Wikipédia

Ibn Ruszta

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 7.

Ibn Ruszta (arab betűkkel ابن رستة – Ibn Rusta), eredeti nevén Abu Ali Ahmad ibn Umar (perzsa nyelven: احمد ابن رسته اصفهانی; arabul أبو علي أحمد بن عمر – Abū ʿAlī Aḥmad ibn ʿUmar; Iszfahán, 9. század vége – ?) perzsa földrajzi író. Legjelentősebb munkája arab nyelven íródott, és „A becses drágagyöngyök könyve” (Kitáb al-aalák an-nafísza) címet viseli.[1]

Ibn Ruszta
Életrajzi adatok
Született9. század vége
Isfahan környéke
Elhunytnem ismert
nem ismert
Ismeretes mintföldrajzi író
Nemzetiségperzsa
Pályafutása
Jelentős munkáiA becses drágagyöngyök könyve
Ebben a szócikkben az arab nevek magyaros átírásban szerepelnek.

Életével kapcsolatban két évszámot lehet megemlíteni: a 903-as mekkai zarándoklatát, és a 913-as Rusz támadás említésének a hiányát. Emiatt fő művét e két időpont közé szokás datálni, azonban mindkét adattal szemben komoly kritikák merültek fel.[2]

A műről

szerkesztés

Eddig a műnek csak a VII. könyve került elő. A kelet-európai sztyepp népeivel és államaival (Kazár Birodalom, Volgai Bolgárország, Kijevi Rusz) foglalkozó szöveg azonban kiemelkedő fontosságú forrás a magyar őstörténet vonatkozásában. Forrásai között az elveszett Dzsajháni-hagyomány, illetve Ibn Hurdádzbih munkájának egy ma már nem ismert, bővebb változata is szerepelt. Művében a magyarokra használt elnevezések: al-muğf.rïya, al-m.ğf.rïya, al-m.hf.rïya[3] (a pontok a magánhangzók helyét jelölik). Az egyetlen kézirat a British Museumban maradt fenn egy 1254-es másolatban. A mű eleje Mekkát és Medinát, az Iszlám szent helyeit írja le. Az ezt követő rész az ismert világot mutatja be: a tengereket, folyókat és a hét égövet. Ezt egyes területek részletes ismertetése követi: Irán, Arábia, majd Egyiptom. Ezt követi Konstantinápoly és Róma leírása Hárún ibn Jahjától. Ezután India, azután Kelet-Európa jön, majd Szallám tolmács útjának[4] rövid említése következik, a részt pedig Tabaresztán és Iszfahán leírása zárja. A következő nagy fejezet a fontosabb útvonalak leírását tartalmazza - ezek között Kelet-Európa már nem szerepel.[5]

Kutatástörténet

szerkesztés

Elsőként a Kelet-Európát leíró rész jelent meg orosz fordításban.[6] A teljes kritikai kiadását a holland orientalista, Michael Jan de Goeje tette közzé elsőként.[7] Francia nyelvre Gaston Wiet fordította le.[8] A Kelet-Európára vonatkozó részeket Tadeusz Lewicki tette közzé lengyel fordítás és kimerítő kommentár kíséretében.[9] Ugyanezen fejezetek teljes magyar fordítását Kuun Géza[10] és Kmoskó Mihály[11] közölték a 20. század elején. Czeglédy Károly[12] a magyar, kazár, volgai bolgár és szláv fejezetet fordította le a Györffy György[13] által összeállított forrásgyűjtemény számára. Czeglédy fordítását vette és dolgozta át Zimonyi István 'A honfoglalás korának írott forrásai'-ba,[14] és ugyanezt dolgozta át 'A honfoglaláskor írott forrásai című kiadványban is.[15]

Boris Nikolaevich Zahoder hívta fel a figyelmet arra, hogy Ibn Ruszta művében a kelet-európai rész India és Tabarisztán leírása között szerepel, ráadásul semmilyen alcím nem utal rá. Ebből ő arra következtetett, hogy ez a rész eredetileg nem volt benne Ibn Ruszta művében, csupán a másoló vagy szerkesztő szerkesztette bele máshonnan.[16]

A magyarokról szóló szövegrész

szerkesztés

„A besenyők országa és a bulgárok [volgai bolgárok] közé tartozó '.sk.l-ek [szlávok] országa között van a magyarok határai közül az első határ. A magyarok a turkok egyik fajtája. Főnökük 20 ezer lovas élén vonul. Főnöküket k.nd.h-nek [kendének] nevezik. Ez a név királyuk címe, ugyanis annak az embernek a neve, aki a királyi hatalmat gyakorolja fölöttük, Ğ.l.h [Gyula]. Minden magyar azt teszi, amit Ğ.l.h-nak [Gyulának] nevezett főnökük parancsol nekik a háború dolgában, a védelemben és más dolgokban. Sátraik vannak. Együtt vándorolnak a friss és bőséges fűvel. Országuk széles. Egyik határa a Rüm-tenger [Fekete-tenger]. Ebbe a tengerbe két folyó ömlik. E kettő közül az egyik nagyobb, mint a Ğayhün [Amu-darja]. Szállásaik a két folyó között vannak. Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikük a két folyó közül a hozzá közelebb levő folyónál telepszik meg. Ott töltik a telet, halakat fogva a folyóból. Ott a legmegfelelőbb számukra a téli szállás. A magyarok országa fában és vízben gazdag. Talaja nedves. Sok szántóföldjük van. Az összes velük szomszédos Șäqáliba ['szakláb'] fölött győzelmet aratnak. Súlyos élelmiszer-ellátmány nyújtására kötelezik őket, és rabokként tartják őket. A magyarok tűzimádók. Megtámadják a Șäqálibákat [szaklábokat], s addig viszik a foglyokat a tengerparton, amíg a Rüm országának [Bizáncnak] egy kikötőjéhez el nem jutnak, amelyet K.r.h-nek [Kercs-nek/Herszon-nak] neveznek. Azt mondják, hogy a kazárok régebben árokkal vették körül magukat a magyarok és más, az országukkal szomszédos népek ellen. Amikor a magyarok a foglyokat K.r.h-be [Kercs-be/Herszon-ba] viszik, a rüm(-ok) [bizánciak] elébük mennek, s ott vásárt tartanak. A rabszolgákért cserébe rümí [bizánci] brokátot, gyapjúszőnyeget és más rüm [bizánci] árut vesznek.”

– Ibn Ruszta, A becses drágagyöngyök könyve[17]

A szakláb (Șäqáliba) szó általában erdőlakót jelent, és nem köthető szorosabban etnikumhoz.. A különböző szerzőknél a szaklábok lehetnek szlávok, bolgárok, és ruszok is.[18] Más források szerint a fehér bőrű, világos hajú észak-európaikra értették, akiket a muszlim források megkülönböztettek a déli, mediterrán típusú görögöktől és rómaiaktól.[19] A szövegben 'K.r.h.'-nak nevezett település nem egyértelmű. Jelentheti Kercset, Herszont, de egyszerűen kereskedelmi lerakatot is.[20]

Új elméletek

szerkesztés

Sudár Balázs és B. Szabó János történészek álltak elő két új elmélettel, melyek Ibn Ruszta, és Gardízi műveinek újraértelmezésén alapulnak.

2019-es tanulmányukban[21] részletesen újra megvizsgálták és elemezték azt az Ibn Rusztánál szereplő mondatot,[22] amely a korabeli magyarok hatalmi berendezkedéséről, - a kettős fejedelemségről - szól. Véleményük szerint, a mondatot korábban hibásan fordították, és az ebből levont következtetések nem felelnek meg a valóságnak. Amellett érvelnek, hogy a helyes értelmezés a következő: "a kndh [kende] címet viselő uralkodó személyneve Dzslh [Gyula]."[23][24] Személyes véleményük szerint, "Ibn Ruszta egyetlen vezető többféle - cím és személynév szerinti - megnevezését hagyományozta ránk, a nála szereplő magyarokat Dzslh kndh („Gyula kende”) vezette."[25]

2022-es tanulmányában[26] a szerzőpáros az előző gondolatmenetüket folytatva újabb elmélettel állt elő. Véleményük szerint, e szövegrész magyarázata már a 19. században félresiklott, és tévútra vezette a magyar kutatók generációit.[27] Ibn Ruszta és más korabeli muszlim szerzők földrajzi leírásait elemezve megállapították, hogy a korabeli íróknak csak azokról a kelet-európai területekről volt ismerete, amikkel valamilyen közvetlen kereskedelmi kapcsolatban álltak. Még a Kijevi Rusz területéről is csak minimális információval rendelkeztek, mivel alig "láttak túl" a Volgán. Az attól jóval nyugatabbra eső területek teljesen ismeretlenek voltak a korabeli muszlim szerzők számára. A kutatók érvelése szerint, az Ibn Rusztánál szereplő 'madzsgarok' leírása emiatt semmiképpen sem vonatkozhat az Árpád-ház vezette magyarságra. Ehelyett, a leírás, az akkor a Volga mentén nyugatra élő, keleti-magyarokra vonatkozik, akik egy - négy Türk népből álló - törzsszövetségnek voltak a tagjai.[28] Előző tanulmányukból kiderült, hogy a keleti-magyarokat ekkoriban egy Gyula nevű kende vezette, akinek a serege 20 ezer lovasból állt. Ez valószínűleg jelentős katonai erőnek számított a térségben, ugyanis a muszlim szerzők a bolgár Almis, és valamelyik morva Szvatopluk mellett, őt is kellően fontosnak tartották, hogy név szerint megemlítsék. Valószínű, hogy Gyula rendelkezett a legnagyobb ismert katonai potenciállal, ami a volgai bolgárok tőszomszédságában kétségkívül figyelemre méltó, hasznos ismeret lehetett a muszlimok számára, hiszen egy olyan népről volt szó, akikkel szemben – Ibn Ruszta szerint – még a térség vezető hatalmát jelentő kazárok is „elárkolták” magukat.[29]

Sudár és B. Szabó szerint a 'baskirdok' és a 'madzsgarok' soha nem szerepelnek együtt ugyanannál a szerzőnél, ami arra utal, hogy a két népnevet egymás szinonimájaként használták, és ugyanazt az etnikumot jelöli.[30][31] Eszerint, a keleti-magyarok további sorsa nyomon követhető más források újraértelmezésével. A kb. fél évszázaddal később, 950 táján Bíborbanszületett Konstatin császár által összeállíttatott szöveggyűjteményre, - A birodalom kormányzásáról (DAI) - alapozva, a két történész amellett érvel, hogy a négy Türk nép törzsszövetségében, a besenyők átvették a vezető szerepet. Ezután az úzok lettek a terület új domináns népe. Az addig itt még mindig jelentős szerepet játszó keleti-magyarok vagy elhagyták ezt a területet, vagy a korábbi lakhelyükön maradó besenyőkhöz hasonlóan csatlakoztak a térség új uraihoz.[31]

Arra, hogy a besenyők és a keleti-magyarok között szorosabb kapcsolatok is lehettek, éppen a besenyőknél megjelenő Jula (Gyula) név használata mutat rá: az egyébként szinte ismeretlen név a történeti forrásokban a magyarokon kívül éppen a besenyőknél kerül elő, személy- és törzsnévként is. Véleményük szerint: "nem lehetetlen, hogy Etelköz besenyő megszállása hozott olyan átrendeződést a térségben, amely a keleten maradt madzsgarok egy részét éppen a nyugati végekre – a Magyar Fejedelemség tőszomszédságába – sodorta. És talán az sem véletlen, hogy a 10. század közepétől több hullámban besenyők is költöztek a Kárpát-medencébe." További érdekesség, hogy a magyar krónikáshagyomány szerint ebből az irányból a 11. században érkező támadások besenyő/úz/kun vezérei csupa olyan nevet viseltek (Gyula, Akus, Kapolcs, K[a]rul), amelyek a Kárpátokon belül is ismertek és használtak voltak.[31]

Az elmélet új megvilágításba helyezi a szláv őskrónika,a 'Régmúlt idők elbeszélésének' eseményeit is. Az abban szereplő "fekete ugorokat" eddig Árpád fejedelem magyarjaival azonosították, azonban lehetséges, hogy az valójában a keleti-magyarok, nyugati irányú vándorlását írja le. Amennyiben ez igaz, akkor egy több lépcsős Honfoglalással kell számolni, kitolódott időponttal.[31]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Király; 710. o. (1975)
  2. ↑ Zimonyi, 21. o. (2005)
  3. ↑ Zimonyi, 50. o. (2005)
  4. ↑ eredetileg Ibn Hordadbeh művében
  5. ↑ Sudár; B. Szabó, 131. o. (2022)
  6. ↑ D. A. Hvol'son - lzvestija o hozarah, burtasah, bolgarah, mad'jarah, slavjanah i russkah Abu-Ali Ahmeda ben Ibn-Dasta. Sankt-Peterburg (1869)
  7. ↑ Michael Jan de Goeje - Bibliotheca geographorum Arabicorum I-VIII, Lugduni-Batavorum (1870-1894) 1–229. o.
  8. ↑ Gaston Wiet - Ibn Rusteh, Les Atours précieux. Trad. ~ Le Caire. (1955)
  9. ↑ Tadeusz Lewicki - Źródła arabskie do dziejów Słowiańszczyzny I-IV, Wroclaw-Krakow (1956, 1969, 1977, 1985)
  10. ↑ Kuun Géza - Keleti kútfők (In: A magyar honfoglalás kútfői) 152–194. o. (1900)
  11. ↑ Kmoskó Mihály I/1, I/2 = Mohamedán írók a steppe népéiről. Földrajzi irodalom, Szerkesztő: Zimonyi I. Magyar Őstörténeti Könyvtár 10. 13. Budapest (1997), (2000)
  12. ↑ Czeglédy Károly - Magyar őstörténeti tanulmányok . Budapest (1985). Magyar nyelvű cikkeinek gyűjteménye. 36–37. o.
  13. ↑ A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk. Györffy György Budapest (1958), (1986). 86–94. o.
  14. ↑ Olajos T., H. Tóth I., Zimonyi I. - A honfoglalás korának írott forrásai; szerkesztette: Kristó Gyula,. Szeged (1995). 32–34. o.
  15. ↑ Zimonyi István - A 9. századi magyarokra vonatkozó arab források. A Dzsajháni-hagyomány. (In: Kovács L.–Veszprémy L. (szerk.) A honfoglaláskor írott forrásai. (Honfoglalásról sok szemmel 2.) Budapest, 58–58. (1996)
  16. ↑ Zahoder, B. N. (1962, 1967) Kaspijskij svod svedenij o Vostocnoj Evrope, I-II. Moskva. 69. o.
  17. ↑ Zimonyi, 35. o. (2005)
  18. ↑ Sudár; B. Szabó, 136. o. (2022)
  19. ↑ Golden, P.B., Bosworth, C.E., Guichard, P. and Meouak, Mohamed, “al-Ṣaḳāliba”, in: Encyclopaedia of Islam, Second Edition, Edited by: P. Bearman, Th. Bianquis, C.E. Bosworth, E. van Donzel, W.P. Heinrichs. ISBN: 9789004161214, 1960-2007
  20. ↑ Sudár; B. Szabó, 138. o. (2022)
  21. ↑ B. Szabó János, Sudár Balázs - Kende és gyula? A magyar kettős fejedelemség teóriájától a forrásokig (2019)
  22. ↑ "Főnöküket kndh-nek nevezik. Ez a név királyuk címe, ugyanis annak az embernek a neve, aki a királyi hatalmat gyakorolja fölöttük, Glh."
  23. ↑ B. Szabó; Sudár, 946–947. o. (2019)
  24. ↑ B. Szabó; Sudár, 963. o. (2019)
  25. ↑ B. Szabó; Sudár, 948. o. (2019)
  26. ↑ Sudár Balázs, B. Szabó János - Gyula népe - Madzsgarok a 10. századi muszlim földrajzi irodalomban (2022)
  27. ↑ Sudár; B. Szabó, 121. o. (2022)
  28. ↑ Sudár; B. Szabó, 142. o. (2022)
  29. ↑ Sudár; B. Szabó, 142–144. o. (2022)
  30. ↑ Sudár; B. Szabó, 139. o. (2022)
  31. ↑ a b c d Sudár; B. Szabó, 144–145. o. (2022)

Források

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ibn_Ruszta&oldid=26753451”