Korpás Emil

(1910–1980) geográfus

Korpás Emil (Ürmény, 1910. szeptember 1.Budapest, 1980. november 2.) geográfus, egyetemi tanár.

Korpás Emil
Született1910. szeptember 1.
Ürmény
Elhunyt1989. november 2. (79 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Gyermekeikét gyermek:
Korpás László
Foglalkozásageográfus
Tisztségeegyetemi tanár
SírhelyeRákospalotai köztemető
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Korpás Géza Emil (1878–1954)[1], a Ganz-gyár asztalossegéde és Szeitel Józsa (1883–1964)[2] fiaként született. 1928-ban Budapesten kereskedelmi iskolában érettségizett, majd 1931-ben magánúton gimnáziumi érettségi vizsgát is tett. 1933-ban a Magyar Tudományegyetem közgazdaság-tudományi kar tanárképző intézetében földrajz–vegytan–áruismeret szakos kereskedelmi iskolai tanári oklevelet szerzett, 1934-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktor lett, 1958-tól pedig a földrajztudományok kandidátusa. 1934–1935-ben a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasa.

Ezt követően állástalan diplomás, illetve házitanító. A Mezőgazdasági Tudományos Központba, utóbb az MTA Talajtani és Agrárkémiai Kutatóintézetébe került kutatónak, ahol talajtani térképezéssel foglalkozott. 1942–1954 között a Kereskedelmi Akadémián, utóbb a Kereskedelmi Főiskolán lett tanársegéd, főiskolai tanár, majd tanszékvezető. 1952-től a Szegedi Tudományegyetem földrajzi tanszékének meghívott előadója, majd 1954-től egyetemi docens. 1957–1963 között tanszékvezető és az Acta Geographica (Szeged) szerkesztője. 1963-tól a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem docense, majd címzetes egyetemi tanára volt.

A Magyar Földrajzi Társaságnak fél évszázadon át volt tagja, 25 évig választmányi tagja, 1978-tól tiszteletbeli tagja. Két periódusban is tagja volt az MTA Földrajzi Főbizottságának. Aldobolyi Nagy Miklóssal kidolgozta a talajföldrajzi kutatások módszertanát.

Családja szerkesztés

Felesége 1939-től Görgényi (Gyermán) Julianna MÁV-tisztviselő. Gyermekeik Korpás László (1943–2007) geológus, kartográfus, az MTA doktora és Korpás Attila (1941).

Művei szerkesztés

  • Egyetemi és főiskolai jegyzeteket, gimnáziumi tankönyvet (tíz kiadás) is írt
  • A Gerecse-hegység morfológiája. Földrajzi Közlemények 1933
  • A Csepel-sziget. Vízügyi Közlemények 1934
  • Szeged környékének talajföldrajzi vázlata. Földrajzi Közlemények 1955
  • A talajföldrajzi kutatások módszertana. Földrajzi Közlemények 1955
  • A mezőföldi talajerózió földrajza. In: A Mezőföld természeti földrajza. Budapest, 1959
  • Délkelet-Ázsia. Budapest, 1965 (tsz. Bögös László és Matolcsy Károly)
  • Die Wirtschaftliche Entwicklung der südlichen Tiefebene (Alföld). Acta Geographica, Debrecen, 1968
  • Magyarország gazdaságföldrajza. Budapest, 1969 (tsz.)

Irodalom szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés