Főmenü megnyitása

A lajhárok (Folivora) az emlősök osztályának (Mammalia), a vendégízületesek öregrendjének (Xenarthra), azon belül a szőrös vagy páncélozatlan vendégízületesek (Pilosa) rendjének egyik alrendje. A csoport megítélése korábbi rendszerekben (Brehm, DudichLoksa-féle állatrendszer, Urania Állatvilág) is hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy a lajhárokat csak egy családnak tekintették, mivel a vendégízületesek csak egy rendet képviselt – a mai öregrendi szintje helyett. A lajhárok legközelebbi ma élő rokonai a hangyászok (Vermilingua), ezekkel együtt alkotják a szőrös vendégízületesek rendjét. A ma élő lajhárok szinte csak maradványai az egykor nagyon alakgazdag csoportnak. A kihalt lajhárféléket a taxonómia több családba sorolja, amelyek között elefánt nagyságú, hatalmas növényevőket is találunk. A ma élő fajok jellegzetes fán lakó állatok, amelyek annyira szélsőségesen alkalmazkodtak ehhez az életmódhoz, hogy a földön szinte alig tudnak mozogni.

Infobox info icon.svg
Lajhárok
Füstös háromujjú lajhár
Füstös háromujjú lajhár
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Vendégízületesek (Xenarthra)
Rend: Szőrös vendégízületesek (Pilosa)
Alrend: Lajhárok (Folivora)
Delsuc, Catzeflis, Stanhope, & Douzery, 2001
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Lajhárok témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lajhárok témájú médiaállományokat és Lajhárok témájú kategóriát.

Tartalomjegyzék

EvolúciójukSzerkesztés

 
A Megatherium egy ősi, nagy testű óriáslajhár

A lajhárok a földtörténeti újidő oligocén időszakában alakulhattak ki, és fénykorukat a pleisztocénban élték, amikor hatalmas testű képviselőik fejlődtek ki, számos nemzetségük élt (egyes források szerint 20−22 nem). Ezek talajon mozgó, lassú járású, lomha állatok lehettek, amelyek hátsó két lábukon ülve, farkukkal támaszkodva fogyasztották a fák leveleit.

A kihalt lajhárokat a következő családokba osztják be:

  • Megalonychidae – jellegzetes faja a Megalonyx, ami az egyik legsikeresebb vendégízületes faj volt, ugyanis Észak- és Dél-Amerika összecsatlakozása után átvándorolt Észak-Amerikába, sőt egészen Alaszkáig hatolt fel. Testfelépítésének jellegzetességei a hosszú nyak, karcsú végtagok, hosszúsága mintegy 3 m volt.
  • Megatheriidae – jellegzetes, sőt a legjobban ismert kihalt lajhárfaj a Megatherium. Elérte az 5 m-es hosszúságot.
  • Mylodontidae – medve nagyságú lajhár lehetett, melynek maradványai a korai holocén időszakból is előkerültek (például Patagónia területéről). Nemcsak csontjai, hanem még a prémje és ürüléke is fennmaradt. Szőrzetét – a mai lajhárokhoz hasonlóan – algák színezték meg. Egyes feltevések szerint ezt a fajt az ember háziasította.

A ma élő lajhárokat korábban élesen elválasztották a földtörténet korábbi időszakaiban élt, nagy testű lajhároktól. De vélhetőleg a ma élő fajok nem monofiletikus származásúak, hanem más-más kihalt családok utolsó képviselői. A kétujjú lajhárok (Megalonychidae) a Megalonychidae család utolsó képviselői – mint azt újabb latin nevük is mutatja. A háromujjú lajhárok (Bradypodidae) pedig valószínűleg a Megatheriidae család közeli rokonai.

Anatómiai jellegzetességekSzerkesztés

 
Kétujjú lajhár a buffalói állatkertben

A ma élő lajhárok testfelépítése a sajátos életmódnak megfelelően jelentősen módosult, igen különleges.

A mellső végtagok igen hosszúak, a hátsók jóval rövidebbek. A lábaikon hatalmas, sarlószerű karmokat viselnek. A lábujjaik a bőr alatt teljesen összenőttek, a karmok pedig erősen görbültek és hátrahajlók: mindez lehetővé teszi, hogy a legkisebb erőfeszítés és izommunka nélkül lógjanak a fák ágain. Ehhez még az is hozzájárul, hogy homorú talpuk szorosan hozzásimul a faágakhoz.

A csontozat felépítése is kedvez a végtagok és a nyak mozgékonyságának, ugyanis a háromujjú lajhárok körében a nyakcsigolyák száma a szokásos 7-ről 9-re emelkedik, így fejüket szinte képesek a tengelye körül körbeforgatni, emellett mászás közben fejük továbbra is előre néz. Érdekes azonban, hogy a kétujjú lajhároknak csak 6 nyakcsigolyájuk van, vagyis ott nemhogy növekedést, hanem csökkenést tapasztalunk. Nemcsak a nyakcsigolyák, de a bordákat viselő csigolyák száma is nagyobb: 14 helyett 24, az emlősök között a legtöbb. A bordákat nem viselő csigolyák száma 3−4 darabra csökkent. A bordák a lajhároknál nemcsak a tüdőket és a szívet védik, hanem szinte támasztják az összes belső zsigeri szervet – éppen a folyamatos lógó életmód miatt van erre szükség.

A fej gömbölyded, rövid. A szájnyílás igen kicsiny, az ajkak alig mozgathatók. A szájüregben felül mindkét oldalon 5−5 henger alakú zápfog van, alul 4−4 kisebb fogmaradvány. A lajhárok embriójának vizsgálatakor metszőfog-kezdeményeket is felfedeztek, tehát őseiknek lehettek metszőfogaik is. Szemük és fülkagylóik is igen kicsik; az utóbbiak a szőr alatt találhatóak. A farkuk csak alig észrevehető csonkként maradt meg.

A lajhárok gyomra összetett. Alakja hosszúkás, két oldalra osztott, és a nyelőcső a két rész között torkollik a gyomorba. A gyomor jobb fele kisebb, és bélszerűen háromszor csavarodott, bal felét vastag izomszerű ráncok három egységre osztják fel. A szívük, májuk és lépjük kicsik. A légcső alakja igen szokatlan: nagyon hosszú, és a mellüregben hurkot alkot. Ennek kialakulása valószínűleg a növekedéssel függ össze, hisz a fiatal embriókon ez még nem figyelhető meg, azaz posztembrionális képződményről van szó. Kialakulását azzal magyarázzák, hogy a trachea gyorsabban nő, mint a mellkas – mivel kénytelen a fej forgását követni −, így mintegy felgöngyölődik.

Agyvelejük igen kicsi, kevés barázdával, így szellemi képességeik csekélyek. Szaglásuk kiváló, hallásuk és látásuk kevésbé fejlett.

ÉletmódjukSzerkesztés

 
Levelet rágcsáló lajhár

Fán élő, kizárólag levelekkel táplálkozó állatok, és kalóriaszegény étrendjüknek köszönhetően energiatakarékos életmódot választottak. Napi 9−10 órát[1] alszanak, és amikor ébren vannak, jellegzetes testtartással, fejjel lefelé haladnak az ágakon, kb. 400 m-t téve meg óránként. A földön – ahova egyébként nagyon ritkán mászik le, hetente talán egyszer, akkor is üríteni – 250 m/h-s sebességgel kúszik, viszont alkalmanként vízbe is merészkedik, ahol sokkal gyorsabban képes úszni. Testhőmérsékletük szokatlanul alacsony az emlősök körében (30−34 °C aktív életmód során, és még alacsonyabb alvás közben).

Zsákszerű gyomrukban baktériumok segítik a levelek emésztését, és a táplálék akár egy hónapot is elidőzhet a lajhár emésztőrendszerében.

A lajhár szőrébe beletelepszik egy algafajta, amely a száraz évszakban barna, az esős évszakban zöld, így beleolvad a környező mohába és lombokba, és olyan, mint egy termesz- vagy mókusfészek, vagy egyszerűen a fa része lenne.

A lajhár lassú életmódja miatt a lassúság szinonimájává vált a köznyelvben, gyakori inaktív életvitelük miatt régebben azt hitték róluk, hogy pusztán a „levegőből élnek”.

ElőfordulásukSzerkesztés

 
A háromujjú lajhár (Bradypus tridactylus)elterjedése Dél-Amerikában

Közép- és Dél-Amerika erdőiben élő emlősök közé tartoznak. Két élő családot különböztetünk meg, a háromujjú lajhárfélék (Bradypodidae) és a kétujjú lajhárfélék (Megalonychidae) családját. A felosztást az állatok mellső mancsa határozza meg, mivel a hátsó mancsokon minden lajhárnak három ujja van.

RendszerezéseSzerkesztés

Az alrendbe 2 élő család és 6 élő faj tartozik:

A két élő család mellett, az alrendbe az alábbi 5 fosszilis család is tartozik:

Források és ajánlott irodalomSzerkesztés

  1. Nem is lusta a lajhár, 2008. május 15. (Hozzáférés: 2008. május 15.)