aha

Ozmiumásványok szerkesztés

Szia,

Miért nulláztad le az Ozmiumásványok cikket? Valahova máshova került be ez a tartalom? Töröljem?

--Malatinszky vita 2013. június 10., 01:39 (CEST)Válasz

Szia. Igen töröld légyszíves. Átnéztem az ásványrendszertan könyvben és platinacsoport ásványai néven futnak így abba került át a tartalom, mert van köztük olyan amiben nincs ozmium, így csak platinacsoportba sorolható a könyv szerint. Azt elszúrtam.

--Pumber vita 2013. június 10., 12:12 (CEST)Válasz

Aranyamalgám szerkesztés

Én távol állok a kémiától sőt a fémkohászattól is, de halvány iskolai emlékeim és az amalgám szócikk szerint is ötvözet és nem vegyület - Te viszont még képletet is közölsz róla, majd nem sokkal később "intermetallikus ötvözet", sőt ásvány. Kicsit úgy érzem magam, mint a közismert magyarázatot hallgatva: "A négy evangelista a következő három: Péter és Pál". Felhomályosítanál?Kaboldy vita 2013. június 10., 20:43 (CEST)Válasz

Az ötvözetek mind vegyületek, mert több elemből állnak. Az ásványrendszertani szabályok szerint így a helyes, ahogy a könyvben van. Vegyületeknek nevezzük az olyan kémiai anyagokat, melyeket két, vagy több kémiai elem atomjai vagy ionjai alkotnak, meghatározott arányban,tehát az ötvözetek is vegyületek. És természetes ötvözetek is létrejöhetnek amik márpedig sok esetben ásványok is lehetnek. Ugyanis az ásványok olyan, a Föld belsejében és a földön kívüli objektumokban előforduló, természetes eredetű anyagok, amelyek összetétele képlettel leírható, rendezett szerkezete egyaránt viszonylag állandó, vagy kristályos vagy amorf. Át lett írva, így tán nem olyan félreérthető. Amennyiben még mindig, akkor átfogalmazom. Üdv. Pumbervita 2013. június 10., 20:52 (CEST)Válasz

Kedves Pumber! Megtennéd, hogy egy kicsit átformázod a cikket. Amit írtál, az biztos jó, csak vannak bizonyos formai szabályok, továbbá forrással is el kellene látni a cikket. Ha segítségre van szükséged, keress a vitalapomon! Üdv: --Petej vita 2013. június 11., 20:23 (CEST)Válasz

Szia Petej! Ha van jogosultságod akkor legyél szíves törölni ezt az aranyamalgám cikket. Nem ér ennyit az egész,hogy külön oldala legyen, mert 6 sor az nagyon kevés, ezért inkább be kellene suvasztani valahova az amalgámok közé. És valóban a forrás feltüntetés elmaradt. Beírtam a forrást, de még akkor is amondó, vagyok, hogy felesleges ennek egy új cikk. --Pumber vita 2013. június 11., 23:03 (CEST)Válasz

Sziasztok, s elnézést, hogy így hívatlanul beleelegyedek a beszélgetésbe, de megláttam. Én úgy tudom, hogy az ötvözetek általában véve nem számítanak vegyületeknek, inkább elegyeknek, keverékeknek, mert nem állandó a belső szerkezetük, azaz nem rendezetten helyezkednek el az ötvöződő elemek, azaz nem írható fel egy formula, ami ismétlődne a szerkezetben. Azonban az ötvözés (a természetben ötvöződés) során elérhetők olyan állapotok, amikor a résztvevő elemek bizonyos aránya esetén az ötvözetek rendezett, formulával leírható, modellben lerajzolható, állandó kristályszerkezetet vesznek fel, s ezeket nevezik intermetallikus vegyületeknek. Természetesen statisztikus elrendeződéskor is előfordulhatnak olyan kisebb részek a rácsban, ahol egy formulával leírható az adott térrész, de összességében ezzel a formulával valószínűleg nem. Az adott arányok elérésével válik általánossá a rendezett, formulával leírható szerkezet az ötvözetekben (ezek az intermetallikus vegyületek). --Sphenodon vita 2013. június 11., 21:19 (CEST)Válasz

Helló Sphenodon! Amit írtál az valóban így van, de ha nem haragszol mellékelnék egy írást szintén a wikipédiáról: A természetes ötvözetek geológiai folyamatok által jönnek létre, például az égitestek belsejében, ezért nincs szigorúan meghatározott összetételük és jól meghatározott tulajdonságaik sincsenek. Nemvas ötvözetek a nem vas alapú ötvözetek. Ilyenek például a sárgaréz, a bronzok, az amalgámok, az arany ötvözetei,… --Pumber vita 2013. június 11., 23:04 (CEST)Válasz

Szerintem egyetértünk, vagy én értem félre, hogy egyetértünk? Szeretném azt is elmondani, hogy örülök neki, hogy elkezdted írni az ásványos szócikkeket! :) --Sphenodon vita 2013. június 11., 23:31 (CEST)Válasz

Akkor ebben valóban egyetértünk! :) Viszont az előzőekben írt gondolatom, hogy nem érdemes ennek a pár sornak egy teljes cikket szánni az még mindig kérdés. Nem lenne jobb ha beletennénk az amalgámok közé? Szépen lassacskán majd megírogatom az ásványos cikkeket aztán jöhetnek a kőzetek, stb! :) --Pumber vita 2013. június 12., 11:21 (CEST)Válasz

Igen, szerintem is rövid így, érdemes volna betenni az amalgámról szóló szócikkbe, amely egyébként hiányos, mert csak az amalgámok felhasználásáról beszél, a természetes előfordulásairól, kristályszerkezetéről, típusairól nem. Ha úgy döntesz, hogy besuvasztod, akkor az üresen maradó Aranyamalgám szócikkre tegyél egy „Azonnal törlendő”-sablont (erről a sablonról és használatáról itt olvashatsz), s mindenképpen írj indoklást. --Sphenodon vita 2013. június 12., 19:39 (CEST)Válasz

Rendben be fogom tenni akkor, és ellátom sablonnal. Most csak felugrottam, de igyekszem minél előbb véghezvinni a feladatot. --Pumber vita 2013. június 12., 21:33 (CEST)Válasz

Tölgyfa érdestinorú‎ szerkesztés

Szia! Van egy kis gubanc. A taxoboxok szerint mind a Tölgyfa érdestinorú‎ mind a Vörös érdestinóru tudományos neve Leccinum aurantiacum. Ki tudnád bogozni? Csigabi itt a házam 2013. június 15., 17:28 (CEST)Válasz

Szia. A Vörös érdestinórut nem én írtam de megvan a gubanc. Ugyanis a vörös érdestinorú az Leccinum albostipitatum. Most néztem utána a gombahatározói könyvben. Javítom azt a cikket! köszönöm az értékes észrevételt. Pumber vita 2013. június 15., 17:33 (CEST)Válasz

(Na hoppá. Egy másik gombakönyv szerint viszont Leccinum aurantiacum a vörös érdestinorú. A javítást így visszavonom, amíg nem találok legalább még egy hiteles forrást. A Tölgyfa érdestinorú‎ viszont mindegyik szerint Leccinum aurantiacum. (De véleményem szerint ez a kettő ugyanannak a fajnak 2 változata. Csak az egyik tölgyes a másik nyárfás erdőkben van. Képek alapján is nagyon hasonló. De mindenképpen utánakutakodok.) Pumber vita 2013. június 15., 17:42(CEST))

Megvan a gubanc. Leccinum quercinum lesz a Tölgyfa érdestinorú‎. 9 helyen ezt találtam a vörösre pedig a Leccinum aurantiacum-ot.

Korrigálás megtörtént. --Pumber vita 2013. június 15., 17:53(CEST)

Még egy: létrehoztál két azonos tartalmú szócikket, az egyik a Barna gyűrűstinóru a másik a Barna gyűrűstinorú. Mivel a helyes alak a barna gyűrűstinóru, a másodikat erre kell átirányítani. Meg tudod oldani, vagy csináljam én? Csigabi itt a házam 2013. június 15., 18:59 (CEST)Válasz

Meg tudom csinálni csak az a baj, hogy a többinél is helyesirási hiba van az oldal létrehozásakor. Tinóru helyett Tinorút írtam mindegyikhez. Ha mindegyikből csinálok egy új oldalt és a törlendőkre rárakom az azonnal törlendő sablont akkor tudod törölni majd őket?Pumber vita 2013. június 15., 19:03(CEST))

Tudnám törölni, de nem szükséges, mivel ez nem triviális hiba, előfordulhat, hogy valaki úgy keresi. Nyugodtan irányítsd át a helytelen alakokat. Csigabi itt a házam 2013. június 15., 19:05 (CEST)Válasz

A felesleges átirányításokat megelőzendő: a tinóru így írandó. Ez igaz az összetételekre is: aranytinóru. Csigabi itt a házam 2013. június 15., 19:11 (CEST)Válasz

És kérlek, ne jelöld azonnalira a hibás alakot, hátha valaki úgy keresi. Csigabi itt a házam 2013. június 15., 19:15 (CEST)Válasz

Igen leesett ez a fatális hibám.... Esetleg megtennéd, hogy átirányítod őket ha időd megengedi? Aranybélésű tinorú, Barna gyűrűstinorú, Nyárfa érdestinorú, Okkerszínű tinorú, Tölgyfa érdestinorú Ez az 5 delikvens van ami félre lett írva. És átgondolva még nem csináltam ilyen átirányítást, és nem szeretnék plussz munkát neked ezzel, mert így is adtam eleget! Bocsánat! :/ Rendben nem jelölöm törlésre őket. Egy életre megtanultam a tinóru szó helyes alakját. Pumber vita 2013. június 15., 19:18(CEST))

Kész van. Mikor jön a többi gomba? Nagy szükség van rájuk. Csigabi itt a házam 2013. június 15., 19:28 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen! Leköteleztél. Megirogatok ma még párat. Ha vége a vizsgaidőszaknak akkor több időm lesz belemélyülni. De addig is fel tudok rakni párat naponta csak ontani nem udom nagyüzemben. Meg jobban odafigyelek. ;) Vizsgaidőszak után a meglévő cikkekhez is írok plussz infót ha találok. Pumber vita 2013. június 15., 19:36(CEST))

Szia! Újabb kérdésem van. Az enwiki szerint a rózsáskalapú tinóru új neve en:Boletus legaliae. Meg tudnád nézni a gombás könyveidben, hogy mi a helyzet? Csigabi itt a házam 2013. június 16., 22:12 (CEST)Válasz

Szia! Megnéztem. Mindegyik magyar könyvben ezt a nevet említik a fejlécben. Megjegyzésekhez oda is lett írva, hogy több nevet is visel, mert nem egységesen lett leírva. Ott szerepel a Boletus legalie. Ha gondolod kicserélem a legalie névre, de fel van tüntetve mindegyik neve. Pumber vita 2013. június 16., 22:17(CEST))

OK. Látom a lap alján, hogy felsoroltad a szinonimákat. Szerintem hagyd így, nem kell kicserélni a nevét. Csigabi itt a házam 2013. június 16., 22:24 (CEST)Válasz

Profi megoldás. Csigabi itt a házam 2013. június 16., 22:38 (CEST)Válasz

Infoboxba beírtam a szinonimákat, ott könnyebben észrevehetők. Pumber vita 2013. június 16., 22:35(CEST))

Gombák szerkesztés

Szia! Örömmel látom, hogy a hiányzó gombafajok megírásán szorgoskodsz. Egy pár apró észrevételem lenne ezekhez kapcsolódóan. Nem írsz bevezetőt a cikkhez és a másik hiányosság, hogy a Taxoboxba nem írod be a faj leíróját. Megkérlek ezeket pótold majd. Üdvözlettel: Andrew69.   2013. augusztus 1., 07:29 (CEST)Válasz

Szia! Rendben pótlom őket! A bevezetőhöz, meg sok esetben csak azt tudom írni, ami már a jellemzésben benne van, mert sok könyv kevés információt említ meg. De megoldom azt a problémát is! Pumber vita 2013. augusztus 6., 19:57 (CEST)Válasz

--Majd kérlek nézd át őket, javítottam a lapokat, persze nem találtam meg mindent, vagy nem túl részleteset, de az utánajárást folytatni fogom! Pumber vita 2013. augusztus 6., 20:48 (CEST)Válasz

Arzéncsoport szerkesztés

Szerinted mi legyen az arzéncsoport cikkel? Javasoltam a törlését. Andrew69.   2013. szeptember 27., 11:51 (CEST)Válasz



Kedves Pumber!

Azok közé tartozol, akik 2013-ban gazdagították a Wikipédia cikkanyagát, és ezáltal egy kicsit hozzáférhetőbbé tették a világra vonatkozó ismereteket.

Köszönetet mondunk a munkádért, és bízunk benne, hogy továbbra is kitartasz a közösen szerkesztett enciklopédia mellett.

Viszontlátásra az új évben is!

Wikimédia Magyarország Egyesület