Főmenü megnyitása

Ligeti Lajos

magyar orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, tanszékvezető; író, műfordító, az MTA tagja

Ligeti Lajos (Balassagyarmat, 1902. október 28.Budapest, 1987. május 24.) magyar orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, tanszékvezető; író, műfordító, több keleti nyelv normatív magyar átírásának megalkotója; a Magyar Tudományos Akadémia tagja (l. 1936, r. 1947).

Ligeti Lajos
Ligeti Lajos emléktáblája egykori lakhelyén, a Belgrád rakpart 26. szám alatt
Ligeti Lajos emléktáblája egykori lakhelyén, a Belgrád rakpart 26. szám alatt
Született 1902. október 28.
Balassagyarmat
Elhunyt 1987. május 24. (84 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, író, műfordító
Kitüntetései Kossuth-díj (1949)
Sírhely Farkasréti temető (27-17)[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Ligeti Lajos témájú médiaállományokat.

Élete, munkásságaSzerkesztés

Szülővárosában érettségizett kitűnő eredménnyel. Érettségi után az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult klasszika-filológiát és törököt, 1925-ben doktorált. 1925-től 1928-ig Párizsban, a Sorbonne-on tanult mongolisztikát, tibetológiát és sinológiát. 1928-30-ban a Kínához tartozó Belső-Mongóliában, 1936-37-ben Afganisztánban járt kutatóúton. 1940-es japán útját a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium támogatta. Keleti kutatásait a magyar őstörténet megismerésének szolgálatába állította.

1931-ben Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen Közép-Ázsia történetének előadója, 1932-től a mongol filológia tanára, 1934-től az egyetem Kelet-ázsiai Intézetének adjunktusa, 1939-től a keleti népek történetének ny. rk.(nyilvános rendkívüli) tanára, 1940-től 1950-ig ny. r.(nyilvános rendes) tanára. 1939-től 1950-ben a Kelet-ázsiai Intézet, 1941–1945-ben a Magyarságtudományi Intézet igazgatója. 1950-től 1972-ig a Belső-ázsiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, ezzel egyidejűleg 1942–1961-ben a Kelet-ázsiai Tanszék, 1964–1971-ig a Török Filológiai Tanszék, 1972-ig az MTA Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoportjának vezetője.

1949-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. 1949-től 20 éven át az MTA alelnöke, 1956 és 1957 fordulóján ügyvezető elnöke volt. 1967-ben Akadémiai Aranyérem kitüntetést kapott.

Ő indította útjára az Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae (1950–) és a Keletkutatás (1973–) című folyóiratokat, de szerkesztette a Bibliotheca Orientalis Hungarica és a Kőrösi Csoma Kiskönyvtár sorozatokat is.

Magyarra fordította Szászkja Pandita bölcs mondásainak tárházát (Bp., 1984. Tandori Dezső költői tolmácsolásában) és a Mongolok titkos történetét (Bp., 1962).

11 ezer kötetes magánkönyvtárát a SZTE Klebelsberg Könyvtárnak adományozta, ezzel megalapozta Szegeden egy orientalisztikai könyvgyűjtemény létrejöttét, amely nagyban segítette a szegedi Bölcsészkaron folyó altajisztikai és sztyeppetörténeti oktató- és kutatómunkát.

Főbb műveiSzerkesztés

CikkeiSzerkesztés

SzerkesztőkéntSzerkesztés

  • A magyarság őstörténete (Bp., 1943; reprint: 1986)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés