Főmenü megnyitása

Szőnyi Benjámin (Alsónémedi, 1717. december 10.Hódmezővásárhely, 1794. szeptember 14.) református lelkész.

Szőnyi Benjámin
Született 1717. december 10.
Alsónémedi
Elhunyt 1794. szeptember 14. (76 évesen)
Hódmezővásárhely
Nemzetisége magyar
Foglalkozása lelkész

PályájaSzerkesztés

Szőnyi Kovács Gergely fia. Tanulmányait Monoron, Tasson, Kecskeméten és 1730-tól a debreceni kollégiumban végezte, ahol 1734. áprilisban lépett a felső osztályba. 1742-ben Hódmezővásárhelyen papnak választották. 1743. szeptembertől két évig az odera-frankfurti, majd a leideni, végül az utrechti egyetemen hallgatott teológiát. 1745. szeptemberben érkezett vissza Hódmezővásárhelyre, ahol azután közel fél évszázadon át volt lelkész. A békési egyházmegyének 1758-ban tanácsbírája, 1774-ben esperese lett, részt vett a budai zsinaton. Idős kora miatt lelkészi állásából, 1792-ben pedig az esperesiről is nyugalomba küldték.

Verses imádságait, vallásos elmélkedéseit gyűjteményekbe foglalva adta ki. Terjedelmes énekeskönyve, a Szentek hegedűje (Kolozsvár, 1762) a nyilvános istentisztelet céljaira készült. Az a cél vezette, hogy az élet és az egyház minél több alkalmára és minél többféle ember számára kínáljon éneket: gyereknek, felnőttnek, nemes- és mesterembereknek, paraszt- és cselédes gazdának, válóban lévő asszonynak éppúgy írt éneket, mint a hét napjaira, az évszakokra, az ünnepekre.

MunkáiSzerkesztés

  • Imádságok imádsága. Pozsony, 1753. (Több kiadása van.)
  • Kegyesség napszáma. Pozsony, 1753. (Az előbbivel együtt)
  • Szentek hegedűje. (Énekek) Sz. B. H. M. V. P. által Kolozsvár, 1762. (Igen sok kiadást megért énekeskönyv; 1784-ben már tizedik kiadása jelent meg és közben egyre újabb énekekkel bővült; még 1869-ben is kiadták Debrecenben)
  • Gyermekek physikája. Rollin Károly [Charles Rollin] után franciából ford. Pozsony, 1866.
  • Istennek trombitája. Buda, 1790.
  • Magyar halleluja vagy hálaadó ének, melly által a magyar országi augusta és helvetica confession lévő protestánsok buzgó hálaadással vallások szabad gyakorlásának megerősíttetését, melly először lett az 1780. azután az 1790. esztendőben, ország gyűlésekben meg-köszönik, az istennek, a királynak, a státusoknak és főrendeknek. Pozsony és Pest, 1791.
  • Az ujtestamentomi énekek éneke. Pozsony, 1792.

Kéziratban maradtak többek közt történelmi munkái.

ForrásokSzerkesztés