Főmenü megnyitása

Presser Gábor szerzeményeinek időrendi listája

Ezen a lapon Presser Gábor szerzeményei láthatóak, időrendi sorrendben, automatikus sorszámmal ellátva. A Presser Gábor szerzeményeinek listája oldaltól eltérően itt nincsenek előadók szerint csoportosítva.

Az alábbi listán először az előadó látható, majd zárójelben az album címe és évszáma. Ezután következik a dal címe. Végül zárójelben a zeneszerző(k) és /-jellel elválasztva a szövegíró(k). Ha egy dalt később más előadó is elénekelt, az már nem szerepel a listán, mindig csak az első változat.

A listaSzerkesztés

  1. A világ legrosszabb színháza (1965 körül) – Halott (Presser/Karinthy Frigyes) (Dalok a színházból, 2004)
  2. Omega (kislemez, 1967) – Nem új a Nap alatt semmi (Presser/S. Nagy István)
  3. Omega (kislemez, 1967) – Megbántottál (Presser/Adamis Anna, S. Nagy István)
  4. Omega (kislemez, 1967) – Nem vagy szép (Presser/Verebes István, S. Nagy István)
  5. Omega (kislemez, 1967) – Azt mondta az anyukám (Presser/S. Nagy István)
  6. Omega (kislemez, 1967) – Rózsafák (Presser/S. Nagy István)
  7. Omega (kislemez, 1967) – Ismertem egy lányt (Presser/Adamis Anna)
  8. Omega (kislemez, 1967; Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Szeretnék visszamenni hozzád (Presser/Adamis Anna)
  9. Omega (kislemez, 1967; Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Halott virágok (Presser/Adamis Anna)[1]
  10. Scampolo (rádiófelvétel, 1968) – Ne írjon fel, rendőr bácsi (Presser/S. Nagy István)
  11. Zalatnay Sarolta (rádiófelvétel, 1968) – Túl szép volt (Presser/S. Nagy István)
  12. Omega (kislemez, 1968) – Volt egy bohóc (Presser/Adamis Anna)
  13. Omega (kislemez, 1968) – Nem tilthatom meg (Presser/S. Nagy István)
  14. Omega (kislemez, 1968) – Kiabálj, énekelj (Presser/S. Nagy István)
  15. Omega (kislemez, Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Trombitás Frédi (Presser/Adamis Anna)
  16. Omega (kislemez, Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Ha én szél lehetnék (Presser/Adamis Anna)
  17. Omega (Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – A napba néztem (Presser/Adamis Anna)
  18. Omega (Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Egy lány nem ment haza (Presser/Adamis Anna)
  19. Omega (Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Holnap (Presser/Kóbor János)
  20. Omega (Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Rettenetes emberek (Presser/Adamis Anna)
  21. Omega (Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Vasárnap (Presser/Adamis Anna)
  22. Omega (Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 1968) – Kiskarácsony, nagykarácsony (Presser/Adamis Anna)
  23. Omega (kislemez, 1969) – Naplemente (Presser/Adamis Anna)
  24. Omega (kislemez, 1969) – Régi csibészek (Presser/Adamis Anna)
  25. Omega (10000 lépés, 1969) – Petróleumlámpa (Presser/Adamis Anna)
  26. Omega (10000 lépés, 1969) – Gyöngyhajú lány (Presser/Adamis Anna)
  27. Omega (10000 lépés, 1969) – Udvari bolond kenyere (Presser/Adamis Anna)
  28. Omega (10000 lépés, 1969) – Kérgeskezű favágók (Presser, Laux József)[2]
  29. Omega (10000 lépés, 1969) – Tékozló fiúk (Presser/Adamis Anna)
  30. Omega (10000 lépés, 1969) – Tízezer lépés (Presser/Adamis Anna)
  31. Omega (10000 lépés, 1969) – 1958-as boogie-woogie klubban (Presser/Adamis Anna)
  32. Omega (kislemez, 1970) – Ballada a fegyverkovács fiáról (Presser/Adamis Anna)
  33. Omega (kislemez, 1970) – Snuki (Presser)[2]
  34. Omega (rádiófelvétel, 1970) – Vigyázz, vigyázz rám (Presser/Adamis Anna)[3]
  35. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Oh, jöjj! (Presser/Adamis Anna)
  36. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Ahol a boldogságot osztották (Presser/Adamis Anna)
  37. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Maradj velem (Presser/Adamis Anna)
  38. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Oh, Barbarella (Presser/Adamis Anna)
  39. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Az éjszakai országúton (Presser/Adamis Anna)
  40. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Utcán, a téren (Presser/Adamis Anna)
  41. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Van egy szó (Presser/Adamis Anna)
  42. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Olyan szépen mosolygott (Presser/Adamis Anna)
  43. Omega (Éjszakai országút, 1970) – Vészkijárat (Presser/Adamis Anna)
  44. Omega (kislemez, 1970) – Sötét a város (Presser/Adamis Anna)
  45. Omega (kislemez, 1970) – Ülök a hóban (Presser/Adamis Anna)
  46. Komár László (kislemez, 1971) – És (Presser/Adamis Anna)
  47. Komár László (kislemez, 1971) – Kocsmadal az Északi hosszúság 100. fokán (Presser/Adamis Anna)
  48. Locomotiv GT (kislemez, 1971) – Ha volna szíved (Presser/Adamis Anna)
  49. Locomotiv GT (Locomotiv GT, 1971) – Egy dal azokért, akik nincsenek itt (Presser/Adamis Anna)
  50. Locomotiv GT (Locomotiv GT, 1971) – A tengelykezű félember (Presser/Adamis Anna)
  51. Locomotiv GT (Locomotiv GT, 1971) – Hej, én szólok hozzád (Presser/Adamis Anna)
  52. Locomotiv GT (Locomotiv GT, 1971) – Ezüst nyár (Presser/Adamis Anna)
  53. Zalatnay Sarolta (kislemez, 1971) – Miért mentél el? (Presser/Adamis Anna)
  54. Locomotiv GT (Ringasd el magad, 1972) – A szerelem börtönében (Presser/Adamis Anna)
  55. Locomotiv GT (Ringasd el magad, 1972) – Szerenád – szerelmemnek, ha lenne (Presser)
  56. Locomotiv GT (Ringasd el magad, 1972) – Kotta nélkül (Presser/Adamis Anna)
  57. Locomotiv GT (Ringasd el magad, 1972) – Ringasd el magad (Presser/Adamis Anna)
  58. Zalatnay Sarolta (Álmodj velem, 1972) – Könyörgés (Presser/Adamis Anna)
  59. Zalatnay Sarolta (Álmodj velem, 1972) – Téli éjszakák (Presser/Adamis Anna)
  60. Zalatnay Sarolta (Álmodj velem, 1972) – Ez minden (Presser/Adamis Anna)
  61. Zalatnay Sarolta (Álmodj velem, 1972) – Mikor elalszol (Presser/Adamis Anna)
  62. Locomotiv GT (kislemez, 1973) – Segíts elaludni (Presser/Adamis Anna)
  63. Locomotiv GT (kislemez, 1973) – Mindig csak ott várok rád (Presser)
  64. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (musical, 1973) – Menni kéne (Presser/Adamis Anna)
  65. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Valaki mondja meg (Presser/Adamis Anna)
  66. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Arra születtem (Presser/Adamis Anna)
  67. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Ringasd el magad (Presser/Adamis Anna)
  68. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Nem akarom látni (Presser/Adamis Anna)
  69. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – A fák is siratják (Presser/Adamis Anna)
  70. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Add, hogy még egyszer (Presser/Adamis Anna)
  71. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Ringasd el magad II. (Presser/Adamis Anna)
  72. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Vinnélek, vinnélek (Presser/Adamis Anna)
  73. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Indulás a koncertre (Presser)[2]
  74. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Eszter keresése (Presser/Adamis Anna)
  75. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Arra született (Presser/Adamis Anna)
  76. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) – Finálé (Presser/Adamis Anna)
  77. Locomotiv GT (Bummm!, 1973) – Ringasd el magad (Presser/Adamis Anna)
  78. Locomotiv GT (Bummm!, 1973) – Kék asszony (Presser/Adamis Anna)
  79. Locomotiv GT (Bummm!, 1973) – Gyere, gyere ki a hegyoldalba (Barta Tamás/Presser)
  80. Locomotiv GT (Bummm!, 1973) – Visszamegyek a falumba (Barta Tamás/Presser)
  81. Locomotiv GT (Bummm!, 1973) – Mondd, mire van? (Presser/Adamis Anna)
  82. Locomotiv GT (Bummm!, 1973) – Miénk itt a tér (Presser/Adamis Anna)
  83. Locomotiv GT (1973) – Szürke dal (Presser/Adamis Anna)[4]
  84. Locomotiv GT (1973) – Gyík dal (Presser/Adamis Anna)[4]
  85. Locomotiv GT (1973) – A tücsök és a hangya (Presser/Adamis Anna)[4]
  86. Kovács Kati (Kovács Kati és a Locomotiv GT, 1974) – Rock and roller (Presser)
  87. Kovács Kati (Kovács Kati és a Locomotiv GT, 1974) – Szólj rám, ha hangosan énekelek (Presser/Adamis Anna)
  88. Kovács Kati (Kovács Kati és a Locomotiv GT, 1974) – Sorsom (Presser/Adamis Anna)
  89. Kovács Kati (Kovács Kati és a Locomotiv GT, 1974) – Várlak! (Presser)
  90. Harmincéves vagyok (musical, 1975) – Születésnapodra (Presser/Adamis Anna)
  91. Harmincéves vagyok (1975) – Hány cédula az élet / Hány cédulát írtál (Presser/Adamis Anna)
  92. Harmincéves vagyok (1975) – Hazudj valami szépet (Presser/Adamis Anna)
  93. Harmincéves vagyok (1975) – Altatódal felnőtteknek (Presser/Adamis Anna)
  94. Harmincéves vagyok (1975) – A csend (Presser/Adamis Anna)
  95. Harmincéves vagyok (1975) – Hány cédulát írtál (Presser/Adamis Anna)
  96. Harmincéves vagyok (1975) – Mi is leszünk szenilisek (Presser/Adamis Anna)
  97. Harmincéves vagyok (1975) – Kicsi ember (Presser/Adamis Anna)
  98. Harmincéves vagyok (1975) – Kenyérdal (Presser/Adamis Anna)
  99. Locomotiv GT (Mindig magasabbra, 1975) – Intuitio molto furtivamente (Presser, Laux József)[2]
  100. Locomotiv GT (Mindig magasabbra, 1975) – Arra mennék én (Presser)
  101. Locomotiv GT (Mindig magasabbra, 1975) – Mindig magasabbra (Presser/Laux József)
  102. Locomotiv GT (Mindig magasabbra, 1975) – És jött a doktor (Presser)
  103. Locomotiv GT (Mindig magasabbra, 1975) – Neked írom a dalt (Presser)
  104. Locomotiv GT (Mindig magasabbra, 1975) – Egy elfelejtett szó (Presser/Adamis Anna)
  105. Locomotiv GT (kislemez, 1975) – Blues (Presser/élő felvétel)[2]
  106. Az ifjú W. újabb szenvedései (színdarab, 1975) – Az legyél, akinek látszol (Presser/Adamis Anna)
  107. Kovács Kati (Közel a Naphoz, 1976) – Tíz év az úton (Presser/Presser)
  108. Kovács Kati (Közel a Naphoz, 1976) – Nekem biztos lesz egy fiam (Presser/Adamis Anna)
  109. Kovács Kati (Közel a Naphoz, 1976) – Közel a Naphoz (Presser/Adamis Anna)
  110. Kovács Kati (Közel a Naphoz, 1976) – Apák és anyák (Presser/Adamis Anna)
  111. Kovács Kati (Közel a Naphoz, 1976) – Ismersz jól (Presser/Adamis Anna)
  112. Kovács Kati (Közel a Naphoz, 1976) – Ha a dobos megengedné (Presser/Presser)
  113. Locomotiv GT (Locomotiv GT V., 1976) – Csak az jöjjön (Presser/Laux József)
  114. Locomotiv GT (Locomotiv GT V., 1976) – A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián (Presser/Adamis Anna)
  115. Locomotiv GT (Locomotiv GT V., 1976) – Mindenki (Presser)
  116. Locomotiv GT (Locomotiv GT V., 1976) – Ahogy mindenki (Presser)
  117. Locomotiv GT (Locomotiv GT V., 1976) – Fiú (Presser)
  118. Locomotiv GT (Locomotiv GT V., 1976) – Senki gyermekei (Presser/Adamis Anna)
  119. Locomotiv GT (Locomotiv GT V., 1976) – Várlak (Presser)
  120. Locomotiv GT (Zene – Mindenki másképp csinálja, 1977) – A rádió (Presser/Sztevanovity Dusán)
  121. Locomotiv GT (Zene – Mindenki másképp csinálja, 1977) – Egy elkésett dal (S. R. emlékére) (Presser/Sztevanovity Dusán)
  122. Locomotiv GT (Zene – Mindenki másképp csinálja, 1977) – Jóbarátok vagyunk (Presser)
  123. Locomotiv GT (Zene – Mindenki másképp csinálja, 1977) – Mindenki másképp csinálja (Presser/Sztevanovity Dusán)
  124. Locomotiv GT (Zene – Mindenki másképp csinálja, 1977) – A búcsú (Presser/Sztevanovity Dusán)
  125. Demjén Ferenc (Fújom a dalt, 1977) – Mikor elindul a vonat (Presser/Demjén Ferenc)
  126. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – Jó estét nyár (Presser/Fejes Endre)
  127. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – Kicsi görög (Presser/Fejes Endre)
  128. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – Ugye kellemetlen (Presser/Fejes Endre)
  129. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – Dal az álruhás hercegről (Presser/Fejes Endre)
  130. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – És majd Viktor jön (Presser/Fejes Endre)
  131. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – Átkozott élet (Presser/Fejes Endre)
  132. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – Mikor hiába… (Presser/Fejes Endre)
  133. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – I am Viktor (Presser/Fejes Endre)
  134. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – Egy hófehér lakosztály (Presser/Fejes Endre)
  135. Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977) – Kezedben az élet (Presser/Fejes Endre)
  136. Zorán (Zorán, 1977) – Egészen egyszerű dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  137. Zorán (Zorán, 1977) – Addig jó nekem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  138. Zorán (Zorán, 1977) – Amikor elmentél tőlem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  139. Zorán (Zorán, 1977) – Kiáltás (Presser/Sztevanovity Dusán)
  140. Zorán (Zorán, 1977) – Nekem nem elég (Presser/Sztevanovity Dusán)
  141. Zorán (Zorán, 1977) – Menj el (Presser/Sztevanovity Dusán)
  142. Zorán (Zorán, 1977) – Apám hitte (Presser, Sztevanovity Zorán/Sztevanovity Dusán)
  143. Zorán (Zorán, 1977) – Egészen egyszerű emberek (Presser/Sztevanovity Dusán)
  144. Zorán (Zorán, 1977) – Szépek és bolondok (Presser/instrumentális) [→ Presser GáborElectromantic [CD] (1993)]
  145. Locomotiv GT (Mindenki, 1978) – Mindenféle emberek (Presser/Sztevanovity Dusán)
  146. Locomotiv GT (Mindenki, 1978) – Nézd, az őrült (Presser/Sztevanovity Dusán)
  147. Locomotiv GT (Mindenki, 1978) – Mi lesz velem? (Presser)
  148. Locomotiv GT (Mindenki, 1978) – Hirdetés (Presser/Sztevanovity Dusán)
  149. Locomotiv GT (Mindenki, 1978) – Nem adom fel (Presser/Sztevanovity Dusán)
  150. Zorán (Zorán II, 1978) – Üzenet (Presser/Sztevanovity Dusán)
  151. Zorán (Zorán II, 1978) – Mi kéne még? (Presser/Sztevanovity Dusán)
  152. Zorán (Zorán II, 1978) – Valahol mélyen a szívemben (Presser/Sztevanovity Dusán)
  153. Zorán (Zorán II, 1978) – Szabadon jó (Presser/Sztevanovity Dusán)
  154. Zorán (Zorán II, 1978) – Én vagyok az (Presser/Sztevanovity Dusán)
  155. Zorán (Zorán II, 1978) – Romantika (Presser/Sztevanovity Dusán)
  156. Zorán (Zorán II, 1978) – Adj valamit (Presser/Sztevanovity Dusán)
  157. Zorán (Zorán II, 1978) – Coda (Presser/Sztevanovity Dusán)
  158. Locomotiv GT (kislemez, 1979) – Miénk ez a cirkusz (Presser/Sztevanovity Dusán)
  159. Locomotiv GT (kislemez, 1979) – Pokolba már a szép szavakkal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  160. Zorán (Zorán III, 1979) – Az én városom (Presser/Sztevanovity Dusán)
  161. Zorán (Zorán III, 1979) – Mit nekem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  162. Zorán (Zorán III, 1979) – Vasárnap délután (Presser/Sztevanovity Dusán)
  163. Zorán (Zorán III, 1979) – Így is jó (Presser/Sztevanovity Dusán)
  164. Zorán (Zorán III, 1979) – Nekem még nem volt gyerekévem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  165. Zorán (Zorán III, 1979) – Egy vallomás a sok közül (Presser/Sztevanovity Dusán)
  166. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Prológ és trialóg (Presser/Sztevanovity Dusán)
  167. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Gondolj rám (Presser/Sztevanovity Dusán)
  168. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Ha eljönnek az angyalok (Presser/Sztevanovity Dusán)
  169. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Box (Presser/Sztevanovity Dusán)
  170. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Erőgép (Presser, Somló Tamás/Sztevanovity Dusán)
  171. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Sziszifuszi blues (Presser/Sztevanovity Dusán)
  172. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Embertelen dal (Presser, Somló Tamás/Sztevanovity Dusán)
  173. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Szentimentális "rakenroll" (Presser/Sztevanovity Dusán)
  174. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Ha eljönnek az ördögök (Presser/Presser)
  175. Locomotiv GT (Loksi, 1980) – Mozi (Presser/Sztevanovity Dusán)
  176. Neoton Família + LGT ("alkalmi" Asztronauta együttes Farkas Bertalan űrutazásának alkalmából) (1980) – Magyar a Világűrben (Presser/Sztevanovity Dusán)
  177. Komár László (Pepita, 1981) – Egy éjszaka nélküled (Presser/Komár László)
  178. Komár László (Pepita, 1981) – Mondd, kis kócos (Presser/Juhász Sándor, Komár László)
  179. Komár László (Pepita, 1981) – Oh, csak a hajnal jönne már (Presser/Juhász Sándor)
  180. Garas Dezső, Kern András (Ripacsok (filmzene), 1981) – Egyedül nem megy (Presser/Sztevanovity Dusán)
  181. Katona Klári (Titkaim, 1981) – Miért nem próbálod meg velem? (Presser/Sztevanovity Dusán)
  182. Katona Klári (Titkaim, 1981) – Hello… (Presser/Sztevanovity Dusán)
  183. Katona Klári (Titkaim, 1981) – Miért fáj a szív? (Presser/Sztevanovity Dusán)
  184. Katona Klári (Titkaim, 1981) – Miért ne? (Presser/Sztevanovity Dusán)
  185. Katona Klári (Titkaim, 1981) – Titkos szobák szerelme (Presser/Sztevanovity Dusán)
  186. Katona Klári (Titkaim, 1981) – Szeretni úgy kell (Presser/Sztevanovity Dusán)
  187. Katona Klári (Titkaim, 1981) – Egyszer volt (Presser/Sztevanovity Dusán)
  188. Katona Klári (Titkaim, 1981) – Vigyél el (Presser/Sztevanovity Dusán)
  189. A sanda bohóc (színdarab, 1981) – A sanda bohóc dala (Presser/Füst Milán)
  190. A sanda bohóc (színdarab, 1981) – Szerelem (Presser/Füst Milán)
  191. A sanda bohóc (színdarab, 1981) – Alázat (Presser/Füst Milán)
  192. Locomotiv GT (Locomotiv GT X., 1982) – Zenevonat (Presser/Sztevanovity Dusán)
  193. Locomotiv GT (Locomotiv GT X., 1982) – A siker (Presser/Sztevanovity Dusán)
  194. Locomotiv GT (Locomotiv GT X., 1982) – Lesz-e még? (Presser, Pete Wingfield/Sztevanovity Dusán)
  195. Locomotiv GT (Locomotiv GT X., 1982) – Rágógumi megszokás (Presser/Sztevanovity Dusán)
  196. Locomotiv GT (Locomotiv GT X., 1982) – A szél lassan elfújja utolsó dalom (Presser/Presser)
  197. Zorán (Tizenegy dal, 1982) – 34. dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  198. Zorán (Tizenegy dal, 1982) – Az ünnep (Presser/Sztevanovity Dusán)
  199. Zorán (Tizenegy dal, 1982) – Hadd legyen (Presser/Sztevanovity Dusán)
  200. Zorán (Tizenegy dal, 1982) – De nincs béka… (Sed non est pax) (Presser/Sztevanovity Dusán)
  201. Zorán (Tizenegy dal, 1982) – Coda II. (Presser/Sztevanovity Dusán)
  202. Zorán (Tizenegy dal, 1982) – Hozzám tartozol (Presser/Sztevanovity Dusán)
  203. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – 2000 dioptria (Presser/instrumentális)
  204. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – Z. Op. 1. (Presser/instrumentális)
  205. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – Electromance (Presser/instrumentális)
  206. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – Valvola (Presser/instrumentális)
  207. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – Electromantic (Presser/instrumentális)
  208. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – La Baletta No. 1 (Presser/instrumentális)
  209. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – La Baletta No. 2 (Presser/instrumentális)
  210. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – Adagio electrico (Presser/instrumentális)
  211. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – Rondo a la terror (Presser/instrumentális)
  212. Presser Gábor (Electromantic, 1982) – D. D. (Presser/instrumentális)
  213. Kovács Kati, Zorán (Tessék választani!, 1982)] – Játssz még! (Presser/Presser, Sztevanovity Dusán)
  214. Katona Klári (Kiadatlan rádiófelvétel, Tessék választani!, 1983) – Elvarázsolt dal (Presser/Sztevanovity Dusán)[5]
  215. Hacki Tamás (Különkiadás, 1983) – Trinidad[6]
  216. Locomotiv GT (Ellenfél nélkül, 1984) – Banális blues (Presser/Presser)
  217. Locomotiv GT (Ellenfél nélkül, 1984) – Az üvegember (Presser/Sztevanovity Dusán)
  218. Locomotiv GT (Ellenfél nélkül, 1984) – A szívbajt hozod rám (Presser/Presser)
  219. Locomotiv GT (Ellenfél nélkül, 1984) – III. világ (Presser/Presser)
  220. Locomotiv GT (Ellenfél nélkül, 1984) – Éjszakai vonatozás (Presser/Sztevanovity Dusán)
  221. Locomotiv GT (kislemez, 1984) – Kinn is vagyok, benn is vagyok (Presser/Sztevanovity Dusán)
  222. Deák Bill Gyula (Rossz vér, 1984) – Ne szeress engem (Presser/Sztevanovity Dusán)[7]
  223. Katona Klári (Katona Klári IV, 1984) – Fiúk a térről (Presser/Sztevanovity Dusán)
  224. Katona Klári (Katona Klári IV, 1984) – Amíg várok rád (Presser/Sztevanovity Dusán)
  225. Katona Klári (Katona Klári IV, 1984) – I.M. V.Viszocki (Presser/Sztevanovity Dusán)
  226. Katona Klári (Katona Klári IV, 1984) – Képzeld el (Presser/Sztevanovity Dusán)
  227. Katona Klári (Katona Klári IV, 1984) – Ólomkatona (Presser/Sztevanovity Dusán)
  228. Katona Klári (Katona Klári IV, 1984) – Miért nem elég (Presser/Sztevanovity Dusán)
  229. Katona Klári (Katona Klári IV, 1984) – Kínai baba (Presser/Sztevanovity Dusán)
  230. Vikidál Gyula (Vikidál Gyula, 1985) – Csak a szívemet teszem eléd (Presser/Sztevanovity Dusán)[8]
  231. Hobo, Presser Gábor, Révész Sándor, Somló Tamás (Mondd, mit ér egy falat kenyér? (Rockzenészek az éhező Afrikáért), 1985) – Egy falat kenyér (Presser/Földes László)
  232. Révész Sándor (Révész Sándor, 1985) – Nem tudtam, hogy így fáj (Presser/Sztevanovity Dusán)
  233. Révész Sándor (Révész Sándor, 1985) – Menekülés (Presser/Sztevanovity Dusán)
  234. Révész Sándor (Révész Sándor, 1985) – Én szeretlek (Presser/Demjén Ferenc)
  235. Révész Sándor (Révész Sándor, 1985) – Itt a válasz (Presser/Demjén Ferenc)
  236. Révész Sándor (Révész Sándor, 1985) – Sose repülj az angyalokkal (Presser/Presser)
  237. Katona Klári (Éjszakai üzenet, 1986) – Nagy találkozás (Presser/Sztevanovity Dusán)
  238. Katona Klári (Éjszakai üzenet, 1986) – Mindig, mindig (Presser/Sztevanovity Dusán)
  239. Katona Klári (Éjszakai üzenet, 1986) – Mint a filmeken (Presser/Sztevanovity Dusán)
  240. Katona Klári (Éjszakai üzenet, 1986) – Mama (Presser/Sztevanovity Dusán)
  241. Katona Klári (Éjszakai üzenet, 1986) – Éjszakai üzenet (Presser/Sztevanovity Dusán)
  242. Katona Klári (Éjszakai üzenet, 1986) – Nélküled (Presser/Sztevanovity Dusán)
  243. Komár László (Komár László, 1987) – Élni tudni kell (Presser/Sztevanovity Dusán)
  244. Zorán (Szép holnap, 1987) – Ahogy volt, úgy volt (Presser/Sztevanovity Dusán)
  245. Zorán (Szép holnap, 1987) – Altató (Presser/Pavel Daněk, fordította: Sztevanovity Dusán)
  246. Zorán (Szép holnap, 1987) – Hé, '67 (Presser/Sztevanovity Dusán)
  247. Zorán (Szép holnap, 1987) – Gyere velem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  248. Zorán (Szép holnap, 1987) – Nem kell mindig (Presser, Karácsony János/Sztevanovity Dusán)
  249. Zorán (Szép holnap, 1987) – Örökség (Presser/Boris Filan, fordította: Sztevanovity Dusán)
  250. A padlás (1987) – Itt vagyunk (nyitány) (Presser/Sztevanovity Dusán)
  251. A padlás (1987) – Ég és Föld között (Presser/Sztevanovity Dusán)
  252. A padlás (1987) – Mit ér egy nagymama unokák nélkül (Presser/Sztevanovity Dusán)
  253. A padlás (1987) – Ez ő, ez ő (Presser/Sztevanovity Dusán)
  254. A padlás (1987) – Enyém a pálya (Presser/Sztevanovity Dusán)
  255. A padlás (1987) – Valahol (Örökre szépek) (Presser/Sztevanovity Dusán)
  256. A padlás (1987) – Rádióüzenetek (Presser/Sztevanovity Dusán)
  257. A padlás (1987) – Szilvásgombóc (Presser/Sztevanovity Dusán)
  258. A padlás (1987) – Varázskönyv (Presser/Sztevanovity Dusán)
  259. A padlás (1987) – Nem szólnak a csillagok (Presser/Sztevanovity Dusán)
  260. A padlás (1987) – Fényév távolság (Presser/Sztevanovity Dusán)
  261. A padlás (1987) – Utána repülünk (Presser/Sztevanovity Dusán)
  262. A padlás (1987) – Valaki hamisan énekel (Presser/Sztevanovity Dusán)
  263. A padlás (1987) – Csupa-csupa padlás (Presser/Sztevanovity Dusán)
  264. A padlás (1987) – Finálé (Presser/Sztevanovity Dusán)
  265. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Új tenger (Presser/Sztevanovity Dusán)
  266. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Tűz (Presser/Sztevanovity Dusán)
  267. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Papírfiúk és nylonlányok (Presser/Sztevanovity Dusán)
  268. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Mérgezett virág (Ámor isten dísztelen sírja) (Presser/Sztevanovity Dusán)
  269. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Új világ (Presser/Sztevanovity Dusán)
  270. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Ne félj (Presser/Sztevanovity Dusán)
  271. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Láthatatlan hatalom (Presser/Sztevanovity Dusán)
  272. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Álomgyár (Presser/Sztevanovity Dusán)
  273. Kentaur (Új világ, 1988) ‑ Sirálysziget (Presser/Sztevanovity Dusán)
  274. Kern András (Ez van!, 1989) – Te majd kézenfogsz és hazavezetsz (Presser/Sztevanovity Dusán)
  275. Kern András (Ez van!, 1989) – A szomorú bárzongorista dala (Karácsony János, Presser, Nagy Ferenc)
  276. Kern András (Ez van!, 1989) – Halálos tangó (Presser/Sztevanovity Dusán)
  277. Kern András (Ez van!, 1989) – Pesten születtem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  278. Kern András (Ez van!, 1989) – Guváti (Presser/Sztevanovity Dusán, Kern András)
  279. Kern András (Ez van!, 1989) – Én nem megyek moziba többé (Presser/Sztevanovity Dusán)
  280. Katona Klári (Mozi, 1989) – Szívemet dobom eléd (Presser/Sztevanovity Dusán)
  281. Katona Klári (Mozi, 1989) – Mozi (Presser/Sztevanovity Dusán)
  282. Zorán (Az élet dolgai, 1991) – A szerelemnek múlnia kell (Presser/Sztevanovity Dusán)
  283. Zorán (Az élet dolgai, 1991) – Boldog idő (Presser/Sztevanovity Dusán)
  284. Zorán (Az élet dolgai, 1991) – Az élet dolgai (Presser/Sztevanovity Dusán)
  285. Amadinda, Locomotiv GT, Trio Stendhal (Zörr, 1992) – Drum Street Blues (Dob utca blues) (Presser/instrumentális)
  286. Locomotiv GT (Búcsúkoncert, 1992) – Volt egyszer egy zenekar (Presser/Sztevanovity Dusán)
  287. Presser Gábor (Electromantic [CD], 1993) – 104 Gabbiani e l'ecottero (104 sirály és a helikopter) (Presser/instrumentális)
  288. Presser Gábor (Electromantic [CD], 1993) – Orfeo (Presser/instrumentális)
  289. Presser Gábor (Electromantic [CD], 1993) – Coda electromantica (Presser/instrumentális)
  290. Kulka János (Kulka János, 1994) – A jegyszedő (Presser/Sztevanovity Dusán)
  291. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – A szerelem jó, a szerelem fáj (Presser/Sztevanovity Dusán)
  292. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – A legvégén lesz még egy dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  293. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – Rozsdás szög (Presser/Presser)
  294. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – Ringass még (Presser/Sztevanovity Dusán, Presser Gábor)
  295. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – Meddig jössz velem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  296. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – Dr. Bánat (Presser/Presser)
  297. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – A csúnya fiúknak is van szíve (Presser/Sztevanovity Dusán)
  298. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – Gazdag fiú szerelme (Presser/Presser)
  299. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – Elfáradt dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  300. Presser Gábor (Csak dalok, 1994) – Volt egy szép napunk (Presser/Sztevanovity Dusán)
  301. Hevesi Tamás (Ezt egy életen át kell játszani, 1994) – Ezt egy életen át kell játszani (Presser/Sztevanovity Dusán)
  302. Zorán (Majd egyszer, 1995) – Már a galambok se repülnek (Presser/Sztevanovity Dusán)
  303. Zorán (Majd egyszer, 1995) – Hajózni kell (Presser/Sztevanovity Dusán)
  304. Zorán (Majd egyszer, 1995) – Vadkelet (Presser/Sztevanovity Dusán)
  305. Zorán (Majd egyszer, 1995) – Nem haragszom rád (Presser/Sztevanovity Dusán)
  306. Zorán (Majd egyszer, 1995) – Majd egyszer… (Presser/Sztevanovity Dusán)
  307. Omega (Trans And Dance, 1995) – Az álmodozó (Presser/Sztevanovity Dusán)
  308. Omega (Trans And Dance, 1995) – Minden könnycseppért kár (Presser/Sztevanovity Dusán)
  309. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Új élet vár (Presser/Sztevanovity Dusán)
  310. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Majd Leonard (Presser/Presser)
  311. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Kék hó (Presser/Sztevanovity Dusán)
  312. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – A kicsi vonat (Presser/Presser)
  313. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Bolond világ (Presser/Sztevanovity Dusán)
  314. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Nem szerethet mindenki (Presser/Presser)
  315. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Adj egy pohár vizet (Presser/Presser)
  316. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Olyan édes vagy nekem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  317. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Dúdolj néha egy dalt (Presser/Sztevanovity Dusán)
  318. Presser Gábor (Kis történetek, 1996) – Züllött zenész bluúz (Presser/Presser)
  319. Malek Andrea (Ébredés, 1996) – A nagy szerep (Presser/Sztevanovity Dusán) [→ Szent István körút 14., 1998]
  320. Malek Andrea (Ébredés, 1996) – A villamos kettőt csöngetett (Presser/Sztevanovity Dusán)
  321. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, (1992)‑1996) ‑ Tovább (Presser/Sztevanovity Dusán)
  322. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, 1996) ‑ Fényes eső (Presser/Sztevanovity Dusán)
  323. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, 1996) ‑ Angyal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  324. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, 1996) ‑ Az éjszaka hangjai (Presser/Sztevanovity Dusán)
  325. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, 1996) ‑ Légy jó (Presser/Sztevanovity Dusán)
  326. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, 1996) ‑ Valaki más (Presser/Sztevanovity Dusán)
  327. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, 1996) ‑ Meddig vársz még rám? (Presser/Sztevanovity Dusán)
  328. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, 1996) ‑ Labirintus (Presser/Sztevanovity Dusán)
  329. Kentaur (Valaki az eltűnt városból, 1996) ‑ Valaki az eltűnt városból (Presser/Sztevanovity Dusán)
  330. Locomotiv GT (424 – Mozdonyopera, 1997) – Mozdonyrádió (Presser/Sztevanovity Dusán)
  331. Locomotiv GT (424 – Mozdonyopera, 1997) – Az ígéret földje (Presser/Sztevanovity Dusán)
  332. Locomotiv GT (424 – Mozdonyopera, 1997) – Hagyd a könnyeket (Presser/Sztevanovity Dusán)
  333. Locomotiv GT (424 – Mozdonyopera, 1997) – A füst meg a szél (Presser/Sztevanovity Dusán)
  334. Locomotiv GT (424 – Mozdonyopera, 1997) – 424-es csatahajó (Presser/Sztevanovity Dusán)
  335. Locomotiv GT (424 – Mozdonyopera, 1997) – Amerika (Presser/Sztevanovity Dusán)
  336. Locomotiv GT (424 – Mozdonyopera, 1997) – Bízd ránk! (Presser/Sztevanovity Dusán)
  337. Locomotiv GT (424 – Mozdonyopera, 1997) – Mért ne játszhatnánk el jól? (Presser/Sztevanovity Dusán) [→ Zorán1997 (1997)]
  338. Somló Tamás (Semmi cirqsz, 1997) – Zenebeszéd (Presser/Sztevanovity Dusán)
  339. Zorán (1997, 1997) – Jó így (Presser/Sztevanovity Dusán)
  340. Zorán (1997, 1997) – Több mint félszáz év (Presser/Sztevanovity Dusán)
  341. Zorán (1997, 1997) – Csak játék (Presser/Sztevanovity Dusán)
  342. Zorán (1997, 1997) – Itt a vásár (Presser/Sztevanovity Dusán)
  343. Zorán (1997, 1997) – Lusta dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  344. Zorán (1997, 1997) – Szappanopera (Presser/Sztevanovity Dusán)
  345. Zorán (1997, 1997) – Hová megyünk? (Presser/Sztevanovity Dusán)
  346. Zorán (1997, 1997) – Ahol jó volt (Presser/Presser)
  347. Zorán (1997, 1997) – Ő az (Gerendás Péter, Presser/Sztevanovity Dusán)
  348. Zorán (1997, 1997) – Táncolj, csak táncolj (Presser/Sztevanovity Dusán)
  349. Zorán (1997, 1997) – Szállj fel újra (Presser/Sztevanovity Dusán)
  350. Koncz Zsuzsa, Zorán (Csodálatos világ, 1998) – Osztálykirándulás (Presser/Sztevanovity Dusán)
  351. Kaszás Attila (Tomboló Hold, 1998) – Még egy (Presser Gábor/Sztevanovity Dusán)
  352. Szent István körút 14. (1998) – Szabadság-dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  353. Szent István körút 14. (1998) – Szent István körúti álom (Presser/Sztevanovity Dusán)
  354. Szent István körút 14. (színdarab, 1998) – Jó éjszakát (Presser) (Dalok a színházból, 2004)
  355. Szent István körút 14. (1998) – Színészdal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  356. Szent István körút 14. (1998) – Finálé (Presser/Sztevanovity Dusán)
  357. Kern András (Mi van velem?, 1999) – A füredi mólónál (Presser/Kern András)
  358. Kern András (Mi van velem?, 1999) – Már nem vagyok olyan (Presser/Sztevanovity Dusán)
  359. Sok hűhó semmiért (színdarab, 1999) – Éjfél, te bús (Presser/Kornis Mihály) (Dalok a színházból, 2004)
  360. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – A színfalak mögött (Presser/Sztevanovity Dusán)
  361. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Ha hinnél valamiben (Presser/Sztevanovity Dusán)
  362. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Világország (Presser/Sztevanovity Dusán)
  363. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Úgy volt (Presser/Sztevanovity Dusán)
  364. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Az ablak mellett (Presser/Sztevanovity Dusán)
  365. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Az első dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  366. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Valami más (Presser/Sztevanovity Dusán)
  367. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Mikor valóra vált az álmunk (Presser/Sztevanovity Dusán)
  368. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Szerenád (Presser/Sztevanovity Dusán)
  369. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – Virtuális Föld (Presser/Sztevanovity Dusán)
  370. Zorán (Az ablak mellett, 1999) – A hídon (Presser/Sztevanovity Dusán)
  371. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – A celofán-nap és a papír-hold (Presser/Sztevanovity Dusán)
  372. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Majd elfújja a szél (Presser/Presser)
  373. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Megemeltek az angyalok (Presser/Presser)
  374. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Én szeretem a túlerőt (Presser/Sztevanovity Dusán)
  375. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Engem is vigyél el! (Presser/Presser)
  376. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Milyen jó lenne (Presser/Sztevanovity Dusán)
  377. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Don Quijote Budapesten (Presser/Presser)
  378. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Jó veled (Presser/Presser)
  379. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Kék likőr (Presser/Presser)
  380. Presser Gábor (Angyalok és emberek, 2000) – Medvetánc (Presser/Sztevanovity Dusán)
  381. Somló Tamás (Zenecsomag, 2000) – Tomi vagyok (Presser/Presser)
  382. Somló Tamás (Zenecsomag, 2000) – Bolond szív, bolond fej (Presser/Presser)
  383. Zorán (Így alakult, 2001) – Így alakult (Presser/Sztevanovity Dusán)
  384. Zorán (Így alakult, 2001) – Kabát dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  385. Zorán (Így alakult, 2001) – Sohase higgyetek a szemeteknek (Presser/Sztevanovity Dusán)
  386. Zorán (Így alakult, 2001) – Nincs más (Presser/Sztevanovity Dusán)
  387. Zorán (Így alakult, 2001) – Az én időmben (Presser/Sztevanovity Dusán)
  388. Zorán (Így alakult, 2001) – Meddig fáj még? (Presser/Sztevanovity Dusán)
  389. Zorán (Így alakult, 2001) – Az a hosszú asztal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  390. Zorán (Így alakult, 2001) – Utolsó cigaretta (Presser/Sztevanovity Dusán)
  391. Zorán (Így alakult, 2001) – Mondd, hogy mindig így lesz majd (Presser/Sztevanovity Dusán)
  392. Zorán (Így alakult, 2001) – Ezer alakban (Presser/Sztevanovity Dusán)
  393. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – A mi kocsmánk (Presser/Presser)
  394. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – De jó lenne észnél lenni (Presser/Sztevanovity Dusán)
  395. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – Visszamenni nem tudok (Presser/Sztevanovity Dusán)
  396. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – Megjött Moszkvából a csomag (Presser/Presser)
  397. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – Nem olyan könnyű (Presser/Presser)
  398. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – Nem felejtem el sosem (Presser/Sztevanovity Dusán)
  399. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – Mikor leszek a tiéd (Presser/Presser)
  400. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – Én úgy emlékszem (Presser/Presser)
  401. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – Miért fáj úgy (Presser/Sztevanovity Dusán)
  402. Locomotiv GT (A fiúk a kocsmába mentek, 2002) – Mindent megtennék (Presser/Presser)
  403. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – A szívemben nincs senki másnak hely (Presser/Presser)
  404. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – Szerelem utolsó vérig (Presser/Presser)
  405. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – Kit szeretsz? (Presser/Presser)
  406. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – Miss McMopy (Presser/Presser)
  407. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – Két szív (Presser/Sztevanovity Dusán)
  408. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – Itt van ámor (Presser/Presser)
  409. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – Jó veled (Presser/Presser)
  410. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – 1/2 évszak (Presser/Presser)
  411. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – Szerelem utolsó percig (Presser/Demjén Ferenc)
  412. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – 2 szív és egy zongora (Presser/Presser)
  413. Szerelem utolsó vérig (filmzene, 2002) – 2 évszak (Presser/Presser)
  414. Oláh Ibolya (Egy sima, egy fordított, 2004) – Találjmárrám (Presser/Presser)
  415. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Hol volt, hol nem volt (Presser/Varró Dániel)
  416. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Induló az indulásról (Presser/Varró)
  417. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Miénk a mocsár (Presser/Varró)
  418. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Malacfejű balerina dala (Presser/Varró)
  419. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Veréblábú elefánt dala (Presser/Varró)
  420. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Maszat-dal (Presser/Varró)
  421. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Sika-sika (Presser/Varró)
  422. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – A Bús, Piros Vödör dala (Presser/Varró)
  423. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Átok ül a kis váramon (Presser/Varró)
  424. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Vix (Presser/Varró)
  425. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Bit tegyen egy angol bárd (Presser/Varró)
  426. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Paca cár áriája (Presser/Varró)
  427. Túl a Maszat-hegyen (zenés kalandlemez, 2004) – Finálé (Presser/Varró)
  428. Rúzsa Magdi (Ördögi angyal, 2006) – Nekem nem szabad (Presser/Novák Péter)
  429. Rúzsa Magdi (Ördögi angyal, 2006) – Még egy dal (Presser/Novák Péter)
  430. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Ugye ott leszel (Presser/Sztevanovity Dusán)
  431. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – A híd (Presser/Sztevanovity Dusán)
  432. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Ismerem őt (Presser/Sztevanovity Dusán)
  433. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Két ördög (Presser/Sztevanovity Dusán)
  434. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Francia dal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  435. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – A máshol élők városa (Presser/Sztevanovity Dusán) [→ ZoránKözös szavakból (2006)]
  436. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Csak a szerelem (Presser/Sztevanovity Dusán) [→ ZoránKözös szavakból (2006)]
  437. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Öt (Presser/Sztevanovity Dusán)
  438. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Csak egy másik bolond (Presser/Sztevanovity Dusán)
  439. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Hozzám hajolsz (Presser/Sztevanovity Dusán)
  440. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Cím nélkül (Presser/Sztevanovity Dusán)
  441. Presser Gábor (T12enkettő, 2006) – Apró a zsebben (Presser/Sztevanovity Dusán)
  442. Zorán (Közös szavakból, 2006) – Penitencia (Presser/Sztevanovity Dusán)
  443. Zorán (Közös szavakból, 2006) – Közös szavakból (Presser/Sztevanovity Dusán)
  444. Zorán (Közös szavakból, 2006) – Ki figyel rám? (Presser/Sztevanovity Dusán)
  445. Zorán (Közös szavakból, 2006) – Alszol a vállamon (Presser/Sztevanovity Dusán)
  446. Zorán (Közös szavakból, 2006) – Harminc (Presser/Sztevanovity Dusán)
  447. Zorán (Közös szavakból, 2006) – Maradj a hangszernél (Presser/Sztevanovity Dusán)
  448. Zorán (Közös szavakból, 2006) – Hiába vársz (Presser/Sztevanovity Dusán)
  449. Zorán (Közös szavakból, 2006) – Vihar (Presser/Sztevanovity Dusán)
  450. Zorán (Közös szavakból, 2006) – A sziget (Presser/Sztevanovity Dusán)
  451. Zorán (Körtánc-Kóló, 2011) – Ballada a mamákról (Presser/Sztevanovity Dusán)
  452. Zorán (Körtánc-Kóló, 2011) – Még mindig (Presser/Sztevanovity Dusán)
  453. Zorán (Körtánc-Kóló, 2011) – Mondtam neked (Presser/Sztevanovity Dusán)
  454. Zorán (Körtánc-Kóló, 2011) – Ember a vízben (Presser/Sztevanovity Dusán)
  455. Zorán (Körtánc-Kóló, 2011) – Törjön a csend (Presser/Sztevanovity Dusán)
  456. Zorán (Körtánc-Kóló, 2011) – Szabadságdal (Presser/Sztevanovity Dusán)
  457. Zorán (Körtánc-Kóló, 2011) – Kóló (Presser/Sztevanovity Dusán)
  458. Zorán (Körtánc-Kóló, 2011) – Távolság (Presser/Sztevanovity Dusán)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kicsit rövidebb a nagylemezen megjelent változatnál.
  2. a b c d e Instrumentális felvétel.
  3. A Snuki szöveges változata. Korábbi szövegváltozata is létezett, Csak te címmel, de ebből nem készült felvétel.
  4. a b c Kiadatlan dal, Szörény Rezső Idegen arcok című filmjében hangzott el.
  5. http://pressergabor.hu/?pagetype=songs&id=257
  6. https://www.discogs.com/Hacki-Tamás-Különkiadás/release/4026724
  7. http://www.discogs.com/De%C3%A1k-Bill-Gyula-Rossz-V%C3%A9r/release/2154896
  8. http://www.discogs.com/Vikid%C3%A1l-Gyula-Vikid%C3%A1l-Gyula/release/3935431

Külső hivatkozásokSzerkesztés