Pálffy Olly

(1900-?) magyar színésznő, operettszubrett, primadonna

Pálffy Olly, Pálfi Olga (Budapest, 1900[1]/1903.[2] június 10. – 1931 után) színésznő, operettszubrett, primadonna.

Pálffy Olly
1926 körül
1926 körül
Született1900 vagy 1903
Budapest
Elhunyt1931 után
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
SablonWikidataSegítség

Pályafutása

szerkesztés

Színészcsaládba született. Édesanyja Gelb Róza, apja Pálffy Bertalan kolozsvári színész, nővére Pálffy Zsazsa drámai hősnő volt.[3]

1921-ben kezdte a színipályát, Kassán, Faragó Ödön társulatánál. A Nyírvidék szerint novemberétől már mint táncos szubrett Nyíregyházán, Neményi László társulatában – amit 1922 őszétől már Heltai Hugó vezetett[4][5] – szerepelt.[6] Innen szerződött Erdélybe 1924–25-ben Szendrey Mihály marosvásárhelyi színigazgatóhoz. 1925 április-májusában Rozsnyón Földessy Sándor operettegyüttesében.[7][8] 1926–27-ben Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, majd Gyergyószentmiklóson játszott Ferenczy Gyulánál.[9] 1928-ban Győri Illés István kabarétár­sulatában szerepelt.[10] 1930–31-ben Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Máramarosszigeten lépett fel Erdélyi Miklós társulatában. A kritikák mint a társulat erősségét jellemezték.

Ezenkívül a következő városokban működött mint kedvelt operettszubrett: Szeged, Kolozsvár, Pozsony, Sopron, Arad, Szombathely, Nagyvárad, Brassó, Kecskemét.

Fontosabb szerepei

szerkesztés
  • Gábor diák (Huszka Jenő: Gül Baba)
  • Midili (Sztambul rózsája)
  • Marcsa (Mágnás Miksa)
  • Boris (Farkas Imre: Nótáskapitány)
  • Rica Maca (Csókos asszony)
  • Bessy (Leányvásár)

Játszott még a János vitézben és a Bob hercegben is.

  1. Kötő József
  2. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXV. évf. 1-2. sz., (Székelyudvarhely színjátszása, 68. old.) - 1991.
  3. Enyedi Sándor: Rivalda nélkül: A határon túli magyar szí­njátszás kislexikona (Pálffy Zsazsa, 288. oldal), - 1999. ISBN 963 03898 0 0 (online: books.google.hu)
  4. Színház (5. old.), Nyírvidék 44. évfolyam 83. szám, library.hungaricana.hu - 1923. április 13.
  5. Deési Sándor: A nyíregyházi színjátszás ötven éve, Heltai Hugó (69. old.), Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma; Nyíregyháza, Jóba, library.hungaricana.hu - 1928.
  6. A színházi Iroda hírei (5. old.), Nyírvidék 42. évfolyam 268. szám, library.hungaricana.hu - 1921. november 25.
  7. Földessy társulata Rozsnyón (7. old.), Prágai Magyar Hírlap 4. évfolyam 94. (837.) szám, library.hungaricana.hu - 1925. április 26.
  8. A Földessy-társulat (6. old.), Prágai Magyar Hírlap 4. évfolyam 114. (857.) szám, library.hungaricana.hu - 1925. május 21.
  9. Színház És Társaság, 1927. február 13.
  10. Székely dalos ünnepély Udvarhelyen (8. old.) Keleti Ujság 11. évfolyam 163. szám - 1928. július 21. (online: adtplus.arcanum.hu)
  • Magyar Színművészeti Lexikon Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával Schöpflin Aladár: Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [Bp., 1929] (képe)
  • Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919–1940). Polis, Kolozsvár, 2009, 174. old.

További információk

szerkesztés