Segélyhívószám

A segélyhívószám olyan nyilvános és ingyenes telefon hívószám, mely vész esetén hívható. A szám országonként eltérő, általában egy könnyen megjegyezhető három számjegyű szám, mely gyorsan hívható. Egyes országban több segélyhívószám is létezik különböző típusú vészhelyzetekre. Az Európai Unióban az 1990-es évek óta használatos segélyhívó szám a 112.

A 112-es segélyhívószám logója.

A 911 egy általános segélyhívószám több országban is, mint pl. Kanada, Costa Rica, Salvador, Jordánia, Libéria, Paraguay, Uruguay és az Amerikai Egyesült Államok

Története

Telefonközpont szolgálat

Amikor az előretárcsázós telefon korszakát megelőzően vészhelyzet történt, fel kellett venni a telefont, a kezelő megkérdezte, milyen számot kér a hívó, ekkor csak meg kellett mondani neki, hogy küldje a rendőrséget, a tűzoltókat vagy a mentőket. Még a nagyobb városokban is csak ritkán volt szükség ezeket a szolgáltatásokat telefonszámmal kérni. A kisebb városokban ezek a telefonközpontosok gyakran más egyéb szolgáltatásokkal is rendelkezésre álltak, tájékoztattak, hol van orvos, állatorvos vagy rendészet. Gyakran az ő felelősségük volt a városi tűzriasztás bekapcsolása.

Amikor a kézi kapcsolású rendszereket automatizálni kezdték és a tárcsázórendszerek léptek működésbe, a felhasználók gyakran aggódtak amiatt, hogy a kézi kapcsolással kért segítség nem érkezik meg. Mivel a számok különbözőek voltak az egyes telefonközpontokban, a hívóknak vagy a kezelőt kellett hívni, vagy megkeresni a telefonszámot. Erre volt példa az 1960-as években - a 111-es új-zélandi segélyhívószám bevezetése előtt - Auckland városa, ahol 40 telefonközpont működött, mind más-más segélyhívó számokkal, és a helyi számokat a város 500 oldalas telefonkönyvéből kellett kikeresni. Ezt a problémát részben megoldották az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban azzal, hogy a 0-t kellett tárcsázni veszély esetén, bár a hívó fél hamarabb juthatott segítséghez, ha közvetlenül hívta a rendőrség vagy tűzoltóság saját számát. Ez a rendszer ennek ellenére Észak-Amerika legnagyobb részében megmaradt egészen az 1970-es évekig.

Közvetlen számtárcsázás

Az első segélyhívórendszert 1937. július 1-jén Londonban vezették be a 999 szám tárcsázásával, melyet rövid időn belül kiterjesztettek az egész országban. A 999 hívásakor berregő hang hallatszott és egy vörös jelzés villant fel, hogy a kezelő figyelmét felhívja a vészhelyzetre. Figyelmet fordítottak arra, hogy a vészhívószámokat ne lehessen véletlenül tárcsázni. Ezt azzal érték el, hogy a hosszú rezgéssel tárcsázandó 999-et tették meg segélyhívószámnak. A modern időkben ez már problémát okozhat, mivel a mobiltelefonokon ezek a számok is gyorsan tárcsázhatóak egymás után véletlen lenyomás esetén, még akkor is, ha nincs SIM kártya a készülékben. Érkeztek jelentések a 112-es szám véletlen tárcsázásáról is különböző technikai okok miatt, ami arra mutat, hogy a 112-nek is vannak hátrányai mint segélyhívószám.

1946-ban a Southern California Telephone Co. társaság a 116-os számot kezdte erre a célra használni Los Angelesben. A 999-et 1959-ben vett át Winnipeg, Manitoba és Kanada is Stephen Juba, Winnipeg polgármestere sürgetésére. A város 1972-ben váltott át a 911-re, hogy alkalmazkodjon az akkor már általános amerikai segélyhívószámhoz.

Segélyhívás mobiltelefonokról

A mobiltelefonokon különböző segélyhívószámok használatosak országonként. Azonban egy külföldre utazónak mégsem kell tudnia a helyi vészhívószámot. A mobilkészülékek és a SIM kártyák tartalmaznak néhány előre beprogramozott telefonszámot. Amikor a felhasználó olyan segélyhívószámot tárcsáz, melyet egy GSM vagy 3G készülék ismer, a hálózat automatikusan a helyi segélyhívószámra irányítja a hívást. A legtöbb GSM készüléken akkor is hívható ez a szám, ha a billentyűzet le van zárva, ha nincs a telefonban SIM kártya, vagy akár akkor is, ha a PIN kód megadása helyett tárcsázza ezt a hívó fél.