Főmenü megnyitása

Nemes Levente

(1939–) erdélyi magyar színész

Nemes Levente (Medgyes, 1939. szeptember 16. –) erdélyi magyar színművész, előadóművész, színházigazgató.

Nemes Levente
Született 1939. szeptember 16. (79 éves)
Medgyes
Állampolgársága román
Foglalkozása színész
Iskolái Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (–1962)
Kitüntetései

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Marosvásárhelyen érettségizett (1958), a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát (1962). Színészi pályáját a marosvásárhelyi Székely Színháznál kezdte (1962-72), majd a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház művésze, 1992 szeptember 5-től 2005 november végéig a közben Tamási Áron nevét felvevő színház igazgatója, november végétől a színház igazgatását Bocsárdi László az addigi rendező, művészeti vezető vette át.

Színészi alakításaiSzerkesztés

Színészi pályájának gazdag szerepvállalásai során szoros kapcsolatba került az irodalommal: így kitűnt Sütő András Csillag a máglyán c. drámájában Kálvin, Katona Bánk bánjában Petur, Veress Dániel Örvényben c. darabjában Kossuth, a Móricz Zsigmond nyomán Sylvester Lajossal közösen összeállított Bethlen Gábor c. színműben a fejedelem alakításával. Szerepelt Ștefan Roman Tridentul nu rǎspunde című filmjében.

VersműsoraiSzerkesztés

Sajátos előadói műfaja "a vers továbbadása" – amint Bogdán László írja –, s ennek eredményei itthon is, határokon túl is ismertté tették nevét. Emlékezetes versműsorai: válogatás a világirodalomból Illyés Kingával (1966); Tudor Arghezi-bemutatás Testamentum címmel Szabó Csaba zenéjére, Franyó Zoltán bevezetőjével (1968); a Mindent az Életért c. Ady-est, egy összeállítás Radnóti Miklós verseiből Sem emlék, sem varázslat címmel, valamint Székely János Dózsa-poémájának színpadi változata Kölönte Zsolt díszleteivel és Csíky Boldizsár zenéjével (1969), továbbá Visky Árpáddal közös József Attila-versműsora Eszmélet címmel, Haller József színpadképével (1972); Világosságot! c. Petőfi-idézése (1973); Most jöttem a félhetessel c. válogatása Bajor Andor műveiből (1984).

Lírai összeállításaival Electrecord lemezeken és a TV képernyőjén is szerepelt, így Konsza Samu háromszéki népmeséivel; a Dózsa-poémával és Arany Toldijának interpretációjával Magyarországon, Jugoszláviában és a bécsi Bornemissza Társaságban is bemutatkozott. Ştefan Roman Tridentul nu răspunde c. filmjében (1980) szerepet játszik. Versmondással a Duna Televízióban népszerűsítette Farkas Árpád, Magyari Lajos, Szilágyi Domokos költészetét.

Díjak, elismerésekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kisvárdán is tarolt A mizantróp. In: Krónika (Kolozsvár), 2001. június 12.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Bogdán László: Nagy Levente. Közli Színjátszó személyek. A Hét Évkönyve, 1988. 137-38.