Müller László (diplomata)
Báró szentgyörgyi Müller László (Pest, 1855. október 18. – Budapest, 1941. március 14.) magyar diplomata, főrend, Müller Kálmán öccse.
| Müller László | |
| Született | 1855. október 18. Pest |
| Elhunyt | 1941. március 14. (85 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | diplomata |
| Tisztsége | az Osztrák–Magyar Monarchia nagykövete az Oszmán Birodalomban (1910–1912) |
| Sírhelye | Farkasréti temető (705-70. fülke)[1][2] |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életpályája szerkesztés
Apja, Müller Bernát neves gyógyszerész szakíró, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nemzetőr kapitánya és a honvédség ingyenes gyógyszerszállítója, anyja Hauschka Teréz volt. Iskoláit a pesti piaristáknál végezte. Felsőfokú tanulmányait pedig a pesti és bécsi egyetem jogi karán, ahol kitűnő nyelvtudása már megmutatkozott. Később a bécsi Keleti Tudományok Intézetében tanult, a nyugati nyelveken kívül beszélt törökül, arabul és több délszláv nyelven. Visszavonulása után Bécsben és Budapesten élt, és az Anschluss után végleg Magyarországon telepedett le. Felesége, gyermekei nem voltak.
Diplomáciai tevékenysége szerkesztés
1879-ben a bécsi Külügyminisztérium szolgálatába került, 1881-ben az Osztrák–Magyar Monarchia isztambuli követségén kapott beosztást. Fő feladata a Monarchia balkáni érdekeinek képviselete volt. Az oszmán iga alól felszabadult Bulgária nemzetközi elismertetésében fontos szerepet játszott. Alkalmasint az ő indítványa volt a Koburg-Koháry családnak a bolgár trónra juttatása. Az 1897-es görög-török háború alatt kifejtett diplomáciai munkájának elismeréseként az uralkodó 1896-ban, szentgyörgyi előnévvel, magyar nemességet adományozott neki és rendkívüli követté nevezte ki a Török Birodalomba. 1900-ban szófiai követ lett, majd 1903-ban visszarendelték Bécsbe a Külügyminisztérium keleti diplomáciai ügyei osztályának irányítására, rendkívüli követi rangban. 1908-ban Bosznia-Hercegovina annektálása után nagyban rajta múlott, hogy a Monarchia és Törökország közötti háborús feszültség enyhült. 1910-ben ismét isztambuli követté nevezték ki, s a Balkán és a Kelet ügyeinek szakértőjeként, nélküle nemigen hoztak Bécsben diplomáciai döntést. 1912-ben Tokióba vezényelték követnek, de az első világháború kitörése után visszahívták a Külügyminisztériumba a Monarchia összes diplomáciai kapcsolatát koordináló első osztály irányítására, ami a külügyminiszter általános helyettesi posztját jelentette. Egyúttal megkapta a diplomáciai vizsgáztató bizottság elnöki tisztségét is. Nemcsak a külügyminiszter, hanem a kormányfő és az uralkodói kabinet tanácsadója is lett. A Monarchia veresége után – diplomáciai tevékenysége utolsó aktusaként – kézjegyével ő látta el a Paduában megkötött fegyverletételi okmányt, majd tagja volt a Párizsban, a béketárgyalásokon Ausztriát képviselő küldöttségnek.
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
További információk szerkesztés
- Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. Bp., 1990-1999
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub