||
1967[17] | Szató Eiszaku | 342 | 277 / 486
|
22,447,838 | 48.9% | Kormánypárt | ||
1969[17] | Szató Eiszaku | 328 | 288 / 486
|
22,381,570 | 47.6% | Kormánypárt | ||
1972[17] | Tanaka Kakuei | 339 | 271 / 491
|
24,563,199 | 46.9% | Kormánypárt | ||
1976[17] | Miki Takeo | 320 | 249 / 511
|
23,653,626 | 41.8% | Kormánypárt | ||
1979[17] | Ōhira Maszajosi | 322 | 248 / 511
|
24,084,130 | 44.59% | Kormánypárt | ||
1980[17] | Ōhira Maszajosi | 310 | 284 / 511
|
28,262,442 | 47.88% | Kormánypárt | ||
1983[17] | Nakaszone Jaszuhiro | 339 | 250 / 511
|
25,982,785 | 45.76% | Koalíció | ||
1986[17] | Nakaszone Jaszuhiro | 322 | 300 / 512
|
29,875,501 | 49.42% | Kormánypárt | ||
1990[17] | Kájfú Tosiki | 338 | 275 / 512
|
30,315,417 | 46.14% | Kormánypárt | ||
1993[17] | Mijazava Kiicsi | 285 | 223 / 511
|
22,999,646 | 36.62% | Ellenzék | ||
Koalíció | ||||||||
1996[17] | Hasimoto Rjútaró | 355 | 239 / 500
|
21,836,096 | 38.63% | 18,205,955 | 32.76% | Koalíció |
2000[17] | Mori Josiró | 337 | 233 / 480
|
24,945,806 | 40.97% | 16,943,425 | 28.31% | Koalíció |
2003[17] | Koizumi Dzsunicsiró | 336 | 237 / 480
|
26,089,326 | 43.85% | 20,660,185 | 34.96% | Koalíció |
2005[18] | Koizumi Dzsunicsiró | 346 | 296 / 480
|
32,518,389 | 47.80% | 25,887,798 | 38.20% | Koalíció |
2009[19] | Aszó Taró | 326 | 119 / 480
|
27,301,982 | 38.68% | 18,810,217 | 26.73% | Ellenzék |
2012[20] | Abe Sinzó | 337 | 294 / 480
|
25,643,309 | 43.01% | 16,624,457 | 27.79% | Koalíció |
2014[21] | Abe Sinzó | 352 | 291 / 475
|
25,461,427 | 48.10% | 17,658,916 | 33.11% | Koalíció |
2017[22] | Abe Sinzó | 332 | 284 / 465
|
26,719,032 | 48.21% | 18,555,717 | 33.28% | Koalíció |
2021 | Kisida Fumio | 337 | 259 / 465
|
27,626,235 | 48.08% | 19,914,883 | 34.66% | Koalíció |
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ The Resurgence of Japanese Nationalism (the Globalist). [2016. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 11.)
- ↑ Ganesan. Bilateral Legacies in East and Southeast Asia. Institute of Southeast Asian Studies, 67. o. (2015)
- ↑ Inada, Miho; Dvorak, Phred. "Same-Sex Marriage in Japan: A Long Way Away?" Archiválva 2016. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben.. The Wall Street Journal. 20 September 2013. Retrieved 31 March 2014.
- ↑ szerk.: William D. Hoover: Historical Dictionary of Postwar Japan. Scarecrow Press, 211. o. (2011). ISBN 978-0-8108-7539-5
- ↑ Karan, Pradyumna P. (2005), Japan in the 21st century: environment, economy, and society, University Press of Kentucky, <https://books.google.com/books?id=wS5kcRvShg8C&pg=PT259>
- ↑ Muramatsu, Michio. State and Administration in Japan and Germany: A Comparative Perspective on Continuity and Change. Walter de Gruyter, 117. o. (1997)
- ↑ Lindgren, Petter: The Era of Koizumi's Right-Wing Populism. University of Oslo, 2012
- ↑ Hebert. Wind Bands and Cultural Identity in Japanese Schools. Springer Science & Business Media, 44. o. (2011)
- ↑ Japan's International Relations: Politics, Economics and Security. Routledge, 58. o. (2001). ISBN 978-1-134-32806-2
- ↑ 自民党員が政権復帰以降で最多に 5万人増の113万人. Aszahi Sinbun (japánul) (2021. március 1.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
- ↑ José Antonio Crespo: The Liberal Democratic Party in Japan: Conservative Domination. (angolul) International Political Science Review, XVI. évf. 2. sz. (1995. április) 199–209. o. doi Hozzáférés: 2021. március 27.
- ↑ Cheol-Hee Park: The LDP's conservative shift. (angolul) Asia-Pacific Review, VII. évf. 2. sz. (2000) 51–65. o. doi
- ↑ Richardson 145. o.
- ↑ Arthur Stockwin: Explaining one-party dominance in Japanese politics. (angolul) Australia & Japan in the Region, VI. évf. 1. sz. (2018) arch Hozzáférés: 2021. március 27.
- ↑ Lee 372–374.; Maszumi Junnoszuke 286.; Neary 1272.; Richardson 148. o.
- ↑ Tim Weiner: C.I.A. Spent Millions to Support Japanese Right in 50's and 60's. The New York Times (angolul) (1994. október 9.) (Hozzáférés: 2021. március 27.) arch
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p Maszumi Isikava
- ↑ 戦後の補欠選挙. www.ndl.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Országgyűlési Könyvtár (2005) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
- ↑ 平成21年8月30日執行 衆議院議員総選挙・最高裁判所裁判官国民審査結果調. www.soumu.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Belügyi és Telekommunikációs Minisztérium (2009) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
- ↑ 第46回衆議院議員総選挙・最高裁判所裁判官国民審査結果調. www.soumu.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Belügyi és Telekommunikációs Minisztérium (2012) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
- ↑ 第47回衆議院議員総選挙・最高裁判所裁判官国民審査結果調. www.soumu.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Belügyi és Telekommunikációs Minisztérium (2014) (Hozzáférés: 2021. március 28.) arch
- ↑ 第48回 衆議院議員総選挙 候補者・名簿届出政党等情報. warp.da.ndl.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Belügyi és Telekommunikációs Minisztérium (2017) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
Források
szerkesztés- ↑ Lee: Jong Vook Lee: The Origin of One Party Domination: America's Reverse Course and the Emergence of The Liberal Democratic Party in Japan. (angolul) The Journal of East Asian Affairs, XVIII. évf. 2. sz. (2004) 371–413. o.
- ↑ Maszumi Isikava: Maszumi Isikava: 戦後政治史 (magyarul: A háború utáni politikai történet). (japánul) Tokió: Ivanami Soten. 2004. ISBN 4004309042
- ↑ Maszumi Junnoszuke: Maszumi Junnoszuke: The 1955 System in Japan and Its Subsequent Development. (angolul) Asian Survey, XXVIII. évf. 3. sz. (1988) 286–306. o.
- ↑ Neary: Ian Neary: Conservatives and their Allies. In Critical Readings on the Liberal Democratic Party in Japan. (angolul) Szerk. Robert J. Pekkanen. Leiden: Brill. 2018. 1271–1290. o. ISBN 9789004380554
- ↑ Richardson: Bradley Richardson: Japan's "1955 System" and Beyond. In Political Parties and Democracy. (angolul) Szerk. Larry Diamond – Richard Gunther. Baltimore; London: The Johns Hopkins University Press. 2001. 143–170. o. ISBN 9780801868634