Red Bull Rookies Cup

gyorsasági-motorverseny sorozat fiatal versenyzők számára Európában

A Red Bull Rookies Cup egy gyorsasági-motorverseny sorozat fiatal, feltörekvő versenyzők számára Európában. A MotoGP-t rendező és annak kereskedelmi jogait birtokló Dorna hozta létre, a cél pedig a tehetséges motorosok felkutatása, képzése és támogatása volt. A spanyol cég azóta több hasonló szériát is indított - ezek alkotják a Road to MotoGP programot. A Rookies Cup mellett ide tartozik az Asia Talent Cup, a British Talent Cup, a Northern Talent Cup és a CEV (azon belül a Moto3-as junior világbajnokság és a European Talent Cup) is. A sorozat különlegességét az adja, hogy bármilyen országból be lehet kerülni, ugyanakkor minden futam Európában kerül megrendezésre (jellemzően a MotoGP betétfutamaként).

A kiválasztás egy meglepetésszerűen kiválasztott spanyol pályán történik minden szezon végeztével, ahol rengeteg versenyző jelenik meg a világ minden szegletéből. A trénerek az ő motorozásukat, stílusukat vizsgálva döntenek a kiválasztottak személyéről. Ez tehát azt is jelenti, hogy habár néznek időeredményeket is, nem első sorban az alapján döntenek arról, hogy ki kerül be a mezőnybe és ki nem. Az is szempont lehet például, hogy egy nemzet se legyen túlsúlyban, valamint olyan országokból is kerüljenek be jelentkezők, ahonnan normál esetben ritkábban van esélye valakinek a világelitbe kerülni. További nehezítés lehet, hogy gyakran a régi, kétütemű KTM-el kell menniük a válogatón, amihez nincsenek hozzászokva a jelentkezők. Ugyanakkor vannak olyanok is, akiknek nem kell kvalifikálniuk magukat, hanem alanyi jogon kerülnek be a szériába. A Rookies Cup előző szezonjában jól teljesítők közül így tudnak bent maradni, vagy más, a Dorna által szervezett tehetségkutatók legjobbjai így meghívásos úton kerülhetnek be a mezőnybe.

A motorok egyformák: mindenki négyütemű, KTM RC 250 R 4-et használ. Az első hat szezonban még a KTM 125 köbcentis versenymotorja, a kétütemű RC 125-ös szerepelt, ám 2013-ban reagált a széria a világbajnokságon is érvényesülő trendekre (ott 2012-ben váltotta fel a 125cc-s géposztályt a Moto3), így jött képbe az új verzió.[1]

Előzmények szerkesztés

A Dorna a '90-es évek végén nagyszabású utánpótlás-fejlesztési programba kezdett Spanyolországban. Ehhez első sorban Alberto Puig segítségét kérték, aki egy sérülés miatt 1997-ben be kellett hogy fejezze a karrierjét a MotoGP-ben.[2] A kitűnő szakember irányításával kezdődött el a munka, amit a Dorna mellett a Honda és az RFME (a spanyol szövetség) is támogatott.

A Dorna 1998-ban átvette a CEV (spanyol bajnokság) irányítását. Itt már a kezdetekkor az volt a cél, hogy különösen a 125-ös géposztályban egy olyan irányt adjanak a bajnokságnak, amivel minél több tehetséges fiatal versenyzőt tudnak kinevelni és felfedezni a világ motorsportjának.[3]

1999-ben következett az újabb mérföldkő: meghirdették a Movistar Activa Cup-ot, amelyre 6000 fiatal motoros jelentkezett - főleg Spanyolországból.[4] A program hatalmas siker volt és ebből kerültek ki a spanyol motorsport aranykorának első olyan egyéniségei, akik a világbajnokságon is eredményesek tudtak lenni. A leghíresebb közülük egyértelműen Dani Pedrosa, de olyanok is megfordultak a programban, mint Toni Elias, Joan Olive, vagy Casey Stoner.

2003-ban újabb nagy válogatót tartott Alberto Puig: több, mint 4000 gyerek tett próbát. A több körös rostálás után alakult ki a mezőny, aminek a legkiemelkedőbb tagjai később a Telefonica Movistar Junior Team színeiben a CEV-ben is kipróbálhatták magukat.[5][6]

A 2000-es évek közepén már nemzetközi szinten is próbálkozott az utánpótlás képzésével a Dorna. Erre az első kísérletük a MotoGP Academy volt. Ez lényegében egy néhány versenyzőből álló csapatot jelentett, akiket külön képzésben részesítettek[7] és 2005-ben indulhattak a CEV-ben is. Bradley Smith volt az évfolyam sztárja, aki összesítésben második lett a spanyol bajnokságban, így a következő szezonban már a világbajnokságon indulhatott.[8]

2006-ban betársult ebbe a projektbe a Red Bull, így pedig létrejött a ma ismert Red Bull Rookies Cup elődje, a Red Bull MotoGP Academy. [9] A szakmai vezető továbbra is Alberto Puig volt, mellette pedig a szakmai stáb tagjai voltak még többek között Alex Battle, Juan Martinez, és Raul Jara is.[10][11] A legjobbak továbbra is a spanyol bajnoki futamokon mérettethették meg magukat - 2006-ban többek között Takaaki Nakagami, Marcel Schrötter, Scott Redding,[12] Isaac Vinales és Jonas Folger is az ő színeikben versenyzett.[13][14][7] A Honda 125-ös motorjait használták, a technikai háttérről a HRC gondoskodott[15] - a japán gyártó viszont a folytatásnak már nem volt a részese, hiszen a következő szezontól már a KTM vette át a helyüket beszállítóként.

A Rookies Cup a mostani formájában 2007-ben startolt el.

2008 körül tervben volt egy amerikai Red Bull tehetségkutató széria elindítása is, amely a Red Bull AMA U.S. Rookies Cup nevet kapta.[16] Toriano Wilson tragikus balesete[17] és az anyagi nehézségek miatt azonban gyakorlatilag még a legelején befejeződött ez a projekt.

Az eddigi szezonok szerkesztés

A COVID-19 miatt a 2020-as szezon csak komoly átszervezések árán kerülhetett megrendezésre. Az átalakított versenynaptár végül három helyszínt tartalmazott: Spielbergben, Aragonban, majd Valenciában szerepelt a mezőny, mindegyik pályán 4-4 futamot teljesítettek.

Év Bajnok Ország Pontszám Győzelmek Dobogók Versenyek száma
2007 Johann Zarco Franciaország 159 4 7 8
2008 J. D. Beach USA 149 1 6 10
2009 Jakub Kornfeil Csehország 132 2 3 7
2010 Jake Gagne USA 170 4 5 10
2011 Lorenzo Baldassarri Olaszország 208 2 6 14
2012 Florian Alt Németország 233 4 8 15
2013 Karel Hanika Csehország 235 7 10 14
2014 Jorge Martin Spanyolország 254 6 10 14
2015 Bo Bendsneyder Hollandia 243 8 10 13
2016 Ayumu Sasaki Japán 250 4 11 13
2017 Kazuki Masaki Japán 194 2 9 13
2018 Can Öncü Törökország 235 5 10 12
2019 Carlos Tatay Spanyolország 194 4 9 12
2020 Pedro Acosta Spanyolország 214 6 9 12
2021 David Alonso Kolumbia 248 6 10 14
2021 José Antonio Rueda Spanyolország 224 3 7 14

Hivatkozások szerkesztés

  1. Cup, Red Bull MotoGP Rookies: The Rookies Cup Bike. Red Bull MotoGP Rookies Cup. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  2. Interview: Alberto Puig On The Asia Talent Cup And Developing Young Rider Talent | MotoMatters.com | Kropotkin Thinks. motomatters.com. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  3. Dorna Sports S.L.. web.archive.org, 2008. december 20. [2008. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  4. Pedrosa pone fin a la generación Movistar (spanyol nyelven). es.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  5. Sports, Dorna: La nueva Movistar Junior Cup cuenta con 4.587 aspirantes a ser `el nuevo Pedrosa´ | MotoGP™ (spanyol nyelven). www.motogp.com. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  6. AS, Diario: La MoviStar Junior Cup tiene 4.587 ‘Pedrosas’ (spanyol nyelven). AS.com, 2004. február 24. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  7. a b Red Bull backs MotoGP Academy, Rookies Cup. (angol nyelven). Crash, 2006. március 26. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  8. Bradley Smith - 2006 Rider Profile. www.motorbike-search-engine.co.uk. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  9. Dorna Sports S.L.. web.archive.org, 2008. december 1. [2008. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  10. Dorna Sports S.L.. web.archive.org, 2009. január 20. [2009. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  11. MOTOLIAM - A Cog from the MotoGP Machine:. www.motoliam.com. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  12. Scott Redding – Biography and Career Stats (brit angol nyelven). Scott Redding #45, 2017. április 4. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  13. Sports, Dorna: Academy's Nakagami fourth in last CEV round in Jerez | MotoGP™ (angol nyelven). www.motogp.com. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  14. Dorna Sports S.L.. web.archive.org, 2009. január 20. [2009. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  15. Dorna Sports S.L.. web.archive.org, 2009. január 20. [2009. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  16. Sports, Dorna: Red Bull AMA U.S. Rookies Cup announce 23 competitors for 2008 | MotoGP™ (angol nyelven). www.motogp.com. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  17. Sports, Dorna: Wilson passes away following Virginia accident | MotoGP™ (angol nyelven). www.motogp.com. (Hozzáférés: 2020. december 22.)

Külső oldalak szerkesztés