Lobsica

település Horvátországban

Lobsica (horvátul: Londžica, Mala és Velika Londžica egyesítése) falu Horvátországban, Eszék-Baranya megyében. Közigazgatásilag Nekcséhez tartozik.

Lobsica (Londžica)
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeEszék-Baranya
KözségNekcse
Jogállás falu
Irányítószám 31500
Körzethívószám +385 031
Népesség
Teljes népesség190 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság250 m
Terület18,48 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Lobsica (Horvátország)
Lobsica
Lobsica
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 25′ 30″, k. h. 18° 03′ 20″Koordináták: é. sz. 45° 25′ 30″, k. h. 18° 03′ 20″

FekvéseSzerkesztés

Eszéktől légvonalban 50, közúton 62 km-re nyugatra, Diakovártól légvonalban 30, közúton 46 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 7, közúton 11 km-re délre, Szlavónia középső részén, a Krndija-hegység északi részén, a Nekcse-Pleternica vasútvonal mentén, a Longya-patak forrásvidékén fekszik. Településrészei: Bukovac Bektežki, Jelovac Bektežki, Mala Londžica, Marinović Brdo és Velika Londžica.

TörténeteSzerkesztés

A Velika Londžica településrész határában talált régészeti leletek tanúsága szerint területe már az őskortól fogva lakott volt. A Slobodnica-Alsómiholjác gázvezeték építése során, a vasútvonaltól keletre eső magaslat délkeleti lejtőjén, a „Kućišta” nevű lelőhelyen az újkőkorból és a kőrézkorból származó cseréptöredékek és kőeszközök kerültek elő. Jelentős településnyomokat nem regisztráltak, ám az eredmények arra utalnak, hogy a közelben őskori település létezett, amelynek szélét a csővezeték nyomvonala keresztezte. Ennél is jelentősebb leleteket találtak a Velika Londžica településrész déli részétől keletre eső dombos területen, a „Malo polje” lelőhelyen. Az itt talált cseréptöredékek, kőeszközök és tégladarabok az újkőkortól a bronzkoron és a vaskoron át egészen a középkorig datálódtak. A leletek közül kiemelkedik 14 hulladékgödör, melyek közül 8 a kőrézkori Bádeni kultúra, a fennmaradó 6 pedig a Lasinja-kultúra népéhez tartozott. Hozzá kell tenni azt is, hogy ennek a településnek a környékén még számos olyan hely ismert, amelyek a terület emberek általi hosszan tartó lakottságát igazolják egészen a középkor végéig bezárólag.

A települést 1322-ben „Lobsycha” alakban említik először. 1407-ben „Lubsycha” néven szerepel [2] Nekcse várának tartozékaként [3] abban az oklevélben, melyben Zsigmond király a nekcsei uradalmat Garai Miklós nádornak és testvérének, Jánosnak adományozta. 1423-ban úgy tűnik, hogy birtokmegosztás révén két részre oszlott, mert egyik része „Alsolubsycza” néven tűnik fel. Felsőlobsica a Lobsa, Alsólobsica pedig a Lobsica forrásánál feküdt. 1453-ban „Lobsycza” néven találjuk.[3] Az Orlyavába (kelet felől) beömlő mai Longya folyó hajdan a „Lobsa” nevet viselte[3], később a település neve a folyó nevével együtt változott. 1491-ben Corvin János, majd 1504-ben az Újlakiak lettek az urai. A török 1532-ben szállta meg és 1687-ig török uralom alatt állt. A török uralom idején a nekcsei náhije részeként jobbágyok lakták, katolikus lakóinak lelki szolgálatát a nekcsei ferences atyák látták el. Mellettük lakott néhány Boszniából érkezett pravoszláv család is, akik katonai szolgálatot láttak el.

A török uralom alóli felszabadítás után előbb kamarai birtok, majd a kutjevói uradalom része lett. 1702-ben még állt a romos középkori templom, ekkor 16 ház állt itt. 1736-ban 27 házat számláltak és összeírták a háztulajdonosok nevét is. 1750-ben 9 katolikus és 28 pravoszláv tulajdonban levő ház állt a településen. Az első katonai felmérés térképén „Longycza” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Longyicza” néven szerepel.[4] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Longyicza” néven 39 házzal, 27 katolikus és 329 ortodox vallású lakossal találjuk.[5] A 19. század végén Likából horvát családok települtek ide.

A településnek 1857-ben 251, 1910-ben 517 lakosa volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 48%-a szerb, 25%-a horvát, 22%-a szlovák, 4%-a magyar anyanyelvű volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1925-ben építették a falu régi haranglábát, a templom csak 1980-ban épült fel a nekcsei ferencesek kezdeményezésére. 1991-ben lakosságának 58%-a horvát, 33%-a szerb, 5%-a jugoszláv nemzetiségű volt. 2011-ben 190 lakosa volt.

LakosságaSzerkesztés

Lakosság változása[6][7]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
251 254 211 244 379 517 704 589 582 606 582 420 328 266 224 190

GazdaságSzerkesztés

A helyi gazdaság alapja a mezőgazdaság, a szőlőtermesztés és az állattartás.

NevezetességeiSzerkesztés

Szent Máté evangélista tiszteletére szentelt római katolikus temploma a nekcsei Szent Antal plébánia filiája. A mai templomot 1979 és 1980 között építették és 1981-ben szentelték fel. Előtte csak egy 1925-ben épített harangláb állt a településen, melynek középkori templomát a 18. században bontották le.

OktatásSzerkesztés

A falu tanulói a nekcsei Dora Pejačević általános iskolába járnak.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés