Havasi kecske

emlősfaj

A havasi kecske (Oreamnos americanus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó faj.

Infobox info icon.svg
Havasi kecske
A természetes élőhelyén
A természetes élőhelyén
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Scrotifera
Csoport: Ferungulata
Csoport: Patások (Ungulata)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Csoport: Ruminantiamorpha
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Öregcsalád: Bovoidea
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Kecskeformák (Caprinae)
Nemzetség: Naemorhedini
Nem: Oreamnos
(Rafinesque, 1817)
Faj: O. americanus
Tudományos név
Oreamnos americanus
(Blainville, 1816)
Szinonimák
  • Mazama dorsata Rafinesque, 1817
  • R[upicapra]. americanus de Blainville, 1816
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Havasi kecske témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Havasi kecske témájú médiaállományokat és Havasi kecske témájú kategóriát.

Nemének egyetlen élő képviselője és egyben a típusfaja is. A havasi kecske nem a házikecske (Capra aegagrus hircus), hanem a zergék (Rupicapra) rokona. Szakálla is inkább toroksörény.

ElőfordulásaSzerkesztés

Észak-Amerika alábbi területein él.

Délkelet-Alaszka, Dél-Yukon, Brit Columbia, Délnyugat-Alberta, Washington egyes részei, Idaho és Montana sziklás hegyi régióiban él a fahatár felett.

MegjelenéseSzerkesztés

Testhossza 120-160 centiméter, farokhossza 10–20 cm, marmagassága hímeknél 90 cm, nőstényeknél 80 cm; testtömege 46–140 kg; a nőstény átlagosan 10-30%-kal kisebb a hímnél.[1] Hosszú, gyapjas, fehér bundája és szakálla van; szeme, patája, szarva és orra fekete. Teste vaskos, lába rövid, szarva tőrszerű, hátrafelé hajló; koponyája keskeny, törékeny; a bak combján vastag a bőr.

ÉletmódjaSzerkesztés

Nagyon jól mászik és ugrik. Patáinak éles a széle, a belseje meg olyan rugalmas, mint a gumi, könnyen rátapad a kövekre. Nagy termete ellenére óriásiakat tud ugrani egyik sziklapárkányról a másikra. Nem ritkák az öt métert meghaladó ugrások sem. Ha olyan sziklapárkányra kerül, ami a semmiben végződik és hátrálni sem tud, akkor a hátsó lábára áll, mellső lábával a sziklafalnak támaszkodva megfordul és nyugodtan visszamegy. Nyáron túlnyomórészt füveket és sásféléket eszik, nappal, este és néha holdfényes éjszakákon is aktív. Télen fásszárúak egyes részeit eszi; a mohák és zuzmók egész évben a táplálékához tartoznak.

Természetes ellenségeként csak a puma és a barna medve jöhet szóba, bár egy felnőtt havasi kecske tőrszerű szarvaival még ezeknek is veszélyes ellenfél. Bár inkább olyan magasságba menekül, ahová egyetlen ragadozó sem teszi a lábát. Jóval több áldozatot követelnek közülük a kőomlások és a lavinák.

A havasi kecske prémje sűrű, finom piheszőrökből és hosszú fedőszőrökből áll. Ezért jól bírja a téli fagyot, a nyári meleget viszont nehezen viseli, s hogy lehűljön, gyakran felkeresi azokat a helyeket, ahol nem olvad el a hó és beássa magát.

SzaporodásaSzerkesztés

Az üzekedési időszakon kívül külön bak- és nősténycsordákban él. Az üzekedés tél közepén zajlik. Ilyenkor a bak a szarva tövénél lévő mirigyeinek váladékával megjelöli nőstényét. A bakok ritkán harcolnak, ennek megfelelően a koponyacsontok és a szarvak viszonylag törékenyek. Ha mégis harcolnak, akkor nem a fejüket csapják össze, hanem megpróbálnak hegyes, 20 cm-nél hosszabb szarvukkal a másik testébe vagy a combjába szúrni. Ennek megfelelően a hímek irhája igen vastag, főleg a combokon, ahol akár 2 cm vastag is lehet. Ezek a harcok néha mégis súlyos sérülésekhez, sőt halálhoz is vezethetnek. Ennek következménye, hogy a bak egy nőstény támadását védekezés nélkül elviseli, és hagyja magát elűzni, mert egyébként is saját utódát veszélyeztetné. Az ilyen üldözések gyakoriak, mert a gidákat őrző anyakecskék igen agresszívek, és erre szükségük is van, mert a gidákat állandóan fenyegetik a fajtársak hegyes szarvai.

A vemhességi idő 6 hónap, az ellés nyár közepén zajlik. Általában csak egyetlen utód születik. A gida születése után pár nappal már követni tudja anyját a hegymászásban. A nőstények és a kicsinyek a következő párzási időszakig "gyermeknevelő csoportot" alkotnak. Az ivarérettséget 2,5 évesen érik el, pont a téli üzekedés idején.

KépekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Nowak, R. M. (1999). Mountain goat Pages 1212–1213 in Walker's Mammals of the World. Volume 1. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, USA and London, UK.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés