Sweet 7

a Sugababes albuma

A Sweet 7 a Sugababes nevű lánytrió hetedik stúdióalbuma, amely 2010. március 15-én jelent meg az Island Records gondozásában. Ez az egyetlen album amit a negyedik felállás kiadott, miután 2011-ben feloszlottak. Az album munkálatai 2009 áprilisában kezdődtek, és 2010 januárjában fejeződtek be. Az albumot negatívan fogadták a kritikusok, a Metacritic összesített áttekintése szerint a 100-ból 39 pontot ért el. Az album az Egyesült Királyságban a 14., Írországban pedig a 35. helyen debütált, amely a csapat eddigi legalacsonyabb helyezése ezen országokban. Az egyetlen album amelyen egy alapító tag sem szerepel. Az albumról három kislemez jelent meg: a Get Sexy, amely az Egyesült Királyságban a második helyet érte el, míg az About a Girl és a Wear My Kiss a nyolcadik és a hetedik helyet. Az album promóciója az utolsó kislemez megjelenése után befejeződött, hogy az együttes dolgozhasson új lemezén, ám miután kiadták a tervezett Freedom című kislemezt, feloszlottak.

Sugababes
Sweet 7
Megjelent 2010. március 5.
Felvételek 2009. április – 2010. január
Stílus Elektropop – dance-pop
Nyelv angol
Hossz 43:48
Kiadó Island Records · Roc Nation
Producer Fernando Garibay · Jonas Jeberg · Martin K · RedOne · The Smeezingtons · Stargate Syience
Sugababes-kronológia
Catfights and Spotlights
(2008)
Sweet 7 (2010)
Kislemezek az albumról
  1. "Get Sexy"
    Megjelent: 2009. augusztus 30.
  2. "About a Girl"
    Megjelent: 2009. november 9.
  3. "Wear My Kiss"
    Megjelent: 2010. február 22.

Felvételek és a felállásváltozásSzerkesztés

Az album elkészítése előtt a csapat szerződést írt alá a Roc Nationnel. A lemezt leginkább New Yorkban és Los Angelesben rögzítették, de néhány alkalommal voltak Londonban is. A lányok elsősorban RedOnenal, Ryan Tedderrel, Stargateval, Fernando Garibayvel, valamint a Smeezingtonok felkészítő csapatával (Phillip Lawrence és Bruno Mars) működtek együtt, de dolgoztak Sean Kingstonnal is. Az album egyik dalát a No More Yout Ne-Yo írta. Keisha összehasonlította a dalt Rihanna Hate That I Love You, és Take a Bow című slágereivel. A lányok így nyilatkoztak: „Olyan mintha Rihanna a negyedik tagunk lenne. Meghallgatta az összes dalunkat, és megmondta hogy mi tetszett, és mi nem tetszett”. Keisha azt is elismerte, hogy a lányok "kielégültek" a Catfights and Spotlights idején, és azt nyilatkozták hogy nagyon büszkék az albumra.

Alig két hónappal az első kislemez a Get Sexy kiadása után, a tervezett 2009. novemberi megjelenés előtt szárnyra kapott a hír, miszerint Amelle Berrabah távozott az együttesből. Keisha azonban cáfolta ezt. 2009. szeptember 21-én azonban bejelentették, hogy a csapat utolsó alapító tagja Keisha Buchanan is elhagyta a bandát, bár a Twitteren azt nyilatkozta, hogy nem az ő döntése volt. Keisha helyét Jade Ewen vette át.

KritikákSzerkesztés

Az album alapvetően rossz kritikákat kapott a zenekritikusoktól. A Metacritic nevű oldalon 39 pontot kapott az elérhető 100-ból, ami az "általában kedvezőtlen kritikáknak" felel meg. Jon O’Brien az Allmusictól "unalmasnak, lélektelennek, és ismétlődőnek" nevezte, míg Gavin Martin a Daily Mirrortól, a "lélek hiányát" emelte ki. Thomas H Green (The Daily Telegraph) az 5-ből 3 csillagot adott az albumnak.

Caroline Sullivan (The Guardian) az albumot "csalódásnak" nevezte, és úgy fogalmazott, hogy a zeneszámok többsége Lady Gaga robotikus hangjára vonatkozik. Andy Gill (The Independent) rendkívül kedvezőtlen beszámolójában bírálta a csapat identitáshiányát, különös tekintettel az utolsó alapító tag, Buchanan távozása miatt. "A Sugababes végül egy együttesből, egy márkává változott". Rick Pearson (London Evening Standard) azt írta, hogy a lányok "megragadták identitásukat" az albumon. Alex Denney a New Musical Expressen 4 pontot adott az albumnak a 10-ből. Johnny Dee (Virgin Media) elmondása szerint a lányok "teljesen elveszítették jellegüket és személyiségüket". Dan Cairs (The Times) bírálta az album dalait, Simon Price (The Independent) pedig negatívan reagált a felállás megváltoztatására.

Kereskedelmi teljesítménySzerkesztés

Az album az Egyesült Királyság lemezeinek listáján, a 14. helyen debütált. Az első héten 11234 példány kelt el belőle. A lányok egyik legalacsonyabb árú lemezévé vált az országban a 2000-es One Touch óta. A következő héten a 29. helyről a 43.-ra esett, és már csak 4125 példányt adtak el belőle. Írországban csak a 35. helyig jutott, és máig a lányok második legalacsonyabb értékű lemeze. A Schweizer Hitparade listán a 92. helyet szerezte meg, amely a leggyengébb lett az országban, a 2008-as Catfights and Spotlights kivételével. Görögországban az 5. helyen debütált, és két hétig maradt ott.

KislemezekSzerkesztés

# Kislemez Megjelenés
1. Get Sexy 2009. augusztus 31.
2. About a Girl 2009. november 8.
3. Wear My Kiss 2010. február 22.

Az album első kislemeze a Get Sexy lett, amely 2009. augusztus 31-én jelent meg. Ez az utolsó olyan dal amelyben Keisha énekel. Néhányan dicsérték a produkcióját és szövegeit, míg mások eredeti és nem eredeti formájában is elutasították. A szám a második helyen végzett az Egyesült Királyságban és Írországban, de Ausztráliában, Ausztriában, Belgiumban, a Csehországban, Németországban, Svédországban, és Szlovákiában is.

Az album második kislemeze az About a Girl lett, az első olyan dal, amely már az új felállásban Jade Ewen közreműködésével készült. 2009. november 8-án jelent meg. Az egyetlen olyan dal, amely a nyolcadik helyen végzett az Egyesült Királyságban, és Írországban a legmagasabb húsz kategórián belül.

Az album kiadása előtt három héttel, 2010. február 22-én jelent meg a harmadik, egyben utolsó kislemez, a Wear My Kiss. A dal az Egyesült Királyságban a hetedik, Írországban pedig a kilencedik helyet érte el.

DallistaSzerkesztés

1."Get Sexy" (Bruno Mars, Philip Lawrence ,Ari Levine, Richard Fairbrass, Fred Fairbrass,Rob Manzoli, The Smeezingtons) -3.14

2."Wear My Kiss" (Fernando Garibay, Mars, Lawrence, Carlos Battey, Steven Battey, Garibay) -3.44

3."About a Girl" (Makeba Riddick, Nadir Khayat, RedOne) -3.28

4."Wait for You" (Garibay,Bruno Mars, Lawrence) -3.54

5."Thank You for the Heartbreak" (Ryan Tedder, Mikkel Eriksen, Tor Erik Hermansen, Claude Kelly, Stargate) -3.40

6."Miss Everything"(feat. Sean Kingston) (Bruno Mars, Lawrence, Levine, Brody Brown, The Smeezingtons) -3.39

7."She’s a Mess" (Bruno Mars, Lawrence, Levine, The Smeezingtons) -3.26

8."Give It To Me Now" (Christal Johnson, Reggie Perry, Syience) -2.50

9."Crash & Burn" (Jonas Jeberg, Marcus Bryant, Nakisha Smith, Jeberg)

10."No More You" (Stargate, Shaffer Smith, Eriksen, Hermansen) -4.15

11."Sweet & Amazing (Make It The Best)" (Rob Allen, Eriksen, Hermansen, Martin Kleveland, Bernt Stray, Stargate, Martin K) -3.50

12."Little Miss Perfect" (Stargate, Kelly, Eriksen, Hermansen) -3.53

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés