Theuderik keleti gót király
| „ | Nem volt Nyugat felé nép, amely Theoderichnak, amíg élt, vagy barátság, vagy hódítás révén ne szolgált volna. | ” |
Nagy Theuderik[a 1] vagy Theodorik (egykorú, latin nyelvű forrásokban Theodericus, Theodoricus[5]), a német szakirodalom nyomán elterjedt írásmóddal Theoderich,[6] (453[2]/454,[7] újabb kutatás szerint 455[a 2] – 526. augusztus 26.[8]/30.[2][9]), az osztrogótok királya (ur.: 474–526), Itália vezetője (ur.: 493–526) és a vizigótok kormányzója[a 3] (511–526). Itáliában keleti gót birodalmat alapított[10] és össze akarta olvasztani a gótokat a rómaiakkal,[10] azonban ez a törekvése az ariánus gótok és katolikus rómaiak vallási ellentétén meghiúsult.[10] Theuderikről formázták a mondabeli Dietrich von Bern („Theoderich von Verona“) alakját.[11]
| Theuderik | |
.jpg) | |
| Theuderik ábrázolása a Gesta Theodoriciből (1176 előtt) | |
| Keleti gót király | |
| Uralkodási ideje | |
| 474[2] – 526. augusztus 30. | |
| Elődje | Theudemir |
| Utódja | Athalarik |
| Itália királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 493. március 5.[2] – 526. augusztus 30. | |
| Elődje | Odoaker |
| Utódja | Athalarik |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Amalok |
| Született | 454 Carnuntum |
| Elhunyt | 526. augusztus 30. (72 évesen) Ravenna[3] |
| Nyughelye | Mausoleum of Theodoric |
| Édesapja | Theudemir |
| Édesanyja | Erelieva (Eusebia) |
| Testvére(i) | Amalafrida |
| Házastársa | ismeretlen |
| Házastársa | Audefleda |
| Gyermekei | Thiudigotho, Ostrogotho, Amalasuentha |
Az adatokhoz[4] | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Theuderik témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete
szerkesztésIfjúkora
szerkesztésA hun uralom alól felszabadult gótok, miként Jordanes krónikaíró írja, az Amalok ősi családjából származó Valamir király és testvérei, Theudemir és Vidimir alatt éltek Pannóniában "nagy egyetértésben", de megosztva maguk között a területet.[12] 456–457 telén Attila fiai "ellenük jöttek, mintha azok csak uralmuk alól szöktek volna meg", azonban Valamir király visszaverte a hun csapatokat, amelyek Szkítia Dnyeper menti részére menekültek. A győzelem hírével Valamir örömhírnököt küldött testvéréhez. "Thiudimer házában azonban még nagyobb örömet talált. Ezen a napon született meg ugyanis Thiudimer fia, Theodorich, bár csak egy ágyasától, Ereleivától, de azért nagy reményű fiúcska".[12][a 4] Jordanes, miként a későgót hagyomány is, a győzelem napjára helyezi Theuderik születését, mintegy ezzel is kiemelve személyiségét. Valójában Theuderik korábban, 452–453 körül született.[12]
A gótok harcos népe azonban nem tudott békésen, hosszú ideig egy helyben élni. Így amikor I. Leó keletrómai császár (ur.: 457–474) megtagadta a gótoknak az addig fizetett évi segélyt, azok "dühükben fegyvert ragadnak és majdnem egész Illyricumot végigdúlva rabolva pusztítják". A császár "érzelmeit rögtön megváltoztatva", követei révén tárgyalásokat kezdett a gót királyokkal. 461-ben új foedusban elismerte pannóniai berendezkedésüket, s "anekik úgy a régi, mint a most járó ajándékokat, megígérve, hogy azt a jövőben is minden vonakodás nélkül meg fogja adni". A béke megtartásának garanciájaként a császár a főkirály, Valamer fiát kérte túszul. Azonban neki gyermeke nem volt, ezért unokaöccsét, az akkor nyolcéves Theuderket mint saját fiát küldte túszul Konstantinápolyba,[12] 462-ben.[8] Theuderik, "mivel szép gyermek volt, megszerezte a császári kegyet magának".[12]
Theuderik itt 10 évig időzött (és legalább részben római nevelést kapott[9]). A konstantinápolyi udvarban sokat tanult a római kormányzásról és hadügyekről; ezeknek az ismereteknek később gót uralkodóként jó hasznát vette.[forrás?]
Eközben – a szerződés értelmében – a gótok nem is támadták meg a Birodalmat, hanem a szomszédaik ellen fordultak. Először Noricumba törtek be, ahonnét ugyan visszaverte őket a nyugatrómai rész katonai parancsnoka, Ricimer, de a gótok elzárták a híres borostyánutat. 468-ban halt meg Valamir király, utódja Theudemir lett, aki "örvendezve fogadta fiát, Theodorikot, akit Leó császár nagy ajándékokkal hazabocsátott.".[12]
Theuderik ekkor tizennyolc éves volt. Ha a császár azt hitte, hogy az udvarában nevelkedett ifjú Konstantinápoly érdekeit fogja képviselni, csalódnia kellett. Theuderik – Jordanes tudósítása szerint – egy 6000 fős sereggel átkelt a Dunán és megtámadta a szarmaták által a rómaiaktól elfoglalt Singidunumot. A szarmaták királyát megölte, "s miután családját és vagyonát felprédálta, diadalmasan tért vissza atyjához".[12] A várost azonban nem adta vissza a rómaiaknak, hanem saját hatalma alá vette.[13]
Kivonulás Pannóniából
szerkesztésA keleti gótok, akik a harci zsákmányból éltek, miután kifosztották szomszédjaikat, további vándorlásra kényszerültek.[14] Jordanes így ír pannóniai kivonulásukról: "Ezután, minthogy a szomszéd népektől szerzett zsákmány megfogyott, kezdték a gótok egyrészt az élelem és ruházat hiányát érezni, másrészt ezen embereknek, akiknek folyton a harc nyújtott táplálékot, a béke kezdett ellenszenvessé válni. Tehát Thiudimer királyhoz mentek, és nagy zajjal kérték, hogy bárhova tetszik is neki, csak indítson háborút.".[14]
A gótok egy része Itália felé vonult az Alpokon át, Vidimir vezetésével. A nyugati császár továbbküldte őket Galliába a nyugati gótokhoz. A másik rész Theudemir és Theuderik vezetésével a keletrómai területre vonult. A császár Illyricumot adta nekik településhelyül. Amíg a gótok elegendő ellátást kaptak, békében maradtak, de ha kevésnek találták, raboltak, fosztogattak. Végigrabolták Thesszália városait. A Thesszaloniké ellen vezetett sereggel a római hadvezér békét kötött, átengedve a gótoknak néhány várost.[14]
Mivel azonban meglehetősen zavaros viszonyok uralkodtak a birodalom balkáni provinciáiban (ahol az osztrogótok bizánci területeken éltek, mint foederati [szövetségesei] a rómaiaknak[forrás?]), Theuderik is hiába kormányozta rátermetten népét, békés és biztonságos hazát itt sem teremthetett, noha Zénón patríciusi, majd consuli címmel is felruházta.[9][a 5] A keleti gótok egyre nyugtalanítóbbá és kezelhetetlenebbé váltak Zénó számára.[forrás?]
Bevonulás Itáliába
szerkesztésNem sokkal Theuderik trónra lépése után a két uralkodó kidolgozott egy mindkét fél számára előnyös megállapodást. Az osztrogótoknak egy terület kellett ahol élhetnek, és Zénónak komoly ellentétei voltak Odoakerrel, Itália királyával, aki 476-ban megbuktatta a Nyugatrómai Birodalmat. Zénó látszólagos alkirályaként Odoaker a bizánci területeket veszélyeztette és nem mutatott tiszteletet a római polgárok jogait illetően Itáliában[forrás?]. 488-ban a császár elrendelte, hogy Theuderik vonuljon Itáliába, ott döntse meg Odoaker uralmát, és a birodalom nevében kormányozzon a félszigeten.[9]
488-ban tehát Theuderik átkelt az Alpokon,[8] és mintegy 100 000 fős népével 489. augusztus végén érkezett meg Itáliába.[9] Itt megnyerte az isonzó (489), majd a veronai csatát (489) és diadalmaskodott az Addánál[8] (490), így csaknem egész Itáliát uralma alá hajtotta,[9] de Ravennában Odoaker még 3 évig állta az ostromot[8][9] (ez volt az úgynevezett hollócsata[15]). Ezután a két vezér egyezséget kötött, hogy együtt fognak uralkodni Itáliában, és Odoaker 493. március 5-én bebocsátotta Theuderiket a bevehetetlen városba. Tíz napra rá két kereskedőnek álcázott gót váratlanul lefogta Odoakert[9] egy lakomán,[8] Theuderik pedig leszúrta riválisát,[8][9] majd megölte a feleségét és a fiát,[9] végül követőit is lemészároltatta.[9]
Jordanes gót történetíró (VI. sz.) így számol be Ravenna ostromáról:
"Miután Theuderich a Pó folyamon átkelt, Ravennánál, a székvárosnál körülbelül három mérföldnyi távolságban üti fel táborát azon helyen, amelynek neve Pineta. Mikor ezt Odoacer látta, a város falai mögé vonult, s innen éjjelenként lopva gyakorta kijön s a gótok seregét nyugtalanítja s erre nem egyszer-kétszer vállalkozik, hanem gyakorta, majdnem teljes három éven át. De hiába erőlködik, minthogy ekkor már az egész Itália Theoderichot vallotta urának és hódolt akaratának. Csak ő maga küszködött naponként csekély számú híveivel és a rómaiakkal, akik Ravenna falain belül voltak, az éhséggel és a harccal. Mikor ez mit sem használt, követséget küldve bocsánatért könyörög. Theoderich kezdetben engedett is neki, később azonban mégis megfosztotta életétől [...]"[1]
Itáliában
szerkesztésMáig vitatott, hogy Theuderik ezek után független királyként vagy a keletrómai császárság vazallusaként kormányozta-e Itáliát[9][a 6]
Hatalma mindazonáltal nem volt korlátlan. Consulokat például nem nevezhetett ki a császár beleegyezése nélkül; csupán rendeleteket bocsáthatott ki, törvényeket nem (bár a gyakorlatban alig volt különbség e kettő között); nem adományozhatott római állampolgárságot gót alattvalóinak, akik nem lehettek senatorok vagy egyéb fontosabb római köztisztviselők sem, és tilos volt vegyes házasságot kötniük a rómaiakkal.[9]
Theuderik a gótoknak adományozta a földbirtokok harmadrészét és a birodalom védelmével is megbízta őket, viszont a rómaiak alkotmányát, törvényeit és törvénykezését tiszteletben tartotta és hivatalnoki állásokat úgyszólván csak rómaiakkal töltötte be.[8] A gótok főként a félsziget északi és középső részén telepedtek le,[9] ill. némelyek visszatértek korábbi vándorlásaik valamelyik színhelyére, Dalmáciába vagy Pannóniába.[9] Itália lakosaitól elválasztották őket a nyelvi különbségek, valamint az, hogy az osztrogótok a kereszténységnek nem a katolikus, hanem az ariánus változatát gyakorolták,[16] és a Róma által eretneknek nyilvánított Ulfilas püspök tanait vallották.[17]
Theuderik meghódította Szicíliát, a dél-alpesi tartományokat, és Provence-t is.[8]
Theuderik Itáliában betöltött hegemón szerepét elsősorban dinasztikus kapcsolatok kiépítésével kívánta megszilárdítani. Még mielőtt Konstantinápoly elismerte volna uralmát,[15] feleségül vette Audofledát,[a 7] aki I. Klodvig frank király testvére volt, illetve szövetkezett a vizigót, vandál és burgundiai királlyal. Mint egyik levelében írta: "a királyok házasságait az Istenség abból a célból támogatja, hogy a béke szent kincse a népek között soha el ne vesszen".[15] Klodvig törekvése, aki szintén uralkodni akart a gótok felett szakaszos háborúskodáshoz vezetett 506 és 523 között.[forrás?] Uralmának legnagyobb részében Theuderik volt de facto a vizigót király is, miután csecsemő unokája Amalrik régense lett 505 körül. A frankok Klodvig uralma alatt képesek voltak elragadni Aquitániát a vizigótoktól 507-ben, II. Alarich legyőzésével, de ezen kívül Theuderik sikeresen megállította a betöréseiket. 515-ben Theuderik hozzáadta lányát, Amalasunthát az oszrogót nemes Eutharichhoz, de Eutharich röviddel ezután meghalt, így nem épülhetett ki uralkodóházi kapcsolat az osztro- és vizigótok között.
Theuderch a birodalmába irányuló vandál betöréseket is megállította azzal, hogy háborúval fenyegette meg a gyengekezű vandál királyt Thrasamundot. 519-ben, mikor egy csoport felégette a ravennai zsinagógát Theuderich saját költségén újjáépíttette[forrás?].
Uralkodása végén a katolikus rómaiak összeesküvést szőttek ellene, sőt Justinus keletrómai császárt hívták segítségül. Ez annyira elkeserítette Theuderiket, hogy 524-ben Symmachiust és Boethius bölcsészt megölette[8] (bár ezt a király később igen megbánta[17]) letartóztatta a senatus egy részét,[18] és erőszakosan lépett fel a katolikus egyházzal szemben is.[18] Két évvel később ő maga is meghalt; fővárosában impozáns mauzóleumot emeltek neki. Amikor Beliszariosz (bizánci hadvezér) 540-ben elfoglalta Ravennát, Theuderik csontjait szétszórták, és a mauzóleumot Santa Maria della Rotonda néven átalakították templommá; a homlokzatot és az oszlopcsarnokot a XVI. században helyreállították.[17]
Theuderiket unokája, Athalarich követte a trónon.[17]
Törvényei
szerkesztés
Theuderik a VI. század elején adta ki rendeleteinek 14 tételes gyűjteményét; ezek egy-két kivétellel csupán a korábbi római törvények egyszerűbb változatai voltak. A bíráknak szánt Edictum azokat az eseteket foglalta magába, amelyek a király véleménye szerint a leggyakrabban fordulhattak elő a gyakorlatban. A rendeletek a király római és gót alattvalóira egyaránt vonatkoztak, tehát a gótoknak is római jog szerint (bár nem a római bírák fennhatósága alatt) kellett élniük.[17]
Ez jelentette a rést Theuderiknek a rómaiak és a gótok szétválasztására irányuló politikáján. Míg a gótok Konstantinápoly rendeletére nem vállalhattak hivatalt, a rómaiak Theuderik rendeletére nem viselhettek fegyvert; állami támogatás is csak a letelepedett katonáknak, azaz a földbirtokos gótoknak járt, amelyet a veteránok személyesen a királytól vehettek át évente Ravennában. Az ilyen alkalmakkor értékelték a katonák magatartását is, a bátrakat megdicsérték, a gyávákat elmarasztalták. Az aktív katonák zsoldot vagy természetbeni juttatást kaptak. Így aztán az osztrogótok élete Theuderik alatt sokkal jobb volt, mint őseiké, akik éheztek a hun elnyomás idején; a rómaiak pedig megtarthatták mindazt, amijük a gótok érkezésekor megvolt. Theuderik 33 éves itáliai kormányzásának az volt az egyik fő célja, hogy megőrizze a békét a rómaiak és a gótok között.[17]
Vallási dolgokban a király általános türelmet gyakorolt; kinevezési és egyéb okmányaiban rendre hangsúlyozta, hogy a gótok nem nyomhatják el a római lakosságot, nem kobozhatják el ingóságaikat, nem garázdálkodhatnak a földjeiken, emellett hosszú tirádákat intézett harcosaihoz a civilitas (kulturált viselkedés) erényéről, amely magába foglalta az erőszakmentességet. Ennek ellenére a gótok vezető rétege rossz szemmel nézett a rómaiakra.[17]
Gyermekei
szerkesztés
Theuderik kétszer nősült:
- első feleségének/ágyasának neve nem ismert, tőle két gyermek született:
- Ostrogotho[3] (475 k. – 520 előtt) (Areagne, illetve Arevagni néven is ismert) ∞[7] Zsigmond burgund király
- Thiudigotho[3] (másként Theodegotho) ∞[7] II. Alarich nyugati gót király
- a második felesége Audefleda[3] (475 k. – 526 után) volt (házasság 493[7]), gyermekük:
- Amalasuentha[3] (493 – 535. április 30.)
Emlékezete
szerkesztésKésőbbi korok is tisztelettel tekintetettek Theuderikre, amint azt ez a 9. század eleji Rök-kőn is szerepel. Íme az ún. régi-versmértékben (fornyrðislag) írott versstrófa:
| „ | Támadt volt || Þjóðrik, a hős, hreiðmari révbe || régi korban Mæring fejedelem, || most földben nyugszik, gót paripáján [...] |
” |
– Rök-kő[5] | ||
Nagy Theoderik alakjához fűződő történetek egész szövevényét olvashatjuk a germán mondákban, ahol Dietrich von Bern (Verona) néven jelenik meg.[19]
Megjegyzések
szerkesztés- ↑ A germán nevek írásában nem lehet egyetlen helyes írásmódról beszélni, minthogy az egykorú forrásokban többféle változatban kerülnek elő. Lásd még: Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített! (lásd Kiss M.: Alarich 2004.) kiadás. (ISBN 963 9457 698)
- ↑ A tanulmányban a szerző az írott- és a régészeti források összevetése során meggyőzően bizonyítja, hogy Theoderik születési éve 455, születési helye pedig a Balaton vidéke, feltehetően Valcum (Keszthely-Fenékpuszta). Kiss Magdolna: Pannonia szülötte volt-e Nagy Theoderich? In: Népek együttélése Dél-Pannoniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. (gyk). Szerkesztők: Lengvári István-Vonyó József, Pécs, 2003. 187-206.
- ↑ Néhol III. Theoderik néven – valójában a gyermek Amalarich volt ekkor a törvényes király.
- ↑ Valószínűleg a Kis-Balaton partján, Valcum mellett.
- ↑ 483-ban magister militum, majd egy évvel később consul lett.[forrás?]
- ↑ Mint Odoaker, látszólagosan Theuderik is csak egy alkirálya volt a bizánci császárnak[forrás?]. Feltehetően formálisan el is ismerte függőségét Konstantinápolytól, míg valójában önállóan uralkodott Itáliában, rómaiak és barbárok fölött egyaránt (U. és d., 643. o.): a császár és Theuderik tevékenységei egyenrangúak voltak[forrás?]. "A mi királyságunk a tiéd utánzata" – írta I. Anastasius bizánci császárhoz intézett levelében (Eu. tört., 73. o.). Megkísérelte folytatni a római hagyományokat, az egykori császárokat "elődeink"nek nevezte, s ő maga is igyekezett hozzájuk hasonulni (Eu. tört., 73. o.). A császári címet azonban nem használta: elismerte a bizánci császár felsőbbségét, s ezért cserébe megkapta a patríciusi címet (Eu. tört., 73. o.) Viszont hivatalos irataiban királyként említi magát, minden további jelző nélkül (U. és d., 643. o.); soha nem bajlódott annak a megjelölésével, hogy voltaképpen minek is a királya (U. és d., 643. o.). Odoakerrel szemben azonban Theuderik tiszteletben tartotta az egyezséget melyet kötött, és engedélyezte királyságában a római polgárok számára a római törvények és jogok gyakorlását[forrás?].
- ↑ Jordanes így ír a házasságról:
- "Lodoinhoz (Chlodvig) a frankok királyához pedig követséget küldvén, annak leányát Audofledát feleségül kérte. Ez ebbe örömmel és szívesen egyezett bele, minthogy azt hitte, ezen kapcsolat révén fiai, Celdebert, Heldebert és Thiudebert is a gótok népéhez szövetségkötéssel fognak csatlakozni. De ez a kapcsolat mégsem vált a békés egyetértés hasznára, mivel a gall területek miatt még gyakran vívtak egymással kemény harcot és míg Theoderich életben volt sohasem engedett a gót a frankoknak." (Középkori egyetemes szöveggyűtemény)
Bréhier, L. - Bizánc tündöklése és hanyatlása. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány. Második, javított kiadás. 1999. ISBN 9789630373876
Egyéb művek
szerkesztés- Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Közreadja: Kiss Magdolna. L´Harmattan Kiadó, Bp. 2005. Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Közreadja: Kiss Magdolna. Pécs, 2016. Online kiadás, szabadon hozzáférhető formában. Archiválva 2017. szeptember 22-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Kiss Magdolna: Gót vezéregyéniségek a Római Birodalomban. GeniaNet Kiadó, Pécs, 2008. online kiadvány
- Magnus Felix Ennodius: Theoderich Panegyricusa I–XXI. (közreadja: Németh Tas László), GeniaNet Kiadó, 2006. online kiadvány
- Theodoric the Great (angol nyelven). The Middle Ages.net. (Hozzáférés: 2010. február 13.)
- Theodoric the Great (angol nyelven). The Catholic Encyclopedia. (Hozzáférés: 2009. november 21.)
- Theuderik király pénzérméi
- Anonymus Valesianus: Pars Posterior. Közreadja: Kovács Tamás. Pécs, 2016. Online kiadás, szabadon hozzáférhető formában. Archiválva 2018. január 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b Sz. Jónás Ilona: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény (Európa és Közel-Kelet IV-XV. század) (magyar nyelven). Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 1999)
- ↑ a b c d Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, ISBN 963-7775-43-9, 48. oldal
- ↑ a b c d e Italy, emperors & kings. Theodoric 493-526, Athalaric 526-534, Amalasiuntha 534 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2009. március 29.)
- ↑ Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített! (lásd Kiss M.: Alarich 2004.) kiadás. (ISBN 963 9457 698), 256. p. c) Nagy Theoderik és Iustinianus
- ↑ a b Bernáth István: Skandináv mitológia, Corvina Kiadó Kft., 2005, ISBN 963-13-5367-2, 37. oldal
- ↑ Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített kiadás. (ISBN 963 9457 698)
- ↑ a b c d Theoderich der Große König der Ostgoten (471-526). Genealogie Mittelalter. [2007. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
- ↑ a b c d e f g h i j Bokor József (szerk.). Theodorik, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4 , 643. oldal
- ↑ a b c A Pesti Hirlap lexikona – a mindennapi élet és az összes ismeretek kézikönyve egy kötetben A–Z, A Pesti Hirlap kiadása, Budapest, 1937, 21. oldal
- ↑ Nibelungensage, https://de.wikipedia.org/wiki/Thidrekssaga
- ↑ a b c d e f g Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, Kossuth Könyvkiadó, 1994, ISBN 963-09-3695-X, 29. oldal
- ↑ Barbár királyok, 29–30. oldal
- ↑ a b c Barbár királyok, 30. oldal
- ↑ a b c Ács Miklós – Fehér Csaba – Nagy-Spieler Péter: Európa története – a kezdetektől napjainkig, Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999, helytelen ISBN kód: 963-9077-91-3 , 73. oldal
- ↑ Uralkodók és dinasztiák, 643–644. oldal
- ↑ a b c d e f g Uralkodók és dinasztiák, 644. oldal
- ↑ a b Európa története – a kezdetektől napjainkig, 74. oldal
- ↑ E. Wamers: Die Völkerwanderungszeit im Spiegel der germanischen Heldensagen. In: Germanen Hunnen und Awaren. Austellungskataloge des Germanischen Nationalmuseums. Hrsg. G. Bott. Nürnberg 1987. 79. p.
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztés
| Előző uralkodó: Theudemir |
Következő uralkodó: Athalarich |
