Szászkeresztúr
Szászkeresztúr (románul: Criț, németül: Deutschkreuz) falu Romániában, Erdélyben, Brassó megyében.
| Szászkeresztúr (Criț, Deutschkreuz) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Brassó |
| Község | Szászbuda |
| Rang | falu |
| Községközpont | Szászbuda |
| Irányítószám | 507036 |
| SIRUTA-kód | 40722 |
| Népesség | |
| Népesség | 619 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 19 (2011)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 491 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 46° 07′ 20″, k. h. 25° 01′ 10″Koordináták: é. sz. 46° 07′ 20″, k. h. 25° 01′ 10″ | |
 | |
| Szászkeresztúr weboldala | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése szerkesztés
Segesvártól 32 km-re délkeletre, az E60-as út mellett fekszik.
Nevének eredete szerkesztés
Mint minden Keresztúr, a Szent Kereszt tiszteletére emelt templomáról kapta nevét. Német neve azonos jelentésű, román neve pedig a német nyelvjárási ejtésből való. Először 1332-ben Cruz, majd 1356-ban Kereztur, 1532-ben Kreycz, 1808-ban Szász-Keresztúr alakban írták.
Története szerkesztés
Szász lakossággal települt a 13. század második felében. 1332 és 1474 között a kerci apátság birtokai közé tartozott. Mátyás 1474-ben a nagyszebeni Szent Szűz plébániatemplomnak adományozta, így a szebeni városháza fennhatósága alá került. 1496–97-ben a tized kérdésében pereskedett a várossal. 1500 körül már Segesvárszék falvai között találjuk.
1755-ben a hatóságok a falut jelölték ki kényszerlakhelyül a karintiai kriptoprotestáns Hans Kleinsasser számára, aki ezt megelőzően Alvincen újrakeresztelkedett. Őt 1761-ben több alvinci család követte. Az 1762-ben már 46 fő hutterita közösséget (Bruderhof) hozott létre. Miután alvinci társaikat ebben az évben rekatolizálták, elhatározták, hogy átkelnek a Kárpátokon és Havasalföldre menekülnek a vallási üldözés elől. Többszöri sikertelen kísérlet után végül 1767. október 3-án sikerült a szökés az állandó felügyelet alól az időközben 67 fősre növekedett keresztúri közösségnek és több napi vándorlás után átjutnia a határon, ahol a Bukaresthez közeli Ciorogârlában telepedtek le. Itt csupán három és fél évet töltöttek, végül az Orosz Birodalomban találtak hosszabb távon menedékre. Innen kerültek később az amerikai kontinensre. Bár a kis közösség titkos megbízottai felkeresték az erőszakkal katolizált észak-magyarországi és erdélyi hutteritákat, végül csak kevesen csatlakoztak hozzájuk. Így elmondható, hogy a világ mai hutteritáinak nagy része a hat évig létezett szászkeresztúri Bruderhof lakóinak leszármazottja.[2]
1750-ben 343 háztartást írtak össze benne, míg evangélikus egyházközsége 1766-ban 330 férfit és 387 asszonyt számlált. 1876-ban Nagy-Küküllő vármegyéhez csatolták. A Németországba kivándorolt szászok 1981-ben hozták létre egyesületüket.
1880-ban 915 lakosából 599 volt német, 159 román, 135 cigány és 22 magyar anyanyelvű; 595 evangélikus, 266 ortodox, 32 római katolikus és 15 református vallású.
2002-ben 657 lakosából 489 volt román, 119 cigány, 35 magyar és 13 német nemzetiségű; 618 ortodox, 12 unitárius és 10 evangélikus vallású.
Látnivalók szerkesztés
- Evangélikus temploma 1810–13-ban, klasszicista stílusban épült. 15. századi, hat-nyolc méter magas, ovális várfal veszi körül. Négy bástyatornya közül három áll ma is. A déli 1925-ben beomlott, a délkeleti 1955-ben szintén összedőlt ugyan, de újjáépítették. A bejáratot kapubástya védi. A nyugati és északnyugati oldalon, ahol a talaj magasabb, egy második fal is védte. Ezt a 19. században lebontották, helyére magtárat építettek. Nyugaton 1908-ban vágtak kocsibejárót, a halottaskocsi számára.
Források szerkesztés
- A falu honlapja (románul)
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Brassó megye. adatbank.ro
- ↑ John A. Hostetler: Hutterite Society. Baltimore – London: Johns Hopkins UP, 1974, 76–79. o.
Külső hivatkozások szerkesztés
- A faluközösség honlapja (németül)
- festett téka [1][halott link]
.svg){kind=small}