Menkauhór

egyiptomi fáraó

Menkauhór (más néven Ikauhór, Menkauhór Kaiu; ógörögül: Μεγχερῆς, átírással: Menkherész[5]) az ókori egyiptomi V. dinasztia hetedik uralkodója, az i. e. 25. század végén vagy az i. e. 24. század elején (i. e. 2399–2390 körül).

Menkauhór
Menkauhór Kaiu
előd
egyiptomi fáraó
utód
Niuszerré
V. dinasztia
Dzsedkaré Iszeszi

Menkauhór szed-ünnepi öltözékben, Memphisz (ma az Egyiptomi Múzeumban)
Menkauhór szed-ünnepi öltözékben, Memphisz (ma az Egyiptomi Múzeumban)

Uralkodása 8-9 év az i. e. 25. század végén az i. e. 24. század elején
Prenomen
<
G5Y5D28
D28
D28
>
Menkauhór
Nomen
<
D28iw
>

Kaiu
Apja Noferefré vagy Niuszerré
Anyja III. Hentkauesz (?)[1]
Főfelesége I. Huit (?),[2][3]
IV. Mereszanh (?)[4]
GyermekeiRaemka (?)
Kaemtjenent (?)
Sírja Fejetlen piramis
Fontosabb építkezései Ahetré naptemplom
Fejetlen piramis
A Wikimédia Commons tartalmaz Menkauhór témájú médiaállományokat.

Menkauhór nyolc vagy kilenc évig uralkodott, elődje Niuszerré volt, utódja Dzsedkaré Iszeszi. Bár Menkauhórt jó pár történelmi forrás említi, uralkodása idejéből kevés lelet maradt fenn. Emiatt nem tisztázott, milyen rokonsági kapcsolatban állt elődjével és utódával, emellett gyermekeit sem sikerült azonosítani. Anyja III. Hentkauesz lehetett, akinek sírját 2015-ben fedezték fel.

Építkezései mellett egyetlen ismert tevékenysége az, hogy expedíciót indított a Sínai-félsziget réz- és türkizbányáiba. Menkauhór naptemploma, az Ahetré („ horizontja”) az utolsó naptemplom, amely valaha épült, de egyelőre csak papjainak sírfeliratairól ismert, helyét még nem sikerült azonosítani. Menkauhórt egy kis szakkarai piramisba temették, melynek ókori neve Netjer-iszut Menkauhór, „Menkauhór isteni helyei”, ma azonban fejetlen piramisként ismert, és 2008-as felfedezéséig homok fedte romjait.

Menkauhór hosszú időn át fennmaradt halotti kultusza egészen az Óbirodalom végéig tartott, és a szükséges áldozatokat legalább hét mezőgazdasági birtok biztosította. Az istenített Menkauhór kultusza az Újbirodalom idején ismét megjelent – ekkor az uralkodót „A Két Föld erős ura, Menkauhór, az igaz hangú” néven ismerték –, és legalább a XIX. dinasztia koráig tartott, vagyis halála után 1200 évvel még létezett.

EmlítéseiSzerkesztés

Korabeli említéseiSzerkesztés

 
Menkauhór egyik birtokának megszemélyesítése Ptahhotep szakkarai sírjában[6]

Az V. dinasztia többi uralkodójához képest Menkauhórnak viszonylag kevés említése maradt fenn.[7] Neve ettől függetlenül számos helyen szerepel az V. dinasztia idején élt papokés hivatalnokok nevében és címeiben, valamint a halotti kultuszával kapcsolatban álló birtokok nevében.[8] A Menkauhór idejéből származó tárgyi leletek közül megemlítendő két, a nevével ellátott kőedény Noferefré piramisának halotti templomából – ezeket valószínűleg maga Menkauhór adományozta Noferefré halotti kultusza számára[9]–, valamint pár pecsét, amely ugyanebből a templomból került elő,[10][11] illetve a Dzsedkaré családi temetője nevű helyről, szintén Abuszírből.[12] A Menkauhór Hórusz-nevét vagy piramisának nevét viselő pecséthengerek lenyomatait megtalálták Niuszerré sírkomplexumában,[13] valamint a gízai és a gebeleini nekropoliszban is.[14]

Egy arany pecséthenger, melyen Menkauhór kártusa szerepel piramisa nevének részeként, Dzsedkaré szerehjével együtt, napjainkban a Bostoni Szépművészeti Múzeumban található (katalógusszám 68.115[15][15]). A pecsét, melyet állítólag Anatólia nyugati részén, a Paktolosz folyó völgyének közelében találtak,[16] bizonyítéka lehet annak, hogy az V. dinasztia idejében ilyen messzi területekkel is folyt kereskedelem,[17] a lelőhely azonban nem bizonyított, és Karin Sowada régész a pecsét eredetiségében is kételkedik.[18][19]

Egyetlen, teljes bizonyossággal neki tulajdonítható óbirodalmi ábrázolása, amely napjainkig fennmaradt, egy durva kialakítású, valószínűleg befejezetlen alabástrom szobrocska, amely Menkauhórt trónon ülve ábrázolja, a szed-ünnepen viselt szűk ceremoniális köntösben. A 47,5 cm magas szobor Felső-Egyiptom fehér koronájával ábrázolja az uralkodót, szeme kohllal festve, álszakállal, mely sérülten maradt fenn. A szobrot a lábától jobbra lévő felirat azonosítja Menkauhórként.[20][20][11] A szobrot egy újbirodalmi cachette-ben (rejtekhelyen) fedezték fel; ezt az Újbirodalom vége felé alakították ki egy, a memphiszi Ptah-templom szent tavától nyugatra álló helyiség padlója alatt.[21] Jocelyn Berlandini egyiptológus feltételezése szerint egy másik, többnyire Tetinek tulajdonított szobor is Menkauhórt ábrázolhatja; feltevését egyrészt stilisztikai alapokra helyezi – mivel a szobor hasonlít Menkauhór ülőszobrára –, másrészt lelőhelyére, ugyanis Teti piramisától keletre találták, közel Menkauhór piramisához.[22] A szobor ma Kairóban, az Egyiptomi Múzeumban található (katalógusszám: JE 39013.[23]).

Menkauhór monumentális emlékművei közül csak kettőt ismerünk, egy sziklafeliratot a Sínai-félszigeten lévő Vádi Magarában, ahol titulatúrája olvasható, valamint egy durván kidolgozott, a kártusával ellátott sztélét, a szakkarai 904-es masztabából.[7][24]

Ókori említéseiSzerkesztés

Menkauhórt három hieroglif forrás említi, melyek mindegyike sokkal későbbi, az Újbirodalom korából származik. Neve a 31. helyen szerepel az abüdoszi királylistán, melyet I. Széthi (i. e. 1290–1279) uralkodása alatt véstek fel az abüdoszi templom falára. Említi a szakkarai királylista (30. hely[25]) és a torinói királylista (harmadik oszlop, 23. sor[26]) is, melyek II. Ramszesz uralkodása alatt (i. e. 1279–1213) készültek.[7] A torinói királylista nyolc uralkodási évet tulajdonít Menkauhórnak.[14] Ezek a források azt mutatják, Menkauhór a dinasztia hetedik királya volt, és Niuszerrét követte a trónon, őt magát pedig Dzsedkaré Iszeszi követte.[27]

Valószínűleg említette Menkauhórt az Aegyptiaca is, az Egyiptom történetét feldolgozó mű, melyet II. Ptolemaiosz (i. e. 283–246) uralkodása idején írt egy Manethón nevű egyiptomi pap, ennek szövegéből azonban semmi nem maradt fenn, tartalma kizárólag Sextus Julius Africanus és Kaiszareiai Euszebiosz későbbi írásaiból ismert. Africanus megjegyzi, hogy az Aegyptiaca említett egy „Menkherész” nevű fáraót, aki kilenc évig uralkodott, az V. dinasztia hetedik királyaként.[28] „Menkherész” valószínűleg Menkauhór, és az Africanus által említett kilenc évnyi uralkodási idő nagyjából megegyezik a nyolc évvel, amit a torinói királylista tulajdonít neki;[7] a legtöbb egyiptológus, köztük Hartwig Altenmüller az utóbbit tartja valószínűbbnek.[17]

CsaládjaSzerkesztés

 
Menkauhór pecséthengerének rajza[29]

NeveSzerkesztés

Menkauhór neve – „Hórusz i örökkévalóak” – változást jelent dinasztiája korábbi uralkodóinak nevéhez képest; nyolcvan év óta ő az első uralkodó, akinek nevében nem szerepel napisten neve,[30] ellenben jól illik dinasztiája hercegei nevéhez – Niuszerré fia például a Hentikauhór, „Hórusz i az élen”,[30] Dzsedkaré egyik fia pedig a Neszerkauhór nevet viselte.[30][31]

FiliációjaSzerkesztés

Mivel uralkodása idejéből kevés a korabeli forrás, nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, milyen kapcsolat fűzte Menkauhórt elődjéhez, Niuszerréhez, illetve utódjához, Dzsedkaréhoz.[30][32] Lehetséges, hogy Menkauhór apja Niuszerré volt, akiről tudni, hogy volt egy Hentikauhór nevű fia, akit említenek egy domborművön Niuszerré anyja, II. Hentkauesz sírkomplexumában.[33] Hentikauhór és Menkauhór nevének hasonlósága alapján Miroslav Verner és Vivienne Callender egyiptológusok felvetették, hogy a két személy azonos lehet, és Hentikauhór nevet változtatott, mikor trónra lépett.[32] Ennek az elméletnek talán ellentmond egy felirat, melyet 2008-ban fedeztek fel egy meg nem nevezett uralkodó legidősebb fia, Werkauré masztabasírjában. Ez a felirat említ egy bizonyos Menkauhórt, de királyi címek nélkül.[34] Hana Vymazalová és Filip Coppens egyiptológusok szerint ez a felirat a jövőbeli uralkodóra, Menkauhórra utal, még herceg korában. Úgy vélik, lehetséges, hogy a herceg adományozta a jó minőságű kőtömböket lehetséges rokona sírjához, ami magyarázatot adna a feliratra.[34] Ez ellentmondana annak, hogy Menkauhór Hentikauhórral azonos; Vymazalová és Coppens ennek alapján azt feltételezik, hogy testvérek voltak, és Niuszerré fiai.[35]

Menkauhór anyjának kiléte szintén bizonytalan. 2015 januárjában cseh régészek felfedezték III. Hentkauesz királyné és anyakirályné sírját a Noferefré abuszíri piramisát körbevevő nekropoliszban.[1] A sírban talált pecsétek alapján Hentkaueszt Niuszerré uralkodása alatt temették el.[1] Mivel Niuszerré anyja II. Hentkauesz volt,[36] ez azt sugallja, az újonnan felfedezett királyné Menkauhór anyja lehetett.[1] Sírjának elhelyezkedése – közel Noferefré piramisához – arra utal, ennek az uralkodónak a felesége lehetett, így Noferefré lehetett Menkauhór apja.[37]

Feleségei és gyermekeiSzerkesztés

Menkauhór egy királynéját sem sikerült teljes bizonyossággal azonosítani. Wilfried Seipel egyiptológus felvetette, hogy I. Huit az ő egyik felesége lehetett;[2] A Huit sírját körülvevő sírok datálása alapján Seipel felvetette, hogy a királyné az V. dinasztia korának közepén élhetett. Kizárásos alapon a korszak minden uralkodójához rendelt ismert királynékat, és csak Menkauhór maradt, akihez nem sikerült.[2] Érveit kritizálta Michel Baud egyiptológus, azon az alapon, hogy egy uralkodónak több felesége is lehetett.[38] Szakkarai sírja, az S82[39][39] datálása és elhelyezkedése alapján IV. Mereszanh szintén felmerült Menkauhór lehetséges feleségeként, de az is lehetséges, hogy Dzsedkaré felesége volt.[39]

Nincs bizonyíték rá, hogy utóda, Dzsedkaré Menkauhór fia lett volna, de nem is zárható ki. Szakkarai sírjuk elhelyezkedése és datálása alapján két hercegről feltételezték, hogy Menkauhór fia lehetett: az S80 sírba temetett Raemka[31] valamint az S84 sírba temetett Kaemtjenent hercegről;[31] mindkettejüket IV. Mereszanh fiának tartják, így lehetnek Dzsedkaré fiai is.[40]

UralkodásaSzerkesztés

Uralkodásának hosszaSzerkesztés

 
Menkauhór reliefje a Vádi Magarában. Felirata: „Hórusz-Menhau, Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Menkauhór, élet, üdv, egészség és [uralom neki örökké]. Megbízatás, melynek végrehajtója […]” Ma az Egyiptomi Múzeumban, katalógusszám JE 38566[41][42][43]

Kevés kortárs említése miatt Menkauhór uralkodását az egyiptológusok a sokkal későbbi forrásokból kiindulva 8–9 évre teszik.[7][44][45][46] Kis ülőszobra, melyen a szed-ünnepen szokásos öltözéket viseli, azt sugallja, hosszabb ideig uralkodhatott, mivel erre az ünnepségre tipikusan a 30. uralkodási évben került sor,[7] Hartwig Altenmüller szerint azonban nem valószínű, hogy ennyi ideig uralkodott.[17] Magának az ünnepségnek az ábrázolása önmagában még nem utal hosszú uralkodásra, például Szahurét is ábrázolják ilyen öltözékben a halotti templomában,[47][48] de mind a történelmi források, mind a régészeti bizonyítékok arra utalnak, kevesebb mint 14 évig uralkodott.[49][50][51]

TevékenységeSzerkesztés

Mivel kevés tárgyi lelet és felirat maradt fenn uralkodása idejéből, tevékenysége kevéssé ismert. Expedíciót küldött a Sínai-félszigetre, a Vádi Magara réz- és türkizbányáiba.[7] Ez egy sérült sziklafeliratból ismert, amelyen Menkauhór titulatúrája szerepel; ez egyike az uralkodó kevés említésének, amely még életében készült.[42][43] A Sínai-félsziget bányáit a III. dinasztia (i. e. 2686 BC–2613) idejében kezdték kitermelni; Menkauhór elődje, Niuszerré, és utóda, Dzsedkaré is küldött ide expedíciót.[52]

Menkauhórnak két nagyobb építkezése ismert: naptemploma tiszteletére, valamint piramisa, amely ma „fejetlen piramis” néven ismert.[53]

NaptemplomaSzerkesztés

Ahetré
3ḫ.t-rˁ
N5G25Aa1 t
N17
O25
(Az utolsó jel közelítése az eredetinek,
amely lapos talapzaton álló zömök obeliszket, „benbent” ábrázol.[54])

Menkauhór volt az utolsó, aki követte az Uszerkaf által alapított hagyományt, és templomot emelt Ré napistennek.[55] Utódai, Dzsedkaré és Unisz felhagytak ezzel a szokással,[56][57] mivel Ré kultusza visszaszorult,[58] és Oziriszé került az előtérbe.[57] Mivel Menkauhór naptemplomával kapcsolatban kevés dokumentum került elő, a templom valószínűleg csak rövid ideig működött, vagy be sem fejezték.[56][59]

A naptemplom az Ahet-Ré nevet viselte, amelynek fordítása „Ré horizontja” vagy „Ré előjövetelének helye”.[56][60] A templomot még nem találták meg, valószínűleg homok fedi valahol Szakkarában vagy Abuszírben.[61] Létezése azoknak az V. és VI. dinasztia kori hivatalnokoknak a sírjából ismert, akik Ré papjaként szolgáltak a templomban:[62][63] a Gízában eltemetett Hemu,[64] valamint a Szakkara északi részén eltemetett Noferiretptah[64] és Raemanh.[65] [55] Amellett, hogy az Ahet-Ré papjaként szolgált, Noferiretptah Menkauhór piramisának a papja is volt, valamint a királyi palota értéktárgyainak felügyeletéért is felelt.[66] A sírokban talált feliratok mellett egy pecsét is említi a templom nevét; ez Hamerernebti hercegnő sírjából került elő, Niuszerré abuszíri halotti temploma közeléből, és ma Berlinben található (katalógusszám 16760.)[13][62] A pecsétet egy nagyméretű edényen találták, ami arra utal, a királyi család tagjainak sírjához az ellátmányokat Menkauhór templomától indították útnak Niuszerré piramiskomplexuma felé.[62]

PiramisaSzerkesztés

 
Menkauhór piramisa (Lepsius XXIX)

Menkauhór Szakkara északi részén épített piramist, ezzel elhagyta az abuszíri királyi nekropoliszt, ahová a 80 évvel korábban uralkodott Szahuré ideje óta temették az V. dinasztia uralkodóit.[67] Ennek az lehetett az oka, hogy Abuszír Menkauhór uralkodásának elejére már kezdett zsúfolttá válni.[68] A piramis, melynek eredeti neve Netjer-iszut Menkauhór („Menkauhór isteni helyei”) volt, ma Lepsius XXIX néven ismert, Karl Richard Lepsius nyomán, aki 1843-ban felfedezte.[69] Romos állapota miatt arabul „fejetlen piramis” néven lett ismert.[70][71] A piramis a 20. század elejére eltűnt a homok alatt, így vitatottá vált, hogy valóban Menkauhóré-e;[72] felmerült, hogy az első átmeneti kori Merikaré-piramisról van szó, amelyet még nem találtak meg.[73] 2008-ban a Lepsius által azonosított piramist ismét felfedezte egy Zahi Hawass vezette régészcsoport, és építési módszereinek vizsgálata alapján gyorsan bebizonyosodott, hogy Lepsius helyesen azonosította V. dinasztiabeli piramisként. A feltárások során az építtető nevét ugyan nem találták meg, de Menkauhór volt a dinasztia egyetlen királya, akinek piramisát még nem találták meg, így a tudósok hivatalosan is elismerték ezt a piramist az ő piramisaként.[74]

A piramis észak-déli, kelet-nyugati tengelyre épült.[75] Alapjának oldala 50-60 méteres lehetett,[70][76] eredeti magassága 40–50 m, ezzel az Óbirodalom egyik legkisebb uralkodói piramisa volt.[77] Bizonyíték van rá, hogy Menkauhórnak volt elég ideje befejezni a piramist, amelynek kis mérete így megfelel a király rövid uralkodási idejének.[11]

Az építmény északi oldalán található a föld alatti kamrarendszer bejárata, melyet két gránitlap fed, jelezve, hogy sor került a temetkezésre. A sírkamrában szürkéskék bazaltból készült, törött szarkofágfedelet[78] talált Cecil Mallaby Firth, aki 1930-ban rövid ideig ásatást folytatott itt.[79][80]

Halotti kultuszaSzerkesztés

 
Menkauhór megszemélyesített Ḥwt birtoka Ptahhotep sírjában[6]

Az Óbirodalom idejénSzerkesztés

Halála után Menkauhór halotti kultuszban részesült, melynek középpontjában piramiskomplexuma állt. A kultusz legalább a VI. dinasztia második feléig fennállt, azaz a halála után közel 150 évvel még létezett. A kultusz ellátásáról a még Menkauhór uralkodása idején erre a célra alapított mezőgazdasági birtokok gondoskodtak.[55] Innen a király naptemplomához és halotti templomához szállították az ellátmányt, majd szétosztották a kultusz papjai között, akik felhasználhatták saját maguk ellátására, valamint halotti kultuszukhoz.[55] Menkauhór halotti kultusza birtokainak megszemélyesített ábrázolásai szerepelnek a papok masztabasírjainak falain, az ábrázolásokon áldozatot visznek. A legtöbb ilyen ábrázolás Észak-Szakkarából származik,[45] a Dzsószer-piramiskomplexum közeléből.[55] Ezen a területen áll Noferiretptah,[81] Raemanh, Duaré, Iti, Szehemnofer, Sznofrunofer, Ahethotep, Ptahhotep és Kednesz sírja;[55] ők mind Menkauhór halotti kultuszának papjai voltak. A kultusz további papjainak sírjai innen északra, Gízában,[55] illetve Abuszír déli részén találhatóak, köztük Iszesziszeneb és Rahotep masztabája.[82]

Menkauhór birtokai közül legalább hétnek ismert a teljes neve.[83] A Noferheszut Ikauhór (nfr-ḥs.wt ỉk3w-ḥr, „Ikauhór tökéletes kegyű”)[84]} és a Heszut Ikauhór (ḥs.wt ỉk3w-ḥr, „Ikauhór kegye”)[84] birtokot Ptahhotep és Ahethotep sírjában említik; a Noferanh Ikauhór (nfr-ˁnḫ ỉk3w-ḥr, „Ikauhór tökéletes életű”)[84] birtokot II. Ptahhotep sírjában; a Szanh Hór-kema Ikauhór (sˁnḫ ḥr qm3 ỉk3w-ḥr, „Hórusz-Kema élteti Ikauhórt”),[84] az Uah Ikauhór (w3ḥ ỉk3w-ḥr, „Ikauhór erős”[84] vagy „Ikauhór gyarapszik”[85]), a Mer-Szesat Ikauhór (mr sš3.t ỉk3w-ḥr,Szesat szereti Ikauhórt”)[84] és a Mer-Matit Ikauhór (mr m3tỉt ỉk3w-ḥr,Matit szereti Ikauhórt”; Matit egy oroszlánistennő, akit az Óbirodalom idején tiszteltek Dejr el-Gabrawi környékén[86])[84] Szenedzsemib Inti,[87] Szenedzsemib Mehi és Hemu sírjában. Emellett ismert a király ḥwt-birtoka, amely a halotti templom földbirtokait jelenti,[88] ennek neve Hut noferhau Menkauhór, ḥwt nfr-ḫ3.w mn-k3.w-ḥr, „Menkauhór megjelenései tökéletesek”.[84][55][84]

Az Újbirodalom idejénSzerkesztés

 
Menkauhór egy sztélén Ameneminet sírjában (Louvre)

Menkauhór kultusza az Újbirodalom idején feléledt.[89][90] Ebben az időben a szakkarai nekropolisz helyi istenségeként tisztelték, aki közbenjárt az isteneknél,[91] és „a Két Föld erős ura, Menkauhór, az igaz hangú” néven említették (ez a címe Thuthu sírjában szerepel; egyiptomi nyelven wsỉr nb-t3.wỉ mn-k3.w-ḥr m3ˁ-ḫrw[92]}}[92] Kultuszát bizonyítják a reliefek Ameneminet, a kézművesek és ékszerészek elöljárójának sírjában, valamint Thuthu orvos sírjában; mindketten a XVIII. dinasztia korának végén éltek,[93] Tutanhamon, Ay és Horemheb idején,[94] és Szakkara északi részén temetkeztek.

Egy XIX. dinasztia kori feliratos kőtömb, melyet Lepsius talált egy abuszíri házban,[95] Menkauhórt trónon ülve ábrázolja négy másik, istenített óbirodalmi uralkodóval együtt; az első neve csak részben maradt fenn, de valószínűleg Sznofru az, mellette Dzsedefré, Menkauré, Menkauhór, végül Noferkaré (II. Pepi). A sírtulajdonos adoráló kéztartással áll előttük.[96] A kőtömb ma Berlinben található (katalógusszám Berlin NI 1116[95]). Egy másik, ugyanebben a korban készült reliefen ugyanez a jelenet látható; Mahi észak-szakkarai sírkápolnájának ajtókeretén látható. Itt négy, istenített óbirodalmi uralkodó szerepel, akik mind Szakkarában építették piramisokat: Dzsószer, Teti, Uszerkaf és Menkauhór.[95]

Menkauhórnak a XVIII. dinasztia korának végén és a XIX. dinasztia idején fennálló kultusza alighanem abból ered, hogy piramisa az Ápisz-bikák temetkezési helye (a későbbi Szerapeum) felé vezető út közelében állt.[95]

TitulatúraSzerkesztés

A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.
Hórusz-név
G5
Y5N28G43
 
mn-ḫ3.w
Menhau
„Kinek megjelenései örökkévalóak / állandóak”[97]
Nebti-név
G16
Arany Hórusz-név
G8
T3G8
bỉk-nbw-ḥḏ
Bik-nebu hedzs
„A fényes Arany Hórusz”[97]
Felső‑  és Alsó‑Egyiptom királya
M23L2
 
G5Y5D28
D28
D28
 
mn-k3.w-ḥr
Menkauhór
Hórusz i örökkévalóak”[98]
„Hórusz inak állandója”[97]
Ré fia
G39N5
 
 
G39N5G5iD28w
 
ỉk3.w-ḥr
Ikauhór
„Hórusz ja”

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Menkauhor Kaiu című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Charles University Press Release 2015.
  2. a b c Seipel 1980, 214. o.
  3. Baud 1999, 537. o.
  4. Dodson & Hilton 2004, 64–65 & 68. o.
  5. Müller 2010, 549. o.
  6. a b Murray 1905, pl. IX.
  7. a b c d e f g Baker 2008, 198–199. o.
  8. Verner 2000, 594. o.
  9. Vlčková 2006, 91. o.
  10. Kaplony 1981, 295–307. o.
  11. a b c Verner 2001a, 405. o.
  12. Verner, Callender & Strouhal 2002, 87 & 91. o.
  13. a b Kaplony 1981, 297. o.
  14. a b Vymazalová & Coppens 2008, 33. o.
  15. a b Seal of office 68.115, BMFA 2015.
  16. Young 1972, 11. o.
  17. a b c Altenmüller 2001, 600. o.
  18. Sowada & Grave 2009, 146, footnote 89. o.
  19. Schulman 1979, 86. o.
  20. a b Borchardt 1911, 37–38. o.
  21. Morales 2006, 322. o.
  22. Berlandini 1979, pl. 4, A & B.
  23. Berlandini 1979, 27. o.
  24. Dodson & Hilton 2004, 67. o.
  25. Mariette 1864, 15. o.
  26. Gardiner 1959, Col. III num. 23.
  27. von Beckerath 1999, 58–59. o.
  28. Waddell 1971, 51. o.
  29. Petrie 1917, seal 5.7 plate IX.
  30. a b c d Vymazalová & Coppens 2008, 38. o.
  31. a b c Dodson & Hilton 2004, 69. o.
  32. a b Verner, Callender & Strouhal 2002, 106. o.
  33. Verner 1995, 65. o.
  34. a b Vymazalová & Coppens 2013, 37–38. o.
  35. Vymazalová & Coppens 2008, 38–39. o.
  36. Dodson & Hilton 2004, 66. o.
  37. Verner 2014, 58. o.
  38. Baud 1999, 537 & 484. o.
  39. a b c Dodson & Hilton 2004, 68. o.
  40. Dodson & Hilton 2004, 68–69. o.
  41. Strudwick 2005, "59. Inscription of Menkauhor in Wadi Maghara".
  42. a b Lepsius Denkmäler II, 39. o.
  43. a b Gardiner, Peet & Černý 1955, Pl. VII num. 12.
  44. Baud 1999, 569. o.
  45. a b Berlandini 1979, 16. o.
  46. Vercoutter 1992, 302–303. o.
  47. Borchardt 1913, Blatt 45.
  48. Richter 2013.
  49. Hornung 2012, 491. o.
  50. Rice 1999, 173. o.
  51. von Beckerath 1999, 283. o.
  52. Mumford 1999, 875–876. o.
  53. Vymazalová & Coppens 2008, 36 & 39. o.
  54. Bard 2015, 166. o.
  55. a b c d e f g h Vymazalová & Coppens 2008, 36. o.
  56. a b c Verner 2003, 84. o.
  57. a b Dorman 2015.
  58. Verner 2001b, 589–590. o.
  59. Verner 2013, 68. o.
  60. Verner 1994, 111. o.
  61. Kanawati 2003, 146. o.
  62. a b c Voß 2004, 155. o.
  63. Grimal 1992, 78. o.
  64. a b Voß 2004, 157. o.
  65. Voß 2004, 156. o.
  66. Baud 1999, 448. o.
  67. Vymazalová & Coppens 2008, 39. o.
  68. Goelet 1999, Abu Gurab/Abusir after the 5th Dynasty.
  69. Lepsius Denkmäler I, Pl. 33 & Text. I, p. 188.
  70. a b Lehner 1997, 165. o.
  71. Vymazalová & Coppens 2008, 35. o.
  72. Berlandini 1979.
  73. Malek 1994, 203–214. o.
  74. Wright 2008.
  75. Berlandini 1979, 4. o.
  76. Berlandini 1979, 9. o.
  77. Grimal 1992, Table 3.
  78. Berlandini 1979, 12. o.
  79. Firth 1930, 188. o.
  80. Berlandini 1979, 8. o.
  81. Mariette 1889, 322. o.
  82. Bárta, Černý & Strouhal 2001, 70–71 & 134. o.
  83. Jacquet-Gordon 1962, 292, 299, 381, 390, 394, 400 & 412. o.
  84. a b c d e f g h i Berlandini 1979, footnote 77.
  85. Brovarski 2001, 152. o.
  86. Fischer 1962, 7. o.
  87. Brovarski 2001, 55, 69 & 152. o.
  88. Brewer & Teeter 1999, 52. o.
  89. Berlandini 1979, 18–19. o.
  90. Rice 1999, 108. o.
  91. Berlandini-Grenier 1976, 315–316. o.
  92. a b Berlandini-Grenier 1976, 315. o.
  93. Vymazalová & Coppens 2008, 32–39. o.
  94. Berlandini 1979, 19. o.
  95. a b c d Vymazalová & Coppens 2008, 37. o.
  96. Wildung 1969, 197–198. o.
  97. a b c Leprohon 2013, 40. o.
  98. Clayton 1994, 60–61. o.

ForrásokSzerkesztés

Altenmüller, Hartwig. Old Kingdom: Fifth Dynasty, The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 2. Oxford University Press, 597–601. o. (2001). ISBN 978-0-19-510234-5 
Baker, Darrell. The Encyclopedia of the Pharaohs: Volume I — Predynastic to the Twentieth Dynasty 3300–1069 BC. Stacey International (2008). ISBN 978-1-905299-37-9 
Bard, Kathryn. An Introduction to the archaeology of ancient Egypt. John Wiley & Sons, Inc. (2015). ISBN 978-0-470-67336-2 
Abusir V. The Cemeteries at Abusir South I, Excavations of the Czech Institute of Egyptology. Prague: Roman Míšek (2001). ISBN 978-80-86277-18-9 
Baud, Michel. Famille Royale et pouvoir sous l'Ancien Empire égyptien. Tome 2, Bibliothèque d'étude 126/2 (French nyelven). Cairo: Institut français d'archéologie orientale (1999). ISBN 978-2-7247-0250-7 
von Beckerath, Jürgen. Handbuch der ägyptischen Königsnamen (German nyelven). Münchner ägyptologische Studien, Heft 49, Mainz : Philip von Zabern (1999). ISBN 978-3-8053-2591-2 
Berlandini, Jocelyne (1979). „La pyramide ruinée de Sakkara-nord et le roi Ikaouhor-Menkaouhor” (french nyelven). Revue d'Egyptologie 31, 3–28. o, Kiadó: La Société Française d'Égyptologie.  
Berlandini-Grenier, Jocelyne (1976). „Varia Memphitica I” (french nyelven). Bulletin de l'Institut Français d'Archéologie Orientale (BIFAO), Le Caire 76, 301–316. o, Kiadó: Institut français d'archéologie orientale.  
Borchardt, Ludwig. Statuen und Statuetten von Königen und Privatleuten im Museum von Kairo, Nr. 1-1294, Catalogue Général des Antiquités Égyptiennes du Musée du Caire (German nyelven) (1911). OCLC 7012471 
Borchardt, Ludwig. Das Grabdenkmal des Königs S'aḥu-Re (Band 2): Die Wandbilder: Abbildungsblätter (German nyelven). Leipzig: Hinrichs (1913). ISBN 978-3-535-00577-1 
Egypt and the Egyptians. Cambridge, New York: Cambridge University Press (1999). ISBN 978-0-521-44518-4 
Brovarski, Edward. The Senedjemib Complex, Part 1. The Mastabas of Senedjemib Inti (G 2370), Khnumenti (G 2374), and Senedjemib Mehi (G 2378), Giza Mastabas. Boston: Art of the Ancient World, Museum of Fine Arts (2001). ISBN 978-0-87846-479-1 
Czech expedition discovers the tomb of an ancient Egyptian unknown queen. Charles University in Prague, 2015. január 16. (Hozzáférés: 2015. március 21.)
Clayton, Peter. Chronicle of the Pharaohs. Thames & Hudson (1994). ISBN 978-0-500-05074-3 
The Complete Royal Families of Ancient Egypt. London: Thames & Hudson Ltd (2004). ISBN 978-0-500-05128-3 
Dorman, Peter: The 5th dynasty (c. 2465–c. 2325 bc). Encyclopædia Britannica Online , 2015. (Hozzáférés: 2015. február 23.)
Firth, Cecil Mallaby (1930). „Report on the excavations of the Department of antiquities at Saqqara (November 1929–April 1930)”. Annales du Service des Antiquités de l'Égypte 30, 185–189. o.  
Fischer, Henry George (1962). „The Cult and Nome of the Goddess Bat”. Journal of the American Research Center in Egypt 1, 7–18. o.  
The inscriptions of Sinai. London: Egypt Exploration Society (1955). OCLC 699651 
Gardiner, Alan. The Royal Canon of Turin. Griffith Institute (1959). OCLC 21484338 
Goelet, Ogden. Abu Gurab, Encyclopedia of the Archaeology of Ancient Egypt. London; New York: Routledge (1999). ISBN 978-0-203-98283-9 
Grimal, Nicolas. A History of Ancient Egypt, Translated by Ian Shaw, Oxford: Blackwell publishing (1992). ISBN 978-0-631-19396-8 
Ancient Egyptian Chronology, Handbook of Oriental Studies. Leiden, Boston: Brill (2012). ISBN 978-90-04-11385-5 
Jacquet-Gordon, Helen. Les noms des domaines funéraires sous l'ancien empire égyptien (French nyelven). Le Caire : Imprimerie de l'Institut français d'archéologie orientale (1962). OCLC 18402032 
Kanawati, Naguib. Conspiracies in the Egyptian Palace: Unis to Pepy I. London; New York: Routledge (2003). ISBN 978-0-203-16673-4 
Kaplony, Peter. Die Rollsiegel des Alten Reichs II. A : Katalog der Rollsiegel, Monumenta Aegyptiaca n°3. Bruxelles: Fondation égyptologique reine Élisabeth (1981). OCLC 490611856 
Lehner, Mark. The Complete Pyramids. London: Thames & Hudson (1997). ISBN 978-0-500-05084-2 
Leprohon, Ronald J.. The Great Name: Ancient Egyptian Royal Titulary, Writings from the Ancient World, no. 33. Atlanta: Society of Biblical Literature (2013). ISBN 978-1-58983-736-2 
Lepsius, Karl Richard. Denkmäler aus Ägypten und Äthiopien, Abteilung I: Topographie & Architektur (German nyelven) (1846–1856). OCLC 60700892 
Lepsius, Karl Richard. Denkmäler aus Ägypten und Äthiopien, Abteilung II Band III: Altes Reich (German nyelven) (1846–1856). OCLC 60700892 
Malek, Jaromir. King Merykare and his Pyramid, Hommages à Jean Leclant. Vol. 4, Bibliothèque d'étude 106/4. Cairo: Institut français d'archéologie orientale, 203–214. o. (1994). ISBN 978-2-7247-0139-5 
Malek, Jaromir. The Old Kingdom (c.2160–2055 BC), The Oxford History of Ancient Egypt. Oxford University Press (2000). ISBN 978-0-19-815034-3 
Mariette, Auguste (1864). „La table de Saqqarah” (french nyelven). Revue Archéologique, Paris 10, 168–186 & Pl. 17. o.  
Les Mastabas de l'Ancien Empire, Fragments du Dernier Ouvrage d'Auguste Édouard Mariette (French nyelven). Paris: Friedrich Vieweg (1889). OCLC 2654989 
Morales, Antonio J.. Traces of official and popular veneration to Nyuserra Iny at Abusir. Late Fifth Dynasty to the Middle Kingdom, Abusir and Saqqara in the Year 2005, Proceedings of the Conference held in Prague (June 27–July 5, 2005). Prague: Academy of Sciences of the Czech Republic, Oriental Institute, 311–341. o. (2006). ISBN 978-80-7308-116-4 
Fragmenta Historicorum Graecorum, Vol. 2. Cambridge: Cambridge University Press (2010). ISBN 978-1-108-01661-2 
Mumford, G. D.. Wadi Maghara, Encyclopedia of the Archeology of Ancient Egypt. New York: Routledge, 875–876. o. (1999). ISBN 978-0-415-18589-9 
Murray, Margaret Alice. Saqqara Mastabas. Part I, Egyptian research account, 10th year. London: Bernard Quaritch (1905). OCLC 458801811 
Petrie, Flinders. Scarabs and Cylinders with Names, Publications (British School of Archaeology in Egypt), 29. London: School of Archaeology in Egypt (1917). OCLC 3246026 
Rice, Michael. Who is who in Ancient Egypt. Routledge London & New York (1999). ISBN 978-0-203-44328-6 
Richter, Barbara (2013). „Sed Festival Reliefs of the Old Kingdom”. Paper presented at the annual meeting of the 58th Annual Meeting of the American Research Center in Egypt, Wyndham Toledo Hotel, Toledo, Ohio, Apr 20, 2007. [2015. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2015. február 24.)  
Schulman, Alan (1979). „Beyond the fringe. Sources for Old Kingdom foreign affairs”. Journal of the Society for the Study of Egyptian Antiquities 9, 79–104. o. ISSN 0383-9753.  
Seal of office. Collections: The Ancient World . Boston Museum of Fine Arts. (Hozzáférés: 2015. június 12.)
Egypt in the Eastern Mediterranean during the Old Kingdom: an archaeological perspective, Orbis biblicus et orientalis, 237. Fribourg: Academic Press; Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht (2009). ISBN 9783525534557 
Seipel, Wilfried (1980), Untersuchungen zu den ägyptischen Königinnen der Frühzeit und des alten Reiches: Quellen und historische Einordnung, University of Hamburg, OCLC 256076594
Texts from the Pyramid Age, Writings from the Ancient World (book 16). Atlanta: Society of Biblical Literature (2005). ISBN 978-1-58983-680-8 
Vercoutter, Jean. L'Egypte et la vallée du Nil, 1 : Des origines à la fin de l'Ancien Empire 12000–2000 av. J.-C (French nyelven). Paris: Presses universitaires de France (1992). ISBN 978-2-13-044157-1 
Verner, Miroslav. Forgotten Pharaohs, Lost Pyramids: Abusir. Praha: Academia Škodaexport (1994). ISBN 978-80-200-0022-4 
Verner, Miroslav. The Pyramid Complex of Khentkaus, Abusir III. Prague: Charles University (1995). ISBN 978-80-7066-909-9 
Verner, Miroslav. Who was Shepseskara, and when did he reign?, Abusir and Saqqara in the Year 2000. Prague: Academy of Sciences of the Czech Republic, Oriental Institute, 581–602. o. (2000). ISBN 978-80-85425-39-0  Archiválva 2011. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
Verner, Miroslav (2021. július 31.). „Archaeological Remarks on the 4th and 5th Dynasty Chronology”. Archiv Orientální 69 (3), 363–418. o.  
Verner, Miroslav. Old Kingdom: An Overview, The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 2. Oxford University Press, 585–591. o. (2021. július 31.). ISBN 978-0-19-510234-5 
Djedkare's Family Cemetery, Abusir VI. Prague: Czech Institute of Egyptology, Faculty of Arts, Charles University (2002). ISBN 978-80-86277-22-6  Archiválva 2013. április 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
Verner, Miroslav. Abusir: The Realm of Osiris. Cairo: The American University in Cairo Press (2003). ISBN 978-977-424-723-1 
Verner, Miroslav. Temple of the World: Sanctuaries, Cults, and Mysteries of Ancient Egypt. Cairo: The American University in Cairo Press (2013). ISBN 978-977-416-563-4 
Verner, Miroslav. Sons of the Sun. Rise and decline of the Fifth Dynasty. Prague: Charles University, Faculty of the Arts (2014). ISBN 978-80-7308-541-4. OCLC 909874854 
Vlčková, Petra (2006). „Inscribed Stone Vessels from the Mortuary Complex of Raneferef at Abusir”. Archiv Orientální 74, 259–270. o.  
Voß, Susanne (2004), Untersuchungen zu den Sonnenheiligtümern der 5. Dynastie. Bedeutung und Funktion eines singulären Tempeltyps im Alten Reich, OCLC 76555360, <http://ediss.sub.uni-hamburg.de/volltexte/2004/2100/pdf/Dissertation.pdf>. Hozzáférés ideje: 11 June 2015
(2008) „König Menkauhor. Ein kaum bekannter Herrscher der 5. Dynastie” (german nyelven). Sokar 17, 32–39. o.  
Two hieratic inscriptions from the tomb of Werkaure (Lepsius Pyramid No. XXIII) in Abusir, Diachronic Trends in Ancient Egyptian History: Studies dedicated to the memory of Eva Pardey. Prague: Czech Institute of Egyptology, 123–135. o. (2013). ISBN 978-80-7308-444-8 
Waddell, William Gillan. Manetho, Loeb classical library, 350. Cambridge, Massachusetts; London: Harvard University Press; W. Heinemann (1971). OCLC 6246102 
Wildung, Dietrich (1969). „Die Rolle ägyptischer Könige im Bewußtsein ihrer Nachwelt. Teil I. Posthume Quellen über die Könige der ersten vier Dynastien” (german nyelven). Münchener Ägyptologische Studien. (MÄS), München–Berlin 17, Kiadó: Deutscher Kunstverlag.  
(June 5, 2008). "Eroded pyramid attributed to early pharaoh". Sajtóközlemény.
Young, William J. (1972). „The Fabulous Gold of the Pactolus Valley”. Boston Museum Bulletin LXX.