Főmenü megnyitása

CsoportosításukSzerkesztés

Magyarország erdőtársulásait a különböző szerzők némileg eltérően csoportosítják.

1. Borhidi Attila, 2003: Magyarország növénytársulásai c. műve[1] szerint:

1.1. lomblevelű erdők négy társulástani osztállyal:

1.2. tűlevelű erdők és rokon társulások három társulástani osztállyal:

1.3. Haszonfaültetvények és származéktársulásaik egy társulástani osztállyal:

2. Turcsányi Gábor, Turcsányiné Siller Irén, 2005: Növénytan c. műve[2] szerint:

3. Kevey Balázs: Magyarország erdőtársulásai c. műve[3] szerint:

1. divízió: Európai lombhullató erdők (mérsékelt égövi lombhullató erdők; Querco-Fagea Jakucs, 1967)

1.1. folyóparti bokorfüzesek és puhafás ligeterdők (Salicetea purpureae Moor, 1958) osztálya

1.2. mocsári és lápi fás társulások (Alnetea glutinosae Br.-Bl. & Tx. ex Westhoff & al. 1946) osztálya,

1.3. üde lomberdők (Querco-Fagetea Br.-Bl. & Vlieger in Vlieger 1937 em. Borhidi 1996) osztálya,

1.4. európai szubmediterrán és szubkontinentális száraz erdők (Quercetea pubescentis-petreae (Oberd 1948.) Jakucs, 1960) osztálya.

2. divízió: tűlevelű erdők (Abieti-Piceea Hadač 1967)

2.1. alpesi és nyugat-balkáni xeroterm fenyvesek (Erico-Pinetea I. Horvat 1959) osztálya,

2.2. szubkontinentális-kontinentális, mészkedvelő erdeifenyvesek (Pulsatillo-Pinetea Oberd. in Oberd. et al. 1967) osztálya,

2.3. mészkerülő és lápi tűlevelű erdők (Vaccinio-Piceetea Br.-Bl. in Br.-Bl. et al. 1939) osztálya

Amint látható, a több művet közösen is publikáló Borhidi és Kevey felosztása csaknem azonos; a nyugat-európai nomenklatúrához jól illeszkedik. Csekély tartalmi különbség csak a száraz erdők besorolásánál van; egyebekben a fő eltérés a taxonok magyar megnevezése. Kevey a haszonfaültetvényeket és származéktársulásaikat nem tekinti erdőtársulásoknak. Az általa (is) használt „divízió” cönológiai kategóriát a nyugat-európai nomenklatúra nem vette át.

Klímazonális társulásokSzerkesztés

Cseres-tölgyesSzerkesztés

A cseres-tölgyes (Quercetum petreae-cerris) Magyarország legelterjedtebb erdőtársulása; az összes erdőterület mintegy harmadán nő. Jellemzően 250–450 m-rel a tengerszint felett, meleg, meglehetősen száraz mikroklímában alakul ki. Lombkoronaszintjének két fő faja a csertölgy és a kocsánytalan tölgy. Mindkét faj gyökérzete meglehetősen terjedelmes, ezért a fák egymástól távol állnak. Mivel még lombkoronájuk is ritkás, az erdő alja is világos, és a cserje- és a gyepszint egyaránt gazdag. Leggyakoribb cserjéi:

  • galagonya,
  • kökény,
  • vadrózsa,
  • fagyal,
  • som.

Gyertyános-tölgyesekSzerkesztés

Erdőségeink negyede gyertyános-tölgyes (Querco petreae-Carpinetum). A cseres-tölgyesekénél hűvösebb, párásabb mikroklímában, rendszerint 400–600 m-rel a tengerszint felett nő. A tölgyek alatt második lombkoronaszintet alkot a kevésbé fényigényes gyertyán. Ennek a szintnek jellemző elegyfái a vadcseresznye és a hárs. A két lombkoronaszint miatt az erdő belsejébe kevesebb fény jut, ezért a cserjeszint fejletlen. Gyepszintje, kora tavasszal a lombfakadás előtt színpompás. Jellemző lágyszárúak:

ezek a hagymás-gumós növények a lombfakadás előtt hajtanak ki és virágoznak. Később termést érlelnek, majd föld feletti hajtásuk elszárad. A tápanyagokat föld alatti raktározó szerveikben halmozzák fel, ezekből hajtanak ki a következő évben. A tavaszi virágszőnyeget nyárra a bükkösökére emlékeztető, kevesebb fajból álló aljnövényzet váltja fel.

BükkösökSzerkesztés

Jellemzően több mint 600 m-rel a tengerszint felett nőnek a bükkösök; hazánkban e termőhelyek a leghűvösebbek és a legpárásabbak. A bükk gyökérzete a több csapadék miatt a tölgyekénél kevéssé terjedelmes, a fa pedig idősebb korában fényigényes, ezért az erdő lombkoronaszintje zárt. Mivel lombfakadás után az erdő belsejébe nagyon kevés fény jut, a fejletlen cserjeszint jóformán fiatal, az árnyékot még jól tűrő növendék fákból áll. A lombfakadás előtt nyíló hagymás–gumós növényeket később az árnyékot kedvelő, illetve tűrő fajok követik, például:

FenyvesekSzerkesztés

Hazánkban természetes, őshonos fenyvesek a nyugati határszélen, az Alpokalján találhatók. A fenyők fényigénye nagy, a sűrűn növő fenyőerdő belsejébe nagyon kevés fény jut. A lassan bomló fenyőtűk elsavasítják a talajt. Ezeket a szélsőséges körülményeket kevés növény tűri, ezért az aljnövényzet minden szintje gyér, fajszegény. A gyepszintben:

fejlődnek.

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés