Szlányi Lajos

Szlányi Lajos (Pest, 1869. augusztus 4. – Budapest, 1949. december 8.) festő.

Szlányi Lajos
Született	1869. augusztus 4. Pest
Elhunyt	1949. december 10. (80 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Eötvös Flóra (h. 1903–1946)
Foglalkozása	festőművész
Iskolái	Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde (1886–1893)
A Wikimédia Commons tartalmaz Szlányi Lajos témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

Szlányi József és Fonszek Johanna fia. Budapesten kezdte művészeti tanulmányait a Mintarajziskolában. Két és fél évig Székely Bertalannak és Greguss Jánosnak volt a növendéke. Lotz Károlytól három évig tanult. 1892-ben a karlsruhei akadémiára ment, Bockelmann és Baisch Hermann professzorok tanítványa lett. Előbbi a figurális festés tanára volt, utóbbi pedig az állatfestői iskolát végezte. Náluk is, tőlük is, csak úgy, mint Székely Bertalantól és Lotztól a rajzolás megbecsülését tanulta. Szlányi pedig jó ideig azután, hogy az iskolából kikerült, s hogy az iskolaiságból is kiszabadult, s a dekorációs tájképfestészettel kacérkodott, a két irány között ingadozott. Hol az abszolút szín, hol a szent forma híve volt, de ingadozásához az erőt és a kedvet a rajzában való bizakodása adott neki. Németországból hazajött és tájképfestő lett. A vizek vonzották. A vízszín csillogásában a mozgás elemét látta. Kezdetben a tájképeiben dominálón érvényesítette figurális és állatfestői tanulmányait. A Balaton, a Velencei-tó, a Csallóköz tájékai közül válogatta ki motívumait, s eleinte a természet nagy pátoszát szólaltatta meg e képekben.

1900-ban Párizsba és onnan Olaszországba ment. Ez a párizsi út vitte festészetének második állomására. Oda, ahol sokféle szándék és sokféle új hatás fogalmaztatta meg vele képeit, ahol a dekoráció érzelgésbe olvadt, s az érzelgés a csakis festőiségre való gondolattal ütközött össze. Néhány képe ettől az összetűzéstől izgalmasan zavaros, s ezzel sajátságosán érdekes lett. De vannak e korszakának képei között olyanok is, amelyekben a dekoráció uralkodik, mégpedig olyannyira, hogy azok a képek egyenesen stilizáltak és olyanok is, amelyekben a hangulat dominál, mégpedig annyira, hogy egyenesen az irodalmi hatásukkal hatnak. Ezek azok a képei, amelyek költői voltuk révén lettek népszerűvé.

Tanulmányúton járt Németországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában és Belgiumban, 1896 körül Nagybányán is megfordult.

1902-ben Szolnokra került, s ekkor a szolnoki művésztelepnek lett a tagja, ahol a nyaranta odalátogató főiskolásokat tanította tájképfestészetre. Mihalik Dániellel és Olgyay Ferenccel együtt alkották a szolnoki tájképfestő triászt. Az Alföldön szerezte meg— az angol tájfestés megértésének tehetségét. Itt alkotta meg naturalista stílusú, de finom festőiséggel ábrázolt alföldi tájait (Tiszavidéki táj; Zagyvapart Szolnokon; Napfény a fenyvesben; Misefai házak; Falu télen; Margit-híd). Háromszor is kint járt Angliában. Megértette az angol képeket az angol tájékban, az angol levegőben, az angliai világosságban, s a megértett képek nyomán magukat festőiket. Az ő készségük titkát: a magátólértetődést a látásban és ábrázolásban.

Később a felvidéki városok szolgáltattak számára festői témát. 1893-tól állította ki műveit a Műcsarnokban, ahol 1908-ban gyűjteményes kiállítása is volt. Számos festménye megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában.

Szlányi Lajost idehaza is elismerték, kint is megbecsülték. Itthon a közönség is, a művészet adminisztrációja is, amely a gr. Andrássy Dénes-féle nagy ösztöndíjat juttatta neki. 1898-ban Esterházy-díjat, 1899-ben kis aranyérmet, 1916-ban Rökk-díjat nyert.

Felesége Eötvös Flóra (1878–1946) volt, Eötvös Károly Lajos és Ujhelyi Terézia lánya, akivel 1903. november 24-én Szolnokon kötött házasságot.

Források

• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
• Kieselbach
• Gerő Ödön: Szlányi Lajos Művészet. Szerk.: Lyka Károly, Hetedik évfolyam, 1908, Hatodik szám, p. 378-383.