Hégen

falu Romániában, Szeben megyében

Hégen (románul: Brădeni, 1964-ig Hendorf, németül: Henndorf, szászul Händerf) falu Romániában, Szeben megyében, az azonos nevű község központja.

Hégen (Brădeni)
A hégeni szász erődtemplom
A hégeni szász erődtemplom
Hégen címere
Hégen címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeSzeben
KözségHégen
Rangközségközpont
Irányítószám557060
Körzethívószám0269
SIRUTA-kód144385
Népesség
Népesség860 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság21 (2011)[1]
Népsűrűség10,67 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság482 m
Terület80,6 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 04′ 47″, k. h. 24° 49′ 45″Koordináták: é. sz. 46° 04′ 47″, k. h. 24° 49′ 45″
Hégen weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Hégen témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Fekvése szerkesztés

Segesvártól 21 km-re délre, a Hortobágy folyó jobb partján fekszik.

Nevének eredete szerkesztés

Az ófelnémet Hagino személynévből való. Első említésekor, 1297-ben terra Heen, 1349-ben Hegun, 1353-ban Hendorff, 1353-ban Hegny, 1733-ban Hégen néven szerepelt. Mai román nevét a mellette található fenyőerdőről kapta (brad 'fenyő').

Története szerkesztés

A 13. században települt szász lakossággal. Temploma a 14–15. században búcsújáróhely volt. 1427-ben országos vásár tartására nyert jogot. 1488-ban 59 gazda, négy pásztor és egy iskolamester lakta. A 16. században háromszor is porig égett, lakossága 1488-ra mégis 185 családra nőtt, ezzel Segesvárszék negyedik legnépesebb települése volt. Mivel a Segesvár és Fogaras közötti úton feküdt, sokat szenvedett a hadak átvonulásától. Amikor 1658-ban a török hadak felgyújtották a falut, a lakosok a templomerődben találtak menedéket.[2] 1711-ben már tizenegy román család is lakta. Ácsai a 19. században messze földön híresek voltak. 1876-ban csatolták az akkor létrehozott Nagy-Küküllő vármegyéhez. 1897-ben kisközségből nagyközséggé alakult.[3] 1946-ban a szárazság miatt települtek ide szegény magyar gazdasági cselédek Vámosgálfalváról, Haranglábról és Szászcsávásról.[4] A kivándorolt szászok 1982-ben alapították meg a németországi hégeniek szövetségét.

1910-ben 1039 lakosa közül 474 volt német, 292 román, 240 cigány és 33 magyar anyanyelvű; 530 ortodox, 469 evangélikus és 29 református vallású.

2002-ben 785 lakosából 407 vallotta magát román, 346 cigány, 27 magyar és 5 német nemzetiségűnek; 735 ortodox, 21 református, 13 pünkösdista, 6 evangélikus és 6 adventista vallásúnak.

Nevezetességek szerkesztés

  • 14–15. századi gótikus evangélikus erődtemploma védőfalát eredetileg négy saroktorony erősítette, melyek közül három ma is áll. A hajó ablakait a 18. században megnagyobbították és egyenes záródásúvá alakították. A festett kazettás karzat 18–19. századi. A szentélyben, az orgona mellett 15. századi szentségfülke található. Belseje 1776 és 1851 között háromszor töltődött föl iszappal, ezért padlóját megemelték. A bal oldali padok alatt egy csapóajtóval lezárt kút nyílik. A templom két védőemeletén őrzött, 16-19. századi, festett és festetlen ládákat 2002-től német- és magyarországi szakemberek restaurálták Segesvárott. Ugyancsak a védőemeleten maradtak meg a sorszámozott élelmiszer-tároló kampók. Ezek mellett megmaradt 118 gabonatároló hombár, amelyek nagy részét a segesvári hegyitemplomban állították ki restaurálás után. Körülötte a talajszint az áradások miatt három méterrel emelkedett meg 1500 óta.[2] Egyik harangját a 13–14. században öntötték.[5]
  • A falu közvetlen közelében három víztározó, melyeket halastóként is használnak.

Híres emberek szerkesztés

  • Itt született 1904-ben Remus Răduleț mérnök.
  • Itt született 1910-ben Ilarion Cocișiu zeneszerző, népzenekutató.

Jegyzetek szerkesztés

  1. [1]
  2. a b Karczag Ákos – Szabó Tibor: Hégen erődtemploma. Várak, kastélyok, templomok, IV. évfolyam 1. szám, 2008. február. [2014. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 13.)
  3. Belügyi Szemle 1898, 29. o.
  4. Vetési László: Nem emlékszem! In V. L.: Ne csüggedj el, kicsiny sereg! Kolozsvár, 2002
  5. Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár, 2002 [2] Archiválva 2013. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF

Hivatkozások szerkesztés

Fényképek szerkesztés