Kosutány Tamás

(1848–1915) magyar agrármérnök, agrárkémikus, egyetemi tanár

Kosutány Tamás (Nyírlugos, 1848. március 7.Budapest, 1915. január 19.)[3] magyar agrokémikus, mezőgazdasági szakíró, a mezőgazdasági ipar műszaki fejlesztésének egyik első magyarországi kezdeményezője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894).

Kosutány Tamás
Született1848. március 7.
Nyírlugos
Elhunyt1915. január 19. (66 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaagrokémikus, agrármérnök, mezőgazdasági szakíró, egyetemi tanár
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem
SírhelyeFarkasréti temető (49/1-1-14)[1][2]
A Wikimédia Commons tartalmaz Kosutány Tamás témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

1848. március 7-én született Nyírlugoson Kosutány János és Jósa Petronella fiaként. A középiskolát Szatmárnémetiben végezte, mely után először a keszthelyi gazdasági tanintézetben, majd a Pesti Tudományegyetemen, majd – a Than Károly javaslatára kapott állami ösztöndíjjal – a hallei egyetemen folytatta és fejezte be tanulmányait. Hazatérését követően, 1871-ben a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézetben a vegytan segédtanára lett. 1873-ban a lipcsei egyetemen védte meg német nyelvű doktori értekezését, illetve még ebben az évben megjelent első műve is A borászati vegytan alapvonalai címmel. Kosutányt 13 esztendei magyaróvári szolgálat után, 1884-ben nevezték ki az időközben - az országban elsőként - akadémiai rangra emelt Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vegytani tanszékének és a hozzá kapcsolódó Vegykísérleti Állomásnak vezetőjévé. 1894-ben addigi munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába választotta.[4] 1903-ban kinevezték a budapesti Országos Kémiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás igazgatójának. E két beosztásában dolgozott haláláig, miközben meghívott előadóként 1903 és 1908 között a József Műegyetemen mezőgazdasági kémiai technológiát tanított. A mezőgazdasági ipar műszaki fejlesztésének egyik első hazai kezdeményezője volt, széleskörű kísérleti tevékenységét tükrözik európai színvonalú munkái. Budapesten hunyt el 1915. január 19-én. Sírja a Farkasréti temetőben található.[5] Neje Csesznák Eleonóra volt.

Munkássága szerkesztés

 
Kosutány Tamás mellszobra az FVM épülete előtt Budapesten

Munkássága során – Sigmond Elek emlékező szavaival – „előszeretettel foglalkozott olyan természetű témák tanulmányozásával, melyek nemcsak új tudományos irányt szolgáltak, de az egyes mezőgazdasági termelési ágazatok gyökeres átalakítását célozták és részben eredményezték is”.

Emlékezete szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Irodalom szerkesztés

  • ’Sigmond Elek: Dr. Kosutány Tamás levelező tag emlékezete. Az MTA elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. Bp., 1926.

További Információk szerkesztés