Wikipédia

Koizumi Dzsunicsiró

japán politikus, miniszterelnök
Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

Koizumi Dzsunicsiró (小泉 純一郎; Hepburn: Koizumi Jun'ichirō?; Jokoszuka, 1942. január 8. –) japán politikus, Japán miniszterelnöke és a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke 2001 és 2006 között. A politikától 2009-ben visszavonult Koizumi máig Japán hatodik – a második világháború óta negyedik – leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.[1][2] Megválasztásakor az addigi legnépszerűbb Japán miniszterelnök volt, kezdeti népszerűségét utódai azóta sem tudták felülmúlni.[3][4]

Koizumi Dzsunicsiró
Koizumi 2001-es hivatali fotója
Koizumi 2001-es hivatali fotója
Japán miniszterelnöke
Hivatali idő
2001. április 26. – 2006. szeptember 26.
ElődMori Josiró
UtódAbe Sinzó
Született1942. január 8. (82 éves)
Japán Jokoszuka, Japán
PártLiberális Demokrata Párt
SzüleiKoizumi Josie
Koizumi Dzsun'ja
HázastársaMijamoto Kajoko (1978–1982)
GyermekeiKoizumi Kótaró
Koizumi Sindzsiró
Mijamoto Josinaga
Foglalkozás
IskoláiKeio Egyetem
University College London
DíjakSikatuna-rend
A Wikimédia Commons tartalmaz Koizumi Dzsunicsiró témájú médiaállományokat.

Koizumi politikus családba született. Iskoláit Japánban és az Egyesült Királyságban végezte. Miniszterelnöksége előtt több politikai tisztséget is betöltött, miniszter négyszer volt. 1972 és 2009 között Kanagava prefektúra 11. kerületének képviselője volt a Japán országgyűlés alsóházában. Koizumit 2001-es megválasztásakor független gondolkodású vezetőnek tartották, kormányzása idején neoliberális gazdasági reformokat vezetett be, Japán államadósságának csökkentésére és a posta privatizációjára összpontosított.[5][6]

Pályafutásának kezdete szerkesztés

Koizumi politikai család sarja. Nagyapja Koizumi Matadzsiró parlamenti képviselő és a két világháború között telekommunikációs miniszter volt, aki a posta és telekommunikációs hivatalok privatizációját támogatta. Édesapja Koizumi Dzsunja szintén parlamenti képviselő és a Japán Védelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója volt.[7][8]

A középiskolát Jokoszukában végezte, amelyet édesapja képviselt a parlamentben. A középiskola elvégzése után a London School of Economics-re járt, tanulmányait 1969-ben apja halálakor félbehagyta, Japánba visszatérve az azévi választásokon sikertelenül indult az édesapja után megüresedett alsóházi mandátumért a Liberális Demokrata Párt színeiben. 1970–1972 között Fukuda Takeo pénzügyminiszter, későbbi miniszterelnök titkára volt, majd az 1972. évi parlamenti választásokon megválasztották Kanagava prefektúra 11. kerülete képviselőjének. Az LDP és a parlamentben Fukuda frakciójának tagja lett és az maradt azután is, hogy Fukuda halála után más politikus vették át a frakció vezetését.[3][9][10]

Koizumi, a Képviselőház tagja szerkesztés

Koizumi első fontos posztját 1979-ben kapta meg, mikor az akkori pénzügyminiszter kinevezte helyettesének. Takesita Noboru kormányában (1988-ban) egészségügyi és népjóléti miniszter lett. Miniszteri címet 1992-ben kapott újra (Mijazava kormányában postaügyi és telekommunikációs tárca vezetőjeként). 1996 és 1998 között az Uno- és Hasimoto-kormányokban egészségügyi és népjóléti miniszter volt.[11]

1994-ben, mikor az LDP ellenzéki párt volt, Jamaszaki Taku, Koizumi és Kato Kóicsi (a média JKK-nak nevezte őket neveik kezdőbetűi alapján) az LDP-ben új frakciót alapítottak Sinszeiki néven. 1995 szeptemberében és 1999 júliusában jelölt volt pártja elnöki tisztségére, de először Hasimoto Rjútaro, majd Obucsi Keizó győzte le őt. Miután 2000-ben Jamaszaki és Kato részt vettek Mori Josiró, az akkori miniszterelnök ellen irányuló bizalmatlansági szavazás elindításába (ami végül sikertelen lett), és ki kellett lépniük a pártból, Koizumi maradt az egyetlen jelentős tagja a Sinszeikinek.[11]

A miniszterelnöki poszton szerkesztés

2001. április 24-én Koizumit megválasztották az LDP elnökévé az esélyesebbnek tartott Hasimoto Rjútaró korábbi miniszterelnökkel szemben,[12] két nappal később pedig a parlament miniszterelnökké választotta.[13] A hagyománnyal szakítva kormánytagjait nem a pártfrakciók szerint választotta ki: míg a Hasimoto vezette legnagyobb frakciónak két, a Mori Josiró, szintén korábbi miniszterelnök irányította második legnagyobbnak (amelyhez ő maga is tartozott) három posztot adott. Kabinetjében öt nő és három nem politikus is helyet kapott.[14] Népszerűsége 2001 júniusában 85%-on állt.[15]

Belpolitikája szerkesztés

Koizumi programjában szerepelt a közmunkára fordított kiadások csökkentése, az állami kölcsönfelvétel korlátozása, az autópálya-kezelő felosztása kisebb vállalatokra, a helyi önkormányzatok jogkörének kiszélesítése, ám a legfontosabb helyen a posta privatizálása állt. A japán posta a postai szolgáltatások nyújtása mellett egyben a világ legnagyobb bankja is volt, betét- és biztosítási állománya elérte a 320 billió jent (2,8 billió dollár).[16][17]

A hivatalba lépése utáni egy évben Koizumi népszerűsége 40 százalékpontot esett.[18] Reformterveit főként nem az ellenzék, hanem saját pártja, azon belül pedig a legnagyobb Hasimoto-platform torpedózta meg; a gazdaság helyzete romlott.[19] 2002 januárjában lecserélte közkedvelt külügyminiszterét, Tanaka Makikót, ami további népszerűségvesztéshez vezetett.[20] 2001/2002-ben a kormány több antideflációs csomagot fogadott el, amelyek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.[21]

2002 szeptember 30-án Koizumi átalakította a kormányát. A gazdasági politikaért felelős Takenaka Heizó miniszter kapta meg a pénzügyi portfóliót is. Takenaka radikális reformterveit heves támadások érték, négy ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt is benyújtott ellene (sikertelenül).[22] 2002 végére, 2003 elejére azonban előrelépés történt a bankreformmal, amely a bankokat volt hivatott segíteni megszabadulni bedőlt hiteleiktől,[23] és részben ennek, részben pedig a nemzeti bank újonnan meghirdetett expanzív monetáris politikájának köszönhetően (2003 februárjában Koizumi Fukui Tosihikót jelölte ki a jegybank új elnökének[24]) a gazdaság fellendült, az értékpapírpiac újjáéledt. Míg a bankok bedőlt hiteleinek összértéke 2002 márciusában elérte a GDP 8%-át, Koizumi hivatali idejének végére 2% alá esett.[16]

A posta privatizálásának első lépéseként 2003. április 2-án a vállalatot részvénytársasággá alakították (132 éves történelmében ez volt az első jelentősebb reform).[25] Szeptember 20-án Koizumit újraválasztották az LDP élén, a november 9-i parlamenti választásokon pedig, bár az ellenzék jelentősen megerősödött, Koizumi és pártja megtartotta többségét.[26][27]

2004-ben a japán gazdaság helyzete tovább javult,[28] ennek ellenére a nyári felsőházi választásokon az ellenzék jelentősen megerősödött. Szeptemberben ismét átalakította kormányát, Takenaka Heizót kinevezte a postareformért felelős tárca nélküli miniszternek.[29]

2005. július 5-én a parlament alsóháza 233–228 arányban megszavazta Koizumi postareformját, bár több párttársa is ellene voksolt. A javaslat alapján a postát 2007-ben négyfelé osztották volna fel, a banki és biztosítói ágát pedig 2017-ig adták volna el.[30] A felsőház azonban augusztus 8-án leszavazta a törvényjavaslatot. Koizumi másnap bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet és szeptember 11-ére választásokat ír ki, amely mintegy népszavazás is lenne a reformról.[31] A választásokon Koizumi pártja és annak koalíciós partnerei elsöprő győzelmet arattak, az alsóházban kétharmados többséget szereztek.[32] Október 14-én a felsőház végül elfogadta a postareformot, a privatizációt pedig 2007. október 1-jén végrehajtották.[33][34]

 
Koizumi és Bush

Külpolitikája szerkesztés

Elődeihez hasonlóan Koizumi külpolitikája is az Amerikai Egyesült Államokkal és az ENSZ-szel való szoros együttműködésen alapult. Az Egyesült Államok iránti elkötelezettsége jeléül japán csapatokat küldött Irakba az úgynevezett 'terrorizmus elleni harc' jegyében. A közel-keleti bevetésük során a Japán Önvédelmi Haderő a második világháború óta először harcoltak külföldön, fegyveres konfliktusban. Számos japán újságíró a kedvező japán-amerikai kapcsolatokat Koizumi és George W. Bush amerikai elnök személyes barátságának számlájára írta.[35]

Az észak-koreai emberrablások és az ország atomprogramjának ügyében keményebb álláspontot képviselt mint elődei.[35]

Kormányai szerkesztés

Minisztérium Első[36]
(2001. április 26.) 		Első átalakított[37]
(2002. szeptember 30.) 		Második[38]
(2003. november 19.) 		Második átalakított[39]
(2004. szeptember 22.) 		Harmadik[40][41]
(2005. október 31.)
Főtitkár Fukuda Jaszuo Hoszoda Hirojuki Abe Sinzó
Belügy Katajama Toranoszuke Aszó Taró Takenaka Heizó
Igazság Morijama Majumi Nozava Daizó Nohno Csieko Szugiura Szeiken
Külügy Tanaka Makiko Kavagucsi Joriko Macsimura Nobutaka  Aszó Taró
Pénzügy Siokava Maszadzsúró Tanigaki Szadakazu
Oktatásügy Tojama Acukó Kavamura Takeo Nakajama Nariaki Koszaka Kendzsi
Egészségügy Szakagucsi Csikara Ocudzsi Hidehisza Kavaszaki Dzsiró
Földművelésügy Takebe Cutomu Osima Tadamori Kamei Josijuki Simamura Josinobu Nagakava Soicsi
Gazdaság Hiranuma Takeo Nagagava Soicsi Nikai Tosihiró
Földügy Ogi Csikage Isihara Nobuteru Kitagava Kazuó
Környezetvédelem Oki Hirosi Szuzuki Sunicsi Koike Juriko
Közbiztonság Murai Dzsin Tanigaki Szadakazu Ono Kijoko Murata Jositaka Kucukake Tecuó
Katasztrófamegelőzés Konoike Jositada Inoue Kiicsi
Védelem Nakatani Gen Isiba Sigeru Ono Josinori Nukaga Fukusiró
Gazdasági politika Takenaka Heizó Takenaka Heizó Takenaka Heizó Joszano Kaoru
Pénzügyi politika Janagiszava Hakuo Itó Tacuja
Közigazgatási és szabályozási reform Isihara Nobuteru Kaneko Kazujosi Murakami Seiicsiró Macuda Ivaó
Technológia Omi Kódzsi Hoszoda Hirojuki Motegi Tosimicu  Tanahasi Jaszufumi Macuda Ivaó
Ifjúság Inogucsi Kunikó

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Isabel Reynolds: Former Japanese PM Koizumi to retire - media. Reuters.com. (angolul) Tokió: Reuters (2008. szeptember 25.) (Hozzáférés: 2021. március 25.)
  2. ↑ Japan’s Longest-Serving Prime Ministers. Nippon.com (angolul) (2019. november 20.) (Hozzáférés: 2021. március 25.)
  3. ↑ a b Koizumi Launches his Administration. (angolul) Journal of Japanese Trade & Industry, (2001. július) 5–7. o. Hozzáférés: 2021. március 27.
  4. ↑ Jon Herskovitz – Erica Yokoyama: Suga Takes Office With Third-Best Support for New Japan Premier. Bloomberg (angolul) (2020. szeptember 17.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  5. ↑ Junichiro Koizumi Fast Facts. CNN (angolul) (2020. december 22.) (Hozzáférés: 2021. március 25.)
  6. ↑ Hirasima Kendzsi: Regime Shift in Japan? Two Decades of Neoliberal Reforms. (angolul) Swiss Political Science Review, X. évf. 3. sz. (2004) 31–54. o. doi Hozzáférés: 2021. március 2.
  7. ↑ Patricia Maclachlan: Two Steps Forward, One Step Back: Japanese Postal Privatization as a Window on Political and Policymaking Change. In Political Change in Contemporary Japan: Electoral Behavior, Party Realignment, and the Koizumi Reforms. (angolul) Szerk. Steven Reed, Kenneth Mori McElwain és Kay Shimizu. Palo Alto: The Walter H. Shorenstein Asia-Pacific Research Center. 2009. 157–77. o. ISBN 978-1931368148  
  8. ↑ Stephanie Strom: Man in the News; Plain-Spoken Leader; Junichiro Koizumi. The New York Times (angolul) (2001. április 25.) (Hozzáférés: 2021. március 26.)
  9. ↑ Mark Magnier: A Maverick Is Elected Japan Premier. Los Angeles Times (angolul) (2001. április 26.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  10. ↑ Tim Larimer: Japan's Destroyer. Time (magazin) (angolul) (2001. szeptember 17.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  11. ↑ a b Profile of Prime Minister Koizumi - Milestones. japan.kantei.go.jp. (angolul) Tokió: Cabinet Public Relations Office (Hozzáférés: 2021. március 26.) arch
  12. ↑ Sims, Calvin: CHALLENGER WINS PARTY PRESIDENCY IN JAPANESE VOTE. The New York Times, 2001. április 24. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  13. ↑ Koizumi elected as Japan's new prime minister. The Independent, 2001. április 26. (Hozzáférés: 2011. június 8.)[halott link]
  14. ↑ Junichiro Koizumi and Japan's future. www.cosmopolis.ch, 2001. augusztus 1. (Hozzáférés: 2011. június 8.)[halott link]
  15. ↑ McMillan, Alex Frew: Koizumi's popularity hits fresh peak. CNN Business, 2001. június 12. [2013. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  16. ↑ a b The man who remade Japan. The Economist, 2006. szeptember 14. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  17. ↑ Krajczár, Gyula: Postabontás előtt választ Japán. Népszabadság, 2005. augusztus 9. (Hozzáférés: 2011. június 8.)[halott link]
  18. ↑ Koizumi ally quits politics over scandal. BBC News, 2002. április 8. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  19. ↑ Koizumi faces harsh economic reality. BBC News, 2002. február 15. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  20. ↑ Analysis: Koizumi's honeymoon ends. BBC News, 2002. február 1. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  21. ↑ Ozsvald, Éva, Pete, Péter (2003). „A japán gazdasági válság – likviditási csapda az új évezredben?”. Kögazdasági Szemle L. évf. (2003 július-augusztus), 571-589. o.  
  22. ↑ Belson, Ken: Japan's Economi Czar Caught in Bitter Revolt. The New York Times, 2002. október 25. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  23. ↑ Indul a japán bankreform. Világgazdaság Online, 2002. október 31. [2014. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  24. ↑ Belson, Ken: Japan, Its Finances in Disarray, Picks Old-School Central Banker. The New York Times, 2003. február 25. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  25. ↑ Postal agency becomes self-sufficient Japan Post. The Japan Times, 2003. április 2. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  26. ↑ Koizumi's second chance. The Economist, 2003. szeptember 25. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  27. ↑ LDP bloc weathers DPJ onslaught. The Japan Times, 2003. november 10. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
  28. ↑ Zaun, Todd: Japan's Central Bank Raises Growth Forecast. The New York Times, 2004. július 14. (Hozzáférés: 2011. július 10.)
  29. ↑ Japanese leader reshuffles Cabinet. China Daily, 2004. szeptember 27. (Hozzáférés: 2011. július 10.)
  30. ↑ Koizumi wins postal reform vote. BBC, 2005. július 5. (Hozzáférés: 2011. július 10.)
  31. ↑ Japanese vote set for September 11. CNN, 2005. augusztus 9. (Hozzáférés: 2011. július 10.)
  32. ↑ One Good Thing About Japan's Election. The New York Times, 2005. szeptember 13. (Hozzáférés: 2011. július 10.)
  33. ↑ McCurry, Justin: Japanese privatisation creates world's biggest bank. Guardian, 2007. október 1. (Hozzáférés: 2011. július 10.)
  34. ↑ Faiola, Anthony: Japan Approves Postal Privatization. The Washington Post, 2005. október 15. (Hozzáférés: 2011. július 10.)
  35. ↑ a b Tobias S. Harris: The Iconoclast: Shinzo Abe and the New Japan. (angolul) London: C. Hurst & Co. (Publishers) Ltd. 2020. 75–121. o. ISBN 9781787383104  
  36. ↑ Members of the First Koizumi Cabinet. japan.kantei.go.jp. (angolul) Tokió: Cabinet Public Relations Office (Hozzáférés: 2021. március 26.) arch
  37. ↑ Members of the First Koizumi Cabinet (1st Reshuffled). japan.kantei.go.jp. (angolul) Tokió: Cabinet Public Relations Office (Hozzáférés: 2021. március 26.) arch
  38. ↑ Members of the First Koizumi Cabinet (2nd Reshuffled). japan.kantei.go.jp. (angolul) Tokió: Cabinet Public Relations Office (Hozzáférés: 2021. március 26.) arch
  39. ↑ Members of the Second Koizumi Cabinet (Reshuffled). japan.kantei.go.jp. (angolul) Tokió: Cabinet Public Relations Office (Hozzáférés: 2021. március 26.) arch
  40. ↑ Members of the Third Koizumi Cabinet (Reshuffled). japan.kantei.go.jp. (angolul) Tokió: Cabinet Public Relations Office (Hozzáférés: 2021. március 26.) arch
  41. ↑ Members of the Third Koizumi Cabinet. japan.kantei.go.jp. (angolul) Tokió: Cabinet Public Relations Office (Hozzáférés: 2021. március 26.) arch


Elődje:
Mori Josiró
Japán miniszterelnöke
2001 – 2006		 
 Utódja:
Abe Sinzó
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Koizumi_Dzsunicsiró&oldid=26149156”