Nagybányai pénzverde
A nagybányai pénzverde (kb. 1350–1851) Magyarország egyik leghosszabban üzemelő és jelentőségében a körmöcbányait követő pénzverdéje volt.
Története
szerkesztésA pénzverés kezdete
szerkesztésKároly Róbert a pénzverőkamarák 1323. évi átszervezése (mely többek között decentralizálást, 1338-tól pedig a bányakamarák pénzverőkamarákba való beolvasztását és együttes bérbeadását jelentette) keretében négy új hegyvidéki kamarát hozott létre a nemesfémbányászat előmozdítására: a körmöcbányai, a szomolnoki, az erdélyi és a szatmári pénzverőkamarákat. Utóbbit a szatmári bányavidék (Nagybánya, Felsőbánya, Óradna) irányítására hozták létre, a pénzverés megindulásával kapcsolatos források azonban nem biztosak. A kamara területéről származó első veretek 1328–1332 között készültek, a garasokon S-A, a dénárokon S-A és SE verdejegy utal a kamarára. Valószínűsíthető azonban, hogy Szatmáron nem működött pénzverde, hanem a nyersanyaghoz közeli felsőbányai és nagybányai pénzverdékben verték a pénzeket, és a „készterméket” szállították Szatmárba, a kamara központjába. A felsőbányai pénzverésre utaló M-M verdejegy 1338-ban jelenik meg először, 1347 után pedig Nagybányára költözik a kamara verdéje, erre utalnak az R-I (garas) és R-P (dénár) verdejegyek. Az R a Rivulus (latin: patak) névre, a második betű a kamara bérlőjére utal. Ez utóbbit időnként csillag vagy rozetta helyettesíti, ami kollektív (azaz a város polgárai általi közös) kamarabérletre utal. Az N betű először Mária királynő uralkodása alatt jelenik meg a verdejegyben. 1399 után ismét mind többször fordul elő a gótikus N betű a kollektív bérletre utaló rozettával a verdejegyben.
Elzálogosítás és a Hunyadiak pénzverése
szerkesztésLuxemburgi Zsigmond egy 1411. július 11-én kelt okiratban Nagybányát másik három várossal együtt eladományozza Lazarevics István szerb despotának Belgrád váráért cserébe, a nagybányai pénzverde 1427-ig a despota és a király számára is vert pénzeket. Luxemburgi Zsigmond egy 1433. július 27-én Budán keltezett oklevele szerint az ország területén Nagybányán kívül csak Budán, Kassán és Körmöcbányán működött pénzverde. Lazarevics utódja Brankovics György volt, aki Hunyadinak köti le zálogbirtokul Nagybányát. 1468-tól készülnek Mátyás király pénzei, akinek uralkodása alatt kezdődik meg a magyar pénztörténetben meghatározó Madonnás hátlapú dénárnak a veretése, továbbá az ő idején jelenik meg először a bányászjelvény a nagybányai verdejegyben.
A Magyar Királyság és Erdély határán
szerkesztésA Mátyás uralkodását követő (nem csak pénzügyi szempontból) zavaros időszak után Szapolyai János uralkodása hozott viszonylagos stabilizációt, pénzének hitelét Habsburg Ferdinánd ellenkirály próbálta rontani. Az 1538. február 24-én kötött váradi békében Szapolyai lemond a királyságról, innentől ő és utódai az Erdély fejedelme címet viselik. Mivel Nagybánya a Habsburg területek és Erdély határán volt, a hadi szerencsétől függött, hogy hová tartozott és hogy kinek vert pénzt. Ezért kerülhettek ki Nagybányáról császári és fejedelmi veretek mellett (Báthory István idején) lengyel tallérok is.
Az 1500-as évek végének zavaros időszakában a Herberstein-család vezette a verdét. Herberstein Felicián volt az, aki – Magyarországon elsőként – a hengeres pénzverőgépet 1580-ban bevezeti. 1600-ban Herberstein Friedrich emlékérmet készített Vitéz Mihály román vajdának hálából, hogy egy perben a javára ítélt. Az 1600-as évek első felében a Herbersteinek riválisa, a Lissibona-család vette át a kamarabérletet. Ezekben az időkben a bányászok a verdében készült bronzzsetonokban (bányapénz) kapták fizetségüket, melyeket csak a kamarabérlők boltjaiban fogadtak el. Ez elégedetlenséget szült, mert nem csak az aranypénzek forgalomba kerülését akadályozták, hanem a többi kereskedő is hátrányos helyzetbe került. Hasonló zsetonokat Felsőbányán is használtak.
Az Osztrák Császárság részeként
szerkesztésA Rákóczi-szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc számára vertek pénzt, majd ezt követően császári fennhatóság alá került a verde. A pénzverde ma is látható épületét 1739-ben fejezik be, de később is toldottak hozzá. Benne arany- és ezüstpénzek mellett megkezdték a Mária Terézia idején bevezetett rézpénzek verését is. A császárnő által 1766-ban bevezetett alfabetikus birodalmi verdejelölés szerint a nagybányai verde a G betűjelet kapta. Ezt egészen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitöréséig használta, annak idejére ugyanis visszatért az ősi N.B. verdejegy használatához, itt készültek ugyanis a szabadságharc pénzérméinek kisebb címletei. A forradalom leverése után két évvel, 1851-ben a pénzverdét bezárták, gépeit a körmöcbányai pénzverdébe szállították, de a fémfeldolgozás nem szűnt meg. Épületében 1979. óta a Megyei Történelmi és Régészeti Múzeum működik.
Irodalom
szerkesztés- Csiky Emil. A magyar pénzek verdehelyei történelmünkben. Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Csongrád megyei Szervezete, Szeged (1987)
Külső hivatkozások
szerkesztés- Művelődés – Sasi Nagy Béla: A pénzverde (2005. május)
- Numismatics Hungary – Magyarországi pénzverdék 9.: Nagybánya
- HUNGEO 2000 – Gönczi Anna-Mária, Gönczi István, Mecsi József: Nagybánya és ásványai
- Múlt-kor történelem portál[halott link] – Dr. Izsó István: A magyar bányászat jogi szabályozásának és hatósági felügyeletének története
- Sulinet.hu Élet és Tudomány archívum – Dr. Bódi Dezső: Arany! Arany? Arany… (Kincses évszázadaink)