Körmendy Kálmán
Körmendy Kálmán (Budapest, 1886. május 28. – Budapest, 1920. június 27.[4])[5] magyar színész.
Körmendy Kálmán | |
![]() | |
Született |
1886. május 28.[1] Budapest[1] |
Elhunyt |
1920. június 27. (34 évesen)[2] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Gömöry Vilma[3] |
Gyermekei | Körmendy László |
Foglalkozása | színész |
Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Körmendy Kálmán témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Élete és pályafutása Szerkesztés
Körmendy Antal és Wirth Katalin fia. Rákosi Szidi színésziskoláját végezte, majd 1905-ben Szabadkán kezdte pályáját. 1906–08-ban Nagyváradon lépett fel, innen 1909-ben Kolozsvárra hívták meg a Nemzeti Színházhoz, azután 1911 szeptemberében a Vígszínház igazgatósága szerződtette. Egy év után visszatért Kolozsvárra. Működött még 1913–1918 között Szegeden, Almássy Endre társulatánál. 1917-től az Andrássy úti Színház, 1918 őszétől a Belvárosi Színház tagja, amelynek egyik számottevő művésze volt. Az ötvenéves férfi c. vígjátékban szép sikert ért el. 34 éves korában hunyt el, 1920. június 30-án helyezték örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben. Felesége Gömöry Vilma színésznő volt.[6] Közös gyermekük Körmendy László, a Magyar Rádió bemondójaként lett ismert.
Fontosabb színházi szerepei Szerkesztés
- Ifj. Boglári László (Hajó Sándor: Az ötvenes férfi)
- Odüsszeusz (Euripidész: Küklopsz)
- Pyrgopolinices (Plautus: A hetvenkedő katona)
- Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi)
- Rott Péter (Schönherr Károly: Hit és haza)
Filmes szerepei Szerkesztés
- Méltóságos rab asszony (1916) ... Demeterné szeretője
- Fehér éjszakák (1916) ... A kormányzó fia
- A koldusgróf (1918)
- A Császár katonái (1918)
- Alraune (1919) ... Frank Braun
- Udvari levegő (1919)
- A kétarcú asszony (1920)
- A színésznő (1920)
Jegyzetek Szerkesztés
- ↑ a b Magyar Színművészeti Lexikon (magyar nyelven), 1929
- ↑ a b FamilySearch (angol nyelven)
- ↑ https://adt.arcanum.com/hu/view/KolozsvariTukor_1916/?pg=9&layout=s
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári halotti akv. 2128/1920. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 16.)
- ↑ Halálozási dátuma tévesen szerepel a Magyar Színházművészeti Lexikonban.
- ↑ Kolozsvári Tükör, 1916. január 5. 1. szám, 9–10. oldal
Források Szerkesztés
- Magyar színházművészeti lexikon
- Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
- Magyarország, 1920. június 29.
- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
További információk Szerkesztés
- Körmendy Kálmán az Internet Movie Database-ben (angolul)