Keltibér nyelv
A keltibér nyelv (saját elnevezése nem ismert, spanyolul celtíbero) az indoeurópai nyelvcsalád szárazföldi kelta (ókelta) ágába tartozó kihalt ókori nyelv, amelyet az Ibériai-félsziget középső északi részén beszéltek az i. e. I. évezredben. A nyelvet néhány tucat hosszabb-rövidebb feliratból ismerjük, amelyek ez Ebro folyó vidékéről származnak. Többségük az ibér ábécé betűivel íródott, a későbbiek pedig már latin írással. Hang- és alaktanilag az egyik legarchaikusabb ókelta nyelv; bár a mássalhangzók pontos rekonstruálásában problémát okoz, hogy az ibér írás nem tudott minden hangot megfelelően visszaadni, többek között azért, mert az ibér nyelv nem ismerte a zöngés–zöngétlen megkülönböztetést.
| Keltibér ? | |
| Beszélik | – (Holt nyelv) |
| Terület | Az Ibériai-félsziget középső, északi, és északnyugati része |
| Beszélők száma | 0 (kihalt) fő |
| Nyelvcsalád | Indoeurópai nyelvcsalád Kelta nyelvek szárazföldi kelta (ókelta) keltibér nyelv |
| Írásrendszer | Ibér és latin ábécé |
| Hivatalos állapot | |
| Hivatalos | — |
| Nyelvkódok | |
| ISO 639-1 | — |
| ISO 639-2 | — |
Történeti áttekintés szerkesztés
A római hódítás előtti századokban az Ibériai-félszigeten – a jószerivel ismeretlen nem indoeurópai nyelvek mellett – több kelta dialektust is beszéltek. Az első kelta törzsek az i. e. II. évezred vége felé érkezhettek a félszigetre, azonban nem tudni, hogy a rómaiak által Celtiberinek nevezett nép a mai értelemben vett keltibérek voltak-e. Hagyományosan ugyanis valamennyi, a félszigeten élt kelta népre a „keltibér” elnevezéssel utaltak azon elavult nézet alapján, miszerint kelták és ibérek keverékei voltak. Mára viszont világossá vált, hogy nem egyetlen kelta népcsoportról van szó, és a tulajdonképpeni keltibér nép és nyelv nem a kelta és az ibér keveréke, hanem ugyanolyan önálló kelta nép volt, mint a gallok. A bizonytalan besorolású, de indoeurópai luzitán nyelv azonban egy alapvető sajátossága miatt eltért a keltától, mivel megőrizte az indoeurópai eredetű p hangot – bár néhányan a keltához közel álló, esetleg ősi kelta nyelvnek tekintették. A szócikkben a feliratokból ismert keltibér nyelvet ismertetjük.
Hangtan szerkesztés
A keltibér hangrendszer a többi ókelta nyelvhez képest archaikus. A goidel nyelvekhez hasonlóan megőrizte az indoeuropai */kw/ fonémát (szemben a gallal és a többi kelta nyelvvel, ahol p-vé alakult), így az ún. q-kelta nyelvek közé sorolják. Ugyanakkor, mint minden kelta nyelvben, itt is eltűnt az indoeurópai p hang (ez a legjellemzőbb összkelta hangtani sajátosság, amely a kelta nyelveket élesen elkülöníti az indoeurópai nyelvcsalád többi ágától). A mégis előforduló p hangjel vagy nem indoeurópai eredetű, vagy valójában /b/-t jelölhetett, ugyanis – mint azt a bevezetőben már említettük – az ibér nyelv nem ismerte a zárhangok zöngés–zöngétlen megkülönböztetését (vagyis például a ta szótagot a keltibérben ejthették [ta]-ként, és [da]-ként is). Szintén problémát jelent a szövegek értelmezésében, hogy az ibér szótagírás nem volt képes jelölni az indoeurópai mássalhangzócsoportokat (bl, br; pl, pr; kl, kr; gl, gr; tr stb.), mivel az ibér nyelv nem ismerte a szó(tag)kezdő mássalhangzó-torlódásokat.
A magánhangzók állományában a latinhoz és a spanyolhoz hasonlóan öt hangszínt találunk: /a, e, i, o, u/, és feltételezhetően létezett a magánhangzók hosszú–rövid fonológiai szembenállása. Megőrződött a két indoeurópai félhangzó: /w/ és /j/; az eddig ismert diftongusok pedig a következők: /aj, ej, oj, uj/ és /aw, ew, ow/.
A mássalhangzók között változatlanul maradtak az indoeurópai /l, m, n, r/ hangok. Kétféle sziszegőhang létezett, valószínűleg egy zöngétlen /s/ és egy zöngés /z/ – az utóbbi az indoeurópai /d, dh/ hangokból alakult ki magánhangzók közötti és szóvégi helyzetben –, amelyeket az átírásban s és z vagy ś és s betűkkel jelölnek. A fent felsorolt mássalhangzókon kívül valószínűleg megvolt a zöngés és zöngétlen zárhangok megkülönböztetése – /t, k/ és /b, d, g/ –, amit viszont az írás nem jelölt.
Nyelvtan szerkesztés
Nyelvtipológiai szempontból, mint az indoeurópai nyelvek általában, a keltibér is flektáló nyelv (hajlító-ragozó) nyelv volt. A névszóragozás nagyon hasonló volt a latinéhoz. Legfeljebb nyolc esetet különböztettek meg, bár nem mindenről van adatunk. Példaként az o-tövű névszók ragozását az alábbi táblázatban vázoljuk:
| Eset | Egyes szám | Többes szám |
|---|---|---|
| nominativus | -os | -oi (?) |
| accusativus | -om | ? |
| genitivus | -o | -um |
| dativus | -ui | -ubos |
| ablativus | -us [uz] | -ubos |
| locativus | -ei | ? |
| instrumentalis | -u (?) | -ubos |
Megjegyzés: a kérdőjeles alakok bizonytalanok vagy egyáltalán nem ismertek.
Az igeragozás rendszere hasonló volt a latinéhoz és az óindéhez, illetve a régi indoeurópai nyelvekéhez. A tagadás a ne, nekue (vö. latin neque) szavakkal történt.
A fontosabb kötőszók az uta „és, szintén”, simulószóként -kue (vö. latin -que); autom „vagy” (vö. latin aut, autem), simulószóként -ue (vö. latin -ve); iom „ha”. A mutatónévmások: śa, śtam, śaum, śomui, śomei; osaś, ośias, ośkues; vonatkozó névmások: ioś, iaś, iomui (ś = sz, s = z).
Néhány szó: kantom „száz” (vö. latin centum), keniś „nemzetség” (vö. latin genus), kentiś „család” (vö. latin gens, gentis), reś (< *reks) „király” (vö. latin rex), teiuo „isten” (vö. latin deus), viros „férfi” (vö. latin vir), stb.
Kivonatok a talált feliratokból szerkesztés
A keltibér nyelvből néhány ércpénz-feliraton kívül mindössze 40 rövid felirat maradt ránk. Akadnak köztük hosszabb mondatok is, ezek közül a legjelentősebbek a Peñalba de Villastarban talált latin betűs nagy sziklafelirat, amely egy Lugus istennek szentelt kultikus építmény felállításáról szól (1); valamint két, ibér írással készült, bronztáblácskákba vésett felirat: a lusagai egy vendégjogi szerződés kivonata (2), a botorritai pedig, szintén ibér írással, földhasználatot szabályozó szövegeket tartalmaznak (3):
- Eniorosei uta tigino tiatunei trecaias to luguei araianom comeimu. Eniorosei equeisuique ocris olocas togias sistat luguei, tiaso togias.
- Belaikomkue keniś karikokue keniś śtam kortikam elasunom. Karuo tekes śa kortika teiuoreikiś.
- Tokoitei ioś uratiomue auseti aratimue, tekametam tatus.
- Közelítő magyar fordításuk
- „A hegyeken lakóhoz, az araiak Lugusához zarándoklatot tettünk. A hegyi lakónak és egyben Lugusa lóistennek a közösség feje hajlékot [házat, csarnokot, kultikus építményt] emelt, (egyben) thiasusnak [a kultikus községnek] hajlékot.”
- „A Belaiokok nemzetsége és a Karikos nemzetség állította ki ezt a szerződés-okiratot. Ez a barátsági szerződés Deivorexék házában (van).”
- „Aki Tokoit [isten] földjén legelőt vagy szántót akar használni, tizedet adjon.”
Források szerkesztés
- A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. 1081–1084. o. ISBN 9630575973
- Historia de la lengua española. Rafael Cano (coord.). Barcelona: Ariel Lingüística. 2005. 42–45. o. ISBN 8434482614
