Karsai József
Karsai József (Battonya, 1944. augusztus 12. –) magyar agrármérnök, gazdálkodó, Battonya polgármestere 2006 és 2014 között, korábban a Magyar Szocialista Párt politikusa.
Karsai József | |
Battonya polgármestere | |
Hivatali idő 2006. október 1. – 2014. október 12. | |
Előd | Kreszta Traján (ideiglenesen) |
Utód | Marjai János György |
Békés megyei 7. sz. országgyűlési választókerület (Mezőkovácsháza és környéke) 3. országgyűlési képviselője | |
Hivatali idő 2002 – 2010 | |
Előd | Tóth Sándor |
Utód | Simonka György |
Született | 1944. augusztus 12. (80 éves) Battonya |
Párt | MSZP (2014-ig), majd Fidesz (2014-től) |
Választókerület | Békés megye 7. választókörzete |
Foglalkozás | agrármérnök, gazdálkodó |
Iskolái | Gödöllői Agrártudományi Egyetem (–1968) |
Tanulmányai
szerkesztés1963-ban érettségizett a battonyai Mikes Kelemen Általános Gimnáziumban, majd felvételt nyert a Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrármérnöki szakára, ahol 1968-ban diplomázott. 1971-ben növényvédelmi szakmérnöki diplomát is szerzett. 1981-ben védte meg doktori disszertációját.
Műszaki pályafutása
szerkesztésDiplomázása után a battonyai Petőfi MGTSZ agrármérnöke lett. 1973-ban két évre otthagyta Battonyát és a mezőkovácsházi Új Alkotmány MGTSZ növényvédelmi szakmérnöke lett. 1975-től 1981-ig újra a battonyai MGTSZ-ben dolgozott, immár termelési főmérnökként.
1981-ben átkerült Velencére, a Nemzeti Agrár Kutatóintézetben kutatási főmérnökként dolgozott. A rendszerváltás óta mezőgazdasági vállalkozó Battonyán.
2017-től gyógynövényekből történő hatóanyag kivonással foglalkozik, 2018-ban Battonyán hozta létre azt a feldolgozó üzemet, melyben a nevéhez fűződő a HerbaPharm termékcsalád tagjai készülnek kendermagból, máriatövismagból, lenmagból és fűszerköménymagból. Több kutatóval együttesen kifejlesztett technológiájával jóval nagyobb hatóanyag tartalom vonható ki a gyógynövényekből, mint ezt megelőzően.
Közéleti és politikai pályafutása
szerkesztés1970-ben lépett be az MSZMP-be. 1994-ben az Egyesült Kisgazdapárt színeiben indult az országgyűlési választáson, mandátumot nem szerzett. Országos ismertséget 1998-ban szerzett, amikor a MOSZ mezőgazdasági demonstrációs bizottságának elnöke lett. Az akkori agrárvezetés elleni tiltakozásképp búzatáblákat égetett el.[1]
1998-ban bejutott a battonyai önkormányzatba. A 2002-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt (MSZP) színeiben indult a Békés megyei 7. számú választókerületben (Mezőkovácsháza központtal), ahol egyéni mandátumot szerzett. Ugyanebben az évben újra beválasztották a battonyai önkormányzatba. 2002 és 2006 között a Békés Megyei Közgyűlés tagja is volt. Egy évvel később belépett az MSZP-be. A 2006-os országgyűlési választáson megismételte választási győzelmét. A mezőgazdasági bizottság tagja lett. Az őszi önkormányzati választáson szülővárosa polgármesterévé választották.
2008-ban, az azóta visszavont társadalombiztosítási törvényről történt második szavazáson egyedüli szocialista politikusként „nem”-mel szavazott.[2] Több nagy port felkavaró esemény is fűződik még a nevéhez, 2008-ban tiltakozásul az alacsony dinnyefelvásárlási árak miatt az Auchan áruházak parkolóiba több tonnányi dinnyét borítottak dél-békési[3] gazdákkal. Mivel az áruház pár nap múltán meghátrált és felemelte az árait,[4] Karsai a felvásárlókat vette célba, követelve a legalább 30 Ft-os átvételi árat. Ahol ez nem történt meg, ott mezőgazdasági nehézgépjárművekkel eltorlaszolták az utat, kikényszerítve a magasabb átvételi árat.[5]
A 2010-es országgyűlési választáson nem szerzett mandátumot, egyéni kerületében alulmaradt Simonka György, a Fidesz jelöltje ellen. Az őszi önkormányzati választáson azonban ismét nagy többséggel választották polgármesterré Battonyán, immár mint független jelölt. 2010 októberében úgy nyilatkozott, hogy kilépett az MSZP-ből.[6]
2011. június 20-án bejelentette, hogy két nap múlva az Országházhoz láncolja magát, és kétnapos éhségsztrájk során mintegy 40–50 altatótablettát is bevesz, mert kész feláldozni az életét is, tiltakozásul a második Orbán-kormány egyes intézkedései szemben,[7] ám már másnap délelőtt orvosi tiltásra hivatkozva lemondta a demonstrációt.[8] 2012 májusában demonstratív öngyilkosságot kísérelt meg, miután a battonyai bíróság a 2008-as dinnyeblokád kapcsán kényszerítés kísérlete miatt 1 millió forintra büntette.[9]
Karsai a 2014-es önkormányzati választásokon, a kormányt illető korábbi kritikái ellenére, a Fidesz által támogatott független képviselőjelöltként indul Battonyán. Újságírói kérdésre Karsai nem kommentálta az "átigazolást".[10]
Családja
szerkesztésNős, felesége háztartásbeli. Két felnőtt gyermek édesapja.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ A búzaégető városvezető akar lenni
- ↑ Népszabadság Online: Karsai József és Farkas Imre szembemegy az MSZP-frakcióval. [2008. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 26.)
- ↑ Éjfélkor indul a dinnyekonvoj Soroksárra és Budaörsre Archiválva 2008. július 21-i dátummal a Wayback Machine-ben, Beol.hu, 2008. július 14.
- ↑ A dinnyeháború újabb felvonása: kapitulált az Auchan Archiválva 2008. augusztus 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, Beol.hu, 2008. július 20.
- ↑ Vasárnap délre megszűnhet a dinnyeblokád az eddig helyszíneken[halott link], Beol.hu, 2008. július 20.
- ↑ Karsai: Gyurcsány olyan eredményre számíthat, mint a Munkáspárt Archiválva 2010. október 27-i dátummal a Wayback Machine-ben – Híradó.hu, 2010. október 26.
- ↑ Odaláncolja magát a parlamenthez és nyugtatókat vesz be Karsai József[halott link] – Népszava, 2011. június 20.
- ↑ Orvosi tiltásra elmarad Karsai akciója Archiválva 2011. június 23-i dátummal a Wayback Machine-ben – Beol.hu, 2011. június 21.
- ↑ Bevett ötven pirulát, majd felhívott egy újságírót Karsai József Archiválva 2012. május 27-i dátummal a Wayback Machine-ben – Beol.hu, 2012. május 24.
- ↑ Karsai József átállt a Fideszhez – Origo.hu, 2014. szeptember 23.
Források
szerkesztés- MTI Ki Kicsoda 2009 (Magyar Távirati Iroda, 2009) 547. old.
- Karsai József országgyűlési adatlapja
- Életrajz az MSZP honlapjáról