Szőcs Petra

magyar költő, forgatókönyvíró, filmrendező

Szőcs Petra Eszter (Kolozsvár, 1981. szeptember 7. –)[3][4] erdélyi származású magyar költő, filmrendező, forgatókönyvíró.

Szőcs Petra
Született1981. szeptember 7. (42 éves)[1]
Kolozsvár
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
SzüleiSzőcs Géza
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Kolozsvárott született értelmiségi családban. Apja Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, politikus, anyja Dancsuly Márta pedagógus.[5][6] Apai nagyszülei: Szőcs István író és Márton Ráchel szerkesztő, műfordító; anyai nagyapja Dancsuly András pedagógiai író, tanszékvezető egyetemi tanár.[7]

Kilenc évesen települt át Magyarországra.[6] A Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban érettségizett. Ezután felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar–német szakára, ahol 2005-ben szerzett diplomát. Közben, 2004-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) filmdramaturg szakára is beiratkozott, ahol 2009-ben végzett. 2010-től a DLA (Doctor of Liberal Art) fokozatért folytatott tanulmányokat az SZFE-en, melyet 2019. január 24-én megkapott.[8][9] Budapesten él.

Elbeszéléseket, regényeket fordított németből és hollandból. Írásai különböző folyóiratokban jelentek meg (Irodalmi Jelen, 2000, Mozgó Világ, Műút, Holmi stb.). 2009-től rendszeresen közölte verseit az Élet és Irodalom. 2013-ban jelent meg első verseskötete Kétvízköz címmel,[10][11] a Magvető Kiadónál. A családtörténeti jellegű, melankolikus és ironikus hangvételű, szürreális képekkel teli verseiért 2013-ban Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra jelölték,[12] 2014-ben pedig, a költészet napjához kötődően, a Makói Medáliák elnevezésű, fiatal költőknek adományozott díjban részesült.[13] 2015-ben elnyerte a Solitude-ösztöndíjat.[14] 2017-ben beszerkesztették verseit a Tilos az Á könyvkiadó gondozásában megjelent, 85 kortárs magyar költő alkotásait tartalmazó Szívlapát című antológiába.[15]

Egyetemi tanulmányai alatt több kisjátékfilm elkészítésében közreműködött: forgatókönyvet írt, asszisztensként, operatőrként, színészként dolgozott, és rendezett. A filmek egy részével különféle fesztiválokon vett részt (39. Magyar Filmszemle, Faludi Filmszemle, Cinefest, TIFF, Trieszti Filmfesztivál).[3]

Kedvenc hobbija a fényképezés. Művészi igényességgel készített felvételei illusztrálják Schein Gábor Svéd című könyvét (2015), a Prae művészeti portál JAK-tábor Szigligeten – Szőcs Petra fotóival című kiadványát (2014), fotósorozatait közölte a Litera irodalmi portál (2015), s képriportban számolt be az Irodalmi Jelen folyóiratban a József Attila Kör 2016-os szigligeti írótáboráról.[16][17][18][19]

A kivégzés című, magyar-román koprodukcióban készített kisjátékfilmjét, amely egy széthulló családban élő testvérpárról szól, akik újra és újra eljátsszák a Ceaușescu-házaspár kivégzését, meghívták a 2014-es cannes-i fesztivál hivatalos válogatásának rövidfilm-versenyébe.[20][21] A film a 20. Szarajevói Filmfesztiválon különdíjat kapott,[22] a marosvásárhelyi 22. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a román kulturális minisztérium díját kapta meg.[23]

2015-ben Nagy V. Gergővel közös filmterve, a Gemma nővér bejutott a pályakezdő filmrendezők első egész estés mozifilmjeinek támogatására kiírt Inkubátor program 12 legjobb projektje közé.[24] A Filmalap fejlesztésre hívta a tervet. A 2016-ban befejezett Csoszogj úgy című kisjátékfilmjének világpremierje a 22. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában volt.[25] A film a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén elnyerte a verseny fődíját.[26] A francia koprodukcióban készült film bekerült a 2017. februári Clermont-Ferrand-i Nemzetközi Rövidfilmfesztivál francia versenyprogramjába.[27]

2017-ben a velencei biennálé Biennale College programja keretében, Nagy V. Gergő forgatókönyvíróval és Fülöp Péter producerrel közösen fejlesztett Deva Mall című filmtervét beválogatták azon három kisköltségvetésű első vagy másodfilmes alkotás közé, melynek gyártását a program 150 ezer euró értékben finanszírozza, s az elkészült filmeket bemutatja a 2018-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.[28][29] A Biennálé támogatása mellett a résztvevők közül egyedüliként nyerte el az Eurimages ösztöndíját is.[30] A Déván és Petrozsényben forgatott Déva című első nagyjátékfilmjét a velencei biennálé Biennale College Cinema szekciójában mutatták be.[31] A filmet 2018 novemberben beválogatták a 15. Sevillai Fesztivál Új hullámok (Las Nuevas Olas) szekciójába, 2019 januárjában pedig a 42. Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál Új hangok (New Voices) programjába.[32] Magyarországi premierjére 2019. április 23-án került sor az 5. Magyar Filmhét versenyprogramjában.[33] A film 2019 novemberében a cottbusi filmfesztiválon a kultúrák közötti elfogadásról szóló filmnek járó, a német külügyminisztérium által felajánlott Dialog-díjat kapta meg.[34]

2022-ben jelent meg A gonosz falu legszebb lakói című verseskötete a Magvető Kiadó gondozásában.[35]

Alapító tagja a Castorp Filmes Képzőműhely néven 2021 szeptemberében induló mentorálási programnak, amelynek keretében Kárpáti György Mór, Moll Zoltán és Szilágyi Zsófia rendezőkel, valamint Kereszty Róza producerrel közösen egyéves gyakorlati képzésben segítenek hét fiatal író-rendezőt egyéni alkotói hangjuk megtalálásában.[36]

Művei szerkesztés

Főbb irodalmi alkotások szerkesztés

Filmek szerkesztés

  • 2007 – A mindenes (A Dekameron 2007 c. szkeccsfilm 13 perces szegmense) (rendező, forgatókönyvíró)
  • 2007 – Nyomtávváltás (forgatókönyvíró)
  • 2008 – Befőtt (rendezőasszisztens, dramaturg)
  • 2008 – Családi kör (színész)
  • 2008 – Üdvözlégy (rendező, forgatókönyvíró)
  • 2008 – Kánikula (operatőr)[37][38]
  • 2008 – Róbert szobája (operatőr)[37]
  • 2009 – Aki bújt [39] (rendező, forgatókönyvíró)
  • 2009 – Atropin (forgatókönyvíró)[3][40]
  • 2009 – Tata (rendező)[41]
  • 2010 – Benzinkút (dramaturg)
  • 2011 – Kötött program (forgatókönyvíró)
  • 2014 – A kivégzés (rendező, forgatókönyvíró)
  • 2015 – Hivatal (tévéfilm) (forgatókönyvíró)[42]
  • 2015 – Anyám és más futóbolondok a családból (színész – Andorka mamája, r.: Fekete Ibolya)
  • 2016 – Csoszogj úgy (rendező, forgatókönyvíró)
  • 2018 – Déva (rendező, forgatókönyvíró[43])
  • 2018 – Rend a lelke (dokumentumfilm) (társrendező)[44]

Díjai, elismerései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 31.)
  2. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF catalogue général (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2017. március 27.)
  3. a b c A Bécsi Posta információja
  4. VIAF adatlap
  5. Szőcs kihallgatása. In Szőczi Árpád: Temesvár: A romániai forradalom kitörésének valódi története. (Hungarian Edition). Berlin: EurOnAir Productions Ltd. 2013. 71. o. ISBN 978-1-4759-5876-8 „…Constantin Ioana Securitate-őrnagy foglalkozott [Szőcs] Géza apjának, Istvánnak, illetőleg Géza feleségének, Dancsuly Mártának a megfigyelésével…”  
  6. a b Szőcs Petra: Elcsatolt kályhák, elfoglalt háztetők. litera.hu. Litera, 2020. szeptember 29. [2021. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 2.)
  7. Jakab-Benke Nándor: Villáminterjú Szőcs Petrával, A kivégzés rendezőjével. filmtett.ro. Filmtett – Erdélyi Filmes Portál, 2014. május 28. [2014. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 2.)
  8. ODT Hallgatói adatlap: Szőcs Petra. doktori.hu. Országos Doktori Tanács, 2019. január 24. [2020. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 5.)
  9. Doktori értekezés védése – Szőcs Petra. doktori.hu. Országos Doktori Tanács, 2019. január 24. [2020. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 5.) „A védés időpontja: 2018-XII-20 10:00 helye: SZFE ... Az oklevél dátuma (a fokozat odaítélése az Intézmény Doktori Tanácsának döntése alapján): 2019. I. 24.”
  10. A cím Kétvízköz kolozsvári városrészre utal, ahol a költő családja élt.
  11. Szőcs 2013.
  12. A Litera.hu közleménye
  13. Az MTI tudósítása
  14. http://www.akademie-solitude.de/en/fellowship/fellows/petra-szoecs~pe3769/
  15. konyvesblog: A Szívlapát kapudrog lehet a kortárs költészethez. konyves.blog.hu, 2017. június 2. [2019. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 16.)
  16. Pogrányi Péter: Hideg viszonyok: Schein Gábor: Svéd. revizoronline.com. Budapest: Revizoronline Nonprofit Kiadói Kft. (2016. február 29.) (Hozzáférés: 2020. november 6.) arch
  17. JAK-tábor Szigligeten – Szőcs Petra fotóival. prae.hu. Budapest: Prae (2014. január) (Hozzáférés: 2020. november 6.) arch
  18. Szőcs Petra fotónaplója 1. litera.hu. Budapest: Litera.hu Kft. (2015. március 30.) (Hozzáférés: 2020. november 6.) arch
  19. JAK-tábor íróportrékkal – Szőcs Petra képriportja. irodalmijelen.hu. Budapest: Irodalmi Jelen (2016. augusztus 26.) (Hozzáférés: 2020. november 6.) arch
  20. A cannes-i fesztivál kisfilm-válogatása 2014)
  21. A Filmunio.hu közleménye
  22. (2014. augusztus 25.) „Magyar sikerek a szarajevói filmfesztiválon”. Magyar Nemzet 77 (231), 10. o.  
  23. (2014. november 11.) „22. Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztivál”. Háromszék 26 (7345), 8. o.  
  24. Inkubátor Program: Tizenkét filmterv versenyezhet tovább. film.hu Kft. (Forrás: Filmalap). (Hozzáférés: 2015. november 1.)
  25. Competition Programme – Short Film 2016: World Premieres. sff.ba. (angolul) Szarajevó: Sarajevo Film Festival (2016) (Hozzáférés: 2016. július 20.) arch
  26. „Csoszogó” rövidfilm nyerte el a 2. Filmgalopp díját. filmtettfeszt.ro (Filmtett Egyesület), 2016. október 9. [2017. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 10.)
  27. Clermont-Ferrand-ban versenyez a Csoszogj úgy. film.hu, 2016. december 6. (Hozzáférés: 2016. december 6.)
  28. The 3 final projects for the Biennale College Cinema 2017-18. labiennale.org. (angolul) Velence: La Biennale di Venezia (2017. december 1.) (Hozzáférés: 2017. december 2.) arch
  29. Szőcs Petra filmterve nyert Velencében. magyar.film.hu (2017. december 2.) (Hozzáférés: 2017. december 8.)
  30. a b Kovács M. Dávid: Magyar filmtervet díjaztak Velencében. index.hu (2017. december 5.) (Hozzáférés: 2017. december 8.)
  31. Velencében mutatják be Szőcs Petra Erdélyben forgatott játékfilmjét. filmtett.ro (2018. július 25.) (Hozzáférés: 2018. július 25.)
  32. Újabb fesztiválon a magyar mozifilm. PORT.hu, 2019. január 11. [2019. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 2.)
  33. 5. Magyar Filmhét – Déva. filmhet.hu. Magyar Filmakadémia, 2019. április 22. [2019. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 2.)
  34. (2019. november 11.) „Díjat nyert a Déva”. Népszava 146 (261), 11. o.  
  35. Szőcs 2022.
  36. filmhu: Képzőműhelyet indít négy magyar rendező. magyar.film.hu. Film.hu Kft., 2021. február 13. [2021. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 13.)
  37. a b Szőcs Petra. Filmtett Egyesült (Erdélyi filmes portál). (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  38. Kánikula. Filmtettfeszt – Zilele Filmului Maghiar. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  39. a b A XIV. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemlén Rejtekhely címmel vett részt.
  40. Magyarországon készülő filmalkotások besorolása, nyilvántartása. Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH). (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  41. Filmek. mediawavefestival.hu. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  42. a b Nagy Viktor Oszkár rendezővel közösen.
  43. Nagy V. Gergővel közösen.
  44. a b Bak Zsuzsanna rendezővel közösen.
  45. Palmarès du 29e FIPA. fipa.tv. (angolul) Biarritz: Festival International de Programmes Audovisuels (2016. január 24.) (Hozzáférés: 2016. január 25.) (PDF: 5 oldal ) arch
  46. A Dévát is díjazták Cottbusban. filmtett.ro, 2019. november 10. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  47. Újabb három szerző nem veszi át a Térey-ösztöndíjat. Hírek. Litera.hu Kft., 2020. január 29. [2020. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 13.)
  48. Bak Zsuzsanna és Szőcs Petra dokumentumfilmje díjat nyert Olaszországban. film.hu. Budapest: Film.hu Kft. (2020. október 1.) (Hozzáférés: 2020. november 7.) arch
  49. Szőcs Petra kapja a 2023-as Hazai Attila Irodalmi Díjat. litera.hu. Litera, 2023. április 26. [2023. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. április 26.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés