Főmenü megnyitása

A Nyugati Hszia (kínaiul: 西; pinyin: Xī Xià; Wade–Giles: Hsi Hsia), vagy Hszi Hszia birodalom, illetve a Tangut birodalom 1038-tól 1227-ig létezett önálló államszervezet volt Kína északnyugati régiójában a mai Ninghszia, Kanszu tartományok, valamint Csinghaj keleti, Senhszi északi, Hszincsiang északkeleti, valamint Belső-Mongólia délnyugati és Külső-Mongólia déli területein, mintegy nyolcszázezer négyzetkilométer kiterjedésben.[1][2][3]

Nyugati Hszia birodalom
西夏 Hszi Hszia
Western Xia 2.svg
történelmi
10381227
A Nyugati Hszia (Xia) birodalom és két szomszédja, a kínai Szung (Song)-dinasztia és a kitaj Liao-dinasztia 1111 körül
A Nyugati Hszia birodalom és két szomszédja, a kínai Szung-dinasztia és a kitaj Liao-dinasztia 1111 körül
Általános adatok
Fővárosa Hszingcsing
Területkb. 800 000 km²
Népességkb. 3 000 000 fő
Hivatalos nyelvek tangut, kínai
Vallás buddhizmus
Kormányzat
Államforma monarchia
Uralkodó császár
A Wikimédia Commons tartalmaz [[Commons:Category:Western Xia Dynasty|Nyugati Hszia birodalom
西夏
Hszi Hszia)
Western Xia 2.svg]]
témájú médiaállományokat.

A tangutokra és államukra a korabeli tibeti történeti művekben minyak néven hivatkoztak.[4] A hagyományos kínai történetírás és a modern történeti emlékezet tévesen hajlamos kínai dinasztiaként számontartani.

A birodalom fennállása során a legjelentősebb kereskedelmi útvonal, a Selyemút egy igen fontos szakasza felett gyakorolt ellenőrzést. Az önálló írásbeliséggel és magas színvonalú műveltséggel rendelkező birodalom erős és hatékony hadsereggel rendelkezett, melynek már részét képezte a tüzérség is.[5]

A Nyugati Hszia állam pusztulását a mongol invázió okozta 1227-ben.

Tartalomjegyzék

ElnevezéseSzerkesztés

A birodalom elnevezése saját, tangut nyelven " " volt, amelynek nyelvtörténetileg rekonstruált kiejtése: *phiow1-bjij2-lhjij-lhjij2; az elnevezés szó szerinti jelentése: „Tiszta, magas és hatalmas Hszia állam”. Kínaiul: Paj kao ta Hszia kuo (白高大夏國). Más néven "mjɨ-njaa" vagy "khjɨ-dwuu-lhjij" (萬秘國) hivatkoztak magukra. A régió tangutok néven is ismert volt, a tibetiek pedig minyakként emlegették.[4][6]

A „Nyugati Hszia” kifejezés valójában a birodalom kínai krónikákban is feljegyzett hivatalos nevének fordítása, amely arra utal, hogy az államalakulat a Sárga-folyó nyugati oldalán helyezkedett el, szemben a keleti oldalon berendezkedett Liao (916-1125) és Csin (1115-1234) államokkal. Az angolul használt „tangut” kifejezés az ország mongol, tangghut (taŋɣud) elnevezéséből származik. Sokan úgy vélik, hogy ez a szó, a kínai krónikákban feljegyzett, a területen korábban élt tanghsziang (党項) népcsoport nevéből származik. A magyar szakirodalomban is gyakorta a tangut néven hivatkoznak mind a népre, mint pedig a birodalomra. Ebből származik a modern tangutológia (angolul: tangutology) kifejezés is, amely a kínai Nyugati Hszia birodalom nyelvét, műveltségét, történelmet stb. vizsgálja.

MegalapításaSzerkesztés

A Nyugati Hszia területein eredetileg a tujühun (吐谷渾) nép, feltehetően valamilyen proto-mongol nyelvet beszélő topa (拓拔; más néven: tagbacsok) klánja rendezkedett be és alapított államot hszienpej (鮮卑) néven. Miután a tibetiek 670-ben elpusztították a tujühunokat, a Tanghsziangbeli csiangokat irányító egyik herceg, bizonyos To-pa Cse-ce (拓跋赤辭) meghódolt a Tang-háznak, amely cserébe a Li (李) császári családnevet adományozta neki. Tang-dinasztia uralkodásának vége felé, a topák csapatokkal segítettek leverni a Huang Csao-féle lázadást (874-884). A Tang kormány 881-ben cserében megbízta őket a Senhszi tartomány északi részén fekvő Hszia területek felügyeletével. A Tang-ház 907-ben bekövetkezett bukását követően, tupák a nyíltan szembeszálltak a Szung-házzal, 982-ben kikiáltották függetlenségüket, majd pedig 1038-ban pedig a Nyugati Hszia birodalmat.

A Nyugati Hszia állam megalapítása ugyan 982-re tehető és Li Csi-csien (李繼遷) nevéhez köthető, de önálló állammá majd csak fia Li Jüan-hao (李元昊) tette 1038-ban. Ő egyébként annak a Li Tö-mingnek volt a fia, aki elrendelte az önálló tangut írás kidolgozását és bevezetését. Li Jüan-hao Csing-cung (景宗) néven császárrá kiáltotta ki magát, ezzel is kifejezve a kínai Szung birodalomtól való függetlenségét, illetve a vele egyenrangú voltát. A Szung-ház csak a terület kormányzójaként ismerte el Li Jüan-haot, de vitatta a „császári” cím használatát. A két állam között a hivatalos diplomáciai kapcsolatok 1043-ban indultak meg, amikor is tangut uralkodó fogadta a kínai császár követeit.

Korai történelemSzerkesztés

Csing-cung halálát követően, 1048-ban az akkor két esztendős Ji-cung lett a császár, aki helyett régensként az anyja gyakorolta a hatalmat. Ji-cung uralkodása idején a Nyugati Hszi hadjáratot indított a Liao-dinasztia ellen azzal a céllal, hogy vazallus államává tegye. Ji-cung halálát követően testvére, Huj-cung lett a császár, de a hatalom továbbra is az anyjuk kezében összpontosult. Ekkor került sor a Szung-dinasztia elleni támadásra, amely azonban sikertelen volt. Huj-cungot fia, Csung-cung követte a trónon, de a régens továbbra is a nagyanyja (Huj-cung anyja) maradt. A dinasztia ekkor újabb támadást indított a Liao- és a Szung-dinasztia ellen.

1115-ben megalakult a dzsürcsi Csin-dinasztia, aminek következményeképpen 1123-ban a Liao császár Nyugati Hszia-ba menekült. Csung-cung uralkodásának idején Csin a Liao államot és Nyugati Hsziat is vazallus államává szerette volna tenni. Az államot majd csak Zsen-cung császár idején sikerült stabilizálni. Ekkora tehető, hogy a tangutuk kidolgozták a saját írásrendszerüket is.[4][7]

A feljegyzések szerint a Nyugati Hszia államigazgatásában tibeti, ujgur, han kínai és tangut hivatalnokok, tisztviselők egyaránt szolgáltak.[8] Hivatalos államvallásnak a vadzsrajána buddhizmust tették meg.[9][10][11]

GazdaságaSzerkesztés

A Nyugati Hszia alapvetően az állattenyésztők és a kereskedők birodalma maradt[12]. Mivel az Ordosztól és Kanszu, Senhszi tartományok területén elhelyezkedő birodalom sivatagot, sztyeppét, oázisokat és mezőgazdasági művelés alatt álló területeket egyaránt magába foglalt, alapvető volt a ló- és juhtenyésztés, illetve leginkább a kínai lakosság által folytatott búza-, árpa- és kölestermesztés. Ennek ellenére a kereskedelemnek mindvégig központi szerepe maradt, hiszen a birodalom tartotta ellenőrzése alatt a Szung birodalom és Közép-Ázsia között bonyolódó kereskedelmi útvonalakat. Nyugati Hszia legjelentősebb kereskedelmi partnere természetesen maga a Szung állam maradt. A kereskedelem zömében a közös határon létesített piacokon zajlott, ahol a tangutok az olyan árucikkeikért, mint a ló, az ökör, a teve, a juh, a méhviasz, a szőnyeg és a takarmány selymet, tömjént, orvosságokat, kerámiákat és lakkárút kaptak cserébe a kínaiaktól.[12] A birodalom gazdaságának fejlődéséhez azonban nagyban hozzájárult a csempészet is, elsősorban a kínai sóé. A Szung-dinasztiának nem volt elég ereje véget vetni a tangutok rendszeres betöréseinek, ezért 1044-ben békeszerződést kötött velük, amelynek fejében évi 135 ezer vég selymet, 72 ezer uncia ezüstöt és mintegy 14 ezer kilogramm teát volt kénytelen fizetni a tangut udvarnak.[12]

A mongol hódításSzerkesztés

Miután Zsen-cung halálát követően, Huan-cung lett a császár. Ekkorra tehető, hogy Dzsingisz kán egyesítette a mongol törzseket, akiknek a nyugati terjeszkedési szándéka egyre nagyobb fenyegetést jelentett Nyugati Hszia számára.[13] A 13. század elejétől kezdve a tangutok állama szembesülni kényszerült a mongolok első betöréseivel. A tangutok ugyan 1225-ben szövetségre léptek ugyan a mongolokkal a Csin birodalom ellen, de ez sem menthette meg őket a pusztulástól. Dzsingisz kán hadai 1227-ben megsemmisítették a Nyugati Hszia birodalmat.[12]

A Nyugati Hszia uralkodóiSzerkesztés

 
450 évvel azután, hogy a tangut birodalom megsemmisült, „Tenduc vagy Tangut királyság” néven néhány európai térképen még mindig látható volt, mint Kína északnyugati szomszédja.
Uralkodói név Posztumusz név Személyes név Uralkodás ideje
Csing-cung 景宗 Vu-lie-ti 武烈帝 Li Jüan-hao 李元昊 1038-1048
Ji-cung 毅宗 Csao-jing-ti 昭英帝 Li Liang-co 李諒祚 1048-1067
Huj-cung 惠宗 Kang-csing-ti 康靖帝 Li Ping-csang 李秉常[14][15] 1067-1086
Csung-cung 崇宗 Seng-ven-ti 聖文帝 Li Csien-sun 李乾順[16][17] 1086-1139
Zsen-cung 仁宗 Seng-csen-ti 聖禎帝 Li Zsen-hsziao 李仁孝[18] 1139-1193
Huan-cung 桓宗 Csao-csien-ti 昭簡帝 Li Csun-ju 李純佑 1193-1206
Hsziang-cung 襄宗 Csing-mu-ti 敬穆帝 Li An-csüan 李安全 1206-1211
Sen-cung 神宗 Jing-ven-ti 英文帝 Li Cun-hszü 李遵頊 1211-1223
Hszien-cung 獻宗 nincs Li Dö-vang 李德旺[19][20][21] 1223-1226
Mo-ti 末帝 nincs Li Hszien 李晛 1226-1227

ReferencesSzerkesztés

CitationsSzerkesztés

  1. Wang, Tianshun [王天顺] (1993).
  2. Bian, Ren [边人] (2005).
  3. Li, Fanwen [李范文] (2005).
  4. a b c Stein (1972), pp. 70–71.
  5. Qin, Wenzhong [秦文忠], Zhou Haitao [周海涛] and Qin Ling [秦岭] (1998).
  6. Dorje (1999), p. 444.
  7. Leffman, et al. (2005), p. 988.
  8. Yang, Shao-yun. Fan and Han: The Origins and Uses of a Conceptual Dichotomy in Mid-Imperial China, ca. 500-1200, Political Strategies of Identity Building in Non-Han Empires in China. Wiesbaden: Harrassowitz Verlag, 24. o. (2014) 
  9. Michal Biran. The Empire of the Qara Khitai in Eurasian History: Between China and the Islamic World. Cambridge University Press, 164–. o. (2005. szeptember 15.). ISBN 978-0-521-84226-6 
  10. Dunnell, Ruth W.. Tanguts and the Tangut State of Ta Hsia. Princeton University (1983) 
  11. 洪, 皓. 松漠紀聞 
  12. a b c d Gernet (2001), p. 281.
  13. Lü, Jianfu [呂建福], 2002.
  14. Royal Asiatic Society of Great Britain and Ireland. Journal of the Royal Asiatic Society of Great Britain & Ireland. Cambridge University Press for the Royal Asiatic Society, 463–. o. (1883) 
  15. Journal of the Royal Asiatic Society of Great Britain and Ireland, 463–. o. (1883) 
  16. Karl-Heinz Golzio. Kings, khans, and other rulers of early Central Asia: chronological tables. In Kommission bei E.J. Brill, 68. o. (1984) 
  17. The Cambridge History of China: Volume 6, Alien Regimes and Border States, 907-1368. Cambridge University Press, 818–. o. (1994). ISBN 978-0-521-24331-5 
  18. The Cambridge History of China: Volume 6, Alien Regimes and Border States, 907-1368. Cambridge University Press, xxiii–. o. (1994). ISBN 978-0-521-24331-5 
  19. Chris Peers. Genghis Khan and the Mongol War Machine. Pen and Sword, 149–. o. (2015. március 31.). ISBN 978-1-4738-5382-9 
  20. Mongolia Society. Occasional papers. Mongolia Society, 25-26. o. (2002) 
  21. Luc Kwanten. Imperial Nomads: A History of Central Asia, 500-1500. University of Pennsylvania Press, 123. o. (1979. január 1.). ISBN 978-0-8122-7750-0 

ForrásokSzerkesztés

  • Dorje, Gyurme (1999). Footprint Tibet Handbook with Bhutan. Footprint Handbooks, Bath, England. ISBN 1-900949-33-4.
  • Jacques Gernet (2001). A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó 2001. ISBN 963 389 111 6
  • Leffman, David, et al. (2005). The Rough Guide to China. 4th Edition. Rough Guides, New York, London, Delhi. ISBN 978-1-84353-479-2.
  • Luc Kwanten. "Chingis Kan's Conquest of Tibet, Myth or Reality". Journal of Asian History 8.1 (1974): 17–23.
  • Ferenczy, Mary: "The Formation of Tangut Statehood as Seen by Chinese Historiographers". In: Louis Ligeti (editor): Tibetan and Buddhist Studies Commemorating the 200th Anniversary of the Birth of Alexander Csoma de Körös. Vol. 1, Akadémiai Kiadó, Budapest 1984, ISBN 963-05-3902-0, p. 241–249.
  • Stein, R. A. (1972). Tibetan Civilization. Faber and Faber. London and Stanford University Press. ISBN 0-8047-0806-1 (cloth); ISBN 0-8047-0901-7 (paper).
  • Mote, F. W. (1999). ‘’Imperial China: 900–1800’’. Cambridge, Mass. : Harvard University Press. ISBN 0-674-01212-7.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés