Székely Oklevéltár

Székely Oklevéltár – A székelység és a Székelyföld középkori és kora újkori múltjára vonatkozó dokumentumok gyűjteménye.

TörténeteSzerkesztés

Kezdeményezője és első három kötetének (I. kötet. 1211–1519. Bp. 1872; II. kötet. 1520–1571. Uo. 1876; III. kötet. 1270–1571. Uo. 1890) szerkesztője Szabó Károly, aki az első kötetek megjelenése idején az EME könyvtárosa, majd a kolozsvári Egyetemi Könyvtár főigazgatója és az egyetem tanára volt. Hozzá csatlakozott a IV. kötettől (1264–1707. Budapest, 1895) Szádeczky-Kardoss Lajos (abban az időben a kolozsvári egyetem professzora), akinek a millennium éveiben három újabb kötetet sikerült sajtó alá rendeznie és kiadnia (V. kötet. 1296–1603. Budapest, 1896; VI. kötet. 1603–1698. Budapest, 1897; VII. kötet. 1696–1750. Budapest, 1898). Ezután a háború, majd annak a történelmi Magyarországra nézve tragikus kimenetele akadályozta a folytatást, míg végül, negyedszázadnyi megszakítással sor kerülhetett a VIII. kötetre (1219–1776. Budapest, 1934), amelyet Barabás Samu, a Magyar Országos Levéltár erdélyi részlegének vezetője rendezett sajtó alá. A tekintélyes sorozat összességében a székely múlt hatalmas forrásanyagát, 1859 kútfőt (oklevelek, elbeszélő források) tett hozzáférhetővé. A feltárás és válogatás ötletszerűsége, lényeges lappangó források kimaradása, a közlés rendszertelensége sajnos csökkentette értékét, megnehezítette felhasználását. Egységes szempontok szerinti folytatása elodázhatatlan volt.

A Székely Oklevéltár kiadásának folytatására, pontosabban egy új sorozat elindítására a Kriterion Könyvkiadó kiadáspolitikai koncepciója keretében az 1970-es évek végén került sor, Demény Lajosnak, a bukaresti N. Iorga Történettudományi Intézet kutatójának és Pataki József kolozsvári egyetemi professzornak a munkája nyomán. Az első két kötet (az 1569–1591-es, ill. az 1591–1597-es évek udvarhelyszéki törvénykezési jegyzőkönyveivel) 1983-ban, ill. 1985-ben meg is jelent, annak idején csillagászatinak számító 27 000-es, ill. 14 000-es példányszámmal. A harmadik kötet nyomdába adását azonban a kiadói főigazgatóság már nem engedélyezte, s az 1989-es rendszerváltás után is évekbe telt, amíg 1994-ben, a Kriterion és az Európa Könyvkiadó közös kiadásában (az 1598–1600-as évek udvar­helyszéki törvénykezési jegyzőkönyveivel, a három kötet iratainak regesztáival és a Székely jog és az udvarhelyszéki bíráskodás a 16. század második felében c. magvas jogtörténeti bevezetővel) megjelenhetett. Ennek a kötetnek a sajtó alá rendezésében már a bukaresti Történettudományi Intézet fiatal kutatója, S. Tüdős Kinga is részt vett.

Ekkor a sorozat kiadásának gondját az Erdélyi Múzeum-Egyesület vette át, s azóta újabb öt kötet került a kor székelység-történetével foglalkozó kutatók kezébe: a IV. kötet (az 1575–1627 közötti székely népesség-összeírásokkal és e kötetekhez írt, A fejedelmi székely politika és a székelyföldi népesség-összeírások 1575–1627 c. bevezetővel) 1998-ban, az V. kötet (az 1635. évből való székely népesség-összeírásokkal) 1999-ben, a VI. kötet (1635–1653 közötti székely népesség-összeírásokkal) 2000-ben, a VII. kötet (1654–1680 közötti székely népesség-összeírásokkal és a II., IV–VI. kötetekhez kapcsolódó pótlásokkal) 2004-ben. A VIII. kötetet (1680–1692 közötti székely népesség-összeírásokkal) 2006-ban a Mentor Kiadó jelentette meg Erdély emlékezete sorozatában. Ezeket a köteteket bevezetővel és jegyzetekkel ellátva Demény Lajos rendezte sajtó alá.

Az új sorozat a „székelységre vonatkozó legkorábbi összefüggő forrásanyag”-ot tette, témakörök szerint csoportosítva, a kutatók asztalára (Imreh István). Az első három kötet anyaga „a törvénykezés és bíráskodás fejlődésén túl elénk tárja a 16. század végi székely falu mindennapi életét a maga rendtartásával és feszültségeivel. Színesebbé, árnyaltabbá teszi a gazdasági és társadalmi életről alkotott képet.” A népesség-összeírások elrendelése a központi hatalomnak arról a szándékáról tanúskodik, „hogy a katonáskodó székely elemet védje az eljobbágyo­so­dástól, hogy a jobbágysorba jutottakat visszaállítsa a hadi kötelezettséget teljesítő szabad székelyek soraiba”. Ezért az eljobbá­gyosodás veszélyével szembekerülő székelység számára az összeírások „a közösségi kiváltságlevelek, pontosabban szabadságlevelek szerepét töltötték be” (Demény L.). „A Székely Oklevéltár fontos hozzájárulás Erdély története kutatásához” (M. Philippi).

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Benkő Samu: Írásbeliség és történelmi valóság a Székelyföldön a XVI. század végén. A Hét, 1983/27. (Újraközölve: Benkő Samu: Őrszavak. Bukarest, 1984. 305–316.)
  • Imreh István: Új Székely Oklevéltár. Korunk, 1983/9. 683–688.
  • Maja Philippi: Székely Oklevéltár. Neuer Weg 1983. október 1.
  • Benkő Loránd: Székely Oklevéltár. Magyar Nyelv, LXXI(1985). 500–503.
  • Sarolta Solcan: Székely Oklevéltár. Revista de istorie, 1985/1. 101–102.