Keszler Borbála

(1939) magyar nyelvész, nyelvtörténész

Keszler Borbála (1939. augusztus 30. –) Széchenyi-díjas nyelvész, nyelv- és írástörténész, egyetemi oktató. Tudományos pályáját a nyelvtörténeti, elsősorban írásjeltörténeti kutatások keretezik, de számottevő eredményeket ért el a magyar nyelv leíró grammatikája, a beszélt nyelv mondat- és szövegtani vonatkozásai területén, emellett részt vett az akadémiai helyesírás 11. és 12. kiadásának előkészítő munkálataiban, valamint az Orvosi helyesírási szótár szerkesztésében.

Keszler Borbála
Született1939. augusztus 30. (84 éves)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaKaán Miklós (1961–)
SzüleiKeszler Gyula
Foglalkozása
  • nyelvész
  • nyelvtörténész
  • egyetemi oktató
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1962)
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

1962-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar–német szakát. Diplomája megszerzését követően három éven keresztül, 1965-ig a rákoskeresztúri Ferihegyi úti Általános Iskola tanára volt. 1965-ben oktatói állást kapott az ELTE BTK magyar nyelvi tanszékén.[3] A tanszék 1970-es kettéválasztásakor a Szathmári István vezette, leíró nyelvészettel foglalkozó II. számú magyar nyelvi tanszékkel tartott.[4] 1988-tól docensi, 1995-ös habilitációja után, 1996-tól pedig egyetemi tanári címmel irányította az oktatómunkát a mai magyar nyelvi tanszéken 2004-es nyugdíjazásáig.[3][4] 2004 óta az egyetem professor emeritája.[4]

1961-ben kötött házasságot Kaán Miklós (1937–2018) fogorvossal, frigyükből két gyermek született: Miklós (1964) és Borbála (1970).[3]

Munkássága szerkesztés

Fő kutatási területe a leíró nyelvtan, a beszélt nyelv vizsgálata, a mondatfonetika, a nyelvtörténet, a helyesírás és történeti aspektusai, különös tekintettel az európai és a magyar írásjelhasználat alakulására.[3]

Egyetemi évei alatt részt vett a nyelvészeti diákkör tevékenységében, és Bárczi Géza körébe kerülve a nyelvtörténeti kutatások terén kötelezte el magát, szakdolgozatát is nyelvtörténeti témából írta.[4][5] Ezt az irányt fémjelezte 1969-ben megjelent első, A szókezdő mássalhangzó-torlódások feloldása korai jövevényszavainkban című kötete. Az előzmények ismeretében szokatlan fordulatnak számíthat, hogy a nyelvtörténeti stúdiumok terén vizsgálódó tudós 1970-ben a leíró nyelvészeti tanszéken találta meg a helyét, ahol a magyar nyelv új leíró grammatikáját létrehozó munkaközösség vezetője lett.[4] 1975-ben vezetésével megindultak a köznyelv vizsgálatai is, amelyek összegző betetőzéseként írta meg 1983-ban tanulmányát a beszélt nyelv mondat- és szövegtani sajátosságairól. Munkásságának ezzel a vonulatával nem csupán a korszerű nyelvészeti irányzatok érvényesülését segítette a magyar nyelvi kutatásokban, de az összegyűjtött élőnyelvi korpuszt a magyar nyelv klasszikus leíró grammatikai szintéziséhez is felhasználták forrásanyagként. Ez utóbbi Magyar grammatika címen végül 2000-ben látott napvilágot Keszler Borbála szerkesztésében.[4]

Időközben Keszler ismét visszatért a nyelvtörténeti kutatásokhoz, elsősorban az írásjelhasználat mai és történeti aspektusaival foglalkozott. E témakörben írt dolgozataival nyerte el 1986-ban a nyelvtudományok kandidátusa (A magyar írásjelhasználat és grammatikai alapjai), majd 1997-ben a nyelvtudományok doktora címet (A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig).[4]

Az írásjelhasználat kérdéskörével érintkező helyesírási, helyesírás-történeti kutatásokkal szintén foglalkozott. 1970-től tagja, egy ideig titkára volt az MTA Helyesírási Bizottságának, majd főmunkatársként vett részt az ún. akadémiai helyesírás, A magyar helyesírás szabályai 1984-es 11. kiadásának előkészítésében.[4][5] Családi indíttatásból előszeretettel foglalkozott az orvosi nyelv és helyesírás kérdéskörével, szerkesztőbizottsági tagja volt a Magyar Orvosi Nyelv című folyóiratnak, társszerkesztője az 1992-ben kiadott Orvosi helyesírási szótárnak.[4]

Mintegy 110 könyv, egyetemi jegyzet és tudományos cikk szerzője. 1991-től 1994-ig a Magyar Nyelv, 1994-től 2022-ig pedig a Magyar Nyelvőr főszerkesztője volt.[3][4] 2022-től az Édes Anyanyelvünk szerkesztője.[5]

Társasági tagságai és elismerései szerkesztés

Tagja, 1975 és 1988 között titkára volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, szerepelt vállalt a társaság Magyar Nyelvi Szakosztályának munkájában, rövid ideig a szakosztály elnöki tisztét is betöltötte.[4] Összesen tizenkét éven át volt elnöke az MTA Magyar Nyelvi (korábban Helyesírási) Bizottságának, abban az időszakban, amikor az akadémiai helyesírás 12. kiadását készítették elő.[5] Eredményes oktatói tevékenysége elismeréseként Trefort-emléklapot, Pro Universitate-díjat és Apáczai Csere János-díjat vehetett át,[4] 1999-ben Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült,[3] 2017-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét,[6] 2022-ben a Széchenyi-díjat ítélték oda számára.[7]

Főbb művei szerkesztés

  • A szókezdő mássalhangzó-torlódások feloldása korai jövevényszavainkban. Budapest: Akadémiai. 1969. = Nyelvtudományi Értekezések, 63.  
  • Kötetlen beszélgetések mondat- és szövegtani vizsgálata. In Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. Szerk. Rácz Endre és Szathmári István. Budapest: Tankönyvkiadó. 1983. 164–202. o. ISBN 963-17-6935-6  
  • Fejezetek az európai írásjelhasználat történetéből. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Mai Magyar Nyelvi Tanszék. 1993. ISBN 963-462-842-7  
  • A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig. Budapest: Akadémiai. 1995. ISBN 963-05-6984-1  
  • Magyar grammatika. Szerk. Keszler Borbála. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2000. ISBN 963-19-0010-X  
  • Kis magyar grammatika. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2002. ISBN 963-19-2218-9   (Lengyel Klárával)
  • Írásjeltan: Az írásjelhasználat szabályai, problémái és története. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2004. ISBN 963-19-5147-2  
  • Írásjel-használati gyakorlókönyv: Az írásjelhasználat szabályai, problémái és története. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2006. ISBN 963-19-5778-0  
  • Ungarische Grammatik. Hamburg: Buske. 2008. ISBN 978-3-87548-405-2   (Lengyel Klárával)
  • Magyar grammatikai gyakorlókönyv. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2009. ISBN 978-963-19-6259-8   (Lengyel Klárával)
  • Kis magyar helyesírás: 100 szabálypont magyarázatokkal és példákkal A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása alapján. Budapest: Akadémiai. 2016. ISBN 978-963-05-9728-9   (Siptár Péterrel és Tóth Etelkával)

Jegyzetek szerkesztés

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  2. a b c MTA köztestületi tagok adatbázisa (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2022. augusztus 23.)
  3. a b c d e f Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 847. o.  
  4. a b c d e f g h i j k l Kiss Jenő: Keszler Borbála 70 éves. Magyar Nyelv, CVI. évf. 1. sz. (2010) 118–120. o.
  5. a b c d Cservenka Judit: Keszler Borbála az Édes Anyanyelvünk új főszerkesztője. Édes Anyanyelvünk, XLIV. évf. 1. sz. (2022. február) 3–5. o.
  6. Magyar Nemzet Online. [2017. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  7. Kitüntetéseket osztott ki Áder János: ők kaptak Kossuth- és Széchenyi-díjat 2022-ben (magyar nyelven). Pénzcentrum. (Hozzáférés: 2022. március 14.)