Roszner István
Vitéz báró Roszner István (Máramarossziget, 1896. augusztus 5. – Budapest, 1958. március 3.) magyar földbirtokos, huszárszázados, országgyűlési képviselő.
| Roszner István | |
| Született | 1896. augusztus 5. Máramarossziget |
| Elhunyt | 1958. március 3. (61 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
1896. augusztus 5-én született Máramarosszigeten, római katolikus vallásban, báró Roszner Ervin (1852–1928) és gróf ghymesi és gácsi Forgách Klotild (1864–1957) fiaként; apja egy időben fiumei kormányzó és a király személye körüli miniszter is volt. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, majd a fiumei haditengerészeti akadémián tanult tovább, onnan pedig két év után – a lovasság iránt érzett vonzódása miatt – átlépett a weisskircheni, illetve mödlingi katonaiskolába.
Az első világháború idején mint zászlós, 1915 tavaszán került a harctérre, a 13. jászkun huszárezred kötelékében. A bukovinai offenzívát követően hadnaggyá léptették elő. Könnyebb sebesülést szenvedett, majd gránátnyomást is kapott, de nem hagyta el a frontot; később azonban, amikor a czartorijskii téli csatában vízbe fagyott, kórházba került.
1916 elején egy időre Kecskeméten a kiképző század parancsnoka lett, majd ismét a frontra került és végigküzdötte a Bruszilov-offenzíva harcait. Ezeknek egyik utolsó csatájában, amikor hadosztályának már csak töredéke maradt meg, önként jelentkező huszárokkal rátört az ellenfélre. Merész vállalkozása sikerrel járt, de a kézitusában súlyosan megsebesült és bal lábát tőből amputálni kellett. E haditettéért I. Ferenc József táviratilag kitüntette a Katonai Érdemkereszttel, a német parancsnokságtól a vaskeresztet kapta meg, IV. Károly király pedig a koronázáskor aranysarkantyús vitézzé avatta.
A háború után megvált a katonai pályától és visszavonult családja Vas vármegyei, telekesi birtokára, ahol csak a gazdálkodásnak és gazdasági tanulmányainak élt. A birtokot a tanácsköztársaság idején kommunizálták, a néphangulat nyomására azonban a család kezében hagyták a gazdaság vezetését. Részt vett egyes ellenforradalmi szervezkedésekben, amiért fogságba került, sőt halálra is ítélték, de a kommün bukása megmentette életét. A kormányzó már 1922-ben vitézzé avatta s apja ekkor telekesi birtokából a 320 holdas pálpusztai részt ajánlotta fel számára vitézi birtokként. Onnantól saját gazdaságát vezette, amit elismert mintabirtokká fejlesztett.
Mint gyakorlati növénynemesítő, országos hírnévre tett szert, ugyanígy szakíróként is ismertté tette nevét: sok gazdasági vonatkozású cikke jelent meg, munkatársa lett a Deutsche Landwirtschaftliche Pressének, valamint itthon és Németországban is sok helyütt tartott szakelőadásokat. 1926 nyarán megindította a „Zöldmező-mozgalmat", amely az 1930-as évekre országosan elterjedt.
Az országos politikai életbe 1935-ben kapcsolódott be, amikor a vasvári választókerület népe nagy szótöbbséggel választotta országgyűlési képviselővé a Nemzeti Egység Pártja programjával, négy ellenjelölttel szemben. Az 1939. évi általános választások alkalmával, két ellenjelölttel szemben ismét régi kerülete juttatta a képviselőházba a Magyar Élet Pártja jelöltjeként, az akkor bevezetett titkos szavazás mellett is abszolút szótöbbséggel. Mindkét ciklusában tagja volt a földművelésügyi és a honvédelmi bizottságnak; a költségvetési vitákban és a különféle törvényjavaslatok tárgyalásai során előadott felszólalásai mindig szakszerűséget és alapos felkészültséget tükröztek.
Több társadalmi és gazdasági egyesületben viselt tagságot, egy részükben vezető tisztséget is. Elnöke volt a Növénynemesítők Országos Szövetségének, alelnöke a Felsődunántúli és az Országos Zöldmező Szövetségnek, igazgató-választmányi tagja a vármegyei gazdasági egyesületnek és tagja az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, illetve utóbbi több szakbizottságának. 1938 karácsonyán íróként is bemutatkozott, ekkor jelentette meg Katonák, népek, események című könyvét.
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 26.
- Roszner István oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2023. december 13.
- Roszner István oldala a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában; hozzáférés: 2023. december 13.