Főmenü megnyitása

Quintus Ennius, röviden csak Ennius (Rudiae, Kr. e. 239. július 16.[1]Róma, Kr. e. 168. október 8.[1]) ókori római költő.

Quintus Ennius
Ennius.jpeg
Élete
Született Kr. e. 239. július 16.
Rudiae
Elhunyt Kr. e. 168. október 8. (70 évesen)
Róma
Sírhely Olaszország
Nemzetiség római
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) eposz, gnóma,
Fontosabb művei Annales, Ambracia, Sabinae, Saturae, Praecepta, Heduphagetica, Euhemerus, Epicharmus
Hatása Vergilius
A Wikimédia Commons tartalmaz Quintus Ennius témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Ennius Kr. e. 239-ben született a calabriai Rudiae városban. A második pun háborúban katonai szolgálatot viselt, majd Kr. e. 204-ben Szardíniában magára vonta az Idősebb Cato figyelmét. Cato magával vitte őt Rómába, ahol Ennius előkelő családoknál görög és latin nyelvet tanított. Nagy közkedveltségnek örvendett, és később írói működésével megnyerte a Scipiók barátságát is. Kr. e. 184-ben római polgárjogot nyert, és pártfogói bőkezűségéből Picenumban kis birtokot kapott.[2] Kr. e. 169-ben hunyt el.

MűveiSzerkesztés

Ennius költői hírnevét főleg az Annales című, 18 könyvből álló nagy történeti eposzának köszönheti, a melyet sokáig a rómaiak nemzeti hőskölteményének tartottak. Mivel Ennius e művében az ősi saturnusi vers helyett a hexametert használta, egyesek szerint az ő hatása, hogy a latin költészetben a nemzeti versformák teljes mellőzésével a görög metrika lett uralkodó.[2]

Ennius írt tragédiákat is elsősorban Euripidész nyomán, és római történelmi komoly drámákat, úgynevezett fabula pratextatákat is Ambracia és Sabinae címmel. Kevésbé voltak elismertek a szintén görög minták után készült vígjátékai. Szatíráit (Saturae) ugyancsak kedvelték, amelyek azonban nem a későbbi gúnykölteményeknek feleltek meg, hanem a legkülönbözőbb tartalmú és versformájú vegyes költemények gyűjteménye volt. Lefordította Szotadesz görög költő tréfás verseit versus Sotadeusokban; a Praecepta vagy Protrepticus valószínűleg etikus célú gnomák gyűjteménye lehetett. A Heduphagetica tárgya Arkhesztratosz görög eredetije után a gasztronómia volt; az Euhemerus pedig Euhémerosz görög író művének átdolgozása. Az Epicharmus természetfilozófiai tanítói költemény volt; a Scipioban az idősebb Scipio Africanus diadalait énekelte meg, de írt epigrammákat is. Műveiből csak töredékek maradtak fenn.[2]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b fr:Ennius
  2. a b c Pecz, Ennius

ForrásSzerkesztés

Egyéb irodalomSzerkesztés

  • Leffler Sámuelː Római irodalomtörténet – A középiskolák felsőbb osztályai számára és a művelt közönség használatára, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. könyvkereskedése, Budapest, 1903, 29–31. o.
  • Sebestyén Károlyː A római irodalom története – szemelvényekkel magyar írók latin műfordításaiból, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. Udvari Könyvkereskedés Kiadása, 1902, 18–22. o.