Paul Pelliot

Paul Eugène Pelliot (Párizs, 1878. május 28. – Párizs, 1945. október 26., kínai neve: pinjin hangsúlyjelekkel: Bó Xīhé; magyar népszerű: Po Hszi-ho; kínaiul: 伯希和) francia orientalista, sinológus, tibetológus és felfedező.

Paul Pelliot
Született	Paul Eugène Pelliot 1878. május 28. Párizs
Elhunyt	1945. október 26. (67 évesen) Párizs, Franciaország
Állampolgársága	francia
Nemzetisége	francia
Foglalkozása	orientalista sinológus tibetológus felfedező
Iskolái	Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete Collège Stanislas Institut national des langues et civilisations orientales
Kitüntetései	a francia Becsületrend parancsnoka a Hongkongi Egyetem díszdoktora Knight second class in brilliants of the Order of Saint Anne Giles-díj (1963)
Halál oka	rák
Paul Pelliot aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Pelliot témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete, munkássága

Pelliot a Mokao-barlangok egyikének feltárása közben (1908)

Pelliot eredetileg diplomatának készült, épp ezért angolt tanult a Sorbonne-on, majd pedig mandarin kínait az École des Langues Orientales vivantes-n. A tehetséges fiatalember a hároméves iskola követelményeit két év alatt teljesítette. Gyors fejlőése és kiváló eredményei felkeltették a Collège de France kínai tanszékvezetőjének, a neves sinológus Édouard Chavannes figyelmét, és a mentora lett. Chavannes beajánlotta őt a Sylvain Lévi vezette szanszkrit tanszékre. A két tudós hatására Pelliot úgy döntött, hogy a diplomáciai karrier helyett inkább az orientalisztikát választja.

1900-ban Hanoiba költözött, ahol az École française d’Extrême-Orient (EFEO) kutatójaként dolgozott. Még ez év februárjában Pekingbe küldték, hogy kínai könyveket vásároljon az iskola könyvtárának. Az idősközben kirobbant bokszerlázadás miatt július-augusztusban a városban rekedt. Kiváló nyelvtudásának köszönhetően személyesen gondoskodott arról, hogy a francia követség dolgozói számára ételt szerezzen. Hanoiba visszatérve, az ostrom alatt tanúsított bátor helytállásáért a Francia Köztársaság Becsületrendjével tüntették ki. 1901-ben, huszonhárom esztendős korában kinevezték az EFEO professzorának. Pelliot 1904-ig maradt Hanoiba. Az 1905-ös, Algírban megrendezett Nemzetközi Orientalisztikai Konferencián Pelliot képviselte az EFEO-t. A konferencia ideje alatt, Párizsban őt választották az állami támogatással biztosított kelet-turkesztáni (a mai Hszincsiang) régészeti küldetés lebonyolításával. A régészcsoport 1906. június 17-én indult el Párizsból, s több éven át végzett feltárásokat a térségben. Mire az expedíció Tunhuangba ért, Pelliot megtanult mongolul, arabul, perzsául, tibetiül és több török nyelven. Mindezen nyelvtudásának kiváló hasznát vette a Tunhuangban feltárt barlangtemplomok könyvtárából előkerült, nem-kínai nyelvű kéziratok feldolgozásakor. Az elsőként, a magyar származású brit tudós, Stein Aurél által feltárt könyvtárban Pelliot mintegy 15 ezer további kéziratot vizsgált át, melyek közül kb. hatezret magával is vitt Párizsba. Ezekért a romok felügyeletével megbízott kínai taoista szerzetesnek 500 taelst (ez nagyjából 11 000 USA dollárnak felelet meg 2014-ben) fizetett. Mindemellett az Ezer Buddha Barlangtemplomoknál az expedíció fényképészével, Charles Nouette-tel (1869–1910) lefényképeztette az akkor hozzáférhető összes cella falfestményét. Az üregeket sorszámozással látta el, az összegyűjtött dokumentumokat, fényképeket pedig hat hatalmas kötetben adta közre, megalapozva ezzel a nagyjelentőségű cellák művészettörténeti feldolgozásának munkáját. Pelliot tudományos módszerének stílusa modellértékűvé vált a sinológusok későbbi nemzedékének körében. Az általa vezetett expedíció 1909. október 24-én tért vissza Párizsba.

1911-ben Pelliot már olyan nagytekintélyű, megbecsült tudósnak számított,hogy a Collège de France nem csupán professzorrá nevezte ki, hanem kifejezetten a számára alapított tanszéket hoztak létre, a Belső-ázsiai Nyelvek, Történelem és Régészet Tanszéke néven. Ő volt az egyetlen, aki ezt a posztot betöltötte, a halála után nem neveztek ki többé senkit a helyére.

Az első világháború idején Pelliot katonai attaséként dolgozott Pekingben.

1920-tól egészen haláláig társszerkesztője volt a legjelentősebb sinológia szakfolyóiratnak, a T’oung Paonak. Ezt a munkát 1924-ig Henri Cordier-vel, ezt követően pedig a holland J. J. L. Duyvendakkal végezte.

Pelliot oktatói tevékenysége során a nemzetközi orientalisztika számos, későbbi jeles képviselőjének tanára volt. Többek között egy ideig Ligeti Lajos is tanult nála. Pelliot volt az, aki a fiatal Ligeti figyelmét ráirányította a mongol nyelvtörténetre és a Belső-Ázsiára vonatkozó kínai forrásokra.

A minden idők egyik legnagyobb sinológusának tartott Paul Pelliot 1945. október 26-án rákban hunyt el. Emlékét többek között a párizsi Guimet Múzeum egyik róla elnevezett galériája őrzi.

Főbb művei

• Catalogue des manuscrits chinois de Touen-Houang
• Pelliot (avec Édouard Chavannes), "Un traité manichéen retrouvé en Chine", JA 1911; 1913, 261-392.
• Les influences iraniennes en Asie centrale et en Extrême-Orient, Revue d'Histoire et de Littérature Religieuses, N.S. 3, 1912
• "Mo-ni et manichéens," JA 1914
• "Le 'Cha-tcheou-tou-fou-t'ou-king' et la colonie sogdienne de la région du Lob Nor", JA 1916
• "Le sûtra des causes et des effets du bien et du mal". Édité‚ et traduit d'après les textes sogdien, chinois et tibétain par Robert Gauthiot et Paul Pelliot, 2 vols (avec la collaboration de E. Benveniste), Paris, 1920
• "Les Mongols et la Papauté. Documents nouveaux édités, traduits et commentés par M. Paul Pelliot" Archiválva 2021. március 8-i dátummal a Wayback Machine-ben avec la collaboration de MM. Borghezio, Masse‚ and Tisserant, Revue de l'Orient chrétien, 3e sér. 3 (23), 1922/23
• "Les traditions manichéennes au Foukien," T’oung Pao, 22, 1923
• "Neuf notes sur des questions d'Asie Centrale," T’oung Pao, 24, 1929
• "Notes sur Marco Polo, ed. L. Hambis, 3 vols., Paris 1959-63
• "Recherches sur les chrétiens d'Asie centrale et d'Extrême-Orient I, Paris, 1973
• Chrétiens d'Asie centrale et d'Extrême-Orient, T’oung Pao, vol. XV, 1914
• Michel Boim, jésuite polonais dans la Chine du Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Hamilton, James Russell, "Manuscrits ouïgours du IXè-Xè siècle de Touen-Houang", Paris, 1986 (en ligne sur Gallica)
• "L'inscription nestorienne de Si-ngan-fou, ed. avec suppléments par Antonino Forte, Kyoto et Paris, 1996
• J. Ghesquière, J-F. Jarrige, F. Macouin, M. Monteil, H-C. Tsao (collectif), "Paul Pelliot, Carnets de route 1906-1908", éd. Réunion des musées nationaux, les Indes savantes, Musée national des Arts asiatiques-Guimet, Paris, 2008

Hivatkozások

Irodalom

• Peter Hopkirk, Bouddhas et rôdeurs sur la Route de la soie, 1995, Picquier. ISBN 2-87730-215-6
• Philippe Flandrin, Les sept vies du mandarin français, 2008, Éditions du Rocher. ISBN 978-2268-06651-6
• Eric Enno Tamm, The Horse That Leaps Through Clouds: A Tale of Espionage, the Silk Road and the Rise of Modern China, 2010, Vancouver, Douglas & Mcintyre. ISBN 978-1553652694
• Isabelle Nathan, La Chine, une passion française, 2014, Éditions Loubatières. ISBN 978-2-86266-705-8

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Pelliot című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Pelliot című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.