III. Edvárd (dráma)

A III. Edvárd (eredeti címén: „Edward III”, vagy „The Raigne of King Edward the Third”) egy 1596-ban névtelenül kiadott angol reneszánsz királydráma. Csak a kilencvenes évek vége óta tulajdonítják William Shakespeare művének, mivel első megjelenése óta vitatott a szerző kiléte.

Cuthbert Burby 1596-os kiadása

A dráma tárgya a Százéves háború kirobbanása, melyet III. Edvárd angol király, a dráma főszereplője indított Franciaországgal szemben.

A darabot 1914-ben, Vértesy Jenő fordításában adták ki először magyarul.

Személyek

(Vértesy fordítása szerint)

• III. Edvárd, Anglia királya
• Edvárd walesi herceg, fia
• Warwick gróf
• Derby gróf
• Salisbury gróf
• Lord Audley
• Lord Percy
• Lodowick, Edvárd meghittje
• Sir William Mountague
• Sir John Copland
• Két esquire és négy hirdető, angolok
• Róbert, Artois grófja
• Montfort gróf
• Gobin de Grey
• János, Franciaország királya
• Károly és Fülöp, fiai
• Lothringen (helyesen: Lotharingia) hercege
• Villiers, francia úr
• Csehország királya, János szövetségese
• Lengyel kapitány, János szövetségese
• Hat calais-i polgár
• Francia kapitány és néhány szegény calais-i lakos
• Másik kapitány, hajós
• Három francia hírmondó
• Dávid, Skócia királya
• Douglas gróf és két hírmondó, skótok
• Philippa királyné, Edvárd király felesége
• Salisbury grófné
• Francia asszony és két gyermek
• Urak és más kíséret, hírmondók, tisztek, katonák, stb.

Cselekmény

Első felvonás

III. Edvárd címere az angol oroszlánokkal és a francia liliomokkal

A színdarab a Százéves háború alapkonfliktusával kezdődik: Artois grófja arról biztosítja Edvárdot, hogy ő, Edvárd a francia trón jogos örököse. Ekkor érkezik Lothringen [sic] hercege, arra utasítva Edvárdot, hogy a guyenne-i birtokai után tegyen hűbéri esküt az új királynak, II. Jánosnak. Edvárd azonban inkább háborút indít a francia trónért.

Sir Montague hírére Edvárd elhalasztja a franciaországi háborút, hogy felszabadítsa Salisbury gróf várát, Roxburgh-t, melyet a skót király, Dávid ostrom alá vett. Edvárd elűzi a franciákkal szövetséges skótokat, ám beleszeret a grófnéba.

Második felvonás

Lodowick segítségével Edvárd udvarolni kezd a grófnénak, aki nem fogadja szívesen a közeledést. Edvárd arra kötelezi a grófné apját, Warwick grófját, hogy járjon közben a nevében. Hogy elrettentse a királyt, a grófné azt hazudja, hogy hajlandó lenne titkon végezni a férjével, ha a király is így tesz a saját feleségével. Amikor azonban Edvárd nem tiltakozik, öngyilkossággal kezd fenyegetőzni, ha Edvárd nem hagy fel a közeledéssel. Edvárd beismeri szégyenét, és elindul, hogy megvívja a háborút Franciaországban.

Harmadik felvonás

Franciaországban Edvárd tárgyal Jánossal, mielőtt megütköznek. Edvárd fia, a walesi herceg szorult helyzetbe kerül a csatatéren, ám apja nem hajlandó segítséget nyújtani neki. A herceg azonban győztesen tér vissza.

Negyedik felvonás

Edvárd elküldi győztes fiát a francia király után Poitiers-ba. Maga a király addig ostrom alá veszi Calais-t. Lord Percy hírt hoz Angliából: John Copland elfogta Dávidot, a skótok királyát, és Edvárd színe elé kívánja hozni, Franciaországba. Calais lakosai önként átadják a várost az angol királynak, de Edvárd bosszút akar állni a város népén. Poitiers-ban a herceg hatalmas túlerővel kerül szembe, a franciák bíznak a biztos győzelemben.

Ötödik felvonás

Copland megérkezik a foglyul ejtett skót királlyal. Salisbury gróf a királyhoz siet, hogy értesítse őt: fia biztosan elveszti a csatát. Edvárd herceg azonban győzedelmeskedik, és a foglyul ejtett János apja táborába viszi. Edvárd kardélre hányatná Calais lakosságát, de Philippa királyné közbenjárására megenyhül.

A szerzőség kérdése

Máig nem ismert az eredeti szöveg pontos születési dátuma. A darab szövegében több utalás is megtalálható a spanyol Armada vereségére, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy valamikor 1588 és 1595 között született.

A III. Edvárd először 1595-ben jelent meg Cuthbert Bury gondozásában. 1647-ben már William Shakespeare műveként jelentette meg Humphrey Moseley. Ezt követően több, mint háromszáz éven át volt vita tárgya a szerző kiléte.

A kétség legfőbb oka a mű első és második fele (az Angliában és Franciaországban történő események) közötti éles különbség volt. A Shakespeare-kutatók egy része úgy érezte, méltatlan lett volna Shakespeare-től egy ilyen kettős szerkezetű darab.

A XX. század végére azonban egyre erősödött az a vélemény, mely szerint Shakespeare többségében, vagy egészében saját maga írta a darabot. A századfordulón már egyre több, algoritmusok segítségével elvégzett, kulcsszavas kísérlet bizonyította Shakespeare szerzőségét. Mára a tudományos közösség túlnyomó része a Shakespeare-kánon részeként, az utolsóként megírt királydrámaként tekint a III. Edvárdra.

Témák

Önuralom

A történet érzékelhetően két szakaszra bontható: Edvárd észak-angliai látogatására és a franciaországi hadjáratra. Edvárd Roxburgh-ban úgy dönt, fontosabb neki, hogy elnyerje Salisbury gróf feleségének kegyét, mint a háború a franciákkal. Edvárd csak a grófné indulatos fellépésének hatására döbben rá, hogy döntésével szégyent hoz önmagára, mint uralkodóra. Abban a pillanatban azonban, hogy ura lesz érzelmeinek, alkalmassá válik arra, hogy megnyerje a háborút .

Edvárd hasonló helyzetbe kerül Calais falai alatt, amikor korábbi jószándéka ellenére bosszút akar állni a város lakóin. Ezúttal felesége, Philippa akadályozza meg abban, hogy súlyos csorbát ejtsen a becsületén és a lelkiismeretén.

A nő, mint az erkölcs őre

A történet mindkét fordulópontjában – az első felvonás végén és az ötödik felvonás végén – Edvárd csak a jelen lévő nő közbenjárására szembesül döntése erkölcsi felelősségével. Mind a két nőhöz szoros kapcsolat fűzi: Salisbury grófnéval házasságtörő viszonyt kíván létesíteni, Philippa királyné pedig a saját felesége. A darab rámutat, hogy Edvárd a két nő fellépése nélkül erkölcsileg megkérdőjelezhető, felelőtlen döntéseket hozott volna: Salisbury grófné rámutat arra, hogy még egy király sem állhat a házasság szentsége felett.

Lovagi becsület

A darab során mind az angol, mind a francia hadsereg vezetői bizonyságát adják lovagi becsületüknek. A Franciaországért vívott harcot a szerző nem a jó és a rossz párviadalaként mutatja be, hanem két, erkölcsileg egyenrangú fél küzdelmeként: a küzdelem végkimenetelét ezáltal a követelés istenadta jogossága, nem pedig az egyes felek erkölcsi státusza határozza meg.

A "Fekete Herceg" (1330-1376)

Nevelés

A darab során Edvárd többször is tudatosan arról beszél, hogyan kívánja ezt a háborút felhasználni arra, hogy trónörököst neveljen fiából, a később Fekete Hercegként elhíresült Edvárdból. A herceg az első csata után kapja meg a lovagi címét is.

Edvárdot az alattvalói kegyetlennek tartják, amiért nem hajlandó segítséget küldeni bajba jutott fiának. Edvárd tudatosan kemény kézzel neveli a fiát, akiről a közönség tudhatta, hogy sosem érte meg, hogy apja örökébe lépjen.

Források

A többi kortárs történelmi drámához hasonlóan a III. Edvárd cselekményének forrása is Raphael Holinshed Chronicles című műve lehetett, amiben a Plantagenet-ház történetét is megírták. Maga a színdarab több ponton is eltér a történelmi eseményektől: több személy szerepét felcseréli, esetleg korábban vagy később élő személyekkel helyettesíti be őket, de a Százéves háború első éveinek eseményeit is közelebb hozza egymáshoz.

A magyar fordításról

A darab Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia Heinrich Gusztáv által szerkesztett, Ál-shakespeare-i drámák című sorozatának első köteteként, 1914-ben jelent meg, Vértesy Jenő fordításban. A fordítás előszavában Vértesy annak a véleménynek ad hangot, hogy bár nem bizonyítható Shakespeare szerzői volta, „a dráma nem méltatlan a legnagyobb költőhöz sem.”

Ezzel a véleményével nem volt egyedül: Bodrogi Lajos már 1912-ben rámutatott arra, hogy stílusában az összes apokrif közül ez a mű áll legközelebb Shakespeare kanonizált darabjaihoz.

Irodalomjegyzék

• ↑ III. Edvárd: Ál-shakespearei drámák I. III. Edvárd ford. Vértesy Jenő. ed. Heinrich Gusztáv. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. 1914.
• ↑ Bodrogi: Bodrogi Lajos. „Tizenkét ál-shakespeareinek mondott színmű” Magyar Shakespeare-Tár V. kötet ed. Ferenczi Zoltán. Kisfaludy-társaság Shakespeare-bizottsága, Budapest. 1912.
• ↑ Conlan: Conlan, J. P. „Shakespeare’s Edward III: A Consolation for English Recusants” Comparative Drama, Vol. 35, no. 2, Summer 2001, pp. 177–207
• ↑ Koskenniemi: Koskenniemi, Inna. „Themes and Imagery in Edward III” Neuphilologische Mitteilungen Vol. 65, No. 4 (1964), pp. 446–480
• ↑ Cambridge Companion: The Cambridge Companion to Shakespeare’s History Plays. Ed. Michael Hattaway. Cambridge University Press, 2002.
• ↑ Watt: Watt, Timothy Irish. „The authorship of The Raigne of Edward the Third” Shakespeare, Computers, and the Mystery of Authorship ed. Hugh Craig and Artur F. Kinney. Cambridge University Press. 2010.
• ↑ Wentersdorf: Wentersdorf, Karl P. „The Date of Edward III” Shakespeare Quarterly, Vol. 16, No. 2 (Spring, 1965) pp. 227–231