Főmenü megnyitása

A 2019-es Melodifestivalen egy hatrészes svéd zenei verseny volt, melynek keretén belül a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Svédországot a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Tel-Avivban.[1] A 2019-es Melodifestivalen volt az ötvennyolcadik svéd nemzeti döntő.

Melodifestivalen 2019
Elődöntők 2019. február 2.
2019. február 9.
2019. február 16.
2019. február 23.
Második esély forduló 2019. március 2.
Döntő 2019. március 9.
Rendező csatorna Sveriges Television (SVT)
Műsorvezetők Sarah Dawn Finer
Kodjo Akolor
Marika Carlsson
Eric Saade
Győztes dal Too Late for Love (John Lundvik)
Szavazási rendszer Zsűri és nézői szavazás a döntőben, az elődöntőkben és a második esély fordulóban nézői szavazás
Indulók száma 28
Előző
Következő
◄ 2018
2020 ►

Az élő műsorsorozatban ezúttal is huszonnyolc dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ismét háromfordulós volt; hat élő adásból állt a következők szerint: négy elődöntő, egy második esély forduló és a döntő. Elődöntőnként hét-hét előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettjei a döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek a második esély fordulóba jutottak tovább. A második esély fordulóban az egyes párbajok győztesei csatlakoztak a döntős mezőnyhöz. Az elődöntőkben és a második esély fordulóban csak a nézői applikációs, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt.

A verseny győztese John Lundvik lett, aki Too Late for Love című dalával képviselte az országot Tel-Avivban.

A helyszínekSzerkesztés

 
A 2019-es Melodifestivalen műsorvezetői: Eric Saade, Sarah Dawn Finer, Marika Carlsson és Kodjo Akolor
 
A műsorvezetők extra produkciója az első elődöntőben
Forduló Dátum Város Helyszín Műsorvezető
Első elődöntő 2019. február 2. Göteborg Scandinavium Sarah Dawn Finer
Kodjo Akolor
Marika Carlsson
Eric Saade
Második elődöntő 2019. február 9. Malmö Malmö Arena
Harmadik elődöntő 2019. február 16. Leksand Tegera Arena
Negyedik elődöntő 2019. február 23. Lidköping Sparbanken Arena
Második esély forduló 2019. március 2. Nyköping Nyköpings Arenor, Rosvalla
Döntő 2019. március 9. Stockholm Friends Arena

A szavazási rendszer változásaSzerkesztés

Ebben az évben új szavazatszámlálási rendszert vezettek be. A nézői szavazatok nyolc különböző csoportba oszlottak, melyek közül hetet a műsor applikációjában leadott szavazatok tettek ki korosztályos bontásban, a telefonszám felhívásával leadott szavazatok pedig a nyolcadik csoportba kerültek. A telefonos szavazók ezúttal is adományozhatnak a Radiohjälpennek az emelt díjas szám hívásával. Az előző néhány verseny során beérkezett szöveges üzenetek alacsony száma miatt az SMS-szavazást eltörölték a szervezők. A nyolc csoport mindegyike a kedvenc dalait pontozta. Az elődöntőben minden csoport 43 pontot ítélhetett oda 12, 10, 8, 6, 4, 2 és 1 pontos bontásban. A döntőben minden nézői csoport 48 pontot ítélhetett oda 12, 10, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2 és 1 pontos skálán és a nyolc nemzetközi zsűri (a korábbi tizenegy helyett) is ugyanezeket a pontokat osztotta ki. A második esély fordulóban a nézői csoportok az adott párbajban az általuk jobbnak ítélt dalnak adtak pontot. Döntetlen esetén a a több szavazatot kapott dal jutott tovább.

Egy másik változás volt, hogy a televízió képernyőjének bal sarkában megjelenő dobogó szív olyan színűre változott, amelyik csoport éppen a legaktívabban szavazott az adott dalra. A nyolc csoport és a hozzájuk tartozó színek:

3–9 éves
10–15 éves
16–29 éves
30–44 éves
45–59 éves
60–74 éves
75 évestől
Telefonhívás

A résztvevőkSzerkesztés

Előadó Dal Szerző(k)
Andreas Johnson "Army of Us" Andreas Johnson, Jimmy Jansson, Sara Ryan, Andreas ”Stone” Johansson, Sebastian Thott
Ann-Louise Hanson "Kärleken finns kvar" David Lindgren Zacharias, Josefin Glenmark, Olof “Ollie” Olsen
Anna Bergendahl "Ashes to Ashes" Thomas G:son, Bobby Ljunggren, Erik Bernholm, Anna Bergendahl
Anton Hagman "Känner dig" Gusten Dahlqvist, Oliver Forsmark, Anton Hagman, Jakob Hjulström
Arja Saijonmaa "Mina fyra årstider" Göran Sparrdal, Arja Saijonmaa
Arvingarna "I Do" Nanne Grönvall, Mikael Karlsson, Casper Jarnebrink, Thomas “Plec” Johansson
Bishara "On My Own" Markus Sepehrmanesh, Benjamin Ingrosso, Robert Habolin
Dolly Style "Habibi" Jimmy Jansson, Palle Hammarlund, Robert Norberg
Hanna Ferm & LIAMOO "Hold You" Jimmy Jansson, Fredrik Sonefors, Hanna Ferm, Liam Pablito Cacatian Thomassen
High15 "No Drama" Joy Deb, Linnea Deb, Kate Tizzard
Jan Malmsjö "Leva livet" Anderz Wrethov, Elin Wrethov, Johan Bejerholm
John Lundvik "Too Late for Love" John Lundvik, Anderz Wrethov, Andreas “Stone” Johansson
Jon Henrik Fjällgren "Norrsken (Goeksegh)" Fredrik Kempe, David Kreuger, Niklas Carson Mattsson, Jon Henrik Fjällgren
Lina Hedlund "Victorious" Melanie Wehbe, Richard Edwards, Dino Medanhodzic, Johanna Jansson
Lisa Ajax "Torn" Isa Molin
Malou Prytz "I Do Me" Isa Tengblad, Elvira Anderfjärd, Fanny Arnesson, Adéle Cechal
Margaret "Tempo" Anderz Wrethov, Jimmy Jansson, Laurell Barker, Sebastian von Koenigsegg
Martin Stenmarck "Låt skiten brinna" Uno Svenningsson, Tim Larsson, Tobias Lundgren
Mohombi "Hello" Alexandru Florin Cotoi, Thomas G:son, Mohombi Moupondo, Linnea Deb
Nano "Chasing Rivers" Lise Cabble, Linnea Deb, Joy Deb, Thomas G:son, Nano Omar
Omar Rudberg "Om om och om igen" Omar Rudberg, Johan Lindbrandt, Robin Stjernberg, Jens Hult
Oscar Enestad "I Love It" Emanuel Abrahamsson, Parker James, Oscar Enestad
Pagan Fury "Stormbringer" Tobias Gustavsson, Fredrik Thomander, Anders Wikström, Mia Stegmar
Rebecka Karlsson "Who I Am" Rebecka Karlsson, Anderz Wrethov, Henric Pierroff
The Lovers of Valdaro "Somebody Wants" Peter Boström, Thomas G:son, Erik Høiby
Vlad Reiser "Nakna i regnet" Lukas Nathansson, John Hårleman, Vladislav Meletjenkov, Chris Enberg
Wiktoria "Not with Me" Joy Deb, Linnea Deb, Wiktoria Johansson
Zeana feat. Anis don Demina "Mina bränder" Thomas G:son, Jimmy Jansson, Anis Don Demina, Pa Moudou Badjie, Robin Svensk

Élő műsorsorozatSzerkesztés

Az adások részletes végeredményét a döntő után hozzák nyilvánosságra.[2]

  Továbbjutott a döntőbe
  Továbbjutott a második esély fordulóba

Első elődöntőSzerkesztés

Az első elődöntőt február 2-án rendezte az SVT hét előadó részvételével Göteborgban, a Scandinaviumban.

Ponttáblázat[2]
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Chasing Rivers" (Nano) 4 8 8 6 6 6 10 6 54
"No Drama" (High15) 6 4 2 2 2 1 1 1 19
"Not with Me" (Wiktoria) 12 12 12 12 10 10 12 10 90
"Mina bränder" (Zeana feat. Anis don Demina) 10 6 6 4 4 2 4 2 38
"Mina fyra årstider" (Arja Saijonmaa) 1 1 1 1 1 4 2 4 15
"Hello" (Mohombi) 8 10 10 10 8 8 6 8 68
"Ashes to Ashes" (Anna Bergendahl) 2 2 4 8 12 12 8 12 60
# Előadó Dal Szavazatok Pontszám Helyezés Eredmény
01 Nano "Chasing Rivers" 1 096 662 54 4. Továbbjutott
02 High15 "No Drama" 814 839 19 6. Kiesett
03 Wiktoria "Not with Me" 1 431 954 90 1. Továbbjutott
04 Zeana feat. Anis don Demina "Mina bränder" 980 354 38 5. Kiesett
05 Arja Saijonmaa "Mina fyra årstider" 507 727 15 7. Kiesett
06 Mohombi "Hello" 1 218 685 68 2. Továbbjutott
07 Anna Bergendahl "Ashes to Ashes" 1 108 102 60 3. Továbbjutott

Második elődöntőSzerkesztés

A második elődöntőt február 9-én rendezte az SVT hét előadó részvételével Malmőben, a Malmö Arenában.

Ponttáblázat[2]
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Army of Us" (Andreas Johnson) 4 2 6 8 10 10 4 8 52
"I Do Me" (Malou Prytz) 12 10 10 10 8 8 8 10 76
"I Love It" (Oscar Enestad) 2 4 2 2 2 1 1 1 15
"Leva livet" (Jan Malmsjö) 1 1 1 1 1 2 6 2 15
"Nakna i regnet" (Vlad Reiser) 8 8 8 4 4 4 10 6 52
"Hold You" (Hanna Ferm & LIAMOO) 10 12 12 12 12 12 12 12 94
"Tempo" (Margaret) 6 6 4 6 6 6 2 4 40
# Előadó Dal Szavazatok Pontszám Helyezés Eredmény
01 Andreas Johnson "Army of Us" 973 171 52 4. Továbbjutott
02 Malou Prytz "I Do Me" 1 233 974 76 2. Továbbjutott
03 Oscar Enestad "I Love It" 739 501 15 7. Kiesett
04 Jan Malmsjö "Leva livet" 630 359 15 6. Kiesett
05 Vlad Reiser "Nakna i regnet" 991 531 52 3. Továbbjutott
06 Hanna Ferm & LIAMOO "Hold You" 1 531 720 94 1. Továbbjutott
07 Margaret "Tempo" 892 945 40 5. Kiesett

Harmadik elődöntőSzerkesztés

A harmadik elődöntőt február 16-án rendezte az SVT hét előadó részvételével Leksandban, a Tegera Arenában.

Ponttáblázat[2]
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Somebody Wants" (The Lovers of Valdaro) 2 1 1 1 4 2 1 1 13
"Habibi" (Dolly Style) 12 6 2 6 2 4 4 4 40
"Låt skiten brinna" (Martin Stenmarck) 6 2 4 4 6 8 8 8 46
"Victorious" (Lina Hedlund) 10 8 8 12 12 10 10 6 76
"Om om och om igen" (Omar Rudberg) 1 4 6 2 1 1 2 2 19
"Who I Am" (Rebecka Karlsson) 8 12 10 10 8 6 6 10 70
"Norrsken (Goeksegh)" (Jon Henrik Fjällgren) 4 10 12 8 10 12 12 12 80
# Előadó Dal Szavazatok Pontszám Helyezés Eredmény
01 The Lovers of Valdaro "Somebody Wants" 637 917 13 7. Kiesett
02 Dolly Style "Habibi" 819 062 40 5. Kiesett
03 Martin Stenmarck "Låt skiten brinna" 862 017 46 4. Továbbjutott
04 Lina Hedlund "Victorious" 1 051 399 76 2. Továbbjutott
05 Omar Rudberg "Om om och om igen" 722 215 19 6. Kiesett
06 Rebecka Karlsson "Who I Am" 1 059 419 70 3. Továbbjutott
07 Jon Henrik Fjällgren "Norrsken (Goeksegh)" 1 112 548 80 1. Továbbjutott

Negyedik elődöntőSzerkesztés

A negyedik elődöntőt február 23-án rendezte az SVT hét előadó részvételével Lidköpingben, a Sparbanken Lidköping Arenában.

Ponttáblázat[2]
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Stormbringer" (Pagan Fury) 2 1 1 4 4 2 2 2 18
"Känner dig" (Anton Hagman) 6 6 4 1 1 1 1 1 21
"Torn" (Lisa Ajax) 10 10 8 8 6 4 6 4 56
"I Do" (Arvingarna) 4 4 6 6 8 10 8 8 54
"On My Own" (Bishara) 12 12 12 10 10 8 10 10 84
"Kärleken finns kvar" (Ann-Louise Hanson) 1 2 2 2 2 6 4 6 25
"Too Late for Love" (John Lundvik) 8 8 10 12 12 12 12 12 86
# Előadó Dal Szavazatok Pontszám Helyezés Eredmény
01 Pagan Fury "Stormbringer" 579 502 18 7. Kiesett
02 Anton Hagman "Känner dig" 601 113 21 6. Kiesett
03 Lisa Ajax "Torn" 1 166 263 56 3. Továbbjutott
04 Arvingarna "I Do" 895 957 54 4. Továbbjutott
05 Bishara "On My Own" 1 497 326 84 2. Továbbjutott
06 Ann-Louise Hanson "Kärleken finns kvar" 583 995 25 5. Kiesett
07 John Lundvik "Too Late for Love" 1 465 231 86 1. Továbbjutott

Második esély fordulóSzerkesztés

A második esély fordulót március 2-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Nyköpingben, a Kristianstad Arenaban.

Ponttáblázat[2]
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Army of Us" (Andreas Johnson) 0
"Ashes to Ashes" (Anna Bergendahl) 1 1 1 1 1 1 1 1 8
"Nakna i regnet" (Vlad Reiser) 1 1
"Chasing Rivers" (Nano) 1 1 1 1 1 1 1 7
"Låt skiten brinna" (Martin Stenmarck) 1 1
"Torn" (Lisa Ajax) 1 1 1 1 1 1 1 7
"Who I Am" (Rebecka Karlsson) 1 1 2
"I Do" (Arvingarna) 1 1 1 1 1 1 6
Párbaj Előadó Dal Szavazatok Pontszám Eredmény
I. Andreas Johnson "Army of Us" 693 105 0 Kiesett
Anna Bergendahl "Ashes to Ashes" 1 174 531 8 Továbbjutott
II. Vlad Reiser "Nakna i regnet" 713 742 1 Kiesett
Nano "Chasing Rivers" 1 147 998 7 Továbbjutott
III. Martin Stenmarck "Låt skiten brinna" 671 850 1 Kiesett
Lisa Ajax "Torn" 1 116 086 7 Továbbjutott
IV. Rebecka Karlsson "Who I Am" 793 704 2 Kiesett
Arvingarna "I Do" 933 069 6 Továbbjutott

DöntőSzerkesztés

A döntőt március 9-én rendezte az SVT tizenkettő előadó részvételével Stockholmban, a Friends Arenában. A végeredményt a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a zsűrik szavaztak az alábbi módon: az első helyezett 12 pontot kapott, a második 10-et, a harmadik 8-at, a negyedik 7-et, az ötödik 6-ot, a hatodik 5-öt, a hetedik 4-et, a nyolcadik 3-at, a kilencedik 2-t, a tizedik 1 pontot. Ehhez adódtak hozzá a közönségszavazás pontjai százalékos bontásban és így alakult ki a végső sorrend.

  A verseny győztese
# Előadó Dal Szavazás Helyezés
Zsűri
pontszám
Nézői
pontszám
Összesen
01 Jon Henrik Fjällgren "Norrsken (Goeksegh)" 19 55 74 4.
02 Lisa Ajax "Torn" 39 23 62 9.
03 Mohombi "Hello" 32 42 74 5.
04 Lina Hedlund "Victorious" 32 8 40 11.
05 Bishara "On My Own" 38 69 107 2.
06 Anna Bergendahl "Ashes to Ashes" 20 36 56 10.
07 Nano "Chasing Rivers" 54 10 64 8.
08 Hanna Ferm & LIAMOO "Hold You" 48 59 107 3.
09 Malou Prytz "I Do Me" 23 12 35 12.
10 John Lundvik "Too Late for Love" 96 85 181 1.
11 Wiktoria "Not with Me" 36 28 64 6.
12 Arvingarna "I Do" 27 37 64 7.

PontáblázatSzerkesztés

Dal Zsűri Nézők Σ
                Össz. Szavazatok 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Norrsken (Goeksegh)" (Jon Henrik Fjällgren) 1 8 1 1 8 19 1 398 299 8 4 7 6 5 7 8 10 55 74
"Torn" (Lisa Ajax) 6 10 2 3 5 6 1 6 39 1 164 997 7 7 4 2 3 23 62
"Hello" (Mohombi) 5 2 7 7 2 4 5 32 1 349 171 10 6 5 8 3 1 5 4 42 74
"Victorious" (Lina Hedlund) 3 8 4 4 3 10 32 883 187 2 1 2 3 8 40
"On My Own" (Bishara) 7 1 3 6 10 10 1 38 1 719 337 12 12 10 7 7 5 10 6 69 107
"Ashes to Ashes" (Anna Bergendahl) 2 5 6 7 20 1 143 408 4 10 10 4 7 36 56
"Chasing Rivers" (Nano) 10 4 10 8 7 2 5 8 54 951 266 3 2 1 1 2 1 10 64
"Hold You" (Hanna Ferm & LIAMOO) 8 6 6 5 6 7 7 3 48 1 592 988 6 10 8 10 8 6 6 5 59 107
"I Do Me" (Malou Prytz) 4 5 5 4 1 2 2 23 1 010 600 4 3 2 1 2 12 35
"Too Late for Love" (John Lundvik) 12 12 12 12 12 12 12 12 96 2 211 811 5 8 12 12 12 12 12 12 85 181
"Not with Me" (Wiktoria) 2 3 1 10 8 8 4 36 1 173 276 1 5 3 3 4 4 2 3 28 64
"I Do" (Arvingarna) 7 4 3 3 10 27 1 159 367 1 6 4 6 8 7 8 37 64

A sorok a fellépés sorrendjében vannak rendezve. A zászlós oszlopokban az adott zsűritől kapott pontszám található meg.

Pontbejelentők
  1.   Portugália – Carla Bugalho
  2.   Ausztria – Marvin Dietmann
  3.   Ausztrália – Paul Clarke
  4.   Ciprus – Evi Papamichael
  5.   Franciaország – Bruno Berberes
  6.   Finnország – Krista Siegfrids
  7.   Egyesült Királyság – Simon Proctor
  8.   IzraelDana International

NézettségSzerkesztés

Az alábbi táblázat csak az SVT1 által főműsoridőben sugárzott adások adatait mutatja.

Adás Sugárzás Nézettség
(fő)
Szavazatok Radiohjälpen-segély
(korona)
Forrás
Összesen (db) Eltérés 2018-hoz
képest (%)
Számított (db) Nem számított (db)
Első elődöntő 2019. február 2. 3 038 000 7 158 333 8,17 7 158 323 0 573 040 [3]
Második elődöntő 2019. február 9. 2 924 000 6 993 333 18,95 6 993 201 132 522 183 [4]
Harmadik elődöntő 2019. február 16. 2 900 000 6 305 045 30,49 6 264 577 40 468 662 869 [5]
Negyedik elődöntő 2019. február 23. 2 704 000 6 810 817 39,51 6 789 387 21 430 905 041 [6]
Második esély forduló 2019. március 2. 2 632 000 7 244 085 20,58 7 244 085 0 949 238 [7]
Döntő 2019. március 9. 15 757 707 12,60 15 757 707 0 4 273 096 [8]

Visszatérő előadókSzerkesztés

Előadó Előző szereplések Előző évek
Andreas Johnson 6 2006, 2007, 2008, 2010, 2012, 2015
Anna Bergendahl 1 2010
Ann-Louise Hanson 11 1963, 1966, 1967, 1969, 1973, 1974, 1975, 1982, 1983, 2002, 2004
Anton Hagman 1 2017
Arja Saijonmaa 2 1987, 2005
Arvingarna 4 1993, 1995, 1999, 2002
Dolly Style 2 2015, 2016
Jan Malmsjö 1 1969
John Lundvik 1 2018
Jon Henrik Fjällgren 2 2015, 2017
LIAMOO 1 2018
Lina Hedlund 5 2002, 2003, 2009, 2010, 2014
Lisa Ajax 2 2016, 2017
Margaret 1 2018
Martin Stenmarck 3 2005, 2014, 2016
Mia Stegmar (a Pagan Fury tagjaként) 1 2004
Mohombi 1 2005
Nano 1 2017
Omar Rudberg 1 2017
Oscar Enestad 1 2017
Wiktoria 2 2016, 2017

GalériaSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Hit kommer Melodifestivalen 2019 (svéd nyelven). svt.se. (Hozzáférés: 2018. szeptember 12.)
  2. a b c d e f Slutresultat Melodifestivalen 2019. svt.se, 2019. március 12.
  3. Nyhet i Melodifestivalen 2019: Så många röster fick bidragen som lämnade oss (sv-SE nyelven). Gustavs expertblogg , 2019. február 2.
  4. Täta placeringsstriden: Så många röster fick de som fick lämna Melodifestivalen 2019 i Malmö (sv-SE nyelven). Gustavs expertblogg , 2019. február 9.
  5. Herbert, Emily: Sweden: 2,900,000 Viewers for Melodifestivalen 2019 Semi-Final Three (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. február 18. (Hozzáférés: 2019. február 19.)
  6. Så många röster fick bidragen som lämnade Melodifestivalen 2019 i Lidköping (svéd nyelven). Gustavs expertblogg , 2019. február 23.
  7. Så många röster fick de utslagna bidragen Andra chansen i Melodifestivalen 2019 (svéd nyelven). Gustavs expertblogg , 2019. március 2.
  8. John Lundvik är vinnaren av Melodifestivalen 2019 (svéd nyelven). Gustavs expertblogg , 2019. március 9.

További információkSzerkesztés