Siklós Csaba

(1941) magyar közlekedésmérnök, politikus, országgyűlési képviselő

Siklós Csaba (Budapest, 1941. augusztus 29. –) magyar közlekedésmérnök, politikus, miniszter.

Siklós Csaba
Magyarország közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere
Hivatali idő
1990. május 23. – 1993. február 22.
ElődDerzsi András
UtódSchamschula György

Született1941. augusztus 29. (82 éves)
Budapest[1]
PártMagyar Demokrata Fórum

Foglalkozás
  • politikus
  • traffic engineer
IskoláiBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (–1965)

Tanulmányai

szerkesztés

1959-ben[2] érettségizett az Óbudai Árpád Gimnáziumban. 1960-ban vették fel az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karára, ahol 1965-ben diplomázott. Ezután a MÁV forgalmi szolgálatánál helyezkedett el, majd az NDK vasutak munkatársa lett Berlinben. Később Rákosrendezőn, illetve a Nyugati pályaudvaron szolgált. 1969-ben rövid ideig a Vasúti Tudományos Kutatóintézetben dolgozott.

Vezető vasúti pozíciói

szerkesztés

1970 és 1973 a GYSEV Soproni Igazgatóságának munkatársa, majd e cég fővárosi Vezérigazgatóságának osztályvezető-helyettese, később osztályvezetője, valamint tervgazdasági és műszaki szakosztályvezetője. 1993-ban kinevezték a MÁV elnökévé. 1994-től 2002-ig a GYSEV műszaki-forgalmi vezérigazgató-helyettese, majd 2002-től vezérigazgatója. 1998 és 2000 között a Malév Rt. Igazgatóságának elnöke is volt.

Politikai pályafutása

szerkesztés

1988-ban belépett az MDF-be, amelynek azóta is tagja. Az 1990-es országgyűlési választáson bejutott az Országgyűlésbe, Budapest, Óbuda egyik egyéni választókerületéből. 1993 és 1994 között a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke, az 1994-es országgyűlési választáson az MDF képviselőjelöltje.

Antall József miniszterelnök 1990-ben nevezte ki a rendszerváltás utáni első közlekedési és hírközlési miniszterré. Szeptemberben a vízügyi ágazatot is hatáskörébe tették. Feladatai közé tartozott a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos hosszú vita rendezése. A miniszteri posztjáról történt lemondása után lett a MÁV Rt. elnöke.

Nős, egy fia és két lánya van.

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. május 28.)
  2. Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár (magyar nyelven). adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. március 14.)