Főmenü megnyitása

Héder Barna (Budapest, 1962. június 13. –) magyar újságíró, műsorvezető.

Héder Barna
Született Héder Barna
1962. június 13. (57 éves)
Budapest
Nemzetisége magyar
SzüleiHéder János
Váróczi Piroska
Foglalkozása újságíró, műsorvezető
Iskolái Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1982-1987)

ÉleteSzerkesztés

Héder Barna 1962. június 13-án született Budapesten dr. Héder János és Váróczi Piroska gyermekeként.

Egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus Egyetem) végezte 1982–1987 között. Itt ismerte meg Palik Lászlót, akivel televíziós műsorvezetőként és üzletemberként is gyakran tevékenykedett együtt.

Televíziós pályafutásaSzerkesztés

Egyetemi évei alatt 1984 és 1987 között az Magyar Televízió külső munkatársa volt, ő vezette A Mi, ti, ők ifjúsági műsort és a Hazai tükör című, kéthetente leadott műsort is vezette. 1987–1989 között a gazdaság-politikai rovat szerkesztő-műsorvezetője volt. 1989-ben Vitray Tamás hívására átkerült az állami tévé sportszerkesztőségbe, ahol a Telesport című műsor szerkesztő-riportere volt egészen 1995-ig.

A 90-es években szintén az állami tévénél Palik Lászlóval vezette a rövid életű Ötödölő c. műsort.

1996-ban az Eurosport magyar nyelvű adásának egyik alapító riportere. 1994–1999 között a Magyar Kereskedelmi Rádiók és Rádiósok Szövetségének titkára volt. 2001 és 2008 között a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke volt, illetve a Hungaroring Rt. ügyvezetője is volt.

1996 óta az ő felel a nyári olimpiai játékok vívóközvetítéseiért, javaslatára bevezették az átlátszó sisakokat, hogy az operatőr tudjon arcot mutatni, a tévéző lássa a versenyző szemét. Ennek az lett az eredménye, hogy a 2004-es athéni olimpia után az amerikai NBC tévétársaság akkori elnöke, Peter Diamond telefonon mondott köszönetet Hédernek és a stábjának azért, hogy az amerikai televíziózás történetében először élőben adott vívást ilyen színvonalon rendezték.

2003 és 2011 között a RTL Klubnál dolgozott sportszerkesztőként, az ő javaslatára kezdték el közvetíteni Erdei Zsolt ökölvívó címmérkőzéseit, illetve a 2004-es Forma-1-es amerikai nagydíjat nem csúsztatva, hanem élőben sugározták. Az RTL-től való távozás után a TV2 Sportos című 10 perces műsorát készítette, amit éjszakánként adtak le.

2016-ban újra a közmédián találta magát, ahol az M4 Sport sportigazgatói posztját kapta meg, 2017-től pedig a Maradj Talpon! című vetélkedő házigazdája. 2017 novemberében távozott a sportcsatorna éléről.[1]

Egyéb tevékenységeiSzerkesztés

1991-ben Palik Lászlóval megalapították az első magánkézben levő kereskedelmi rádiót, a Radio Bridge-et, aminek Héder volt az ügyvezetője egészen az 1999-es eladásig, de még a 90-es években létrehozták az ATSA Fitness Centert, 2000-ben pedig alapítottak egy kávéházat Budapesten.

MagánéleteSzerkesztés

Nős, három gyermek édesapja: Barna Benedek (2007. december 12.), Lujza (2009. március 24.), Gerda (2012. április 1.)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Héder Barna távozik az M4 Sport igazgatói posztjáról. hvg.hu (2017. okt. 31.) (Hozzáférés: 2017. okt. 31.)

ForrásokSzerkesztés