Főmenü megnyitása

Ikerprím-sejtésnek nevezik azt a sejtést, hogy végtelen sok olyan p prímszám van, amire p+2 is prím. (Mint például 3,5; 5,7; 11,13; 17,19.) A sejtést először Euklidész fogalmazta meg i. e. 300 körül.[1]

Az ilyen tulajdonságú p, p+2 párokat hívják ikerprímeknek.

Tartalomjegyzék

RészeredményekSzerkesztés

Viggo Brun 1915-ben bebizonyította, hogy x-ig az ikerprímek száma legfeljebb

 

alkalmas c-vel, és hogy az ikerprímek reciprokösszege konvergál.[2] A másik irányban igazolta, hogy végtelen sok olyan páratlan n szám van, hogy n és n+2 is legfeljebb 9 prímszám szorzata. 1973-ban Chen igazolta, hogy van végtelen sok olyan p prímszám, hogy p+2 prímszám vagy két prímszám szorzata.

1940-ben Erdős Pál megmutatta, hogy létezik olyan c<1 konstans és végtelen sok p prím, hogy

 ,

ahol q a p-t követő prímet jelöli.

Ez az eredmény azóta már jelentősen megjavult, hiszen 1986-ban Helmut Maier megmutatta, hogy c < 0,25 konstans is biztosan létezik. 2004-ben Daniel Goldston és Cem Yıldırım belátta, hogy a c = 0,085786… konstans is megfelel a feltételeknek. Ezt 2005-ben megjavították (Goldston, Pintz és Yıldırım), belátva azt, hogy minden pozitív c konstans megfelel, sőt   is igaz végtelen sokszor alkalmas C-vel.[3][4]

2013 áprilisában Jitang Csang, a Durhamban található New Hampshire-i Egyetem professzora bebizonyította, hogy végtelen sok olyan prímszámpár létezik, amelyek különbsége kevesebb mint 70 millió. Ez azért nagy eredmény, mert a különbség véges szám. Az MTA Rényi Intézet kutatója, Pintz János akadémikus professzor elmondta, hogy "a lényeg, hogy végtelen sokszor valamilyen konkrét véges határ alatt marad a szomszédos prímek különbsége."[5]

Kapcsolódó sejtésekSzerkesztés

Első Hardy–Littlewood-sejtésSzerkesztés

A G. H. Hardyról és John Littlewoodról elnevezett Hardy–Littlewood-sejtés az ikerprím-sejtés általánosítása. A prím n-esek (bennük az ikerprímekkel) eloszlásáról fogalmaz meg állítást, a prímszámtétellel analóg módon. Jelölje π2(x) az olyan px prímek számát, melyekre p + 2 is prímszám. Definiáljuk a C2 ikerprímkonstanst as[6] a következőképpen:

 

 A005597 (itt a szorzat kiterjed az összes p ≥ 3 prímszámra). A sejtés állítása ekkor:

 

abban az értelemben, hogy a két kifejezés hányadosa egyhez tart, ahogy x a végtelenbe nő.[7] (A második ~ nem része a sejtésnek, parciális integrálással bizonyítható.)

A sejtés jogosultságát igazolhatjuk (de ez nem bizonyítja a sejtést), ha feltesszük, hogy az 1 / ln t a prímszámeloszlás sűrűségfüggvényét írja le, ami a prímszámtételből adódó feltételezés, de igazolatlan (igazságából az ikerprímsejtés is következne).

Az első Hardy–Littlewood-sejtés a prím n-esekről implikálja, hogy a második Hardy–Littlewood-sejtés hamis.

Ugyancsak ismert és ugyancsak reménytelen sejtés, hogy minden k pozitív természetes számra végtelen sok olyan p prímszám van, amire p+2k is prím. A legáltalánosabb sejtés szerint, ha f1(x),…,fn(x) pozitív főegyütthatós, irreducibilis polinomok, amelyek egész értékeket vesznek fel és szorzatuknak nincs állandó osztója, akkor végtelen sok olyan x természetes szám van, amire mindegyik polinom értéke prím. Ez magába foglalja azt a megoldatlan sejtést, hogy végtelen sok x²+1 alakú prím van és azt is, hogy végtelen sok olyan p prím van, amire 2p+1 is prím.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Encyklopaedia Britannica: Twin prime conjecture
  2. Brun, V. (1915), "Über das Goldbachsche Gesetz und die Anzahl der Primzahlpaare", Arch. f. Math. og Naturv. 34 (8): 3–19, ISSN 0365-4524
  3. Goldston, Daniel Alan; Motohashi, Yoichi & Pintz, János et al. (2006), "Small gaps between primes exist", Japan Academy. Proceedings. Series A. Mathematical Sciences 82 (4): 61–65, <http://projecteuclid.org/getRecord?id=euclid.pja/1146576181>[halott link].
  4. Goldston, D. A.; Graham, S. W. & Pintz, J. et al. (2009), "Small gaps between primes or almost primes", Transactions of the American Mathematical Society 361 (10): 5285–5330, DOI 10.1090/S0002-9947-09-04788-6.
  5. Stöckert Gábor: Áttörés az ikerprím-sejtés bizonyításában, 2013. május 15. (Hozzáférés: 2013. május 21.)
  6. Sablon:Cite OEIS -- A page of number theoretical constants
  7. Bateman & Diamond (2004) pp.334–335