Főmenü megnyitása

Paul Eugène Pelliot (Párizs, 1878. május 28.Párizs, 1945. október 26., kínai neve: pinjin hangsúlyjelekkel: Bó Xīhé; magyar népszerű: Po Hszi-ho; kínaiul: 伯希和) francia orientalista, sinológus, tibetológus és felfedező.

Paul Pelliot
Pelliot.jpg
Született Paul Eugène Pelliot
1878. május 28.
Párizs
Elhunyt 1945. október 26. (67 évesen)
Párizs, Franciaország
Állampolgársága francia
Nemzetisége franciafrancia
Foglalkozása orientalista
sinológus
tibetológus
felfedező
Iskolái
Kitüntetései
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének parancsnoka
  • a Hongkongi egyetem díszdoktora
Halál okarák
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Pelliot témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

Élete, munkásságaSzerkesztés

 
Pelliot a Mokao-barlangok egyikének feltárása közben (1908)

Pelliot eredetileg diplomatának készült, épp ezért angolt tanult a Sorbonne-on, majd pedig mandarin kínait az École des Langues Orientales vivantes-n. A tehetséges fiatalember a hároméves iskola követelményeit két év alatt teljesítette. Gyors fejlőése és kiváló eredményei felkeltették a Collège de France kínai tanszékvezetőjének, a neves sinológus Édouard Chavannes figyelmét, és a mentora lett. Chavannes beajánlotta őt a Sylvain Lévi vezette szanszkrit tanszékre. A két tudós hatására Pelliot úgy döntött, hogy a diplomáciai karrier helyett inkább az orientalisztikát választja.

1900-ban Hanoiba költözött, ahol az École française d’Extrême-Orient (EFEO) kutatójaként dolgozott. Még ez év februárjában Pekingbe küldték, hogy kínai könyveket vásároljon az iskola könyvtárának. Az idősközben kirobbant bokszerlázadás miatt július-augusztusban a városban rekedt. Kiváló nyelvtudásának köszönhetően személyesen gondoskodott arról, hogy a francia követség dolgozói számára ételt szerezzen. Hanoiba visszatérve, az ostrom alatt tanúsított bátor helytállásáért a Francia Köztársaság Becsületrendjével tüntették ki. 1901-ben, huszonhárom esztendős korában kinevezték az EFEO professzorának. Pelliot 1904-ig maradt Hanoiba. Az 1905-ös, Algírban megrendezett Nemzetközi Orientalisztikai Konferencián Pelliot képviselte az EFEO-t. A konferencia ideje alatt, Párizsban őt választották az állami támogatással biztosított kelet-turkesztáni (a mai Hszincsiang) régészeti küldetés lebonyolításával. A régészcsoport 1906. június 17-én indult el Párizsból, s több éven át végzett feltárásokat a térségben. Mire az expedíció Tunhuangba ért, Pelliot megtanult mongolul, arabul, perzsául, tibetiül és több török nyelven. Mindezen nyelvtudásának kiváló hasznát vette a Tunhuangban feltárt barlangtemplomok könyvtárából előkerült, nem-kínai nyelvű kéziratok feldolgozásakor. Az elsőként, a magyar származású brit tudós, Stein Aurél által feltárt könyvtárban Pelliot mintegy 15 ezer további kéziratot vizsgált át, melyek közül kb. hatezret magával is vitt Párizsba. Ezekért a romok felügyeletével megbízott kínai taoista szerzetesnek 500 taelst (ez nagyjából 11 000 USA dollárnak felelet meg 2014-ben) fizetett. Mindemellett az Ezer Buddha Barlangtemplomoknál az expedíció fényképészével, Charles Nouette-tel (1869–1910) lefényképeztette az akkor hozzáférhető összes cella falfestményét. Az üregeket sorszámozással látta el, az összegyűjtött dokumentumokat, fényképeket pedig hat hatalmas kötetben adta közre, megalapozva ezzel a nagyjelentőségű cellák művészettörténeti feldolgozásának munkáját. Pelliot tudományos módszerének stílusa modellértékűvé vált a sinológusok későbbi nemzedékének körében. Az általa vezetett epedíció 1909. október 24-én tért vissza Párizsba.

1911-ben Pelliot már olyan nagytekintélyű, megbecsült tudósnak számított,hogy a Collège de France nem csupán professzorrá nevezte ki, hanem kifejezetten a számára alapított tanszéket hoztak létre, a Belső-ázsiai Nyelvek, Történelem és Régészet Tanszéke néven. Ő volt az egyetlen, aki ezt a posztot betöltötte, a halála után nem neveztek ki többé senkit a helyére.

Az első világháború idején Pelliot katonai attaséként dolgozott Pekingben.

1920-tól egészen haláláig társszerkesztője volt a legjelentősebb sinológia szakfolyóiratnak, a T’oung Paonak. Ezt a munkát 1924-ig Henri Cordier-vel, ezt követően pedig a holland J. J. L. Duyvendakkal végezte.

Pelliot oktatói tevékenysége során a nemzetközi orientalisztika számos, későbbi jeles képviselőjének tanára volt. Többek között egy ideig Ligeti Lajos is tanult nála. Pelliot volt az, aki a fiatal Ligeti figyelmét ráirányította a mongol nyelvtörténetre és a Belső-Ázsiára vonatkozó kínai forrásokra.[1]

A minden idők egyik legnagyobb sinológusának tartott Paul Pelliot 1945. október 26-án rákban hunyt el. Emlékét többek között a párizsi Guimet Múzeum egyik róla elnevezett galériája őrzi.

Főbb műveiSzerkesztés

HivatkozásokSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. Lásd: Ligeti Lajos életrajza. SZTE Egyetemi Könyvtár. [2015. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 12.)

IrodalomSzerkesztés

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Pelliot című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Pelliot című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.