Repce

Repce (Brassica napus)
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Zárvatermők (Magnoliophyta);
Osztály:	Kétszikűek (Magnoliopsida);
Rend:	Keresztesvirágúak (Brassicales);
Család:	Káposztafélék (Brassicaceae);
Nemzetség:	Brassica;
Faj:	B. napus;
Tudományos név
	Brassica napus; L., 1753
Hivatkozások
	A Wikifajok tartalmaz Repce (Brassica napus) témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Repce (Brassica napus) témájú médiaállományokat és Repce (Brassica napus) témájú kategóriát.

A repce (Brassica napus) a káposztafélék (Brassicaceae) családjának Brassica nemzetségébe tartozó, értékes ipari növény; a magjából olajat sajtolnak (vagy hagyományos, ma már nem használt népi eredetű eljárással olajat ütnek).

Háziméh (Apis mellifera) repcevirágon

Származása, elterjedéseSzerkesztés

A mediterrán vidékről származik, az Indus völgyében már időszámításunk előtt 3000-ben termesztették. Már az ókorban eljutott Kínába és Japánba; mára a mérsékelt éghajlati övben az egész világon termesztik.

FajtáiSzerkesztés

A repceolajat főleg két fajtájából: a réparepcéből és a káposztarepcéből állítják elő. Nálunk inkább a káposztarepce terjedt el. Ennek őszi és tavaszi változata is van, de hazánkban a tavasziak termése bizonytalan. A réparepce gyengébb, homokos talajokon is termeszthető, a káposztarepcénél fagytűrőbb, rövid tenyészidejű, magva apróbb és termése kevesebb. Úgyszintén van őszi és tavaszi változata is.

TulajdonságaiSzerkesztés

Szára kerek keresztmetszetű, egyenesen feláll, majd bokrosan elágazik. A növény 75–125 cm magas lehet.

Levelei kékeszöldek. Az alsó levelek nyelesek, borzasan szőrösek, a felsők kopaszak, szárölelők.

Virágai fürtökben nőnek; az egyes virágok 15–30 mm-esek. A csészénél kétszer hosszabb sziromlevelei jellegzetes élénksárgák. Virágzata felső részén nyíló virágbimbói a már kinyílt virágok fölé emelkednek. Az egyes fajták áprilistól szeptemberig nyílnak.

Termése, a becő 5–10 cm hosszú, keskeny. Egy-egy becőben 15–40 magot találhatunk. Jó talajerőt és kellő növényvédelmet igényel. Az őszi repcét augusztus végén vetik, június-júliusban aratják. Hazánkban hektáranként mintegy 1,8 tonna magot terem.

Az 1,5-2,8 mm-es magvak gömbölydedek, simák vagy barázdáltak. Többnyire vörösek, barnák vagy feketék, de egyes típusoké sárga is lehet. A sötét színű magvak éretlenül vörösek. Olajtartalmuk 35-48 sza. %, fehérjetartalmuk 23-25 sza. %, héjtartalmuk 14-19 sza. %. Biológiailag hátrányos glükozinolátokat is tartalmaznak.

Tápanyagokkal jól ellátott talajt igényel.

FelhasználásaSzerkesztés

A repceolajSzerkesztés

Bővebben: Repceolaj

Olajának felhasználásáról már az időszámítás előtti utolsó századokból vannak feljegyzések. Európában a XIII. századtól állítottak elő repceolajat. A világ repceolajtermelése kb. évi 11 millió tonna, a növényi zsiradékok közül a harmadik legtöbb. A biodízel divatja miatt az ennek a divatnak hódoló országokban a kereslet erős felfutása várható. Nálunk a napraforgó után a legjelentősebb olajnövény; évi 80-120 ezer tonna magot termesztünk.

A régen általánosan kedvelt fajták magolaja hosszú láncú zsírsavakat, erukasavat (R 22:1), és eikozénsavat (R 20:1) is tartalmaz. E zsírsavak, elsősorban az erukasav lerakódnak az emberi (és állati) szervezetben, ahol nehezen bomlanak le. Megjelennek a szívizomban is, és az állatkísérletek szerint károsíthatják azt. E hátrányok kiküszöbölése érdekében Kanadában 1965-ben olyan repcefajtákat nemesítettek ki, amelyek olajában nincs se erukasav, se eikozénsav. Ezeket az új fajtákat "nullás repcének" nevezik. Mindkét típusú olaj linol- és linolénsavat tartalmaz. Tokoferol-tartalmuk 600–800 mg/kg. Klorofilltartalmuk zöldesbarnára színezi őket.

A repcepogácsaSzerkesztés

Nagyon tápláló olajgyári hulladék, amelynek hátránya, hogy az állat emésztőszerveiben mustárolajat fejleszt, tehát egy-egy nagy állatnak legfeljebb napi 1–2 kg adható. Rendesen csak marhával és juhval etetik, mivel a sertés húsa és zsírja is rossz ízű lesz tőle.

A repcemézSzerkesztés

Folyékonyan világos színű, de napok alatt hófehér, apró szemcsékké kristályosodik. Krémméz előállítására kiválóan alkalmas, általában a sütőiparban használják fel.

A repceméz pH-ja 3,4-3,5 körüli, az egyik legsavasabb kémhatású méz, viszont szabad savtartalma és összes savtartalma az alacsonyabbak közé tartozik. Sok mézhez képest alacsonyabb savtartalma miatt ajánlják gyomorsavtúltengéses személyeknek.^[1]^[2]

Fiatal hajtásaiSzerkesztés

A koreai gasztronómia a repce hajtásait is felhasználja, jucshe namul néven saláta készül belőle.^[3]

Betegségei, kártevőiSzerkesztés

Számos betegségre és kártevőre kimondottan érzékeny.

Legfontosabb betegségeiSzerkesztés

A repcebecőrontó (Alternaria brassicae, A. brassicicola) akár 20%-os termésveszteséget is okozhat; a fertőzött magokból kikelt csíranövények elpusztulnak. A becőképződés idején (május végén – június elején) a meleg, párás időjárás kedvez a betegségnek.
A repcerák kártétele meghaladhatja az 50%-ot; a fertőzött növények elhervadnak. Főleg meleg, csapadékos időben veszélyes. A fehérpenészes szárrothadás hazánkban a repce legjelentősebb betegsége.
Másik súlyos betegsége a fómás levélfoltosság és a szárrák (Phoma lingam), de ennek hazai előfordulása eddig még nem ismert.

Legfontosabb kártevőiSzerkesztés

A nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) szinte minden évben okoz kisebb-nagyobb károkat. Lárvája a növény gyökereit, imágója ősszel a kelő repce szikleveleit eszi.
A repcedarázs (Athalia rosae) egyes évjáratokban ősszel nagy károkat okozhat. A 3-4 leveles repce leveleiből csak a fő- és mellékereket hagyja meg.
A káposztalepke (Pieris brassicae) fiatal hernyói szabálytalanul átrágják a repce leveleit; súlyos kártételekor tarrágás is előfordul.
A repceszár-ormányos (Ceutorrhynchus quadridens) imágói a növény leveleit, szárát és a becőket hámozgatják. A lárvák a szárat odvasítják, a károsított szárrész gyakran felhasad.
A repce fénybogár (Meligethes aeneus) imágója pollenevő, de tojásrakáshoz oldalról belerág a bimbóba, és ezért az leszárad. A lárva a virágrészeken táplálkozik.
Tavaszi kártevője a mezei pocok (Microtus arvalis).
A repcét károsító ormányosok közül a legnagyobb kárt a repcebecő-ormányos (Ceutorrhynchus assimilis) okozza. Lárvájaa a becőben él, és kívülről rágja meg a magkezdeményeket; az imágó tavasszal a növény szárát, a leveleket és a bimbókat furkálja.
A repcebecő gubacsszúnyog (Dasineura brassicae) lárvái a magkezdeményeket és a becő falát rágják, ami miatt a becő idő előtt felnyílik, és a mag a talajra hull. Egy becőben akár 45–50 lárva is fejlődhet.

A repcebecő-ormányos és a repcebecő gubacsszúnyog együttes magkártétele elérheti a 80–90%-ot.

A repce gyomosodásaSzerkesztés

A hagyományos, sűrűn vetett fajták gyomelnyomó képessége jó; ezeknek a gyomosodás kisebb gond. A nagyobb sortávval vetett hibrid káposztarepce a kelés utáni 1-2 hónapban szinte védtelen a gyomokkal szemben. Mivel a talaj felületét nem zárja, főként csapadékos nyárvégen, őszelőn jelenik meg sok gyom a táblákban.

Az őszi gyomállománySzerkesztés

– a repcével egyszerre vagy utána csírázó gyomokból áll. Ilyenek:

pásztortáska (Capsella bursa-pastoris),
tyúkhúr (Stellaria media),
árvacsalán fajok (Lamium spp.),
veronika fajok (Veronica spp.).

Ősszel és tavasszal egyaránt csírázó gyomokSzerkesztés

ebszékfű (Matricaria inodora),
ragadós galaj (Galium aparine),
pipacs (Papaver rhoeas),
nagy széltippan (Apera spica-venti),
pipitér-fajok (Anthemis spp.),
mezei tarsóka (Thlaspi arvense),
mezei árvácska (Viola arvensis),
mezei szarkaláb (Consolida regalis).
sebforrasztó zsombor (Sisymbrium sophia).

Ideális előveteményei az őszi kalászosok, de utánuk a spontán kelő őszi búza és őszi árpa is kártevő gyomként jelenik meg benne.

A gyomfertőzött területen a repce tavaszi fejlődése lelassul. A becőképzés és az érés időszakában a repce megdőlhet, és az állományban felnőhet az ebszékfű, a pipacs, a ragadós galaj és a nagy széltippan.

A repce vetőmagját hazánkban központilag csávázzák gombaölő és rovarölő szerekkel – utóbbiak a korai kártevők, elsősorban a levélbolhák ellen védenek.

ForrásokSzerkesztés

↑ Tamás Melinda: Különböző méz fajták összehasonító vizsgálata és a hőkezelés hatása egyes tulajdonságaikra. (magyarul) Műszaki Szemle, 70. sz. (2017) 42., 44 (37–47). o. ISSN 1454-0746 Hozzáférés: 2020. dec. 17. (pdf)
↑ 4.1. A magyar termelői mézek minőségi paraméterei. 1 táblázat: Magyar termelői mézek minő[s]ég-vizsgálatának eredményei. In Czipa Nikolett: Különböző eredetű mézek összehasonlító vizsgálata és a gyártmánykialakítás hatása a minőségre – Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. (magyarul) Témavezető: Győri Zoltán. Debrecen: Debreceni Egyetem Hankóczy Jenő Növénytermesztési, Kertészeti és Élelmiszertudományok Doktori Iskola. 2010. 7 (6–9). o. Hozzáférés: 2020. dec. 17. (pdf)
↑ Herbivore’s delight – Spring namul. Korea.net (Dél-Koreai hivatalos oldala), 2012. április 10. [2013. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 6.)

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Repce témájú médiaállományokat.

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Tamás Melinda: Különböző méz fajták összehasonító vizsgálata és a hőkezelés hatása egyes tulajdonságaikra. (magyarul) Műszaki Szemle, 70. sz. (2017) 42., 44 (37–47). o. ISSN 1454-0746 Hozzáférés: 2020. dec. 17. (pdf)

[2] 4.1. A magyar termelői mézek minőségi paraméterei. 1 táblázat: Magyar termelői mézek minő[s]ég-vizsgálatának eredményei. In Czipa Nikolett: Különböző eredetű mézek összehasonlító vizsgálata és a gyártmánykialakítás hatása a minőségre – Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. (magyarul) Témavezető: Győri Zoltán. Debrecen: Debreceni Egyetem Hankóczy Jenő Növénytermesztési, Kertészeti és Élelmiszertudományok Doktori Iskola. 2010. 7 (6–9). o. Hozzáférés: 2020. dec. 17. (pdf)

[herbivore-3] Herbivore’s delight – Spring namul. Korea.net (Dél-Koreai hivatalos oldala), 2012. április 10. [2013. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 6.)

[1]

[2]

[3]