Szászorbó

falu Romániában, Fehér megyében
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2020. augusztus 21.

Szászorbó (románul Gârbova vagy Gârbova Săsească, németül Urwegen, szászul Urbijen vagy Ausendref) falu Romániában, Erdélyben, Fehér megyében.

Szászorbó (Gârbova)
Szászorbó címere
Szászorbó címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeFehér
KözségSzászorbó
Rangközségközpont
Irányítószám517305
SIRUTA-kód4491
Népesség
Népesség1370 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság< 3 (2011)[1]
Népsűrűség23,24 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület58,94 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 51′ 36″, k. h. 23° 43′ 23″45.860000°N 23.723056°EKoordináták: é. sz. 45° 51′ 36″, k. h. 23° 43′ 23″45.860000°N 23.723056°E
Szászorbó weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szászorbó témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
A gerébi vár
A „hegyi templom”
Szászorbó környéke 1770 körül

Szászsebestől 20 kilométerre délkeletre, a Szerdahelyi-hegység lábánál fekszik.

Nevének eredete

szerkesztés

Magyar, román és német neve is a szlávból való (vö. cseh Vrbov, szlovák Vrbovo), forrása végső soron a 'fűzfa' jelentésű *vьrba szó. Először 1291-ben Wrbow, majd 1309-ben Orbou, 1332-ben Trikow, 1488-ban Urbogen, 1496-ban Wrbegen, 1506-ban pedig Orbo néven említették.

Története

szerkesztés

A 12. században székelyek lakták, akik a tatárjárás előtt elköltöztek és benépesítették a mai Orbaiszéket, amely a településről kapta a nevét. Helyükre szászokat telepítettek be.

1488-ban 64 telektulajdonos családjával és iskolamesterével Szerdahelyszék második legnépesebb települése volt. 1529-ben egy havasalföldi csapat fölégette. 1599-ben Vitéz Mihály csapatai a várat is bevették és 400 lakosából csupán 16 főt hagytak életben. A pusztítást éhínség követte. Egy Matheus nevű helybéli vargát, aki megölte és megette saját fiát, 1603. március 28-án Nagyszebenben felnégyeltek. 1657-ben a vár ellenállt a tatárok ostromának. 1705-ben a császáriak földúlták.

1876-ban Szeben vármegye Szerdahelyi járásához csatolták. 1880-ban az addigi földút helyett kövezett utat építettek Szerdahelyre. Mivel azonban a vagyonos Binder család ellenállt annak, hogy az ő földjükön vezessék keresztül az utat, egy váratlan kanyart terveztek bele, amelyben azóta már több halálos közúti baleset is történt. 1899-ben Kerpenyesre és Récsére is kiépítették az utat. 1883-ban 6898 holdas határának 44%-a volt erdő, 31%-a szántó, 14%-a legelő. Az erdők a község tulajdonában álltak, a szántók 90%-a a szász, 10%-a a román gazdáké volt. 1999-ben még 113 hektáron termesztettek határában szőlőt, főként a járdovány és szürkebarát fajtákat.[2]

Szász lakóinak többsége 1973 óta elhagyta. A faluból elszármazott szászok 1982-ben tartották első találkozójukat Stuttgartban. Ezek fele Münchenben és környékén, negyede Baden-Württembergben, 17%-a Észak-Rajna–Vesztfáliában él. A faluban élő cigányok három csoportra oszlanak: az évszázadok óta letelepedett, hagyományos foglalkozásuk szerint muzsikus és kézműves („selyem-”) cigányokra, a korábban félig megtelepedett életmódot folytató beásokra, illetve a szocializmus évtizedeiben beköltözött volt vándorcigányokra. A lakosság 1964-ben tizenkét szász, kilenc román, két vándorcigány, egy beás és egy muzsikus és kézműves cigány szomszédságra oszlott.

Népessége

szerkesztés
  • 1900-ban 1868 lakosából 931 volt román és 919 német anyanyelvű; 937 ortodox, 901 evangélikus és 21 római katolikus vallású.
  • 2002-ben 1488 lakosából 1284 volt román, 158 cigány és 40 német nemzetiségű; 1185 ortodox, 148 pünkösdista, 117 evangéliumi keresztény és 26 evangélikus vallású.

Látnivalók

szerkesztés
  • A falutól keletre lévő dombon áll a romos, ún. „Hegyi templom(Bergkirche). 1280 körül épült román stílusban, mint három hajós plébániatemplom. A 15. században félköríves apszisát egyenes záródású szentéllyel helyettesítették. Ugyanekkor várfalakkal és várárokkal vették körül. 1870-ben leégett. 18721876-ban lebontották oldalhajóit és a várfalak helyére alacsony kerítést építettek.
  • A faluban álló vár nem a szokásos erődtemplom, mert csak tornyot találunk benne, maga a templom rajta kívül helyezkedik el. Valószínűleg a helyi gerébek építették, később a helység lakossága használta. 1599-ben Vitéz Mihály csapatai bevették, ezután 1625-ig tartott újjáépítése. 1657-ben viszont ellenállt a tatárok ostromának. A négyzet alaprajzú erőd közepén állt az öregtorony, amelyet 1890-ben megmagasítva harangtoronnyá építettek át. Az északkeleti oldalán található bejáratot ferdén kialakított barbakánnal tették könnyebben védhetővé (Speckturm). Ennek két oldalán emeletes épületek helyezkednek el. Ezek helyiségeiben szász néprajzi kiállítás látható.
  • A faluban található, torony nélküli evangélikus csarnoktemplomot az 1500-as években építették. 1743-ban hosszabbították meg egy kórussal az utca felé. Oltára 1747-ből való. A templom falán Agneta Kellinger kőből faragott koszorújának domborműve látható. A helyi szász legenda szerint Agneta egyedüli lány volt, akit apja egy másik faluban élő távoli rokonának szánt, a lány viszont egy szegény, ámde dolgos és becsületes helyi legénybe volt szerelmes. A számára kiszemelt legénnyel már ki is tűzték az esküvőt. A templomba menet Agneta azért imádkozott Istenhez, hogy vegye el az életét, mielőtt odaérne. Így is történt, a templom kapuja ráomlott Agnetára.
  • A falutól három km-re délkeletre, egy 687 m magas hegyen, erdőben találhatóak egy valószínűleg a 13. században épült vár romjai, melyről korabeli írásos emlék nem maradt fenn. A romok 90×30 méteres területet foglalnak el. Románul a várromot Cetatea Urieșilornak ('Óriások vára') hívják, hogy megkülönböztessék a faluban álló Cetatea Greavilortól ('Gerébek vára').
  1. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Fehér megye. adatbank.ro
  2. Csávossy György: Jó boroknak szép hazája, Erdély. Bp., 2002, 128. o.
  • Gheorghe Opriș: Monografia satului Gârbova. Sibiu, 2005
  • Halaváts Gyula: Szászorbó vára. Hadtörténeti Közlemények, 1913

További információk

szerkesztés