Palkó Attila (Magyaró, 1922. október 9.Kolozsvár, 2012. augusztus 8.) erdélyi magyar helytörténész, régész, néprajzi író.

Palkó Attila
Született 1922. október 9.
Magyaró
Elhunyt 2012. augusztus 8. (89 évesen)
Kolozsvár
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása helytörténész,
régész,
néprajzi író

ÉletpályájaSzerkesztés

Középiskolai tanulmányait Nagyenyeden és Marosvásárhelyt végezte, a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett (1949). Pedagógiai pályáját ugyanitt tanársegédként kezdte, majd egyetemi adjunktus (1951–58). Közben történelmi tanulmányokat folytat a moszkvai Lomonoszov Egyetemen (1954–57). A kolozsvári 11-es (később 3-as számú Matematika–Fizika) Líceum tanára nyugalomba vonulásáig (1959–85). Nyugdíjasként is óraadó tanár a Református Kollégiumban 1990 után; az Erdélyi Gyopár szerkesztőbizottságának tagja (1993–94).

MunkásságaSzerkesztés

Első könyvében a világítás történetét tekintette át, majd mint régész, ásatási eredményeiről az Acta Arheologica (1959), Apulum (1963), Studii și Cercetări de Istorie Veche (1972) hasábjain számolt be. Kurt Horedt munkatársa a Hallstatt-kori lelőhelyek felkutatásánál Vajdaszentiványon (1965), s Nicolae Vassával együtt folytatott ásatásokat a Körös-kultúra neolit kori lelőhelyén Kisbács mellett, a Bácsi-torokban (1968–69). Iskolájában bevezette a történelemoktatásba a gyakorlati régészetet: évente ismétlődő diáktáborozás keretében tárta fel Léta várát, s mind régészeti, mind pedagógiai tapasztalatait A régészeti táborozás kockázatairól című alatt a Korunkban dolgozta fel (1976/3). Az ásatások alkalmából talált középkori hamispénzverő műhelyről Gyulai Pállal és Pap Ferenccel együtt számolt be az Acta Musei Napocensis hasábjain (1983).

Néprajzi munkássága során szülőföldjét, a Felső-Maros-vidék etnográfiáját dolgozta fel a tutajozástól (Korunk Évkönyv 1979) a népdalokig és varrottasokig. Évekig tartó gyűjtőmunkával elkészítette szülőfaluja, Magyaró község történeti és társadalomrajzi monográfiáját. Az erdélyi magyarság múltját feltáró írásait az Új Élet, Igazság, Tanügyi Újság, Korunk, Művelődés, Dolgozó Nő, Fiatal Fórum, Üzenet, Református Szemle, Budapesten a Néprajzi Látóhatár közli. Mint a diktatúra bukása után reaktivált tanár, tanítványaival közösen szerkesztette a kolozsvári Református Kollégium Kollégiumi tükör című 1993-as évkönyvét.

Kiállításokat rendezett a létavári ásatás anyagából (1984), majd magyarói gyűjtéseiből (1986), a régészeti táborozások nevelő hatásáról értekezett a Báthory István nevét felvevő líceum Tiltott könyv című kiadványában (Kolozsvár 1990). A Kalotaszegi Füzetek című sorozatban Varga Alfonzzal közösen kis turistakalauzt állított össze Kalotaszeg címmel.

MunkáibólSzerkesztés

  • Győz a világosság (1953)
  • Magyaró énekes népzenéje (Zsigmond József szövegkiegészítéseivel, Jagamas János közzétételében, 1984)
  • Felső-Maros-vidéki varrottasok (Portik Irénnel és Zsigmond Józseffel, 1985)
  • Magyaró. Egy Felső-Maros menti falu évszázadai (1995)
  • Zsigmond József–Palkó Attila: Magyaró néphagyományaiból. Szemelvények; Mentor, Marosvásárhely, 1996
  • Palkó Attila–Zsigmond József: Magyaró hétköznapjai. Népi foglalkozások, mesterségek; Mentor, Marosvásárhely, 1998
  • A Maros-Torda megyei Magyaró hely- és családnevei; ELTE, Bp., 1998 (Magyar névtani dolgozatok)
  • Palkó Attila–Szentimrei Judit: Marosmagyarói varrottasok és szőttesek; Kriterion, Kolozsvár, 2008

ForrásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés