Nagy bakszakáll

növényfaj
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. május 8.

A nagy bakszakáll (Tragopogon dubius) a fészkesvirágzatúak (Asterales) rendjébe és az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó faj.

Nagy bakszakáll
Virága
Virága
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Asteridae
Csoport: Euasterids II
Rend: Fészkesvirágzatúak (Asterales)
Család: Őszirózsafélék (Asteraceae)
Alcsalád: Katángformák (Cichorioideae)
Nemzetség-
csoport
:
Katángrokonúak
Alnemzetség-
csoport
:
Scorzonerinae
Nemzetség: Bakszakáll (Tragopogon)
L.
Faj: T. dubius
Tudományos név
Tragopogon dubius
Scop.
Szinonimák
Szinonimák

a Tragopogon dubius subsp. desertorum szinonimái:

  • Tragopogon major var. desertorum
  • Tragopogon tesquicola Klokov

a Tragopogon dubius subsp. dubius szinonimái:

  • Hieracium majus E.H.L.Krause
  • Tragopogon afghanicus Rech.f. & Köie
  • Tragopogon baylei Lecoq & Lamotte
  • Tragopogon campestris Besser
  • Tragopogon elatus Salisb.
  • Tragopogon livescens Besser
  • Tragopogon minor Billot ex Nyman
  • Tragopogon pommaretii F.W.Schultz
  • Tragopogon porrifolius Pall. ex M.Bieb.
  • Tragopogon tauricus Klokov

a Tragopogon dubius subsp. major szinonimái:

  • Tragopogon dubius var. decipiens (Chaub. ex Noulet) O.Bolòs & Vigo
  • Tragopogon dubius var. major (Jacq.) O.Bolòs & Vigo
  • Tragopogon majus var. decipiens
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Nagy bakszakáll témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy bakszakáll témájú médiaállományokat és Nagy bakszakáll témájú kategóriát.

Előfordulása

szerkesztés

A nagy bakszakáll eredeti előfordulási területe a kontinentális Európa, kivéve Norvégiát, Finnországot és az európai Oroszországnak az északi felét, viszont Novaja Zemlján jelen van. Ez a növény még őshonos az afrikai Marokkóban és Ázsia egyes részein, például: az ázsiai Oroszország nyugati felén, Közép-Ázsiában, a Kaukázusban, Törökországban, az Arab-félszigeten, Pakisztánban és a Himalája nyugati felén, illetve a déli határának egy kis részén.

Az ember betelepítette Észak-Amerika legnagyobb részére, még az arktiszi és kelet-kanadai szigetekre is, Dél-Afrikába, a Koreai-félszigetre és az ausztráliai Új-Dél-Wales államba.

  • Tragopogon dubius subsp. desertorum (Lindem.) Tzvelev
  • Tragopogon dubius subsp. dubius Scop.
  • Tragopogon dubius subsp. major (Jacq.) Vollm.

Megjelenése

szerkesztés

Általában egyéves növény, de néha kétéves is lehet. A szára általában 20-60 centiméter magas, de néha 1 méteresre is megnőhet. A sárga virága 4-6 centiméter átmérőjű, nagyon jellegzetes a nyelves leveleknél hosszabb fészekpikkelyek; késő tavasszal és kora nyáron virágzik; kora reggel kinyílik, de délutánra összehúzódik. Termése gyermekláncfűszerű. A repülőszőrös magvai szél által terjednek.

  • Tragopogon dubius Scop. Plants of the World Online
  • Fl. carniol. ed. 2, 2:95. 1772
  • USDA, ARS, Germplasm Resources Information Network. Tragopogon dubius in the Germplasm Resources Information Network (GRIN), U.S. Department of Agriculture Agricultural Research Service. Accessed on 07-Oct-06.
  • Mavrodiev, E. V., Nawchoo, I., Soltis, D. E., & Soltis, P. S. (2006). Molecular data reveal that the allotetraploid Tragopogon kashmirianus Singh, a narrow endemic of Kashmir, is distinct from the North American T. mirus. Poster presented at the conference of the Botanical Society of America.
  • Mavrodiev, E. V., Tancig, M., Sherwood, A. M., et al. (2005). Phylogeny of Tragopogon L. (Asteraceae) based on internal and external transcribed spacer sequence data. International Journal of Plant Sciences, 166, 117-133.
  • Maxwell, C. D., Zobel, A., & Woodfine, D. (1994). Somatic polymorphism in the achenes of Tragopogon dubius. Canadian Journal of Botany, 72, 1282-1288.
  • Soltis, D. E., Soltis, P. S., Pires, J. C., Kovarik, A., Tate, J. A., & Mavrodiev, E. (2004). Recent and recurrent polyploidy in Tragopogon (Asteraceae): cytogenetic, genomic and genetic comparisons. Biological Journal of the Linnean Society, 82, 485-501.