Főmenü megnyitása

Pilch Jenő, teljes nevén Pilch Jenő József (Pécs, 1872. május 29.Budapest, 1937. szeptember 12.)[1][2] katonatiszt, hadtörténész, katonai szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Pécsi-Pilch Dezső festőművész bátyja.

Pilch Jenő
Született 1872. május 29.
Pécs
Elhunyt 1937. szeptember 12. (65 évesen)
Budapest
Foglalkozása katonatiszt,
hadtörténész,
katonai szakíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pilch Jenő témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Pilch Antal és Wlasszák Karolina fiaként született. 1886-tól a Ludovika Akadémia tényleges állományú tisztképző tanfolyamának hallgatója volt. A tanfolyam elvégzése után, 1890. szeptember 1-jén címzetes hadapród őrmester lett a brassói 24. honvéd gyalogezrednél. 1891-ben soron kívül századossá léptették elő, majd áthelyezték a pécsi 19. honvéd gyalogezredhez, ahol századparancsnoki, később ezredsegédtiszti beosztást kapott. 1900. november 18-án Pécsett házasságot kötött galsai Polgár Blanka Aranka Herminával (szül. Mohács, 1879. ápr. 10.).[3] 1901-ben megrendült egészsége arra kényszerítette, hogy megváljon a csapattiszti szolgálattól és intézményi beosztást vállaljon, ezért a pécsi hadapródiskola segédtisztje majd tanára lett. 1907-től a honvéd gazdasági tiszti iskola tanára, majd 1913-ig parancsnoka volt, 1911-től 1913-ig egyúttal a budapesti PPTE rendkívüli hallgatójaként történelmet tanult.[2] 1913-tól a Ludovika Akadémián a katonai földrajzot tanított,[2] illetve a könyvtár munkáját irányította. Eredményes tudományos munkája elismeréseként őrnaggyá léptették elő, majd 1920-tól alezredesi rangban a Budapesti Hadtörténeti Levéltár és Múzeum általa megszervezett könyvtárának igazgatója lett, egyúttal kinevezték a vidéki katonai könyvtárak főfelügyelőjévé. 1921-ben beosztásainak megtartása mellett ezredessé léptették elő. 1925-ben nyugalomba vonult. Halálát agyvérzés okozta.

Tudományos pályájaSzerkesztés

 
A Franklin Társulat kiadásában megjelent A világháború története című munkájának fedlapja

Gyalókay Jenő és Markó Árpád mellett fő szerepet töltött be a 20. század első fele magyar hadtörténet-tudományának megújításában. Fiatal tiszt korától foglalkoztatták hadtörténelmi kérdések. Elsősorban újkori magyar hadtörténelemmel foglalkozott, különösen a napóleoni korszak hadtörténetének volt alapos ismerője és feldolgozója. A bécsi hadilevéltárban végzett kutatások alapján írt, A magyar csapatok az 1812. évi hadjáratban című művével elnyerte az MTA Hadtörténeti Bizottságának pályadíját. Tudományos igényű és népszerűsítő műveket egyaránt készített. 1912-től haláláig tagja volt az MTA Hadtörténelmi Bizottságának. 1911 decemberétől segédszerkesztőként, 1914-től 1923-ig szerkesztőként vett részt a bizottság folyóirata, a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztésében. 1916-ban a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagja lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1918. május 2-ai ülésén a Bölcseleti, Társadalmi és Történettudományok Osztálya Történettudományi Alosztálya levelező tagjává választották. Székfoglaló értekezését A budai katonai törvényszék működése 1755-től 1848-ig címmel tartotta. Nagy számban írt ismeretterjesztő katonai, hadtudományi és hadtörténeti cikkeket, melyek különféle folyóiratokban jelentek meg. 1915 és 1916 között A Budapesti Hírlap, 1921 és 1923 között a Szózat katonai rovatvezetője, 1919 és 1920 között a MOVE, 1920-ban a Magyar Mars, 1920 és 1921 között pedig a Magyar Katonai Közlöny szerkesztője volt. 1935-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. A magyar csapatok szerepe az 1813. évi lipcsei csatában című székfoglaló értekezése halála miatt befejezetlen maradt.

Főbb műveiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés